A hétvégén már a negyeddöntőket rendezik meg az Afrikai Nemzetek Bajnokságának keretében, így most egy kicsit visszatekintünk a csoportkör érdekességeire. A kizárólag hazájuk bajnokságában szereplő játékosokból álló válogatottak számára kiírt torna szorosságát jelzi, hogy hibátlan csapat már nincs a mezőnyben, bár végül ketten is pont nélkül távoztak a viadalról. A legnagyobb meglepetést eddig Namíbia teljesítménye okozta, hiszen a bátor harcosok először tudtak meccset nyerni egy kontinentális tornán, majd rögtön dupláztak is és továbbléptek a legjobb nyolc közé. Mindeközben a mezőny egyetlen korábbi ANB-győztese, Líbia az utolsó meccsén drámai hajrával, egy hosszabbításban szerzett góllal lépett csak tovább a negyeddöntőbe, az esélyesek közül pedig Kamerun és Elefántcsontpart is kiesett, annak ellenére is, hogy utóbbiak birtokolták a legtöbbet a labdát a teljes mezőnyben, a kapu előtt azonban nagyon bizonytalanok voltak. Így aztán az öt nyugat-afrikai indulóból négy elbúcsúzott a csoportkörben, miközben mindkét északi és mindhárom déli válogatott ott lesz a legjobb nyolc között.

Az afrikai labdarúgás szinte kizárólag csak a páratlan években megrendezett Afrikai Nemzetek Kupája idején számíthat valamelyes nemzetközi érdeklődésre, létezik azonban egy szűkebb, inkább csak afrikai közönségnek szánt kontinensviadal, az Afrikai Nemzetek Bajnoksága, melyről egy átlagos focikedvelő vajmi keveset tud, a földrészen azonban viszonylag nagy jelentőséggel bír. Az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) ugyanis az ezredforduló után úgy döntött, hogy az egyre inkább az európai légiósokra épülő nagyválogatottak kupája mellett létrehoz egy tornát kizárólag a saját hazájukban szereplő focistákból álló, úgynevezett „A-válogatottak” számára, melynek idén már az 5. kiírását rendezik meg január 13-tól.

Az akkor még a kameruni Issa Hayatou által vezetett kontinentális szövetség eredeti célkitűzése az volt, hogy lehetőséget biztosítson egy rangosabb tornán való szereplésre azon játékosoknak is, akik a modern futballal járó légiós-keringésbe (még) nem kívántak vagy nem tudtak sikerrel becsatlakozni, hazájuk labdarúgásában azonban fontos szerepet töltenek be. A legtehetősebb klubokkal rendelkező észak-afrikai országok viszont már korábban is többször kihagyták a selejtezőket is, és a tavaly márciusban éppen nagyban ezen országok lobbijának támogatásával Hayatou-t a CAF elnöki székében leváltó Ahmad Ahmad sem feltétlen híve a hasonló kezdeményezéseknek, hiszen az „év afrikai labdarúgója” címmel eddig párhuzamosan a legjobb Afrikában szereplő játékosnak kiosztott díjat már meg is szüntette a madagaszkári „nagyfőnök”.

Pedig mindeközben számos afrikai országban az ANB szinte a nagyválogatottak versengésével egyenértékű presztízzsel bír, a szövetségi kapitányok pedig gyakran ugródeszkának tekintik a tornát az első számú keretbe kerüléshez is, hiszen a kevésbé ismert játékosoknak, fiatal tehetségeknek remek lehetőséget nyújt, hogy felhívják magukra a figyelmet. A két évvel ezelőtti kongói ANB-győztesek közül Jonathan Bolingi (Mouscron) vagy Merveille Bokadi (Standard Liege) ma már a belga élvonalban légióskodik, a döntős Mali ifjonca, Sekou Koita az RB Salzburg híres akadémiájára került, a torna legszebb gólját szerző elefántcsontparti Serge N’Guessant az akkor még a francia első osztályban szereplő Nancy igazolta le, a szintén a bronzérmes elefántcsontparti csapatban szereplő középhátvéd, Cheick Comara pedig a Wydad Casablancához szerződve nyerhetett nemrég afrikai BL-t.

Az idei tornán is találkozhatunk több ígéretes tehetséggel, akár az afrikai BL-ből már megismert játékossal is, akik hamarosan akár egy polccal feljebb kerülhetnek jelenlegi klubjuknál, így talán nem érdektelen megismerkedni egy kicsit a torna csapataival és lebonyolításával.

Már csak a kijutás szempontjából tét nélküli meccsek vannak hátra az afrikai vb-selejtezőkből. Tegnap este tudniillik elkeltek az utolsó kiadó helyek is: Nigéria, Egyiptom, Szenegál, Marokkó és Tunézia fogja képviselni a kontinenst a 2018-as oroszországi világbajnokságon. A négy évvel ezelőtti vb-re kijutó afrikai csapatok közül tehát egyedül Nigéria tudta ismét kiharcolni a részvételt. Rajtuk kívül akkor három fekete-afrikai és egy arab együttes vívta ki a részvételt, most éppen fordított ez az arány. Cikkünkben végigvesszük a kijutókat és a nagy hiányzókat, továbbá megpróbáljuk megkeresni az erőviszonyok szinte évről évre történő változásának okát.

Az előttünk álló napokban az utolsó fordulójához érkezik az afrikai VB-selejtezők sora is, és eldől, mely országok nemzeti tizenegye vehet részt a jövő évi tornán. Mivel egy-egy afrikai válogatott számára a komolyabb rivaldafényt szinte kizárólag a világbajnokság jelentheti, talán még az európai és dél-amerikai vetélkedésnél is nagyobb jelentősége van annak, melyik válogatott jut el a labdarúgás legnagyobb világeseményére. Ráadásul a kontinensen relatíve szűkre van szabva jelenleg a résztvevők köre, a legnépesebb konföderáció 56 tagországa közül mindössze 5 jut ki a VB-re. Nem csak a mennyiségi adatokból és a különleges tétből adódik azonban a rendkívül éles versengés, hanem a FIFA világranglistája is jól jelzi a mezőny sűrűségét. A gyakran torzító rangsor számos szempontból kritizálható, arra azonban mindenképpen alkalmas, hogy megmutassa, mennyire szoros a verseny az egyes konföderációiban. Márpedig jelenleg azt láthatjuk, hogy az első és a tizedik legelőkelőbb helyre rangsorolt afrikai válogatottat mindössze 33 hely választja el egymástól, míg Ázsiában ez a különbség 46 helynyi, Dél-Amerikában 58, Észak-Amerikában pedig 80. Igencsak sűrű afrikai mezőnyből írhatja be tehát magát mindössze öt csapat a foci-krónikákba (sikerüljön bárhogy is a VB-szereplés), a világbajnokságról lemaradó országoknak pedig újabb négy évet kell várniuk, hogy a nemzetközi megítélésben, ezen keresztül pedig a fejlődésben nagy lökést jelentő színpadról álmodozhassanak.

Ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a zsinórban harmadik VB-jére készülő Nigéria és a tornára 28 év után visszatérő Egyiptom már bebiztosította oroszországi repjegyét, Tunéziát pedig egyetlen aprócskának tűnő lépés választja el ettől. A VB-selejtezők D-csoportjában ugyanakkor elméletileg még bármi lehetséges, bár Szenegál számít a legnagyobb favoritnak és akár már péntek este csatlakozhat a már nyugodtan alvó csapatokhoz, miközben több szempontból is különösen pikáns, brutális rangadót, amolyan élet-halál csatát vív majd szombat este Elefántcsontpart és Marokkó. A kontinensen hagyományos becenevek alapján az ANK-kiesésért bosszúra szomjazó elefántoknak és a VB-re 20 év után visszaigyekvő Atlasz oroszlánjainak a csatájában a győztes mennybe mehet (a döntetlen is Marokkónak kedvezne), a vesztes számára viszont a bukás akár tartósabb visszaesést is okozhat. A továbbiakban ennek a párharcnak a hátterét igyekszünk kicsit megvilágítani illetve röviden felvillantani a további selejtezők tétjét is.

Szombaton véget ért a 2017-es afrikai Bajnokok Ligája, mely a BL-lebonyolítású sorozat 21 éves történetében az első volt 8-ról 16 csapatosra bővített csoportkörrel és az utolsó, melyet a naptári év szerint rendeztek. A fináléban 18 év után diadalmaskodott újra marokkói csapat, míg zsinórban másodszor bukott el a döntőben kairói klub, ezúttal a nyolc címével rekordernek számító Al Ahly. Talán már a döntő két résztvevője is jól mutatja, hogy ebben a szezonban talán még a korábbiaknál is élesebben rajzolódott ki az a tendencia, miszerint a válogatott szinten a kontinens legerősebbjei közé tartozó nyugat-afrikai országok klubszinten sokkal inkább háttérbe szorulnak jóval szerényebb anyagi helyzetük miatt, hiszen gyakran csak félprofi egyesületeik nem tudják megtartani a tehetségeiket, akik sokszor már tinédzser korukban Európában vagy a világ más táján próbálnak szerencsét, hogy játékukból megélhetést is biztosíthassanak maguknak és családjuknak. Így aztán a valamivel tehetősebb dél- és főként az észak-afrikai klubok szerepeltek jól az idei BL-ben is, a negyeddöntőben például a kontinens északi régióját hat, a délit két csapat képviselte. A továbbiakban röviden végigtekintjük az idei sorozat legfőbb eseményeit.

A csapatkapitány Brahim Nakach emeli magasba a trófeát

Ezúttal is összeállítottuk havi álomcsapatunkat, melyben tizenegy októberben remekül teljesítő afrikai légióssal ismerkedhetünk meg a ghánai MLS-játékostól a kínai liga gambiai gólgyárosáig, a kanadai-marokkói Real-verő kapustól a svéd tündérmese comore-szigeteki főszereplőjéig.

Az afrikai légiósokból összeállított hagyományos álomcsapatunk októberi kiadásába néhány topligában szereplő labdarúgó mellé számos kevésbé ismert játékos is bekerült, ráadásul öten is 23 év alattiak, így ehavi tizenegyünk talán hipszterebb lett, mint valaha. Nem csak egykori ifi VB-negyeddöntős hátvéd vagy egy Észak-Európában légióskodó comore-szigeteki focista bukkan ugyanis fel listánkon, hanem az öreg kontinens határait elhagyva egy-egy észak-amerikai és ázsiai légiós is helyet vívott ki magának teljesítményével, miközben az algériai válogatott balhátvédje, Ghoulam harmadszor is kirobbanthatatlannak bizonyult a posztján, sérülése miatt azonban most egy darabig biztosan partvonalon kívülre kerül majd.

Mielőtt a VB-selejtezők befejeztével megkezdődne október első teljes fordulója a különböző ligákban, gyorsan jelentkezünk még álomcsapat-rovatunk újabb részével, melybe ezúttal a szeptember során a legjobb teljesítményt nyújtó afrikai légiósok közül választottuk ki a legjobb tizenegyet. Listánkon a szárnyaló Napoli balhátvédje az egyetlen augusztus után duplázó játékos, de bekerült két labdarúgó a Bundesligából és kettő a spanyol bajnokságból is, míg az igazi foci-ínyenceknek ezúttal a svájci ligában beinduló afrikai henger egyik támadója jelenthet érdekességet.