Az afrikai kontinensviadal döntője előtt volt szerencsénk elmerengeni 4 ANK-hívővel azon, mit is jelent egy klasszikus Afrika-kupa, mik voltak az idei torna legfontosabb pillanatai és mi lehet a kulcs a döntőben.
Beszélgetőpartnerek:
- Ellenbruch Zsolt (EZS), az underground futball állhatatos tükörszélsője
https://www.facebook.com/t.szelso - Marosi Gergely (MG), a Football Manager szabad szárnyú érseke
https://marosigergely.contently.com/ - Szabados Csaba (SZCS), a perifériák futballszakos tanítója
https://www.facebook.com/futballszak - Szabó Christophe (SZCH), a francia futball magyarországi helytartója
https://www.facebook.com/omlettdufromage - Miskolczi István (MI), az afrikai futball meséinek ministránsa
https://www.facebook.com/mesebeliafrika
Melyik volt a kedvenc csapatotok az Afrika-kupák történetéből? Volt olyan afrikai „legenda”, akinek különösen kedveltétek valamiért a játékát?
EZS: Miután engem mindig az esélyteleneknek való szurkolás vonzott, így a 2012-es Zambia egy különösen kedves csapat volt számomra, főleg, hogy a döntőben is bátran bíztak meg a fiatalokban, mint Mayuka, Sinkala és Lungu.
MG: 1994-ben nagyon drukkoltam Elefántcsontpartnak, az akkori Nigéria–Elefántcsontpart elődöntő úgy maradt meg bennem, mint az egyik legjobb ANK-meccs, amit valaha láttam, de lehet, az idő szépíti meg.
No meg még: Zambia 2012, Kamerun 2000. És nagyon élveztem a '96-os dél-afrikai csapat játékát is (meg az a mez!) Érdekes módon Nigériának csomószor drukkoltam vb-ken, de ANK-n sosem, mert hogy túl sok a sztár.
Játékosok: Jay-Jay Okocha, Hosszam Hasszan, Mark Fish
MI: Nekem egyébként az a Zambia nagyon kedves volt ’94-ben, melyet egy repülőgépbalesetet után pár hónappal építettek szinte a semmiből újjá a tragikus utat szerencsésen kihagyó Kalusha Bwalya körül és aztán ezüstéremig jutott.
A 2012-es aranyérem persze felülírta a zambiai foci legszebb emlékei között, de hát annak az Hervé Renard féle csapatnak a menetelése is valóságos tündérmese volt. Kicsit sajnálom is, hogy a "rézlövedékek" eltűntek mostanában a térképről, pedig akad még pár ígéretes európai légiósuk is.
SZCS: A 2004-es torna volt az első, amit igazán fokozott figyelemmel követtem, ennek végén a torna legjobbjának Jay-Jay Okochát választották - mivel nekem ez volt az első igazán nagy élmény a tornával kapcsolatban, ő az örök kedvenc (még ha akkor meg is kellett elégednie a bronzéremmel).
Csapatként a Hasszán Sehata által összerakott és vezetett Egyiptomot tekintem etalonnak, amely zsinórban háromszor (2006, 2008, 2010) nyerte meg a kontinenstornát, és bizonyára 2012-ben is eséllyel indult volna, ha közbe nem szól az Arab Tavasz, amely Egyiptomban végül több mint 800 emberélet árán megdöntötte Hoszni Mubárak elnök három évtizedes rémuralmát. Vannak a focinál, futballsikernél sokkal-sokkal fontosabb dolgok is ugyebár.
SZCH: Az a bajom, hogy Drogba-fétisem van. Szeretem, mióta a Guingamp-nál feltűnt és gyűlölöm, mióta a Chelsea-nél játszik és folyton bántalmazta a kedvenc csapatom (ami nem a Tottenham). Utáltam, hogy mindig a túloldalon van, de valahogy mégis jót akartam neki, akármikor bukkant fel az elefántcsontparti válogatottban. A vállamon ülő ördög mégis kuncogott, amikor 3 döntőt is elbukott. Aztán a történelem köre bezárult, Drogba megvénülve, Ghána ellen, egymillió tizenegyes után végül csak behúzta a maga tornáját. “Closure”, vagy hogy hívja az angol az ilyet, ő is megkapta, ami járt neki (nem ahogy mindenki elképzelte, de megkapta) és én is megnyugodtam. Tornák közül a 2012-es volt rám a legnagyobb hatással, túl szép volt, ahogy Himoondék és Musondák állták útját Gervinhonak. Hervé Renard pedig ha nem is egy mesteredző, de egy csodálatos férfi.
Mint minden Afrika-kupán és az afrikai életben úgy általában, a szervezettség az idei tornán is elmarad az évszázados előnyben lévő európai normáktól, ami a fájdalmas yaoundéi tragédia mellett komikus helyzeteket is eredményezett bőven. Számotokra melyik volt a torna legviccesebb/legbotrányosabb eseménye?
EZS: Engem személy szerint nem is maga az esemény, hanem az azt megelőző megannyi edzőváltás zavart, hogy egy szövetségi kapitány kivívja a csapattal a részvétel jogát, de nem tud egyezségre jutni az országgal, így kineveztek mást. Ugyanez nagyon zavaró az ázsiai vb-kvalifikacio utolsó szakaszában isHa konkrétan a torna eseményei közül kell választani, akkor engem a megannyi egymást követő meccs okán a pályák minősége zavart leginkább, ami a játék színvonalásra is rányomta a bélyegét.
MG: Az sehol máshol nem fordulhat elő, hogy nem fizetik ki a hangtechnikát, mire annak tulajdonosa összepakolja a cuccot a sajtótájékoztató előtt. Az egyetlen kontinenstorna, amelyen a következő főcím megjelenhet: "A sajtótájékoztató előtt bejött egy ember, összeszedte a kábeleket és mikrofonokat, majd elfutott". 10/10 ANK.
Ja és hogy a CAF hivatalos streamje kap az első két napon egy-egy copyright strike-ot YouTube-on. Szerencsére ez megoldódott hamar.
SZCS: A megfelelő szervezéssel abszolút megelőzhető, ezért értelmetlen és dühítő yaoundéi tragédia mellett nem lehet, és nem is szabad elmenni. A módszertan rég ki van dolgozva az ilyen helyzetek elkerülésére, ahogy az ebben a 2009-es cikkben is világosan szerepel.Az, hogy ezek után a szervezők sajnálkozásuk kifejezése közepette a szurkolók egyéni felelősségét pedzegették, külön gyalázatos, amellett nyilván kegyeletsértő is. Ez azt jelzi, hogy nem áll szándékukban javítani, pláne megoldani a helyzetet, amit pedig "valahogy" az összes többi kontinensen sikerült.
Vidám, megható, esetleg groteszk események, hangulatok akadtak bőven, konkrétan viccesnek talán a burkinai Hervé Koffi kapus túláradó, szaltózós örömét mondanám a Burkina Faso-Gabon nyolcaddöntő büntetőpárbajának végén.
MI: Borzasztó ez az egész és nehéz megtalálni a megoldást. A linkelt cikk már 13 éves, és amilyen lépéseket követel, azok nagy részét már meglépték. Vagy legalábbis a legutóbbi tornán én azt tapasztaltam, hogy már csak szurkolói igazolvánnyal, előre online lehetett jegyeket vásárolni, a beléptetés órákkal a meccs kezdete előtt megkezdődött, négy-öt szintes kerítésrendszeren keresztül és mindenkinek csak a maga szektorjához tartozó kapun volt lehetséges belépnie a helyére szóló jegyekkel. Most ráadásul a covid-ellenőrzések miatt a belépési ceremónia nagyon hosszadalmas lehetett.
A gond talán éppen az, hogy előzetes online regisztrációhoz és elővásárláshoz egyáltalán nincsenek hozzászokva az afrikai szurkolók (ha egyáltalán van internet hozzáférésük). A hírek szerint most is a legkülső kerítéseknél, voltaképp tág értelmezésben is a stadion területén kívül tömörültek össze a végzetes kapunál olyan emberek, akiknek nem volt belépőjük, de az egyik biztonsági ember könyörületességből megnyitotta nekik a kaput, nem gondolva, hogy ez lehet belőle.
SZCH: Szerintem a legnagyobbakat az őszinte pillanatkon nevettem. Mostanában a profi focit annyira patikamérlegen mérik, hogy néha gyanakszom azon, mi az őszinte, és mi nem. Kimegy a labda, majd hirtelen 10 játékos felteszi a kezét, hogy ő szeretné bedobni. Épp ezért nekem azok a kedvenc pillanataim, amelyekben minden sutaság őszintén jön ki. Az egyik mondjuk EZ. A másik az Egyiptom-Marokkó meccsen a marokkóiak tizenegyesét megelőző helyzet, amikor a védő a becsúszás után nem tagadott, hanem a fejéhez kapott, mert tudta. Tudta.
A minden korábbinál rövidebb felkészülési idő és a COVID miatt az idei Afrika-kupán még a szokásosnál is mostohább körülmények között küzdenek meg a csapatok, ez pedig főként az első forduló gólaszályában is visszaköszönt. Ott is akadt azért néhány izgalmas mérkőzés, azóta pedig több élvezetes találkozó is, nektek mely mérkőzések voltak a legérdekesebbek és miért?
EZS: A Malawi-Zimbabwe a két ország viszonya miatt igazán pikáns volt, mint ahogy azt várni is lehetett egymás nagyon nem kedveli riválisok közt, s ott a gólok sem hiányoztak.
MG: Színvonalra nekem eddig az Egyiptom–Marokkó negyeddöntő volt a legjobb. Tetszett a Burkina Faso–Tunézia is (ANK-n teljesen szokatlan, akár őrültnek is nevezhető tempó az elején), az Elefántcsontpart–Algéria és a Malawi–Zimbabwe, a Ghána–Comore-szk-ről meg sajnálom, hogy lemaradtam.
SZCS: A Marokkó-Malawi nyolcaddöntőn őszinte lelkesedéssel drukkoltam a kvázi esélytelen, nekem a csoportmérkőzések során szimpatikussá vált Malawinak, kiváló meccs kerekedett belőle, látványos gólokkal - Asraf Hakimire, a torna egyik legjobbjára végül nekik sem volt ellenszerük.
SZCH: Nem láttam annyit, mint amennyit eredetileg akartam, ezért mondok kettőt: az Egyiptlom-Marokkó az irama miatt, mert erős volt a kontraszt a gyengébb meccsekhez képest. A Comore-szigetek-Kamerun pedig a furcsasága miatt: olyan volt, mint amikor egy profi teniszező vagy pingpongozó egy gyengébb ellenféllel játszik és hirtelen kiesik a ritmusból, nem önmaga és mindent az alapvonalon túl üt. Kamerun néha úgy nézett ki, mint egy általános iskolás csapat, amely óvodások ellen játszana.
Az egyenes kieséses szakaszban az észak-afrika rangadó vitte szerintem a prímet, ahol Egyiptom nagy küzdelemben múlta felül Marokkót.
MG: Színvonalra nekem eddig az Egyiptom–Marokkó negyeddöntő volt a legjobb. Tetszett a Burkina Faso–Tunézia is (ANK-n teljesen szokatlan, akár őrültnek is nevezhető tempó az elején), az Elefántcsontpart–Algéria és a Malawi–Zimbabwe, a Ghána–Comore-szk-ről meg sajnálom, hogy lemaradtam.
A csoportmeccsek alapján azért nem éreztem, hogy nagyon hiányzott a létszámemelés - nem azért, mert kilógtak lefelé csapatok, hanem azért, mert így még több nagyon nehezen élvezhető meccs volt…
SZCS: A Marokkó-Malawi nyolcaddöntőn őszinte lelkesedéssel drukkoltam a kvázi esélytelen, nekem a csoportmérkőzések során szimpatikussá vált Malawinak, kiváló meccs kerekedett belőle, látványos gólokkal - Asraf Hakimire, a torna egyik legjobbjára végül nekik sem volt ellenszerük.
A csoportmeccsek közül például az Elefántcsontpart-Sierra Leone 2-2 marad emlékezetes a drámai 93. perces egyenlítéssel, és ugyanezen okból a Gambia-Tunézia 1-0, amire a kovid miatt a tunéziaiak eleve alig bírtak kiállni. A Gabon-Marokkó 2-2 dramaturgiáját is nehéz volna felülmúlni, ismét egy Hakimi-csodával a végén - ott nagyon sajnáltam Jean-Noël Amonome kapust, aki pedig remekül védett az egész tornán, holott klubcsapatánál, a Benni McCarthy-vezette dél-afrikai AmaZulunál csak harmadik számú hálóőrnek számít két rutinosabb helyi kapus mögött. Azon gondolkoztam, na, ezt most biztos Amonome nyakába fogják varrni, holott azt a lövést Songo'o, Rufai, vagy Grobbelaar sem fogta volna!
SZCH: Nem láttam annyit, mint amennyit eredetileg akartam, ezért mondok kettőt: az Egyiptlom-Marokkó az irama miatt, mert erős volt a kontraszt a gyengébb meccsekhez képest. A Comore-szigetek-Kamerun pedig a furcsasága miatt: olyan volt, mint amikor egy profi teniszező vagy pingpongozó egy gyengébb ellenféllel játszik és hirtelen kiesik a ritmusból, nem önmaga és mindent az alapvonalon túl üt. Kamerun néha úgy nézett ki, mint egy általános iskolás csapat, amely óvodások ellen játszana. 
Kik voltak számotokra az idei ANK felfedezettjei, akár ifjoncok, akár elfeledett, soha fel nem fedezett játékosok, akik megleptek jó teljesítményükkel?
EZS: Nagyon hosszú listát tudnék írni, akik számomra bekerültek a kis noteszbe, ahol szelektálva vannak a nevek. Jeús Owono és Mohamed Kamara két olyan kapus, akikben látni a fantáziát. James Gomez sokra viheti még védőként, nálam talán ők azok, akikre most nagy figyelem irányult.
Kenny Rocha, Fali Candé és Ibrahima Koné pedig bebizonyították, hogy joggal voltak ott azon nevek közt, akiket várok a topligákba, s Candé el is kelt a télen a Metz által.
MG: A Sierra Leone-i Mohamed Kamara enyhén szólva unortodox kapustechnikáját szerintem sokan megjegyezték. Elkoptatott közhely a csiszolatlan gyémánt, de ő tényleg olyan, amit ritkán látsz. Senki sem ismerte, teljesen furcsa stílus, jéghokis/kézilabdás megoldások, elképesztő fizikai adottságok és meghökkentő védések. Egy jól iskolázott kapus mögött felszedhetné azt is, amit most még nem tud.
Gabadinho Mhango lehet, hogy malawi legenda, de ritkán (értsd: nem) látok dél-afrikai bajnokikat, most meg meg kellett állapítanom, hogy nagyon jó csatár. A marokkóiak még mindig keresik, ki rúgta be bő harmincról azt a dinamitot a kapujukba. És megnézve egy Mhango highlight reelt, ez az ember egy Sztálin nehézharckocsi minden finomságával és bájával rúgja a tizenegyeseket.
A gambiai James Gomezben biztos látnék fantáziát, ha klubvezető lennék. Sok fantáziát.
EZS: Gómez kapcsán egyébként továbbra is a Molde érdeklődéséről lehetett legiknább olvasni, állítólag már kétszer is tettek ajánlatot érte.
SZCS: Steven Caulker 30 évesen lett új felfedezett, mármint Afrika számára, remekül állta a sarat Umaru Bangurával párban a sierra leonei védelem közepén. Caulkert láttuk 2012-ben Nagy-Britannia színeiben a londoni olimpián, 2013-ban az izraelben rendezett U21 Európa-bajnokságon Angliát képviselve, az angol Premier League-ben és az Európa-ligában is bőven letette a névjegyét korábban.
Aki nekem új, és igyekszem figyelni rá a továbbiakban, az például a Franciaországban nevelkedett gaboni jobbhátvéd Anthony Oyono (20), akinek a tornán mutatott remek teljesítménye komoly külföldi szerződést ért, nevelőegyesületétől a francia harmadosztályú US Boulogne-tól az olasz Serie B-ben feljutásra pályázó Frosinone szerződtette. Az éppen szélsőhátvédként világbajnok Fabio Grosso edzőnek át kell szerveznie a védősorát Frosinonében, miután a tavaly nyári új igazolások nem váltak be, kivéve Federico Gattit, aki viszont túlságosan is: a 23 esztendős középhátvédet 4,5 millió euróért szerződtette a Juventus FC, és bár a nyárig azonnal visszakölcsönözte, hosszú távon pótolnia kell őt a klubnak. Oyono 2024 nyaráig írt alá, alapembere lehet az átformálódó, Grosso-féle hátvédsornak.
Aztán ott van Ghánában Fatawu Issahaku, aki csak márciusban tölti be a 18-at, mindhárom csoportmeccsen szóhoz jutott; ő tavaly tavasszal megnyerte az U20-as kontinenstornát, alapembere volt a korosztályos csapatnak (Black Satellites), a torna legjobbjának választották, megnyerte hazájában a 2021-es Future Star Awardot; nyáron csatlakozik a Sporting Lisszabon korosztályos együtteséhez.
Tunézia színeiben Anisz Ben Szliman, a Dániából "visszahonosított" középpályás remekül focizott, elhomályosítva a topligás kluboktól érkező Hannibal Mezsbrit (Manchester Unted), Omar Rekiket (Arsenal FC), Hamza Rafiát (Juventus FC), akiktől pedig többet vártak.
Az egyiptomi védelem közepén ragyogóan helyt áll(t) az épp nemrég szülinapos Mohamed Abdelmonem (23), ezek után már elfoglalhatja helyét nevelőegyesülete, az Al-Ahli hátvédsorában, amely eddig rendre kölcsönadta őt kisebb csapatoknak.
Marokkó színeiben ügyes volt a fiatal Azzedine Ounahi, aki ezen a tornán mutatkozott be a válogatottban, miután Franciaországban az ősszel debütált és remekül focizott a Ligue 1-ben az Angers színeiben - novemberre a kezdőcsapatba is beverekedte magát csapat- és honfitársa, Sofiane Boufal mellé a középpályára. A 28 évesen kissé "túlkoros" Tarik Tissoudali mellett ő volt a marokkói keretben a másik olyan futballista, aki a kameruni tornán esett át a tűzkeresztségen.
MI: Akiket én még kiemelnék, azok egyrészt a játékosmegfigyelők radarján már régóta rajta lévő fiatalok, akik viszont most bizonyították, hogy egy felnőtt kontinenstornán is megállják a helyüket.
A 20 éves Issa Kaborét például a Manchester City adogatja kölcsön egyre magasabban jegyzett (fiók)csapatokhoz, és most a burkinai válogatottban is megmutatta, mennyire komolyan lehet már számítani rá. Rendre végigszáguldozta a meccseket a vonal mellett, és még ha túlságosan el is viszi olykor a hév és követ is el helyezkedési hibákat, lendületével az egyik legértékesebb tagja volt a "csődöröknek". Hasonlóakat lehet elmondani a 24 éves kameruni Nouhou Tolóról, aki amellett, hogy Szalahhal is tudta tartani a lépést, egyszerűen megállíthatatlan volt olykor a kameruni bal szélen a támadások során is. Érdekes lenne megnézni az MLS után egy európai topligában is, feltehetően egy közép- vagy kiscsapatban.
Aki viszont már az ifjonti szertelenségnek szinte jelét sem adta, hanem 23 évesen is teljes érettséggel végezte a dolgát Burkina Faso védelmének tengelyében, az Edmond Tapsoba. Látszik, hogy milyen felkészítést kapott Leverkusenben és könnyen el lehet képzelni akár még nagyobb klub védelmében is a jövőben.
Aztán ott van még a német negyedosztályból érkező gambiai kapus, Baboucar Gaye, az idősebbek közül a spanyol negyedosztályból érkezve is szívét-lelkét a pályán hagyó burkinai veterán Adama Guira, no és a teljes egyenlítői-guineai csapat, mely javarészt spanyol alsóbb osztályú klubokból (olykor azok tartalékkereteiből) verbuválódva a mezőny legkeményebb alakulatává kovácsolódott.
A 20 éves Issa Kaborét például a Manchester City adogatja kölcsön egyre magasabban jegyzett (fiók)csapatokhoz, és most a burkinai válogatottban is megmutatta, mennyire komolyan lehet már számítani rá. Rendre végigszáguldozta a meccseket a vonal mellett, és még ha túlságosan el is viszi olykor a hév és követ is el helyezkedési hibákat, lendületével az egyik legértékesebb tagja volt a "csődöröknek". Hasonlóakat lehet elmondani a 24 éves kameruni Nouhou Tolóról, aki amellett, hogy Szalahhal is tudta tartani a lépést, egyszerűen megállíthatatlan volt olykor a kameruni bal szélen a támadások során is. Érdekes lenne megnézni az MLS után egy európai topligában is, feltehetően egy közép- vagy kiscsapatban.
Aki viszont már az ifjonti szertelenségnek szinte jelét sem adta, hanem 23 évesen is teljes érettséggel végezte a dolgát Burkina Faso védelmének tengelyében, az Edmond Tapsoba. Látszik, hogy milyen felkészítést kapott Leverkusenben és könnyen el lehet képzelni akár még nagyobb klub védelmében is a jövőben.
Aztán ott van még a német negyedosztályból érkező gambiai kapus, Baboucar Gaye, az idősebbek közül a spanyol negyedosztályból érkezve is szívét-lelkét a pályán hagyó burkinai veterán Adama Guira, no és a teljes egyenlítői-guineai csapat, mely javarészt spanyol alsóbb osztályú klubokból (olykor azok tartalékkereteiből) verbuválódva a mezőny legkeményebb alakulatává kovácsolódott.
SZCH: Ér olyat mondani, hogy újrafelfedezett? Ibrahim Sangaréra emlékszem még a toulouse-i idejéből, de nem láttam benne soha a kissé görnyedt Patrick Vieirát. Ibrahima Koné olyan, mint akit lassú lángon főznek és “mindjárt jó lesz”, szerintem ezzel a tornával is szintet lépett.
Hogyan állítanátok össze a torna álomcsapatát?
SZCS: A bronzmeccset nem érdemes igazán komolyan venni, a döntő meg lutri, az oda vezető út a fontos, tehát össze lehet pakolni nyugodtan az álomcsapatot már most.
Gabaski - Hakimi, Koulibaly, Abdelmonem, Tolo - I. Sangaré, Zambo Anguissa, Gana Gueye - Szalah, I. Koné, Mané
Ibrahima Konét egyrészt az újdonság varázsa miatt választottam, hiszen a topligás, vagy évekig ott szerepelt centerek képességeit már régóta ismerjük, Koné viszont csak 2021 őszén robbant be a mali válogatottba a világbajnoki selejtezőkön, ez volt az első nagy nemzetközi tornája a felnőttek között - nem elfelejtve, hogy 2019 nyarán Lengyelországban az U20-as világbajnokságon irgalmatlan csatárpárost alkottak Sékou Koïtával (Red Bull Salzburg), négy mérkőzésen 10 (!) gólt ért el az a korosztályos csapat.
Középcsatárként Mali válogatottjában a mezőnyben is kiemelkedő munkát végzett, állandó veszélyt jelentett az aktuális ellenfél kapujára, nélküle valószínűleg a csoportból sem jutottak volna tovább. Azt pedig látjuk, valójában mennyire nehéz magabiztosan, nyugodtan és 100%-ban eredményesen büntetőt rúgni, ebben a tekintetben Konéé a tornán a legmeggyőzőbb teljesítmény. Tehát azért ő az álomcsapatom csatára, mert fiatal, a saját válogatottjában vezérré, nélkülözhetetlen, pótolhatatlan játékossá emelkett, ami ráadásul topligás szerződést ért számára, az FC Lorientnél benne látják tavasszal a Ligue 1-ben maradás zálogát.
EZS: Gabaski - Hakimi, Koulibaly, James Gomez, Ciss - Anguissa, I. Sangaré, Cassama - Boufal, Aboubakar, Mané
Gómez szerintem a torna egyik legnagyobb felfedezettje, a számok magukért beszélnek, az meg, hogy felnőtt Colley mellé még is mutatja, hogy valóban szintlépésre kész.
Ciss nálam a stabilitás és a megbízhatóság mintapéldánya volt. Előrefelé nem volt a legaktívabb, de ez abból is adódik, hogy Mane játszott előtte, viszont hátul szinte hiba nélkül teljesített, vagy csak nem számító rontása volt.
Cassama elképesztő munkát tett bele a meccsekbe, nagyon jó arányban nyerte a párharcait támadó és védekező szempontból is, mindezt úgy, hogy topligás nagy csapatok játékosai ellen kellett küzdenie. Azt nem tudom neki felróni, hogy kioszt X kulcspasszt, ami gólpassz is lehetne, de a társak gyengék körülötte és 1.78 xA mellé nulla asszisztja van.
SZCS: Meghajolnék Zsolti valóban jogos érvei előtt Szalah álomcsapatba kerülése ellen, de nem érzem úgy igazán, ki kerülhetne nálam jogosan oda a helyére? Bertrand Traoré, Moses Simon, Allevinah, Gabadinho Mhango, esetleg Mogni, Ablie Jallow? Nem érzem az erőt, nehezen tudnám megvédeni bármelyiküket Móval szemben. Még Boufal tűnik valóban jó választásnak, de valahogy személyesen nekem ő se, ennyi szubjektivitás belefér.
MG: Nyilván a névsorban nem szereplő játékos dönti majd el a döntőt, mert ez foci-Murphy. Vagy a névsorban szereplő játékos lesz a negatív hős.
Gabaski – Hakimi, Koulibaly, Abdelmonem, Tolo – I. Sangaré, el-Neni, Anguissa – Szalah, Aboubakar, Mané.
Szalahon nagyon gondolkodtam (Bertrand Traoré és Boufal volt még versenyben nálam, illetve Toko Ekambi, ha átcsalom a másik szélre), de szerintem csinált annyit a "főfáraó", hogy be lehessen rakni, már a puszta jelenléte is fenyegetés és ez érződik is a pályán. Ráadásul - leszámítva a kameruniakat - a támadóegységekben szereplők adatai finoman fogalmazva sem szárnyalnak fennen a tornán. Ennyi meccs után 4 játékos van a kanadai táblázaton 3 pont fölött.
MI: Sok újdonságot nem tudok hozzátenni, de én fejet hajtok például az egyiptomiak első számú kapusa előtt is, aki szintén nagyon megbízható pont volt a sérüléséig.
Így az én tizenegyem:
El Senavi - Hakimi, E.Tapsoba, K.Koulibaly, N.Tolo - W.Ndidi, I.Sangaré, A.Zambo Anguissa - M.Szalah, V.Aboubakar, S.Mané
Így az én tizenegyem:
El Senavi - Hakimi, E.Tapsoba, K.Koulibaly, N.Tolo - W.Ndidi, I.Sangaré, A.Zambo Anguissa - M.Szalah, V.Aboubakar, S.Mané
SZCH:
Fai-t azért, mert szerintem fantasztikus volt a szerepkörén *belül*. Hakimi is embertelen volt, de a 2. egyiptomi gólnál való lemaradása miatt gondoltam, kapjon más is helyet.
Gabaski - Fai, Abdelmonem, Diallo, Ciss - Sangaré, Anguissa, Ndidi - Salah, Aboubakar, Mané
És végül kik lehetnek szerintetek a döntő főszereplői?
MG: Adja magát a Szalah-Mané kettős, nem? De, bármennyire is kommersz a megfejtés. A pályán levő két legjobb mezőnyjátékosról van szó, akik nemcsak azzal befolyásolják a meccset, ha náluk van a labda, hanem azzal is, hogy egyszerűen ott vannak és állandó figyelmet "követelnek ki" a védőktől. Én a két kapus teljesítményére is nagyon kíváncsi leszek. Mendynek van tapasztalata ennyire kiélezett meccseken. Gabaski nélkül Egyiptom nem jut el idáig, de a tündérmese nem mindig végződik jól.
SZCS: Kézenfekvő a dolgot Mané-Szalah összecsapásként beharangozni, "eladni" a médiában, ők a sztárok, csatárok, gólfelelősök, a fociban ezt nagyra, egyesek szerint aránytalanul nagyra értékelik - elég, ha csak az egyéni díjak, mondjuk az Aranylabda nyerteseire gondolunk.
EZS: Miután azt várom, hogy Egyiptom újfent büntetőkkel nyer, így nem lehet kérdéses, hogy kit kell hős várományosnak megjelölni.
SZCH: Akárhányszor hallom nyilatkozni, rémesen rokonszenvesnek tűnik, úgyhogy már csak a szimpátia miatt is többet kívánok neki, mint amit kap most Párizsban. Másrészt meg sosem értettem, miért mindig balhátvédnek játszatják, amikor látszik, hogy belső védőként sokkal komfortosabb – értem, hogy Kimpembe előtte van, de ott balbunkóban inkább megtűrt arcnak néz ki, miközben itt tényleg oroszlánná növi ki magát.
Ugyanakkor mellettük, mögöttük óriási viadal zajlik majd a középpályán a két jól ismert topligás ász, Mohamed Elneny és Gana Gueye vezette csapatrészek között, aki ebben a szegmensben felül tud kerekedni, megnyerheti a finálét csapatának, nemzetének.
És ott vannak még a védelmek, Szenegálnál a rutinos, pályája csúcsán lévő Koulibalyval, Egyiptomnál pedig a feltörekvő, ezen a tornán berobbanó Abdelmonemmel, no meg persze a kapusok! Az Európa csatárait megbabonázó, negyedik éve folyamatosan a legmagasabb szinten, hihetetlen formában védő Édouard Mendy, akit túlzás nélkül a világ egyik legjobb hálóőreként tisztelhetünk; a másik kapuban pedig a "vénségére" (a torna idején, múlt szombaton töltötte be a 33-at) valószínűtlenül hőssé vált Gabaski.
Minden csapatrészben, minden szinten magas színvonalú, nagyszerű mérkőzésre van kilátás, úgy várom, mint gyerekként a Jézuskát, meg a Mikulást, már csak kettőt kell aludni!
MI: Ehhez már csak annyit tudok hozzátenni, hogy az ANK döntők történetében először lesz dél-afrikai játékvezető Victor Gomes személyében, de remélhetőleg ő csak háttérszereplő lesz majd.
EZS: Miután azt várom, hogy Egyiptom újfent büntetőkkel nyer, így nem lehet kérdéses, hogy kit kell hős várományosnak megjelölni.
SZCH: A posztert mindenki elképzelte (le sem írom). Ami már érdekesebb, hogy a poszterfiúknak kik lesznek az ellenfelei? A torna - talán - két legjobb belső védője. Kérdés, hogy ki fog előbb ki nem kényszerített hibát elkövetni: Abdou Diallo Szalah ellen, vagy Abdelmonem Mané ellen? (Én az előbbire látok nagyobb esélyt)
MI: Ez is remek felvetés, amúgy nekem a torna egyik kellemes meglepetése épp Abdou Diallo, aki dortmundi önmagát idézi és fel is merült bennem, hogy vajon ha Párizsban (vagy máshol) lehetőséget kapna folyamatosan játszani, lehetne-e még belőle valaki magasabb polcon? Aztán persze lehet, hogy pont ilyenkor csúszik be a döntőben egy baki...
SZCH: Akárhányszor hallom nyilatkozni, rémesen rokonszenvesnek tűnik, úgyhogy már csak a szimpátia miatt is többet kívánok neki, mint amit kap most Párizsban. Másrészt meg sosem értettem, miért mindig balhátvédnek játszatják, amikor látszik, hogy belső védőként sokkal komfortosabb – értem, hogy Kimpembe előtte van, de ott balbunkóban inkább megtűrt arcnak néz ki, miközben itt tényleg oroszlánná növi ki magát.
