Az idei világbajnokságra hangolódás jegyében korábban már jelentkeztünk egy afrikai VB-kvízzel, áttekintettük röviden az afrikai csapatok VB-történelmét, a korábbi tornák legemlékezetesebb afrikai vonatkozású mérkőzéseit felevenítő sorozatunkban pedig megemlékeztünk a VB-k történetének első afrikai győzelméről is. Ezúttal a spanonyolországi világbajnokság legendás algériai diadalát idézzük fel, melyben először sikerült a kontinens képviselőjének két vállra fektetnie egy hagyományos elitcsapatot, mégpedig az akkor már kétszeres aranyérmes és éppen EB-címvédő Nyugat-Németországot.
Algéria-NSzK, 1982
A tunéziai válogatott 1978-as VB-szereplése után már nagyobb tekintéllyel indultak neki az afrikai csapatok a világbajnokságnak, Algéria debütálásán azonban a realistább szurkolók csak tisztes veseréget várhattak a sivatagi rókáktól, hiszen az ellenfél az az NSzK volt, mely a '74-es VB-győzelem után sikeresen építette újjá csapatát Jupp Derwall irányításával és két évvel korábban éppen az ország második Európa-bajnoki címét is megnyerte. A '82-es VB-keretben is ott volt ennek a sikercsapatnak a színe-java, bár Klaus Allofs kihagyta ezt a tornát, de a csapatkapitányi karszalagot az akkor már kétszeres aranylabdás Karl-Heinz Rumenigge viselte, és talán önmagukért is beszélnek a nevek, ha elsoroljuk az Algéria elleni kezdőcsapatot: Schumacher - Stielike - Kaltz, Förster, Briegel - Dremmler, Breitner, Magath - Rumenigge, Hrubesch, Littbarski.
Ezzel szemben az algériai csapat ugyan a '80-as Afrika-kupán döntőt játszott és a '82-es év eleji tornán is a legjobb négy közé jutott, még a kontinensen sem tartozott a legnagyobb favoritok közé és kvalifikációját is sokan inkább viszonylag könnyű selejtezős sorsolásnak, no meg a VB-mezőny kibővítésével járó két afrikai helynek tudták be. A szövetségi kapitányi páros, Mahieddine Khalef és Rachid Mekhloufi keretében volt ugyan néhány franciaországi légiós, mint a védelemben Noureddine Kourichi (Bordeaux) vagy Faouzi Mansouri (Montpellier) a középpályán pedig a Belgiumból érkező Djamel Zidane (Kortrijk), a csapat magját inkább a nagyvilág számára teljesen ismeretlen, a hazai ligában játszó labdarúgók adták, mint például a csapatkapitány Ali Fergani vagy a két ifjonc Lakhdar Belloumi és Rabah Madjer.
Az Euróba-bajnokok VB-bemutatkozására sokan kíváncsian voltak, 42 ezer néző össze is jött a gijóni El Molinón stadionban 1982. június 16-án, akiknek jelentős része látványos német rajtban reménykedett. A homályos eredetű legendák szerint a meccs előtt Jupp Derwal olyan kijelentésre is ragadtatta magát, hogy ha elvesztenék az algériaiak elleni meccset, akkor beleugrik a Földközi-tengerbe. Ennek megfelelően elég komoly német dominanciával is telt az első félidő, ám a Kourichi-Mansour légiós-páros által vezényelt védelem állta a sarat. A második játékrészben a kontrák is egyre veszélyesebb lettek, mígnem az 54. percben Zidane kiugratásával Belloumi került nagy helyzetbe, és bár az ő lövését még hárította Harald Schumacher, a lecsorgó labdát az épp jó helyen érkező Madjer a hálóba helyezte a visszafutó védők mellett. A németek Rumenigge középre küldésével próbáltak magasabb fokozatra kapcsolni, és a 67. percben Magath belőtt labdájából éppen ő egyenlített ki. Egyáltalán nem sokkolta azonban a bekapott találat Algériát, hiszen egy perccel később már higgadtan gurigázták ki a német letámádást, a visszahúzódó Madjer pedig jó labdát tálalt Salah Assad elé, aki a bal szélről pontosan centerezett Belloumihoz, hogy utóbbi örökre bevésse a győztes találatot a világbajnokságok legnagyobb meglepetéseiről szóló krónikák közé.
A szenzációs győzelem azonban keserű befejezésű világbajnokságba fordult végül a sivatagi rókák számára. A második körben 2-0-s vereséget szenvedtek Ausztriától, zárásként viszont 3-0-s félidei állásról 3-2-re megverték Chilét is. A dél-amerikaiak felzárkózásának különösen nagy jelentősége lett, hiszen csak másnap rendezték az NSzK-Ausztria találkozót, ahol a felek már tudták, hogy egy gólos német siker esetén mindketten továbbjutnak a csoportból. Így aztán Hrubesch 10. percben esett találata után a két csapat nemes egyszerűséggel lepörgette a hátralévő időt a közönség tiltakozása ellenére. Az elkeseredett algériai szurkolók pénzt dobáltak a bundázni vélt játékosoknak, a mérkőzés pedig a "gijóni szégyen" néven vonult be a köztudatba. A FIFA ezután rendelte el a hasonló eseteket elkerülendő, hogy a csoportkörök utolsó fordulójában egy időben kell megrendezni a mérkőzéseket.
Az algériaiak természetesen roppant csalódottak voltak, de azt a dicsőséget már senki sem veszi el tőlük, hogy az első afrikai csapatként nyertek meg két mérkőzést is egy világbajnokságon. A németek közben a döntőig meg sem álltak már, míg a sivatagi rókák két sztárja nagyon különbözőt pályát járt be ezek után. Belloumi a számtalan ajánlat ellenére sem akart soha Európában légióskodni, így karrierje nagy részét a hazai ligában töltötte egyetlen rövid szaúdi kitérőt leszámítva, míg Madjer megjárta a francia, a portugál és a spanyol élvonalat is, leghíresebb megmozdulásaként pedig az FC Porto számára 1987-ban az ő sarkazós gólja jelentette a győztes találatot a Bayern München elleni BEK-döntőben. A válogatottban azonban a '86-os VB pocsékul sikerült mindkettőjük számára, egyetlen ponttal végeztek csoportjuk utolsó helyén, a sivatagi rókák pedig 24 évre el is búcsúztak a világbajnokságoktól. Később, már 32 esztendős veteránként Madjer főszerepet játszott az ország egyetlen Afrika-kupa győzelmében 1990-ben hazai pályán, majd edzősködni kezdett, tavaly októberben pedig immár negyedszer nevezték ki hazája szövetségi kapitányának. Arról ugyan már elhíresült, hogy igencsak hevesen védelmezi játékosait az újságírók kritikáitól, de az eddigi edzői pályafutása azért meg sem közelíti játékoskarrierje eredményességét, tegnap épp a Zöld-foki Köztársaság ellen szenvedett 3-2-es vereséget egy barátságos meccsen a csapata hazai pályán.
