Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

Dzsudzsák Egyiptomban, avagy az Arab Bajnokság feltámadása

2017. július 21. - Legris

Blogunk szokásához híven nem csak az afrikai kontinentális labdarúgó-eseményekről emlékezünk meg, hanem az Afrikában komoly hagyományokra visszatekintő regionális versengésekről is, mégpedig a keleti és a déli régió viadalai után ezúttal az észak-afrikai országokat érintő Arab Bajnokságról, melynek történetét gyakran befolyásolták a politikai viharok, ezúttal viszont Dzsudzsák Balázs révén magyar játékos is részt vesz a tornán.

A két kontinensen átívelő régióban ténykedő UAFA (Union of Arab Football Associations) égisze alatt szombaton Egyiptomban, Kairóban és Alexandriában négy év kihagyás után, immár 23. alkalommal kezdődik meg az Arab Bajnokság elnevezésű torna, melyen Észak-Afrika és a Közel-Kelet tizennyolc arab országának klubjai vívnak meg egymással. A selejtezőkön túljutó 12 csapat a tornán három kvartettben verseng, majd a csoportgyőztesek és a legjobb mérleggel rendelkező csoportmásodik jut az augusztus 2-i elődöntőkbe, a fináléra pedig augusztus 5-én, vasárnap kerül majd sor.

A két kairói klub, az Al Ahly és a Zamalek mellett Afrikából egy-egy algériai, tunéziai, marokkói és szudáni egyesület vesz részt az Arab Bajnokságon, míg az ázsiai favoritok között a tornát a legtöbbször, 8 alkalommal megnyerő Szaúd-Arábiát idén az ázsiai BL-elődöntőjében is érdekelt rijádi Al-Hilal és az Al-Nassr képviseli, az Egyesült Arab Emírátusokat pedig nem más, mint a helyi ligakupa győzteseként a Dzsudzsák Balázst is a soraiban tudó Al Wahda.

Tovább

Afrikai BL - 6. forduló

Drasztikus FIFA-beavatkozás, a tavalyi döntős kiesése, a polgárháború sújtotta Líbia bajnokának tündérmeséje és a mozambiki induló mázlija színesítette az afrikai BL zárófordulóját.

Az afrikai BL csoportkörének zárófordulójára alaposan felforgatta a FIFA a kupasorozatokat, miután az utolsó pillanatban felfüggesztette Szudán tagságát, így az ország csapatai elbúcsúzhattak a negyeddöntős álmaiktól. Holott feltehetően a BL-ben és a Szövetségi kupában is lett volna egy-egy szudáni klub a legjobb nyolc között, ahol a küzdelmek csak szeptemberben folytatódnak, tehát bőven lett volna idő addig rendezni a vitás kérdéseket. A világszövetség azonban nem várt és csütörtökön meghozta végzetes döntését, így a pénteki mérkőzéseit már nem tudta lejátszani az ország három kuparésztvevő csapata.

 

A krízis oka, hogy a FIFA nem ismeri el legitimnek a Sudan Football Association (SFA) élére áprilisban ellentmondásos körülmények között, egy heves perpatvar után a székházból távozó képviselők által megválasztott Abdel-Rahman Sirelkhatim elnököt, hanem feltételezett politikai beavatkozás miatt októberre várna újabb választást, addig pedig a korábbi vezetőt, Mutasim Gaafart tartja az SFA első emberének. Utóbbit azonban a szudáni igazságügyminiszter június 2-án kitiltotta a szövetségből és hivatalosan is beiktatta Sirelkhatimot. A FIFA ekkor jelezte már aggályait, 30-án pedig egy képviselője egyeztetést tartott Khartoumban a két fél között, végül azonban nem sikerült közös nevezőre jutniuk a feleknek, így 6-án a FIFA felfüggesztette a legrégebbi afrikai tagjának, Szudánnak a tagságát, ezzel pedig klubjai elbukták a 7-i mérkőzéseiket, a Hilal Obayed pedig a már korábban bebiztosítottnak látszó továbbjutását is.

 

A legjobb nyolc között így a címvédő Mamelodi Sundowns mellett a mozambiki Ferroviário Beira az egyetlen klub, mely az ölébe hulló továbbjutással megtöri valamelyest az észak-afrikai országok hegemóniáját. Emellett tovább tart a líbiai polgárháború miatt mostoha körülmények között készülő és hazai mérkőzéseit is rendre az országon kívül játszó Al Ahli Tripoli menetelése, mely a tavalyi döntős, a kairói Zamalek otthonában harcolta ki Líbia történetének első BL-negyeddöntőjét.

Tovább

Afrikai BL - 4. forduló

A héten lejátszották az afrikai BL negyedik fordulóját, melyben egy biztos kieső csapat sorsa már megpecsételődött, mégpedig a 2013-ban elődöntős kameruni Coton Sporté. Ugyanakkor biztos továbbjutó még nincs a csoportokban, sőt, több kvartettben csak tovább éleződött a negyeddöntős helyekért folytatott csata.

(összefoglalók az eredményekre kattintva elérhetőek)

Tovább

Mit várhatunk Kameruntól a Konföderációs kupán?

Ma este megkezdődik a tizedik Konföderációs kupa, melyen holnap lép pályára Afrika képviseletében az idei ANK-t némi meglepetésre megnyerő Kamerun. Amikor a szelídíthetetlen oroszlánok tizennégy évvel ezelőtt legutóbb a tornán jártak, egy máig fájó emléket jelentő tragédia árnyékolta be a csapat amúgy rendkívüli teljesítményét. A Brazília, Törökország és az Egyesült Államok előtt a csoportját megnyerő gárda ugyanis a lyoni elődöntőben is magabiztos játékkal vezetett Kolumbia ellen, amikor a meccs 72. percében kőkemény középpályásuk, Marc-Vivien Foé hirtelen összeesett a kezdőkörben. A váratlan szívroham után az orvosok mintegy 45 percig próbálták újraéleszteni Foét a stadion orvosi szobájában, azonban nem sikerült már a 28 esztendős játékos életét megmenteni. A tragikus eset után korábbi klubja, a Lens és anyaegyesülete a Lyon is visszavonultatta a 17-es mezét, a Manchester City pedig, ahol kölcsönben szerepelt utolsó szezonjában a 23-ast. A döntőben a megtört szelídíthetetlen oroszlánok végül hosszabbításban vereséget szenvedtek a házigazda Franciaországtól, a két csapat játékosai azonban az eredményhirdetésnél együtt emlékeztek meg egy hatalmas képpel elhunyt társukról. A kameruni válogatott annál is inkább megszenvedte Foé elvesztését, mert azóta is az egyik legégetőbb hiányposztja a védekező középpályásé, miközben mintegy szimbolikusan nyomja az afrikai labdarúgás vállát is a tragédia súlya, hiszen azóta sem volt talán olyan erős csapata a kontinensnek.

Idén tehát újra Kamerun próbálkozhat Afrikából a Konföderációs kupán egy tisztes eredmény kivívásával, mely azonban az erőviszonyokon túl számos kedvezőtlen előjel miatt sem jelenthet túlzó elvárásokat. Az alábbiakban a csapat felkészülését, nehézségeit és esélyeit igyekszünk számba venni.

Tovább

Boszorkányüldözés a futballban, avagy a Kessié-sztori

Jelen blog nyilván szándékoltan igyekszik kerülni az afrikai labdarúgásról a magyar portálokon (is) túlságosan nagy arányban megjelenő bulvár jellegű témákat, ezúttal azonban egy kisebb eszmefuttatás erejéig kivételt teszünk egy sok szempontból tanulságos ügy kapcsán, melyre címünk azért meglehetősen túlozva utal.

Az Atalantában remek szezont futó Franck Kessié összesen 28 millió eurót érő átigazolásáról május végén egyezett meg a bergámói klub az AC Milannal, ám az elefántcsontparti válogatott május 30-i orvosi vizsgálatán problémák merültek fel, így a klub elhalasztotta a szerződéskötést a játékossal egy újabb teszt erejéig. A megbízhatónak tűnő források térdproblémákról írtak, de végül június 1-jén Kessié sikeresen átesett az újabb orvosi vizsgálaton, így 2-án alá is írta új szerződését az immár kínai tulajdonosok által irányított és ambiciózus álmokat dédelgető Milannal.

A meglehetősen hétköznapi történet azért kapott különösen nagy publicitást a világban, mert elterjedt, hogy a Milan igazából azt akarta volna ellenőrizni, hogy Kessié valóban húsz éves-e, ahogy azt a papírjai állítják, vagy jópár évvel idősebb ennél. Innen aztán pillanatok alatt széles körben elfogadott „ténnyé” vált és tartja magát az álláspont máig is, hogy ő az újabb afrikai labdarúgó, aki hazudik a koráról. A történet már ezen a ponton, az ártatlanság vélelmének megcsúfolásával is rendkívül aggályos és kifejezetten ingoványos területeket érint az európai labdarúgás sok szempontból elmaradott miliőjében, a szóban forgó sztorit azonban több tényező is meglehetősen beszédessé teszi.

Tovább

Afrikai BL - 3. forduló

Az afrikai kupasorozatok harmadik körére került sor az elmúlt hétvégén, mely során története első BL-győzelmét szerezte meg három újonc csapat is, az etióp Saint George, a líbiai Al Ahli Tripoli és a mozambiki Ferroviário da Beira is, miközben az Étoile du Sahel hazai pontvesztésével már egyetlen száz százalékos csapat sincs a mezőnyben. Két gárda viszont pont nélkül áll, a 2014-ben még döntős kongói AS Vita Club és a 2013-ban elődöntős kameruni Coton Sport, így ha matematikai esélyük még van is a továbbjutásra, nagyon nehéz helyzetbe kerültek a csoportok két-két továbbjutó helyéért folytatott versengésben a visszavágók körére.

A következő forduló ismét hétközi lesz, mégpedig június 20. kedd, valamint 22. csütörtök között rendezik majd meg a mérkőzéseket, most azonban szokásunkhoz híven tekintsük át a mögöttünk álló forduló érdekességeit.

Tovább

Afrikai BL - 2. forduló

Kedden és szerdán rendezték meg az afrikai BL második fordulóját, melyben ismét született jónéhány meglepetés. A debütáló klubok közül az etióp Saint George ismét pontot szerzett, de első BL-pontjának örülhetett a mozambiki Ferroviário da Beira és első győzelmének a zimbabwei CAPS United. A nyitófordulóban botló címvédő Mamelodi Sundowns és a nyolcszoros bajnok Al Ahly ugyanakkor idegenben javítani tudott, de a mezőny kiegyensúlyozottságát jól mutatja, hogy száz százalékos csapat már csak egyetlen egy van, mégpedig a Szudánban drámai hajrában diadalmaskodó Étoile du Sahel.

Tovább
süti beállítások módosítása