Június 21-én rajtol a 32. Afrikai Nemzetek Kupája, melyen most először 24 csapat vág neki a versengésnek hat csoportban. A rajtig bemutatjuk a kvartettek tagjait, a szövetségi kapitányokat és a várható kezdők játékosait, elsőként pedig az A-jelűvel kezdünk, mely talán a legerősebbnek ígérkezik az összes közül.

Itt kapott helyet ugyanis a torna talán legnagyobb favoritjának számító Egyiptom, mely hét címével nem csak a torna történetének legeredményesebb országa, de az elmúlt két évben a kontinens legjobb labdarúgójának megválasztott Mohamed Szalahot is a soraiban tudhatja, legutóbb is csak a döntőben bukott el, most pedig házigazdaként, saját, fanatikus közönségük előtt nem is lehet más a fáraók célja, mint a trófea elhódítása. A csoportellenfelek ugyanakkor cseppet sem tűnnek egyszerűnek, hiszen a legutóbb negyeddöntős Kongói Demokratikus Köztársaság mellett a keleti régió legjobbjának számító, az utóbbi időben sokat fejlődő Uganda és a negyedik kiemeltek közül egyértelműen a legerősebb válogatott, a selejtezőcsoportját épp a Kongói DK előtt megnyerő Zimbabwe lesz a hazaiak ellenfele.

(a játékosok csapatképen való azonosításához a következő rövidítéseket használjuk: e=első sor, á=álló sor, b=balról, j=jobbról, 1=első, 2=második, 3=harmadik, k=középen)

A 32. Afrikai Nemzetek Kupájára hangolódás jegyében ezúttal azokról a kontinentális szinten sztárnak számító játékosokról emlékezünk meg, akiknek sohasem sikerült megnyerni Afrika legrangosabb trófeáját. Hiába kerül ugyanis sor a tornára az EB-knél vagy VB-knél sűrűbben, minden második évben, bőven akadtak a kontinensbajnokság  62 éves története során olyan legendás játékosok, akik ebben a versengésben rendre elbuktak. 

Az ilyen, jelentős karriert befutó, hazájuk válogatottjában és az afrikai labdarúgásban is fontos szerepet betöltő játékosok ANK-sikertelenségét három okra vezethetjük vissza:

• többször az adott játékos nemzeti csapata nem képviselt hozzá hasonló játékerőt, vagy
• ha a válogatott a kontinens legjobbjai közé is tartozott, valamilyen oknál fogva soha nem tudta elhódítani a trófeát, illetve
• esetenként sikeres futballnemzetek egy-egy generációja vagy kiemelkedő játékosa bukott el rendre az Afrika-kupákon.

Ezen három kategória mentén igyekszünk az alábbiakban megemlékezni azokról a játékosokról, akik ha az ANK-győztesek közé soha nem is tudták beírni magukat, azért a kontinens futballjában betöltött szerepük miatt mindenképpen jár nekik az elismerés. A lista természetesen továbbra is bővülhet, azokat a labdarúgókat azonban egyelőre nem vesszük számításba, akiknek még lehet esélyük a trófea elhódítására.

A 32. Afrikai Nemzetek Kupájára való hangolódás jegyében korábban már felidéztük a torna történetét és a magyar sikeredzőket, érdemes azonban a kontinensbajnokság legjobb mérkőzéseire külön is kitérnünk. Természetesen számos emlékezetes összecsapást hozott az ANK 62 éves históriája, a regionális viaskodások mellett több késre menő rivalizálás is kialakult. Mi most az alábbiakban olyan mérkőzéseket igyekszünk összeválogatni, melyeket a forgatókönyvük és a körülményeik is különlegessé tettek, és a kiválasztott találkozók némi túlzással akár az afrikai labdarúgás adott korszakát is meghatározták.

A június 21-én rajtoló, sorrendben már a 32. Afrikai Nemzetek Kupája kapcsán már röviden összefoglaltuk a torna történetét, most pedig egy korábbi posztunkat felelevenítve az ott megforduló magyar szövetségi kapitányokról emlékezünk meg. Nem kevesebb, mint hat edző képviselte ugyanis már a hazánkat a fekete kontinens futballbajnokságán, mégpedig hétszer, hiszen egyikük két tornán is ott volt. Önmagában már ezzel is igen előkelő helyen, a nyolcadik pozícióban áll Magyarország az Afrika-kupára külföldi szövetségi kapitányokat delegáló országok rangsorában, melyek közül egyébként a lengyelek például leginkább csak Henryk Kasperczak 7 ANK-részvétele miatt előzhetnek meg minket. Viszont az is igaz, hogy utoljára 1982-ben járt honfitársunk az afrikai kontinensbajnokságon, annak ellenére, hogy az eredményességük addig kifejezetten dicséretes volt, hiszen két arany- és két ezüstérem mellett egy bronzérmet szereztek a magyar szakemberek által irányított válogatottak. Ebben a posztban ennek a hat magyar edzőnek az afrikai tevékenységét tekintjük át röviden.

Pontosan két hét múlva, június 21-én kezdődik meg Egyiptomban a 32. Afrikai Nemzetek Kupája, melyen a torna története során először vehet részt 24 válogatott, és amely először kerül az év középső hónapjaiban megrendezésre a hagyományos év eleji időszak helyett. A váltást leginkább az Európában profiskodó játékosok számának az elmúlt évtizedekben végbemenő drasztikus megnövekedése indokolta, hiszen a kilencvenes években előbb 100 fölé emelkedett az öreg kontinensen légióskodó ANK-résztvevők száma, a harmadik évezredben már inkább 200 fölé, az utóbbi két tornán pedig már a 250-et közelítette, idén a mezőny bővítésével viszont már a 300 is valószínűsíthető.

A Copa América után a hat konföderáció kontinensbajnokságai közül a második legkomolyabb múltra visszatekintő Afrika-kupa megszületésekor persze még nyoma sem volt légiósoknak, javarészt még a jelenleg induló országoknak sem, sőt, még a trófea sem az volt, amit ma annak ismerünk. A korban megszokott módon először ugyanis úgy írták ki a kupát, hogy az azt háromszor elhódító gárda végleg hazaviheti, így az Abdelaziz Salem trófeát 1978-ban Ghána, majd az Afrikai Egység trófeát 2000-ben Kamerun nyerte el végleg, mígnem a jelenlegi kupát már vándor jelleggel írták ki, így véglegesnek tekinthető.

Most az új kiírásra való hangolódás jegyében a torna születését és az eddigi viadalok történetét tekintjük át röviden.

A BL-döntővel véget ért az európai klubszezon is. Ennek során idén is jelentkeztünk havi rendszerességgel az afrikai légiósokból összeállított álomcsapatunkkal, rovatunk záróepizódja pedig immár negyedik éve a szezon legjobbjainak lajstromba vétele. A "győztes" tizenegyünkben persze nem sok meglepetés fogja érni azokat, akik folyamatosan figyelemmel kísérték a sorozatunkat, de igyekszünk most végigvenni a kontinens több légiósát is, akik az egyes posztokon szubjektív megítélésünk szerint a legjobb teljesítményt nyújtották ebben az évben, illetve megemlítjük természetesen azokat is, akik visszaestek a korábbi időszakhoz képest. Mindezekben nem veszítjük szem elől a közelgő Afrika-kupát sem, hiszen arra is érdemes figyelni, milyen formában érkeznek a helyi válogatottak kulcsemberei a kontinensbajnokságra.

A hajrájához ért a szezon a legtöbb európai bajnokságban, áprilisban már egyre élesebb összecsapásokra került sor a ligákban és a nemzetközi kupákban egyaránt. A legjobb teljesítményt nyújtó afrikai légiósokból összeállított álomcsapatunkba ezúttal új arcként bekerült egy ifjú tehetség mellett a korábbi klubjába visszatérő veterán is, az egyes játékosok produkcióját pedig már a nyári Afrika-kupa fényében is különösen fontosnak tarthatjuk.