Algériában a tavaly csak hetedik helyen végző USM Alger magabiztosan szerezte meg a klub történetének hetedik bajnoki címét annak ellenére is, hogy a szezon végére eléggé kiengedett a csapat és az utolsó hét fordulóban négy vereséget is összeszedett. Ebben persze közrejátszhatott, hogy komoly téttel már nem bírt a bajnokság vége, a BL-ben pedig a tavalyi döntővel ellentétben idén nem szerepelhetett a csapat. A keret legnagyobb ásza, a válogatottban is megforduló ifjú szélső, Zinedine Ferhat év végén a francia másodosztályban szereplő Le Havre-ba igazolt, a veterán házi gólkirály Mohamed Seguer pedig a városi vetélytárs MC Alger-hez. A szép számú távozó egyik magyarázata, hogy a pocsék előző szezon után kiebrudalt Otto Pfister után a kispadra kerülő Miloud Hamdit cseppet sem becsülte meg a vezetőség. Pedig az ifjú szakember első vezetőedzői megbízásával nem csak a bajnoki címet hódította el, de 2015-ben a klub történetének első BL-döntőjéig is vezette az USMA-t, az elnök, Rebbouh Haddad azonban mégis egy komolyabb nemzetközi rutinnal rendelkező edzőben gondolkodott és csak másodedzői állást ajánlott Hamdinak, aki ezt visszautasította és végül a marokkói Renaissance Berkane-t irányítja majd a következő szezonban. Jövőre így már a korábban számos helyen megforduló Adel Amrouche ül a a mostanában az első számú fővárosi alakulatnak számító USM Alger kispadján.
Történelmileg egyébként komolyabb hagyományokkal rendelkezik az algíri vetélytárs, az MC Alger, mely azonban az utóbbi években igencsak gyengélkedik, és bár a kupát idén elhódították, így indulhatnak jövőre a második számú kontinentális kupasorozatban, a Szövetségi kupában, a bajnokságban viszont jórészt a bennmaradásért küzdöttek, miközben a svájci Alain Geiger által irányított címvédő, az ES Sétif ezúttal csak az ötödik helyre futott be. Így aztán a szezon meglepetését a BL-selejtezős helyen végző JS Saoura okozta. A klubot mindössze 2008-ben alapították Méridjában és három éve az első klub lett az ország déli régióiból, mely az élvonalba jutott. Két kilencedik helyezés után idén pocsékul kezdte a szezont a gárda, így a francia Bernard Simondit gyorsan elbocsátották a kispadról, a helyére érkező Abdelkader Gourari vezetésével pedig szép lassan összeérett a csapat, tavasszal pedig főként egy 6-2-1-es sorozattal és a veterán támadó, Moustafa Djallit, valamint a kameruni védő Jean Jules Bapidi vezérletével felért a dobogóra, végül pedig a másik berber csapat, a 14-szeres bajnoki címével rekorder JS Kabylie gyenge hajrája miatt a második helyre. Utóbbi gárda szurkolóinak talán nem is a bronzérem fáj a legjobban, hanem az USMA ellen elveszített mindkét derby, főként a tizi ouzoui 0-1. A csapat azért így is indulhat jövőre a Szövetségi Kupában, ahol egyébként idén a tavalyi bajnoki ezüstérmes MO Béjaia vitézkedik a csoportkörben.
A bajnokság gólkirálya az MC Oran líbiai légiósa, Mohammad Zubya lett 13 találattal, akinek a jövője meglehetősen bizonytalan, hiszen az Algériai Labdarúgó Szövetség úgy határozott, hogy betiltja a külföldi játékosok leigazolását, csak a már érvényes szerződéssel rendelkező légiósok maradhatnak a ligában kontraktusuk végéig. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy nemrég a Sétifet nézőtéri zavargások miatt kizárták a BL-ből, hogy két éve a JS Kabylie bajnokiján egy szurkolók által behajított kődarab sebezte halálra a kameruni csatárt, Albert Ebossét, vagy hogy a válogatott Ghána elleni felkészülési mérkőzését azért kellett a minap lemondani, mert a ghánaiak izraeli szövetségi kapitánya, Avram Grant nem kapott vízumot, akkor nem lehetünk bizots benne, hogy jó írányba tart jelenleg az algériai labdarúgás.
A dél-afrikai Premier Leauge elsősorban a déli régió játékosainak a legmagasabb színvonalú bajnoksága, no persze leszámítva azokat a labdarúgókat, akik a kontinenst elhagyva futhatnak be profi karriert. A 2015/16-os szezonban egy év szünet után ismét a Mamelodi Sundowns ért fel a dobogó tetejére, így a mezösszeállítása miatt „braziloknak” becézett pretóriai klub immár 7 bajnoki címmel vezeti a liga örökranglistáját. Az immár negyedik éve Pitso Mosimane által irányított gárda nem kezdte túl jól a szezont, az első négy fordulóban mindössze egy meccset nyert meg, ezután viszont tizenkilences veretlenségi sorozatot produkált a Mamelodi, ráadásul ebből tizenhat meccsen a három pontot is begyűjtötte. A keret érdekessége, hogy a számos afrikai országból szerződtetett légiós mellett egy kolumbiai csatár, Leonardo Castro alkotott életveszélyes csatárpárost a zimbabwei Khama Billiattal, miközben a csapatkapitány Thabo Nthethe által vezélyelt védelem a legkevesebb gólt kapta a ligában, mindössze huszat. Ezeket a neveket aztán idén már a BL-ben is megismerhettük, hiszen a kongói AS Vita Club hiába verte ki a Mamelodi Sundowns-t a selejtezőkben, egy játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt kizárták a fekete delfineket, a helyükre a csoportkörbe kerülő dél-afrikaiak pedig egyelőre sikert sikerre halmoznak.
Ráadásul a brazilok a ligakupa idei döntőjében is legyőzték a nagy vetélytársnak számító Kaizer Chiefs csapatát, sőt, a törzsfőnökök az úgynevezett 8 Cup fináléjában is alulmaradtak az Ajax fokvárosi testvéregyesületével szemben. Pedig az előző bajnokságot még megnyerte a Kaizer Chiefs, ám csapatot korábban három évig sikeresen irányító Stuart Baxter elvesztését nem tudta kiheverni. Az angol vezetőedző nagyon rövid, sikertelen törökországi kaland után januárban egyébként visszatért Dél-Afrikába és a bajnok városi vetélytársához, a SuperSport Unitedhez került, ahol többé-kevésbé sikerült gatyába rázni a rossz helyzetben lévő csapatot és elhódítani a 2017-es kontinentális indulást érő „igazi” kupát. Utóbbi fináléban a vesztes fél a Kaizer helyi vetélytársa, az Orlando Pirates volt, így teljessé téve a Johannesburg legnagyobb fekete negyedében, Sowetóban székelő patinás klubok egészen pocsék szezonját.
A sowetói szurkolókat talán még jobban bántja, hogy mindeközben a dobogó második fokán egy másik johannesburgi klub, a BidVest Wits végzett, mely a két megelőző bajnokságban bronzéremig jutott, az idei azonban története legjobb szereplése lett. A klub abban is éles kontrasztban áll a korábban említett vetélytársakkal, hogy 1921-ben a Wits egyetem diákjai alapították, tehát hagyományosan fehér gyökerekkel bír. Ma ugyanakkor a rugby-vel ellentétben már leginkább a feketék sportjának számít a labdarúgás, így az angol James Keene mellett nyilván számos színesbőrű játékos alkotja Gavin Hunt csapatának gerincét, mint a válogatott Daine Klate vagy a csapatkapitány Sibusiso Vilakazi.
Nem sokkal kisebb meglepetés egyébként a rustenbergi Platinum Stars bronzérme, de a legnagyobb szenzáció talán a Mpumalanga Black Aces negyedik helye. A három éve még a másodosztályban szereplő nelspruiti klub azonban története legnagyobb sikerével le is húzta a rolót, ugyanis a franchise-t felvásárló üzletember, John Comitis a fővárosba költöztette a klubot, ahol Cape Town City FC néven fog szerepelni. Sokan azonban nem akartak Johannesburg közretéből a távoli fokvárosba költözni, így például a török sikeredző Muhsin Ertugral a következő szezonban már az Orlando Pirates csapatát gardírozza majd, a liga gólkirálya, a régebben az angol, portugál és török élvonalat is megjárt zambia veterán, Collins Mbesuma pedig az egykor legendás, ám sok viszontagság után csak nemrég újjáalakított újonc Highlands Parks gárdájába igazolt.
A CAF ranglistáján a kontinens második legerősebb ligájának számító egyiptomi Premier League-ben az előző szezonban a Zamaleknek sikerült megszakítania a másik kairói óriásklub, az Al Ahly tíz éves hegemóniáját, idén azonban a visszavágott az egész Afrikában a legeredményesebb egyesületnek számító nemzeti csapat (ez az Al Ahly név jelentése). A szuperkupát még a portugál José Peseiróval a kispadon hódították el, majd bár a bajnokságot tizenkét forduló után 8-2-2-es mérleggel vezette a csapat, januárban a Portóhoz távozott a portugál szakember, így némi keresgélés után a holland Martin Jol vette át a helyét február végén. Az egykori Tottenham-edző aztán nem csak bebiztosította a klub 38. bajnoki címét, de az elmúlt két év csalódása után idén az afrikai BL-csoportkörébe is bevezette tanítványait, bár ott egyelőre három forduló után nagy meglepetésre egyetlen ponttal szerénykedik kvartettje utolsó helyén az Al Ahly. Ennek egyik oka persze az, hogy a klub legjobb góllövője, a gaboni Malick Evouna egy év után tovább is állt és a kínai bajnokságban folytatja pályafutását, az év egyiptomi felfedezettjének számító 19 esztendős Ramadan Sobhy pedig az utóbbi időben a már a Stoke-ba szerződésével van elfoglalva. Ezzel együtt persze egy kezdőcsapatra való válogatott így is van a sascímeres gárdában (Walid Soliman, Abdallah El Said, az ifjú védő Rami Rabia, a csapatkapitány Ahmed Hegazy vagy az Angliát is megjárt Ahmed Fathy, hogy csak a legfontosabbakat említsük), akiket nem szabad leírni a BL-csoportkör második felében sem.
Az ősi kairói vetélytárs, a Zamalek 12 bajnoki címe mellé immár 32-szer volt kénytelen beérni az ezüstéremmel, amit a klub hírhedten karizmatikus elnöke, Mortada Mansour elég nehezen akceptált. A tavalyi sikeredező, a duplázó portugál Jesualdo Ferreira novemberben a katari Al-Saddhoz szerződött (ez Xavi csapata), ezután pedig szinte havi rendszerességgel váltották egymást a különböző szakemberek a kispadon. A brazil Marcos Paquetá, az egykori válogatott Mido, Mohamed Salah és a skót Alex McLeish sem tudta megszilárdítani a helyét a klubnál, míg végül a májusban érkező Mohamed Helmi egészen jó hajrát produkált, a BL-csoportkörbe is bevezette a fehér lovagokat és első vereségét csak az elmúlt hétvégén a remeklő Mamelodi Sundowns ellen szenvedte el. A szövetségi kapitány, Hector Cúper szemmel láthatóan kevésbé támaszkodik a Zamalek jelenlegi keretére, a klub azonban jelenleg is több erősítésen dolgozik, hogy a Baselbe szerződő Omar Gaber nélkül is ismét versenyben lehessen jövőre a bajnoki címért.
Amennyire lefutott volt a verseny az első két, BL-szereplést érő helyért, olyannyira kiélezett volt a hajrá a harmadik pozícióért, mely a Szövetségi Kupában való indulás lehetőségét jelenti. Erre a helyre végül a 34 évesen zsinórban második gólkirályi címét begyűjtő Hossam „Paulo” Salamát is soraiban tudó alexandriai Smouha ért oda, az egymás elleni eredményekkel megelőzve a tar válogatottsági rekorder Hossam Hassan irányításával meglepően jól teljesítő port saidi Al Masry-t. A legújabb kairói klub, a siker érdekében még a tavaly a Mazembével BL-győztes edzőt, Patrice Carteront és az egykori francia világbajnokot, Florent Maloudát is leigazoló Wadi Degla számára főként a drámai hajrában úszott el a dobogó, ugyanis az utolsó három mérkőzésből kettőt elvesztettek. A három bajnoki címével az örökranglistán is a kairói óriásklubok mögött a harmadik helyen álló Ismaily ezúttal csak a hatodik helyre futott be, bár közben az augusztusban esedékes kupaelődöntőkben még érintett lesz, ahol akár kivívhatja Egyiptom másik Szövetségi-kupa selejtezős kvótáját.
A marokkói bajnokság, a Botola az utóbbi néhány évben nem tartozott a kontinens legerősebbjei közé, az idei kontinentális kupákban azonban igen jól teljesítenek az ország klubjai. Az előző szezon bajnoka, a Wydad Casablanca vezeti a BL-csoportját, a Szövetségi kupában pedig a FUS Rabat és a Kawkab Marrakech is továbbjutásra áll féltávnál. A fővárosiak persze nem csak ezért lehetnek elégedettek, hanem talán még inkább azért, mert a FUS Rabat története során először megnyerte a bajnokságot. A FUS gárdájához egyébként a Botolában egyedülálló módon nem kapcsolódik egyetlen ultracsoport sem, ami az elnöki posztot 2008-tól átvevő Mounir Majidi számára lehetővé tette az egyesület nyugodt modernizálását. Az elmúlt öt évben egyébként már folyamatosan az első hatban végzett a csapat, majd a francia születésű egykori marokkói válogatott, Walid Regragui vezetőedzői kinevezése bizonyult jó húzásnak tavaly. Egy ötödik hely után idén ugyanis végig kiélezett versenyt folytattak a casablancai címvédővel, akit öt fordulóval a bajnokság vége előtt idegenben is legyűrtek a házi gólkirály Mourad Batna találatával 1-0-ra, ezzel átvették a vezetést, amit a hátralévő négy meccsen négy győzelemmel meg is őriztek.
A Wydad AC szurkolói sem lehetnek azért különösebben elkeseredve, hiszen az egykor a Real Madridot is irányító vezetőedző, a walesi John Toshack tavaly öt év szünet után vezette ismét a dobogó tetejére a csapatot, így pedig már 13 címével egyedül vezeti az egyesület a Botola örökranglistáját. Az idei ezüstérem pedig bőven magyarázható a klub nemzetközi elfoglaltságaival, hiszen eddig remekül menetelnek a piros-fehérek a BL-ben és a sorozat egyik favoritjává nőtték ki magukat. A két éllovas városi vetélytársai közül a legnagyobb, ám távolról sem problémamentes szurkolótáborral rendelkező Raja Casablanca a rossz rajt után gyorsan megszabadult a holland Ruud Kroltól, majd a végül kieső Maghreb Festől épp kirúgott Rachid Toussival megszerezte a negyedik helyet. A jövő azonban mégsem túl biztató, hiszen a csapat felkészülése jelenleg csúszik, a játékosok az elmaradt bónuszaik miatt sztrájkolnak, az pedig továbbra is bizonytalan, mikor térhet vissza a klub saját stadionjába. Májusban ugyanis a 11-szeres bajnok Raja két ultracsoportja összeverekedett egymással, azóta pedig az V. Mohammed stadion átépítés alatt áll, amíg biztonságosabbá nem teszik a lelátót. A 12-szeres bajnok FAR Rabat is külföldi edzővel, a portugál José Romaóval kezdte a szezont, madj Abdelmalek El Azizzal fejezte be, mégpedig egy 7-1-1-es hajrával, ami azonban csak az ötödik helyre volt elég, no meg a klubot kölyökkora óta szolgáló Mehdi Naghmi gólkirályi címéhez, aki egyébként az utolsó öt meccsen egyaránt betalált összesen hatszor.
A dobogó Szövetségi kupa indulást jelentő harmadik fokára nagy meglepetésre az újonc Ittihad Tanger ért oda, mégpedig az utolsó fordulóban épp a Raja 3-0-s kiütésével bebiztosítva a sikert. Az algériai vezetőedző Abdelhak Benchikha korábban hazájában már két bajnoki címet szerzet, Tunéziában pedig egy továbbit, marokkói kluboknál is fordult meg korábban, most pedig Tangerben lett hatalmas közönségkedvenc. Népszerűséget az is táplálja, hogy ha a bajnokságban nem is, de a kupában sikerült legyőzni a két éve még bajnok Moghreb Tétouant az északi derbyn, így az augusztus végétől folytatódó nyolcaddöntőkben is a tangeriek lesznek majd még érintettek. A legkellemetlenebb meglepetés ugyanakkor a Kawkab Marrakech teljesíménye, mely januárban kénytelen volt megválni a klubot valaha játéksoként is szolgáló, majd három éve edzőként az élvonalba juttató, ott pedig előbb egy negyedik helyet, tavaly pedig bronzérmet szerző Hicham Dmii vezetőedzőtől és csak az utolsó fordulóban sikerült bebiztosítania a bennmaradást.
A tunéziai Ligue 1 a marokkói bajnoksággal fordított utat jár be éppen, a CAF ranglistáját még vezeti ugyanis, ám a BL csoportkörében sem tavaly, sem idén nem képviseli egyetlen csapat sem a ligát, holott az afrikai BL húsz éves történetében korábban ilyen csak egyetlen egyszer fordult elő. A Szövetségi kupát ugyanakkor tavaly megnyerte az Étoile du Sahel, és idén is versenyben van még a csoportjában, miközben a 2015/16-os bajnoki címet is begyűjtötte a sousse-i csapat, mely a klub jubileumi, tizedik győzelmét jelentette. A veterán Faouzi Benzarti egyébként korábban már 1987-ben és 2007-ben is felért a csúcsra a csillagosokkal, de nyert már négy bajnoki címet az Espérance-szal és egyet a Club Africainnel is, majd tavaly egy marokkói kitérő után az ESS-hez hazatérve mindössze két ponttal maradt le a sikerről, hogy aztán az idei szezon már teljes siker legyen, leszámítva persze a nigériai Enyimba ellen büntetőkkel elbukott BL-selejtezőt. A bajnokságban a siker kulcsa a csapat védelme volt, a 30 bajnokin alig 17 gólt kapott ugyanis a csapatkapitány hálóőr, Aymen Mathlouthi.
Az első három helyezett között volt egyébként sokáig nagyon kiélezett a versenyfutás a tabella első helyéért, a 26 bajnoki címével az örökranglistát magasan vezető Espérance Tunis végül a második helyen végzett, ami a tavalyi bronzérem után végülis előrelépést jelentett immár az egykori szövetségi kapitány, Ammar Souayah irányításával, hiszen így 2017-ben megpróbálhat visszatérni a BL-be a vér és arany gárda. A nyolcszoros bajnok CS Sfaxien a bajnokság harmadáig vezetett, ám december végén mindkét nagy vetélytárstól vereséget szenvedtek Chiheb Ellili legényei és ezt a lépésvesztést már nem sikerült később ledolgozniuk. A klub válogatott balhátvédje, Ali Maaloul egyébként közben úgy végzett a góllövőlista élén, hogy 16 góljából 10-et büntetőből szerzett.
A sfaxiak természetesen indulhatnak jövőre a Szövetségi kupa seljetzezőiben, míg a másik kvóta a negyedöntőkkel itt is csak augusztusban folytatódó kupában dől majd el. A tavalyi bajnok Club Africain már csak abban bízhat, hogy ott helyre tudja állítani valamelyest az alaposan megtépázott renoméját, hiszen mind a nemzetközi szereplés, mind a bajnokság egészen pocsékul sikerült idén. A korábbi sikeredző, a francia Daniel Sanchez négy forduló és a tuniszi derbi elvesztése után távozott a kispadról, a helyére érkező, a szudáni Al Hilallal tavaly BL-elődöntőző Nabil Kouki pedig nem tudta felrázni a csapatot. Miután kilenc meccsen alig 9 pontot szerzett, januárban őt is leváltották és a Casablancában éppen kiebrudalt Ruud Krol lett a vezetőedző. A játékosként igazi legendának számító hollanddal se sokat javult a csapat játéka, a tuniszi derby visszavágóját is elvesztette, de voltaképpen minden fontosabb meccsét is, így aztán a bajnokság végeztével őt sem marasztalták, hanem egyelőre újabb váratlan fordulatként az EGS Gafsával kipottyanó Kais Yaakoubi kapta meg a bizalmat a vezetőségtől. Utóbbi döntés azért is meglepő, mert közben a minden dícséretet megérdemlő Mohamed Kouki is otthagyta az ES Métlaouit, miután az élvonalban mindössze harmadik szezonját töltő kis együttessel története legjobb eredményét, egy negyedik helyet ért el, így a hírek szerint az AS Marsában folytathatja edzői pályafutását.
