Vasárnap hajnalban épp a kairói Al-Ahly és a Messit felvonultató Inter Miami meccsével kezdődik meg az első kibővített klub-világbajnokság, melyen 4 afrikai klub is részt vehet. Érdemes hát egy kicsit körbejárni, mit is jelent ez a torna a kontinensnek és milyen előjelekkel várja az egyiptomiak mellett a tunéziai Espérance, a dél-afrikai Mamelodi Sundowns és a marokkói Wydad Casablanca a korábban sosem látott kihívásokat.

Outsiderek

Amit elsőre le kell szögeznünk, hogy vajmi kevés esélye van az afrikai indulóknak látványos eredményt elérni ezen a tornán. Számukra és a kontinens csapatait követő szélesebb közönség számára inkább az a fontos, hogy korábban elérhetetlen, rangos színpadon szerepelhetnek a legnagyobb sztárokkal és egy kicsit emelhetik a marketingértéküket még a várható kellemetlen eredmények ellenére is. Ahogy az egykori dél-afrikai válogatott, a Mamelodi Sundowns jelenlegi másodedzője, Steve Komphela fogalmazott:

„A klub-vb nagyobb dolog, mint a futball, mélyebb, mint a futball. Egy afrikai terméket fogunk ott prezentálni, a világ többi részével versengünk és az afrikaiakat fogjuk képviselni.”

Másrészt ahogy arra Statgalamb-posztunk is kitért, olyan anyagi forrásokat is jelent a most beinduló klub-vb, amihez másképp egy afrikai klub nem juthat hozzá. A kontinens legrangosabb sorozatának, az afrikai BL-nek a győztese minden évben összesen 4 millió dollárt kap a sikerért, miközben a klub-vb-n már az indulási díj is 9.5 millió dollár az afrikai csapatoknak, majd minden döntetlen további 1 milliót egy esetleges győzelem pedig 2 milliót jelentene, a csodaszerű továbbjutás pedig még 7.5 milliót hozna a kasszába.

Bár ahogy a címben is utalunk rá, erre a továbbjutásra rendkívül kicsi az esély. A legutóbbi 5 mini klub-vb-n és Interkontinentális kupán ugyan az Al-Ahly egyaránt a négy között volt és 4-szer bronzérmet is szerzett, előtte 7 éven keresztül a legkisebb sikerélmény sem jutott a kontinens indulóinak. Most nem is a félig hazai pályának tekinthető Közel-Keleten rendezik a tornát, ahol rengeteg szurkolója van az észak-afrikai csapatoknak, hanem nagyon is távoli helyszínen, a lelátokról érkező buzdítás nélkül. Ráadásul a sikerhez ezúttal már nem lesz elég egy-egy ázsiai vagy a hazai pályán szereplő CONCACAF-csapat ellen meglepetést okozni, hanem egy csoporkörben kellene az első kettő közé beverekednie magát a csapatoknak.

Az idei, grandiózus tornán a papírforma alapján voltaképpen csak két mérkőzésen lehet keresnivalója az afrikai indulónak, a Mamelodi Sundowns-nak a koreai Ulsan HD és az amúgy pocsék formában lévő Wydad Casablancának a még pocsékabb formában lévő Al-Ain ellen. De nézzük is talán, milyen állapotban vannak jelenleg az afrikai indulók és milyen körülmények között próbálnak meg bombameglepetést okozni a következő napokban.

Al-Ahly

A kairói Al-Ahly SC (a név jelentése: Nemzeti Sport Klub) 1907-es alapításával a kontinens egyik legrégebbi egyesülete és mindenképp a legpatinásabb is. Az afrikai BL-t immár 12-szer hódították el rekorderként, és bár az idei elődöntőben elvéreztek a Mamelodi ellen, a későbbi győztes Pyramids FC-t közben a bajnokságban némileg fura körülmények között sikerült ismét maguk mögé utasítaniuk.

Ahogy már említettük, igazából a klub-vb-ről is gyűjtött már szép emlékeket a sascímeres gárda, ugyanakkor idén kicsi az esély hasonló bravúrokra. Az ellenfelek között ott lesz ugyanis a Messivel hazai pályán játszó Inter Miami, a legutóbbi brazil ezüstérmes Palmeiras és az FC Porto is, a kairóiak háza táján pedig nem éppen a stabilitás uralkodik.

Az említett BL-elődöntős kudarc után ugyanis a svájci Marcel Koller vezetőedzőt kirúgták és alig két hete nevezték ki a spanyol José Riveirót a kispadra, aki az elmúlt három évben a dél-afrikai Orlando Pirates gárdáját élesztette fel valamelyest, de azért nagyon látványos sikerek nélkül.

A spanyol mester bemutatkozása cseppet sem ígérkezik könnyünek a klub-vb-n, még ha néhány erősítés érkezett is az afrikai szintén amúgy is erősnek számító keretbe a torna előtt. Az egykor a klub akadémiájáról induló, de azóta a Premier League-et is megjáró Mahmoud Trezeguet hazahozatala mindenképp a legnagyobb fogás, a mi számunkra pedig Mohamed Ben Romdhane megvásárlása is érdekes átigazolás (de az egykori fehérvári, a szlovén Gradisar is beszáll olykor a cserék közül). A nagy kairói ellenlábastól, a Zamalektől érkezett a támadó szekcióba a válogatott Ahmed Zizo is, a középpályára pedig a katari klubjától egy hónapra kölcsönkapott Hamdy Fathi.

A védelemből viszont épp most távozott az olykor még a csapatkapitányi karszalagot is viselő Rami Rabia a szintén klub-vb-résztvevő Emírségek-beli Al-Ainhoz, és egyelőre nem nagyon látszik még, hogy ki fogja pótolni. Amúgy is úgy tűnik, hogy a hátsó alakzat lehet a gyenge pontja a kairói vörös ördögöknek, így sok dolga lehet a rutinos válogatott kapus Mohamed El-Shenawy-nak. A régebbi játékosok közül a fenegyerek Emam Ashourt lesz esetleg érdemes még figyelni, no meg a dániai születésű palesztin válogatott csatárt, Wessam Abou Alit.

Mamelodi Sundowns

A kilencvenes években az Apartheid megszüntetése után rögtön meghatározó tényező lett Dél-Afrika labdarúgásában a Pretória egyik külvárosában székelő egyesület, de a 2000-es évek közepén főként a bányamogul Patrice Motsepe futtatta fel a klubot a CAF elnöki tisztségének átvétele előtt. A hagyományosan sokpasszos játékuk mellett a mezük színösszeállítása miatt is braziloknak becézett csapat mára olyannyira origója lett a dél-afrikai futballnak, hogy a válogatott gerincét is adja, és az elmúlt 10 évben 9 bajnoki címet gyűjtött be, miközben az afrikai BL-ben is 8-szor ott volt a legjobb 8 között. A kontinentális trófeát viszont eddig csak egyetlen egyszer, 2016-ban sikerült elhódítaniuk, és alig két hete az idei döntőben is vereséget szenvedtek drámai csatában.

A portugál vezetőedző, Miguel Cardoso számára ez egymás után a második elbukott BL-döntő volt, hiszen tavaly még az Espérance gárdájával jutott el a fináléba, az új szezon pocsék rajtja után azonban kirúgták Tuniszban, így decemberben a Mamelodi kispadját vette át, de a stábnak markáns alakja a korábban vezetőedzőként is dolgozó Steve Komphela is.

Bár a BL-ben az Espérance és az Al-Ahly kiverése komoly fegyvertény volt, és a bajnoki címet is megint egész magabiztosan gyűjtötte be a csapat, a szurkolók azonban nem teljesen elégedettek Cardosóval, aki a megszokottnál kevésbé törekszik domináns játékra és még a csapat egyik legendáját, Themba Zwanét is hajlamos kihagyni a tamadósorból. Az óvatosabb harcmodor viszont jól jöhet a klub-vb-n, ahol a Borussia Dortmund és a Thiago Silvát vagy a kolumbiai válogatott Jhon Ariast is felvonultató Fluminense ellen a papírforma alapján nem sok keresnivalója lehetne a Mamelodinak. A fogadóirodák még az Ulsan HD-t is előrébb sorolják annak ellenére, hogy a dél-koreaiak az ázsiai BL legutóbbi kiírásában egészen pocsékul szerepeltek a távol-keleti alapszakaszban és még a kontinens legjobb 16 csapata közé sem jutottak be.

A Mamelodinál egyébként semmiféle extra transzferrel nem készültek a klub-vb-re, így ugyanazok lehetnek a főszereplők a tornán, akik a szezon közben is. A csapatkapitány a büntető-specialista válogatott kapus Ronwen Williams, előtte gyakorlatilag a válogatott hátvédsora áll fel Mudau, Kekana, Lebusa és Modiba révén. A középpályán a nagy bombáiról elhíresült Teboho Mokoena lába talán a tornán is elsülhet egyszer, a támadósorban pedig igazi brazilok is felbukkanhatnak, főleg a gólkirály, a két éve a belga másodosztályból igazolt Lucas Ribeiro, de a Svédországot megjárt Tashreeq Matthews a válogatott Iqraam Rayners vagy alkalmanként még a veterán namíbiai legenda, Peter Shalulile is riogathatja az ellenfelek kapusait.

Espérance Tunis

Nem csak Tunézia, de egész Afrika egyik legpatinásabb egyesülete az 1919-ben az Espérance nevű kávézóban alapított klub (a francia szó annyit tesz: remény, az arab becenév pedig ennek megfelelően: tarazsi). Az elmúlt 9 évben egyaránt a nyolc közé jutottak az afrikai BL-ben, közben 2018-ban és 2019-ben meg is nyerték a sorozatot és ahogy említettük, tavaly is a döntőig meneteltek még Miguel Cardoso irányításával. Azóta viszont már a román Reghecampf is megbukott a kisapdon és márciusban átvette a helyét a klublegenda Maher Kanzari, aki ugyan a BL-negyeddöntőt elesztette a Mamelodi ellen, de a bajnokságban 9-1-0-s mérleget produkált és megnyerte immár 5. aranyérmét a vér és arany gárdával.

A tuniszi csapat sohasem a sziporkázó támdójátékáról, hanem hagyományosan inkább a kemény védekezéséről volt hírhedt, amire szüksége is lesz a klub-vb-n. A Chelsea mellett ugyanis a brazil bajnokságot vezető Flamengo és a Giroud-t harcba küldő Los Angeles FC lesznek az ellenfeleik a D csoportban, így nem csoda, hogy a fogadóirodák mindössze 10% esélyt adnak a tunéziaiak továbbjutására.

Feltehetően lesz tehát dolga a kapuban az általunk januárban Afrika legnagyobb tehetségei közé sorolt, még mindig csak 21 éves válogatott hálóőrnek, Amanallah Memmiche-nek, aki előtt az algériai válogatott Mohamed Tougai a védelem pillére különösen az Olympiakost megjárt csapatkapitány, Yassine Meriah sok sérülése miatt, akinek távollétében a tunéziai válogatott balhátvéd, Mohamed Ben Hamida viseli a karszalagot. A csapat legnagyobb sztárja egyértelműen az algériai válogatott ördöngősen cselező botrányhőse, Youcef Belaili a bal szélen, de a tunisziak soraiban is akad veszélyes brazil csatár az ottani Série B-ből két éve érkező Rodrigo Rodrigues személyében.

Wydad AC

A nevét egy romantikus, zenés film címéről kapó Wydad AC-t is igen régen, még 1937-ben alapították, először még vizilabdacsapatként, hogy a marokkóiak is beléphessenek az amúgy csak európaiaknak fenntartott uszodákba, majd a klub gyorsan a nemzeti és kulturális ellenállás szimbóluma lett Marokkóban. A kontinensen ugyanakkor nem tartozik a legkomolyabb hagyományokkal rendelkező egyesületek közé. A casablancaiak a három BL-győzelmükből kettőt a közelmúltban, 2017-ben és 2022-ben szereztek meg, de a legutóbbi diadal óta igen nagy krízisbe kerültek, amiből még nem tudtak kilábalni.

A marokkói bajnokságban tavaly csak a 6. helyen végeztek és nem jutottak ki a nemzetközi porondra, és idén is csak a bronzéremig jutottak, vagyis megint nem lesz számukra BL-szereplés. Pedig múlt nyáron az a Rhulani Mokwena került a kispadra, aki az utóbbi években a Mamelodival elért sikerei miatt igen felkapott fiatal edző lett Afrikában, de április végén ő is bedobta a törölközőt, és a némi meglepetésre a klubhoz szorosan kötődő, de különösebb edzői sikerek nélküli Mohamed Benhachem vette át a helyét a kispadon.

A klub-vb-n rendkívül nehéz dolga lesz az új edzőnek, hiszen a tornára ráerősítő Manchester City és a Juventus is a csoportjába került az ázsiai BL tavalyi győztese, az Emírségek-beli Al-Ain mellett, akik hasonlóan mély kátyuba keveredtek erre a szezonra, mint a casablancaiak.

A vörös kastély becenévre is hallgató marokkói gárda vezetősége hirtelen és meglehetősen kétségbeesettnek tűnő igazolásokkal igyekszik felpörgetni a csapatot a kőkemény megpróbáltatásokra. Érkezett például a táamdósorba a 38 évesen a tavasszal a Hullban alig 283 játékpercet kapó Nordin Amrabat, a szíriai válogatottnak az arab világban kedvelt 36 éves csapatkapitánya, a szaúdi élvonalból épp kipottyanó Omar Al-Somah, és az Afrikában jó névnek számító Young Africans játékmestere, a burkinai válogatott Stéphane Aziz Ki. A klub-vb-n valószínűleg sokkal nagyobb szükség lesz a védelemben a válogatottban is megforduló Jamal Harkass mellé érkező friss szerzemények, a portugál másodosztályból kölcsönvett brazil Guilherme Ferreira és a Boszniából elhozott holland Bart Meijeirs szolgálataira, de talán a renoméjuk is jól mutatja, hogy világszintű teljesítményt nem nagyon várhatunk tőlük, ugyanakkor ennél nagyobb erősítésre pillanatnyilag nem futja a klubnak.

A fogadóirodák mindössze 8% esélyt adnak a Wydad továbbjutására, ennél kevesebbet pedig csak az új-zélandi amatőr Auckland City-nek.

Légiósok