Egyiptom és Marokkó után a nigériai válogatott bemutatása következik sorozatunkban, mely az egész mezőny legfiatalabb és egyben legrutintalanabb keretével vág neki a világbajnokságnak. Igazán nagy sztár, húzóember talán csak Victor Moses lehetne, hiszen John Obi Mikel pályája már leáldozóban van, a többi, patinásabb egyesülettől érkező játékos pedig klubjában sem számít különösebben meghatározó alapembernek. A védelem ráadásul igencsak kiforratlan, a formaidőzítés pedig talán rosszabb nem is lehetne, legalábbis a felkészülési mérkőzések eredményei alapján. A VB-kvalifikáció kivívása után ugyanis novemberben még 4-2-re legyőzték Argentínát, majd márciusban Lengyelországot 1-0-ra, az utóbbi hetekben viszont hazai pályán egy Kongói DK elleni 1-1-gyel tudtak csak elbúcsúzni a hazai közönségüktől, majd 2-1-es vereséget szenvedtek az angoloktól és 1-0-ra kikaptak a csehektől is. Utóbbi összecsapásokon nem is az eredmény, hanem inkább a mutatott játék adott okot az aggodalomra, így nagy talány, meg tudnak-e újulni a szuper sasok a VB-re, ahol igencsak nehéznek ígérkező csoportellenfelek várnak rájuk.