Az idei világbajnokságra hangolódás jegyében korábban már jelentkeztünk egy afrikai VB-kvízzel, áttekintettük röviden az afrikai csapatok VB-történelmét, ezúttal pedig egy sorozatot indítunk, melyben a korábbi tornák legemlékezetesebb afrikai vonatkozású mérkőzéseit igyekszünk kissé részletesebben feleleveníteni. Első alkalommal 1978-ig repülünk vissza az időben, amikor is az Argentínában rendezett világbajnokságon minden előzetes várakozással ellentétben megszületett a VB-k történetének első afrikai győzelme.

Hamarosan kezdődik az idei labdarúgó világbajnokság, melyen ismét öt afrikai válogatott képviselheti majd a kontinenst, így számos médiumhoz hasonlóan blogunk is megkezdi a hangolódást a futballvilág legnagyobb eseményére, mégpedig afrikai VB-kvízünk után most a földrész eddigi VB-szerepléseinek áttekintésével.

Pelé gyakran idézett kijelentése, miszerint még 2000 előtt világbajnoki címet nyerhet afrikai csapat leginkább a "fekete gyöngyszem" mulatságos jóslatainak listáján szokott szerepelni, ha azonban figyelembe vesszük, hogy az ominózus mondat 1977-ben (egyes források szerint '74-ben) hangzott el, amikor afrikai csapat még mérkőzést sem nyert a VB-ken és a futballvilág épp Zaïre leszereplésén röhögött, akkor már nem is tűnik annyira balfogásnak ez a kijelentés. Az eddigi 20 VB-ből ugyanis 13-on vettek részt afrikai válogatottak és a kezdeti gyermekbetegségek után egy látványos előrelépés megkérdőjelezhetetlenül bekövetkezett a nyolcvanas-kilencvenes években. 1986 óta pedig minden tornán továbblépett legalább egy afrikai csapat a csoportjából. Ugyanakkor a nagy áttörés, a négy közé jutás azóta is elérhetetlen maradt a kontinens csapatainak, az eddigi egyetlen Afrikában rendezett VB pedig voltaképpen csalódást hozott a "hazai" válogatottak számára 2010-ben. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az új évezred foci-evolúciójának új kihívásaival szemben fokozottabban érvényesül a földrész hátrányos gazdasági és infrastrukturális helyzete, és a csodaszerű éremszerzés lehetősége ha nem is feltétlen távolodik, de kézzel foghatóbb realitássá sem válik a közeljövőben.

Az idei megmérettetésen sem lehetnek az afrikai indulóknak vérmes reményeik, de ahhoz, hogy eredményeiket a helyén kezelhessük, érdemes a torna előtt némileg bővebben megismerkedni Afrika VB-történelmével is.

Véget értek a legjelentősebb európai bajnokságok, így ezúttal is összeállítottuk a szezon álomcsapatát az afrikai légiósokból, melybe néhány stabil tag mellé jópár új arc is bekerült. A kiválasztott tizenegy mellett azért szót ejtünk még több olyan játékosról, aki jó teljesítményt nyújott az elmúlt évben és készülhet akár a nyári világbajnokságra is, míg néhány, a kontinens életében jelentősnek számító labdarúgó nehezebb hónapokon van túl és csak reménykedhet a jobb folytatásban. Összeállításunk eredményei természetesen ezúttal is szubjektív pontozás alapján születtek meg, így most is biztatunk mindenkit, hogy ellenvetéseit ejtse meg a kommentek között vagy akár állítsa is össze a maga álomcsapatát.

Noha az afrikai válogatottak sohasem a kapusaikról voltak híresek, a Bosman-szabályozás után meginduló légiósáradat során számos afrikai hálóőr is szerencsét próbálhatott vagy éppen tanulhatott Európában, míg a válogatottakban több már európai születésű, de afrikai származású portás is szerepet kapott. Idén azonban példátlan visszaesés tapasztalható a jelentős bajnokságokban rendszeresen szereplő afrikai kapusok számában, az előző évben még akár meghatározó szerepet játszó portások sora került erre a szezonra csapata kispadjára. Ennek következtében a nyári világbajnokságra a kontinensről kvalifikáló öt válogatott közül Nigéria és Szenegál is komoly kapusgondokkal küzd, miközben az egyiptomi és a tunéziai csapat valószínűleg a hazai ligából érkező kapussal áll majd fel Oroszországban. A poszton a legkönnyebb helyzetben alighanem Marokkó van, hiszen kanyargós út végén ebben a szezonban végre a spanyol élvonalban is nagyon megbízható teljesítményt nyújt Bono kapus, aki így felválthatja a nemzeti csapatban eddig első számú jelöltnek számító Munirt. Mellette viszont idén csak a kameruni válogatottban unokatestvére mögött szintén csak második számú kapusnak számító (ezért a válogatottságot nemrég le is mondó) André Onana az, aki komoly európai bajnokságban bizonyíthat hétről hétre és talán ő is nevezhető jelenleg a legmagasabban jegyzett afrikai játékosnak a posztján.

Ezen posztban az úttörők rövid áttekintése után velük igyekszünk egy kicsit megismerkedni, illetve végignézni, hogyan kerültek parkolópályára a különböző afrikai válogatottak hálóőrei a szezon során, majd röviden arról is szót ejtünk, mely fiatal tehetségek hozhatnak változást az elkövetkező években.

Februárban szinte minden jelentősebb európai bajnokság teljes gőzzel működött már, így újra jelentkezik álomcsapat rovatunk is, melyben a hónap során a legjobb teljesítményt nyújtó afrikai légiósokra igyekszünk felhívni a figyelmet. Ahogy rovatunk követői azt már megszokhatták, ezúttal is kerültek be tizenegyünkbe régi ismerősök, akik már sokadjára bizonyítják, hogy posztjukon a kontinens legjobbjai közé tartoznak, ugyanakkor megismerkedhetünk kevésbé neves játékosokkal, ifjú tehetségekkel is.

A hétvégén már a negyeddöntőket rendezik meg az Afrikai Nemzetek Bajnokságának keretében, így most egy kicsit visszatekintünk a csoportkör érdekességeire. A kizárólag hazájuk bajnokságában szereplő játékosokból álló válogatottak számára kiírt torna szorosságát jelzi, hogy hibátlan csapat már nincs a mezőnyben, bár végül ketten is pont nélkül távoztak a viadalról. A legnagyobb meglepetést eddig Namíbia teljesítménye okozta, hiszen a bátor harcosok először tudtak meccset nyerni egy kontinentális tornán, majd rögtön dupláztak is és továbbléptek a legjobb nyolc közé. Mindeközben a mezőny egyetlen korábbi ANB-győztese, Líbia az utolsó meccsén drámai hajrával, egy hosszabbításban szerzett góllal lépett csak tovább a negyeddöntőbe, az esélyesek közül pedig Kamerun és Elefántcsontpart is kiesett, annak ellenére is, hogy utóbbiak birtokolták a legtöbbet a labdát a teljes mezőnyben, a kapu előtt azonban nagyon bizonytalanok voltak. Így aztán az öt nyugat-afrikai indulóból négy elbúcsúzott a csoportkörben, miközben mindkét északi és mindhárom déli válogatott ott lesz a legjobb nyolc között.

Az afrikai labdarúgás szinte kizárólag csak a páratlan években megrendezett Afrikai Nemzetek Kupája idején számíthat valamelyes nemzetközi érdeklődésre, létezik azonban egy szűkebb, inkább csak afrikai közönségnek szánt kontinensviadal, az Afrikai Nemzetek Bajnoksága, melyről egy átlagos focikedvelő vajmi keveset tud, a földrészen azonban viszonylag nagy jelentőséggel bír. Az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) ugyanis az ezredforduló után úgy döntött, hogy az egyre inkább az európai légiósokra épülő nagyválogatottak kupája mellett létrehoz egy tornát kizárólag a saját hazájukban szereplő focistákból álló, úgynevezett „A-válogatottak” számára, melynek idén már az 5. kiírását rendezik meg január 13-tól.

Az akkor még a kameruni Issa Hayatou által vezetett kontinentális szövetség eredeti célkitűzése az volt, hogy lehetőséget biztosítson egy rangosabb tornán való szereplésre azon játékosoknak is, akik a modern futballal járó légiós-keringésbe (még) nem kívántak vagy nem tudtak sikerrel becsatlakozni, hazájuk labdarúgásában azonban fontos szerepet töltenek be. A legtehetősebb klubokkal rendelkező észak-afrikai országok viszont már korábban is többször kihagyták a selejtezőket is, és a tavaly márciusban éppen nagyban ezen országok lobbijának támogatásával Hayatou-t a CAF elnöki székében leváltó Ahmad Ahmad sem feltétlen híve a hasonló kezdeményezéseknek, hiszen az „év afrikai labdarúgója” címmel eddig párhuzamosan a legjobb Afrikában szereplő játékosnak kiosztott díjat már meg is szüntette a madagaszkári „nagyfőnök”.

Pedig mindeközben számos afrikai országban az ANB szinte a nagyválogatottak versengésével egyenértékű presztízzsel bír, a szövetségi kapitányok pedig gyakran ugródeszkának tekintik a tornát az első számú keretbe kerüléshez is, hiszen a kevésbé ismert játékosoknak, fiatal tehetségeknek remek lehetőséget nyújt, hogy felhívják magukra a figyelmet. A két évvel ezelőtti kongói ANB-győztesek közül Jonathan Bolingi (Mouscron) vagy Merveille Bokadi (Standard Liege) ma már a belga élvonalban légióskodik, a döntős Mali ifjonca, Sekou Koita az RB Salzburg híres akadémiájára került, a torna legszebb gólját szerző elefántcsontparti Serge N’Guessant az akkor még a francia első osztályban szereplő Nancy igazolta le, a szintén a bronzérmes elefántcsontparti csapatban szereplő középhátvéd, Cheick Comara pedig a Wydad Casablancához szerződve nyerhetett nemrég afrikai BL-t.

Az idei tornán is találkozhatunk több ígéretes tehetséggel, akár az afrikai BL-ből már megismert játékossal is, akik hamarosan akár egy polccal feljebb kerülhetnek jelenlegi klubjuknál, így talán nem érdektelen megismerkedni egy kicsit a torna csapataival és lebonyolításával.