Akit a kettétört pályafutás csak megerősít

2021 februárjának egy forró yaoundéi délutánján André Onana a kameruni válogatott edzőtáborában tartózkodott, amikor telefonhívása érkezett Hollandiából. Akkori klubjának, az Ajax Amszterdamnak az egyik orvosa kereste és közölte vele, hogy pozitív lett az egyik doppingtesztje. Ahogy az ekkor már holland bajnok és a BL-elődöntőt is megjárt kapus később elmesélte egy interjúban, először biztos volt benne, hogy csak tévedésről lehet szó és nevetve mesélte a feleségének is, hogy állítólag furoszemidet találtak az egyik mintájában. Az egyébként épp gyógyszerész hölgynek azonban rögtön beugrott, hogy ő szed egy ilyen anyagot tartalmazó gyógyszert, aminek a doboza hasonlít egy fájdalomcsillapítóéra, így kisvártatva rájöttek, hogy a kapus az egyik éjjeli fejfájása ellen alighanem véletlenül a másik szerből vett be egyet.

A szigorú UEFA-ellenőröket azonban a körülmények nem hatották meg, rögtön felfüggesztették Onana játékjogát, majd 12 hónapra eltiltották, amit a Nemzetközi Sportdöntőbíróság közbenjárása csökkentett végül 9 hónapra, kimondva, hogy ártatlan hiba elkövetéséről van szó egy olyan szerrel kapcsolatban, mely tiltott ugyan minden sportoló számára, de a labdarúgók, pláne a kapusok teljesítményét voltaképpen egyáltalán nem fokozza.

Ez a 9 hónapos félrevonulás Onana amúgy is kacskaringós pályafutásának legnehezebb időszaka volt, ma mégis úgy tekint rá, mint ami aztán segített neki az igazán fontos dolgokra koncentrálni és még magasabb szintre emelni a teljesítményét.

Egy személyi kapusedzőből, néhány fizikoterapeutából és egy mentális szakemberből álló csapattal egy katalán tengerparti városkába, Salou-ba költözött és a nyugodtabb körülmények között, elmélyültebb edzésprogrammal, de intenzívebben dolgozott, mint valaha. Közben gyakran amatőr csapatokkal gyakorolt, melyeknek a játékosaival megismerkedve szembesült vele, milyen könnyen zátonyra futhat egy profi labdarúgókarrier bármilyen átgondoltan is kezeli valaki a pályafutását.

A visszatérése után Onana teljesítménye jóval érettebb lett, amit a különböző statisztikái is jól mutatnak, így az afrikai kapusok reneszánszának talán legemblematikusabb alakjává vált. Mielőtt azonban rátérnénk ennek a részleteire, érdemes tennünk egy kitérőt a jelenség cseppet sem elhanyagolható előfutáraira.

Onana 9 hónapig edzett magányosan Salou-ban (fotó: theguardian.com)

Az extravagáns BEK-győztes és a múlt nagyjai

Az afrikai kapusok újkori felbukkanása kapcsán azért beszélhetünk reneszánszról, mert voltaképpen nem újdonság, hogy megmutatják erényeiket az európai nagyközönségnek. Már a XIX. század végén Angliában az első színes bőrű profi labdarúgó például egy kapus, Arthur Warthon volt, aki az angol gyarmatnak számító Aranypartról, a mai Ghána területéről került olyan csapatokhoz, mint az első bajnokságot megnyerő Preston North End vagy az akkoriban szintén meghatározó együttesnek számító Sheffield United. Angliánál maradva, a húszas években a dél-afrikai Arthur Riley őrizte a Liverpool hálóját, a nyolcvanas-kilencvenes években pedig szintén a „vörösöknek” lett ikonikus portása Bruce Grobbelaar, aki mindmáig a legeredményesebb afrikai kapus – igencsak kalandos pályafutással a háta mögött.

A búr család gyermekeként akkor Dél-Afrikához tartozó területen született kapus első klubváltásakor egy kecskét, egy birkát és egy tehenet adott játékjogáért a Durban FC 1977-ben, de pályafutását gyorsan megszakította katonai szolgálata a Rodézia függetlenségéért (a mai Zimbabwe) és a politikai viszonyok rendezéséért folyó háborúban. Két év után tért vissza Grobbelaar a harcmezőkről a futballpályákra és az akkor épp felfuttatott észak-amerikai ligába (NASL) igazolt. Onnan szúrta ki még mindig csak 23 esztendősen a Liverpool, mely előbb tartalékkapusnak igazolta át, de aztán első számú hálóőrré lépett elő és a kezdeti hibák ellenére stabilizálta is a helyét. 11 évig védte szinte folyamatosan a liverpooliak hálóját és közben gyakran extravagáns viselkedése, a saját védőivel szembeni kirohanásai, no meg a csapat alig titkolt ivászataiban való aktív szerepe miatt is közönségkedvenccé vált.

Grobbelaar nyert összesen 6 bajnoki címet és 3 FA-kupát, de legnagyobb dobása az 1984-es BEK-döntő volt, amikor a tizenegyes-rúgások során táncszerű mozdulataival valósággal megbabonázta a Roma játékosait és oroszlánszerepet játszott a trófea elhódításában.

Egy évvel később ott volt a Heysel-tragédiába torkolló és elveszített BEK-fináléban is, majd további sorscsapásként a Hillsbourough stadion katasztrófáját is közvetlen közelről élte át. Helyét a liverpooli kezdőben részben a zimbabwei válogatottsághoz való ragaszkodása miatt veszítette el, bár a „harcosokkal” végül nem sikerült jelentősebb eredményt elérnie, az 1994-es vb-kvalifikáció például az utolsó játéknapon csúszott ki a kezükből Kamerun ellen, hiába hárított Grobbelaar egy büntetőt is. A pályafutása végén még a Southamptonnál is töltött egy évet, majd a végső felmentése ellenére igencsak megalapozottnak tűnő bundavádak keserítették meg a karrierje lezárását.

A zimbabwei kapus, Bruce Grobbelaar volt az első afrikai BEK-győztes (fotó: extra.ie)

Közben más afrikai kapusok is maradandót alkottak az európai ligákban, hiszen Badou Zaki a marokkói válogatottal 1986-ban a kontinens történelmi sikereként elért vb-nyolcaddöntő után például évekig légióskodott a Mallorcában és nyert is egy spanyol kupát. A nyolcvanas években védte a Marseille hálóját Joseph-Antoine Bell is, az Espanyolét pedig Thomas N’Kono, aki a kameruni válogatott legendás, 1990-es világbajnoki menetelése mellett leginkább arról híresült el, hogy Gianluigi Buffon őt nevezte meg ifjúkori példaképének, akinek hatására kapusnak állt.

A kameruni kapusképzés relatíve magas színvonalát mutatja, hogy a kilencvenes években Jacques Songo’o is francia ligakupát nyert a Metz-cel és az ezredfordulón még spanyol bajnokságot is a „Super Deporral”. Az 1992-es Afrika-kupa döntőjének maratoni tizenegyes-párbajában elhíresült elefántcsontparti Alain Gouaméné a Toulouse színeiben szerepelhetett a francia élvonalban, miközben a kilencvenes évek nigériai „szuper sasainak” kapusa, Peter Rufai vándorlásai során leginkább a portugál Farense meglepetésszerű UEFA-kupás szereplése alkalmával hagyott mélyebb nyomokat maga után, de megfordult a belga és a spanyol élvonalban is.

Különösen azért voltak ezek jelentős eredmények, mert akkoriban csak három légiós szerepelhetett az európai csapatokban, mégis számos afrikai kapust foglalkoztattak az egyesületek.

Aztán a Bosman-ítélet után ugrásszerűen megnőtt a légiósok száma az európai klubokban, így az olcsó afrikai kapusok száma is, akik közül természetesen voltak gyengébbek, de nyilvánvalóan a sporton kívüli tényezők is jelentős szerepet játszottak a földrész hálóőreinek képességeivel kapcsolatos negatív sztereotípiák kialakulásában. Voltak azonban ekkoriban is olyan kontinentális sztárok, mint Vincent Enyeama, aki két izraeli bajnoki cím után a Lille emblematikus portása lett és többször jelölték is a francia liga legjobb kapusai közé. A kameruni vonal új neveltje volt Idriss Kameni, aki az Espanyollal nyert Copa del Rey-t és a bajnokságban is sokszor megkeserítette a spanyol gigászok életét. Az újabb elefántcsontpart ANK-diadal hősét, Boubacar Barry-t a belga bajnokság legjobb kapusának is megválasztották, később pedig két belga kupát is nyert a Lokerennel, a ghánai válogatottal a 2014-es vb-t megjárt Adam Kwarasey pedig két norvég és egy MLS-bajnoki címet szerzett.

A legsikeresebb kameruni kapusok az elmúlt évtizedekből (fotó: twitter @AfricaClassic)

A világvégi porfészektől a csúcsig vezető lépcsőfokok

Bár az emlékezetet az egyszerűsítő, felszínes megítélések nagyban befolyásolják, de cseppet sem előzmény nélküli tehát az afrikai kapusok új generációjának helytállása az európai porondon. Főleg a kameruni kapusképzés több fontos alakot is adott már korábban is a világ labdarúgásának, így talán nem is olyan meglepő, hogy André Onana már gyerekkorában kapus akart lenni, amikor egy alig párszáz fős, áram és folyóvíz nélküli falucska, Nkol Ngok homokos focipályáján töltötte minden szabadidejét. Itt fedezte fel a Samuel Eto’o Akadémia egyik megfigyelője, egy bizonyos Diallo, aki a vidéket járta, és végül nagy nehezen sikerült rávennie Onana édesapját, hogy elengedje az akkor még alig 11 éves fiút a többszáz kilométerre működő bentlakásos futballiskolába.

Ekkor történt meg tehát az első jelentős környezetváltás a kapus életében, aki a világvégi falucskából Douala nagyvárosába került, három évvel később pedig már jött is egy még jelentősebb költözés. Eto’o akadémiájának ugyanis igen jó kapcsolatai voltak Spanyolországban, 2010 tavaszán részt is vettek tanítványaikkal egy tornán a Kanári-szigeteken, ahol a Barcelona utánpótlás-edzőinek is feltűnt Onana tehetsége, így 14 éves korára már a La Masián volt. Az idegen nyelvet és közeget általában igencsak nehezen szokják meg az Európába kerülő, amúgy is nehézkes kamaszkorba lépő afrikai tehetségek, de a katalánok akadémiáján ott volt már ekkor Onana néhány honfitársa, mint például szintén kapus unokatestvére, Fabrice Ondoa vagy a Las Palmas játékosaként épp idén az élvonalba jutó Wilfrid Kaptoum.

A képzés évei során Onanának a Barcelona első csapatába nyilván nem volt esélye bekerülni, de az ifjúsági Bajnokok Ligájában (UEFA Youth League) pályára lépett többek között az Ajax ellen is, ahol kivívta a hollandok elismerését, így a több játéklehetőség reményében 2015 januárjában Amszterdamba igazolt. Saját bevallása szerint pályafutása legnehezebb kulturális sokkját élte meg ekkor, nem beszélte a nyelvet, furcsák voltak az ételek, a szokások, és különösen a számára szokatlanul hűvös, szürke és csapadékos időjárás terhelte meg lelkileg, ráadásul a remélt játéklehetőség is elmaradt az első hollandiai évében.

A következő év nyarán azonban az Ajax eladta Jasper Cilessent (épp a Barcelonának), és az ifjoncokhoz mindig is bátran nyúló Peter Bosz vezetőedző a kezdőbe állította a még mindig csak 20 éves kameruni portást. A debütálása nem sikerült túl jól, vereséget szenvedtek a Willem II gárádjától, de a következő meccsen már büntetőt hárított és nyert a csapata, majd egyre stabilabb tagja lett az amszterdami gárdának és jöttek a sikerek is. Először az Európa-ligában meneteltek az elődöntőig, majd Erik ten Haggal már a bajnoki címet is visszaszerezték 5 év után és a BL-elődöntőjéig is eljutottak többek közt a Juventus és a Real Madrid kiverésével.

Ekkor ütött azonban be a már említett eltiltás és a törés a pályafutásában, miután már hiába marasztalták Hollandiában, szerződése lejártával áttette a székhelyét az Internazionaléhoz, immár érettebb játékosként.

André Onana tinédzserként a La Masián (fotó: everythingbarca.com)

A teljesítmény be(m)érése

A már említett beilleszkedési nehézségek Onana teljesítményére is rányomták a bélyegét az első hollandiai éveiben, hiszen a másodosztály középmezőnyéhez tartozó Jong Ajaxnál első félévében 41/64-es védési mutatót produkált (64%), majd első teljes szezonjában még haloványabb 53/94-est (56%). Amikor viszont az első csapathoz került, a biztosabb védelem mögött azonnal sokkal jobb produkcióval rukkolt elő. Első élvonalbeli szezonjában, a 2016-17-es ezüstérem megszerzéséhez 15 kapott gól nélküli meccsel járult hozzá, a csapat pedig a ligában a legkevesebb gólt kapta, alig 23-at a 34 forduló során, melyből egyébként 3-at még Cilessen augusztusban. Onana az Európa-liga fináléjáig tartó meneteléshez is hozzátett 6 clean sheetet, különösen a Lyonnal szembeni elődöntőben alkotott nagyot, összesen pedig a bajnokikon és a nemzetközi kupában immár 118/154-es, azaz 77%-os védési hatékonyságot produkált.

A következő szezon viszont BL-, majd El-selejtezős kieséssel indult, így januárban Erik ten Hag került az Ajax kispadjára, akivel végül egy újabb ezüstérem, Onanának pedig 98/130-as, vagyis 75%-os hárítási mutató megint összejött. Persze ahogy arra korábban részletesebben is kitértünk Gulácsi kapcsán, a kapusok értékelése számtalan nehézséget rejt, és még az eddig emlegetett hárítási teljesítményről is akkor kapunk precízebb képet, ha a kapura érkező lövések veszélyességét mérő Post-shot xG statisztikát vesszük figyelembe. Ez az utóbbi öt évre már elérhető Onana mérkőzéseiről is, így pedig azt láthatjuk, hogy különösen a 2019-20-as szezonban érte el a kameruni portás a teljesítménye csúcsát, tehát épp az eltiltását megelőző szezonban.

A bajnoki cím visszahódításához és a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutáshoz is kifejezetten jó produkcióval járult hozzá, hiszen az ellenfelek lövéseinek a veszélyessége alapján 45-ször kellett volna kapitulálnia, de csak 40 gólt kapott. A csúcsszezonjában viszont még ezen is túltett, hiszen több mint 10 góltól mentette meg csapata hálóját a 2019-20-as szezonban, és még ha a nemzetközi porondon ez nem is ért akkor olyan látványos sikert, a hazai bajnokságban címvédés lett a jutalma.

Ami viszont talán a védési hatékonyságnál is értékesebb eredmény volt, az a hibák számának a nullára redukálása a 2019-20-as szezonban. Pedig az eredmények alapján a legsikeresebb évben, a nagy BL-menetelés során is becsúszott 3 kapott gólt okozó bakija, a bajnokságban pedig további 3 gólt és még 3 „csak” helyzetet ajándékozó figyelmetlensége, ami azt jelentette, hogy Onana átlagban minden ötödik találkozóján vétett akkor még egy-egy kellemetlen hibát. Ezek azonban nem csak a 2019-20-as szezonban szűntek meg teljesen, hanem az eltiltás körülményeivel nehezített két szezonja során is csökkentek, hogy aztán a jelenlegi évadban is hibátlan teljesítménnyel rukkoljon elő immár Olaszországban.

Első Serie A-szezonjában Onana a kapujára érkező 85 lövésből 61-et hárított (72%-os védési hatékonyság), míg 24 bajnokijából 8-at kapott gól nélkül hozott le, de különösen abban volt hatalmas szerepe, hogy az Internazionale 13 év után újra elmenetelt a Bajnokok Ligája döntőjéig. Övé ugyanis a BL mezőnyében a legtöbb hatástalanított beadás (9), a legtöbb clean sheet (8) és a legtöbb védés (44) is. Ráadásul egészen lenyűgöző hatékonysággal hozta mindezt, hiszen az ellenfelek 16,5 gólt ígérő próbálkozása ellenére csak 9-szer bizonyult tehetetlennek, tehát 7,5 góltól mentette meg a kék-feketéket a BL-ben, amihez foghatóra nem csak az idei sorozat kapusai között nem volt példa, de 2017 óta sem, amióta ez a statisztika rendelkezésünkre áll. Azóta egyébként idén már harmadszor a BL-mezőny legjobbja Onana ebben a mutatóban (2018-19 és 2019-20 után), ami jól mutatja, mennyire képes felszívni magát a nagy téttel bíró meccsekre.

Amiről azonban a leginkább ismert lett André Onana az utóbbi években, az a jelenkori kapusoknál nélkülözhetetlen készsége az összjátékra, mellyel segíti csapata labdakihozatalait és egyben az akciók korai, építkező fázisát.

Márpedig a kameruni hálóőr már ifjú korában az erre az aspektusra hagyományosan nagy hangsúlyt fektető Barcelonánál pallérozódott, azóta pedig szinte folyamatosan fejlődött ezen a téren. Ebben a szezonban nem csak a Serie A-ból emelkedik ki magasan, de a topligák minden portását figyelembe véve is a legaktívabbak között van Onana a passzjátékban, miközben a legmegbízhatóbb is egyben, hiszen rövid passzai közül még eggyel sem adta el a labdát, bármekkora nyomás alá is próbálták helyezni az ellenfél letámadó játékosai, miközben meccsenként már 47-szer avatkozik játékba, ami a legmagasabb érték a pályafutása során. A csapata különböző ellenfelekkel szembeni felfogásbeli különbségét azért jól mutatja, hogy bár a BL-ben is csak a labdával való találkozásainak 35%-ában rúgja el azt messzire, a bajnokságban viszont ez még alacsonyabb hányad, mindössze 25%.

Ha úgy vesszük, éppen ez sodorta bajba a katari világbajnokságon is, ahol konfliktusba keveredett a merőben eltérő felfogást preferáló Rigobert Song szövetségi kapitánnyal.

Próféta a hazájában

Nem a tavalyi volt azonban André Onana első botránya a kameruni válogatottnál. Nem sokkal azután, hogy a holland élvonalban bemutatkozott, debütált a szelídíthetetlen oroszlánok között is már 2016 szeptemberében. Ám azon az őszön a vb-selejtezőkön mégis inkább a már említett unokatestvére, az akkor épp a spanyol másodosztályban kispadozó Fabrice Ondoa kapott bizalmat a belga szövetségi kapitánytól, Hugo Broostól, így pedig a következő év januárjában esedékes Afrika-kupára szóló meghívót Onana sértődötten visszautasította, mondván, hogy azért nem szakítja meg európai karrierjét, hogy a partvonal mellett ücsörögjön. A kontinenstornán végül Ondoa ihletett formában védett, Kamerun pedig hatalmas meglepetésre 15 év után újra megnyerte az Afrikai Nemzetek Kupáját, így Onana egy időre kegyvesztett lett a hazájában.

Másfél évvel később Clarence Seedorf állította újra a nemzeti csapat kapujába, ám az ő irányításával a következő Afrika-kupának már a nyolcaddöntőjében elvérzett a kameruni gárda, majd a portugál Toni Conceicao irányításával a hazai rendezésű kontinenstornán nem kevésbé csalódást jelentő módon a bronzérmet tudták csak begyűjteni. A közben a helyi labdarúgó szövetség vezetését átvevő Samuel Eto’o ekkor nevezte ki egykori játékostársát, Rigobert Songot szövetségi kapitánynak, akivel nagy bravúrt okozva kvalifikálták magukat a szelídíthetetlen oroszlánok a vb-re. A mindent eldöntő, váratlan győzelmet hozó algériai fellépésen ráadásul André Onana lett a mezőny legjobbja, aki nem kevesebb mint 10 védést mutatott be a 120 perces csata során.

Alaposan megnőtt tehát Onana ázsiója Kamerunban, így tehát azt érezte, az ő véleményének is nyomnia kellene a latban a vb-stratégia kialakításában. Miután az első meccsükön kikaptak Svájctól, egy edzésen szóvá tette, hogy a felívelgetett labdák helyett az Európában általa már megszokott módon rövid passzos labdajáratással kellene építkezniük, majd szó szót követett, a csetepaté vége pedig az lett, hogy hazaküldték az egyik legnagyobb sztárnak számító kapust a tornáról. Akármilyen szándék vezérli is a játékost, a taktikai döntésekért a felelősség nyilván a szövetségi kapitányt terheli, így a túlzó ellenkezés nyilván csak kontraproduktív lehet és rombolja a csapat kohézióját. Ráadásul Song akármennyire is letűnt koroknak kizárólag a biztonságra törekvő védőjéből lett régivágású edző (az 1998-as vb-n például átlagban alig 17-et passzolt a mérkőzésein), de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a kluboknál lényegesen kevesebb felkészülési idő miatt és a csapatánál papíron erősebb ellenfelekkel szemben kívánt a szövetségi kapitány biztonságosabb taktikát alkalmazni. Ez végülis a folytatásban kifizetődő is lett, hiszen Devis Epassy-val a kapuban Szerbia ellen döntetlent értek el, Brazíliát pedig első afrikai válogatottként legyőzték, ami még akkor is nagy teljesítmény, ha a brazilok számára már nem volt tétje a találkozónak és a tartalékjaikkal álltak fel.

A lényeg azonban az, hogy már másodszor fordult elő, hogy Onana cserben hagyta a válogatottat, mely nélküle aztán jobban is szerepelt, mint vele, így a kameruni szurkolók sem álltak nagy számban a pártjára. A katari vb után Onana be is jelentette, hogy többé nem kíván pályára lépni az oroszlánfejes mezben, nem vennénk azonban mérget rá, hogy ez így is marad. Mostanában ugyanis Eto’o is találkozott a kapussal, amikor az hazalátogatott a jótékonysági alapítványának egyik árvaházi programjára és Song is úgy nyilatkozott, hogy nyitva állnak előtte a válogatott kapui. Ráadásul Onana számára sem a karitatív tevékenységében merül ki a hazaszeretete, de korábban már több interjújában elmesélte, hogy gyermekkorában nem Európa nagy futballpályáiról, hanem a yaoundéi Ahmadou Ahidjo stadionban való szereplésről álmodozott, amikor testvéreivel rajongva bámulták a válogatott játékosait.

A világ leggazdagabb klubjainál megszokott tökéletes luxuskörülmények után az afrikai sztárok hazatérésekor az elmaradott hátországgal való azonosulás sok más játékos számára is nehézséget okoz.

Ez voltaképpen a pszichológia által is jól ismert fordított kulturális sokk jelenségének egy fokozott változata, ami a számos állomáson is felmerülő beilleszkedési nehézségek és az Európában tapasztalt előítéletek után egy újabb leküzdendő akadályt jelent az afrikai kapusok pályafutása során, így különösen érdekes, hogy mostanában újra elér a kontinens több portása is a topklubok közelébe.

André Onana és Rigobert Song a kameruni válogatott edzésén a katari vb-n (fotó: independent.co.uk)

A sztereotípiák lassú felszámolása

Az afrikai kapusokkal szembeni előítéletek kapcsán már korábban elmesélte Onana, hogy 2017-ben egy meg nem nevezett olasz egyesület azért állt el végül a szerződtetésétől, mert a bőrszíne miatt feltehetően túl nehezen fogadta volna el a közeg. Így aztán jogosnak tűnik azon megállapítása is, miszerint a színes bőrű kapusoknak gyakran még keményebben kell dolgozniuk, mint európai kollégáiknak, hogy megkapják a lehetőséget és bizonyíthassanak. Nyilván minden kapus hibázik, de ha egy megszokott helyről érkező portással fordul elő ilyesmi, azt könnyebben betudja az európai nagyközönség egyetlen rossz mozdulatnak. Az afrikai kapusok esetében viszont az előfeltevések igazolásaként élik meg a hibáikat, így egész pályafutásuk jellemző momentumává, sőt az egész rasszának általánosításává fajul az ítélkezés, mely abból a sztereotípiából indul ki, hogy kevésbé koncentráltak és összeszedettek az afrikai játékosok, hanem páratlan fizikai adottságaik mellett inkább hebrencsek és figyelmetlenek vagy jobb esetben csak nem elég magabiztosak.

27 éves korára viszont André Onana elérte, hogy Buffon a világ legjobb kapusai közé sorolja, a BL-döntőre készülve pedig Guardiola is kiemelte a képességeit. Egyszer már jelölték Jasin-díjra is, most pedig a tehetős érdeklődők hatására az Internazionale állítólag 50 millió eurós árat szab meg érte. Ez hatalmas összeg egy kapusért, és még ha el is marad Kepa 80 milliós transzferrekordjától, minden idők negyedik legdrágább hálóőrévé tenné a kamerunit.

Nem csak ő az, aki megtörte azonban az utóbbi években az afrikai kapusokkal szembeni kétkedő előítéleteket, hanem az amatőr ligából négy év alatt a csúcsra robbanó és a Chelsea 2021-es BL-győzelmében 9 clean sheetjével oroszlánszerepet játszó Édouard Mendy is, aki ugyan Franciaországban látta meg a napvilágot, így kedvezőbb körülmények között indult a pályafutása, de a szenegáli válogatotthoz csatlakozva ugyanúgy szembesült az előítéletekkel és talán most is közrejátszanak karrierje jelenlegi megrekedése során.

De a hazájukból induló afrikai kapusok között is akad már néhány, akiknek sikerült végigjárnia a számukra még több buktatót rejtegető ranglétrát és felkapaszkodni az apró lépcsőfokokon az elismertség legmagasabb fokáig. Közülük leginkább a marokkói válogatottal a vb-elődöntőt is megjáró, és már a második El-trófeáját pazar teljesítménnyel begyűjtő Jaszin Bunu, azaz Bono kívánkozik az élre, aki szemmel láthatóan nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy a tizenegyes-párbajokban minél felkészültebb és a pszichikai hadviselésben is minél hatékonyabb legyen a 2019-es Afrika-kupán Benintől elszenvedett fájdalmas vereség óta.

Ugyanakkor az utóbbi két, már harmincas éveiben járó példánknál sokkal fiatalabb a svájci élvonalban idén a szezon legjobb kapusának megválasztott Lawrence Ati-Zigi, aki a Red Bull ghánai akadémiáján, Ausztrián és a francia másodosztályon keresztül ért 26 éves korára arra a szintre, hogy a válogatott megtalálni látszik benne régóta keresett stabil hálóőrét. Vele egyidős a burkinai nemzeti csapat első számú kapusa, Hervé Koffi, aki egy elefántcsontparti nevelőegyesülettől került epizódszerepekre Franciaországba, majd Portugáliába, mára viszont a belga élvonalban egész jó nevet vívott ki magának. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a francia élvonalbeli Clermont idei meglepetésszerű teljesítményéből alaposan kivette a részét a 29 évesen a szenegáli válogatott mellett elköteleződő Mory Diaw kapus is.

A ghánai Lawrence Ati-Zigit választották a svájci liga legjobb kapusának (fotó: sportsworldghana.com)

Ugyanakkor a francia mellett a portugál, az angol és az olasz másodosztályban és alacsonyabban jegyzett európai bajnokságokban is pallérozódik több afrikai kapus, néhány ígéretet pedig a legújabb afrikai tehetségekről szóló írásunkban is megemlíthettünk, így ha nagyon lassan is, de talán feloldódnak majd az afrikai kapusokkal szembeni, nem minden esetben megalapozott negatív előítéletek is.