Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

Rajtol az Afrika-kupa

2019. június 21. - Legris

Ma megkezdődik Egyiptomban a 32. Afrikai Nemzetek Kupája, mely színvonalában nyilván elmarad egy EB, VB vagy akár a Copa América szintjétől is, az egészen sajátságos hangulata, a kulturális sokszínűsége, az afrikai szurkolók életében betöltött különleges szerepe, a kontinentális hétköznapoktól merőben eltérő körítése vagy akár a gyötrelmes nemzeti identitások kialakításában betöltött funkciója miatt egészen egyedi színfoltja a válogatott labdarúgótornák palettájának. Az elmúlt hetekben blogunkon már megemlékeztünk a torna történetéről, a magyar szövetségi kapitányokról, a 7 legjobb mérkőzésről és azokról a legendákról, akik sohasem tudták elnyerni a trófeát, de a hat kvartett csapatait is bemutattuk. Jelen posztban összeszedünk még néhány tudnivalót és érdekességet a 2019-es kontinensviadalról, aztán este 10 órakor már következik is az Egyiptom-Zimbabwe nyitómérkőzés.

afcon_start.png

 

 

Mit érdemes tudni a torna előtt?

 

  • Egy kihagyott torna után ismét képernyőre kerül egy Magyarországon széles körben elterjedt csatornán is az Afrika-kupa, most azonban már nem a 12 kiíráson keresztül közvetítő Eurosport, hanem a Sport TV jóvoltából. A mérkőzések előtt a stúdióban negyedórás felvezetések is készülnek, de a szünetekben és a találkozók után is a csatornán megszokott szakértők véleményét is meghallgathatjuk.
  • Mivel a házigazda Egyiptom ugyanabban az időzónában van, mint Magyarország, így időeltolódással sem kell számolnunk, hanem nagyjából a megszokott idősávokban nézhetjük otthonunkból is a találkozókat. Annyiban különleges csak a helyzet, hogy a nagy hőség miatt kicsit későbbre kerülnek a kezdési időpontok, így a legtöbb találkozó este 19 és 22 órakor kezdődik, de néhány meccs 16.30-kor indul majd. A hőség miatt egyébként a meccsek 30. és a 75. percében is megáll majd a játék és ivószünetet tartanak a játékosok és a játékvezetők számára.
  • A csoportkörben és az egyenes kieséses szakasz első körében még nem kell számítanunk a játék további megszakítására, viszont a negyeddöntőktől már videóbíró is segíti a játékvezetők munkáját.
  • A kontinens elmaradott gazdasági és infrastrukturális helyzete miatt az egyes országok szurkolói nem olyan mobilisak, mint Európában. A hazai csapat találkozóin természetesen zsúfolásig megtelnek a lelátók, de mondjuk Dél-Afrikából 8 órás közvetlen járattal lehet Kairóba jutni, Namíbiából ráadásul már csak átszállással legalább 12 óra, de még Szenegálból is 11 óra alatt, miközben a legnagyobb nehézséget természetesen az utazás költségei jelentik a válogatottjukat elkísérni szándékozó szurkolók számára. Így aztán az  utóbbi időben megszokottá vált az Afrika-kupákon a kettős mérkőzések rendezése, vagyis egy stadionban egymás után két találkozóra is sor kerül, így négy különböző szurkolótábor tagjai gyűlnek össze a lelátókon. 
  • Nem csak a szurkolókat, hanem a csapatokat is érinti az infrastrukturális elmaradottság. A játékosok ugyan minden igényt kielégítő szállodákban fognak lakni és az edzési körülményeikre sem lehet különösebben panasz, az utóbbi évtizedben a labdarúgásban rendkívül fontos szerepet kapó, videóelemzőkből, szakosodott edzőkből és egyéb szakemberekből álló háttér stáb azonban jóval szerényebb méretű (ha van egyáltalán) az afrikai válogatottaknál és a rendelkezésükre álló technikai eszközök is erősen korlátozottak.
  • A tornát idén először rendezik 24 csapat részvételével, ez pedig több változást von magával. Egyrészt a selejtezőkön túlverekedte magát szinte minden esélyes csapat, az afrikai sztárok közül csak a Gabonnal a kvalifikációt elbukó Aubameyangot hiányolhatjuk, a hagyományos résztvevők közül pedig Zambia, Togo vagy a Zöld-foki Köztársaság az, akik most nem lesznek ott a tornán.
  • A 24 csapatos lebonyolítás sajátja, hogy a hat kvartettből négy csoportharmadik is továbbjut majd a nyolcaddöntőkbe, így a csoportkörben talán még a szokottnál is nagyobb számolgatás várható. Az Afrika-kupára amúgy is jellemzővé vált az utóbbi időben, hogy a válogatottak rendkívül óvatos taktikával állnak hozzá a mérkőzéseikhez, aminek az az oka, hogy a játékosok és az edzők nagy része számára a klubfutballban betöltött, általában az elittől meglehetősen távoli szerepükkel szemben ez a torna jelent némi kiugrási lehetőséget, így a tét számukra rendkívül nagy.
  • Igazán látványos mérkőzéseket már csak az időjárási körülmények miatt sem várhatunk (erre később még kitérünk), de amúgy is az EB-khez hasonlatosan az Afrika-kupán is megfigyelhető a gólok számának csökkenése az utóbbi tornák során. A 2008-as meccsenkénti 3,1-es átlag óta minden egyes kiírás egyre alacsonyabb góltermést hozott, legutóbb már csak 2,1-et meccsenként. Igaz, ez még mindig sokkal kedvezőbb az 1988-as és a 2002-es tornákhoz képest, amikor alig másfél gól esett átlagban egy-egy találkozón.

 

 

Mit keres az Afrika-kupa nyáron Egyiptomban?

 

Azt is érdemes tisztázni, hogyan kapott az idei torna merőben új kereteket és hogyan került az észak-afrikai országba. Merthogy korábban Kamerun volt a 2019-re kijelölt helyszín, mely a kontinens futballhatalmai közül a legrégebben, 1972-ben rendezett utoljára kontinensviadalt. Így igazán indokoltnak volt tekinthető az ország házigazdaként való kiválasztása 2014 szeptemberében még akkor is, ha az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) elnöke akkor már 26 éve az épp kameruni Issa Hayatou volt. Azért viszont sok kritika érte, hogy a közép- és nyugat-afrikai régió infrastruktúrájának fejlesztése érdekében túl sok engedményt ad ezen zónák csapatainak, így a főként az észak-afrikai országok által támogatott Ahmad Ahmad nyerte a CAF legutóbbi elnökválasztását 2017 márciusában. A rossznyelvek már ekkor beszélték, hogy ezzel Kamerun is elbúcsúzhat az ANK-rendezéstől és végül ez be is következett. Az új elnök a modernizáció jegyében azonnali hatállyal 24 csapatosra bővítette a torna mezőnyét,  mely jóval nagyobb infrastruktúrát igényel az eredeti terveknél, majd néhány ellenőrzésekkel teli év után alkalmatlannak is ítélték az egyébként számos gazdasági és politikai nehézséggel küszködő Kamerunt a rendezésre és végül csak idén januárban ítélték azt Egyiptomnak.

További nagy horderejű reformja volt a CAF új elnökének, hogy az év eleji időszakról az év közepére tette át az Afrika-kupát. Erre leginkább azért volt szükség, mert az utóbbi évtizedekben már ugrásszerűen megnőtt a résztvevő csapatoknál az Európában légióskodó játékosok száma, akik rendre bajba kerültek klubjaiknál a szezon közbeni távollét miatt. Az első légiósok egyébként már az 1968-as Afrika-kupán megjelentek a kongói Alphonse Niangou (Standard Liege) és a szenegáli Moustapha Diop (Amiens) személyében, majd a kilencvenes években kezdett el jelentősen növekedni a számuk, amit a ’95-től érvényes Bosman-szabályozások csak fokoztak. Idén a szenegáli és a kameruni válogatott kizárólag légiósokkal érkezik a tornára, míg Algéria, Ghána és Marokkó csak egy-egy hazai játékost nevezett a 23-as keretbe. Összesen 318 európai légiós található a csapatokban (a mezőny 58%-a), akik közül 108-an keresték idén a kenyerüket az öt élbajnokságban.

A nyári ANK-rendezés ugyanakkor olyan helyzetet teremt, amire korábban talán még sohasem volt példa egyetlen labdarúgótornán sem. Észak-Afirkában ugyanis június-júliusban komoly kánikula van, mely rendkívüli módon terheli majd meg a labdarúgók szervezetét. Az idei csoportkör idejére Kairóban például 37 és 41 fok között fog ingadozni a napi csúcshőmérséklet árnyékban, de az éjszakai mérkőzések idejére sem csökken 26-27 fok alá. Az időjárási körülmények persze korábban is komoly kihívást jelentettek a játékosok számára, az utóbbi, az év elején a közép-afrikai régióban rendezett viadalokon a csak kicsit alacsonyabb hőmérséklethez (28-30 fok) helyenként 85-90%-os páratartalom párosult. Így láthattunk aztán a Premier Leaugue-ben kifejezetten jó kondíciójú játékosoknak számító labdarúgókat levegő után kapkodni egy-egy Afrika-kupa meccs hajrájában, az idei torna alatt várható hőség azonban még különlegesebb felkészülést kíván(na) a résztvevő csapatoktól.

 

 

Sztárok, sasok, oroszlánok

 

Afirkában a szó hagyományos értelmében vett nemzetekről nem nagyon beszélhetünk, hiszen a mai határokat a gyarmatosítók alakították ki a különböző népek elhelyezkedését teljes mértékben figyelmen kívül hagyva, így a legtöbb országban számos törzs tagjai élnek, akik akár 50-nél is több különböző nyelvet is beszélnek. Talán éppen ez az egyik oka, hogy a labdarúgóválogatottak a nemzetegységesítés fontos eszközei lettek, amihez hozzájárul az adott országra valamilyen módon jellemző becenevek komoly hagyománya.

A legtöbb csapat természetesen különböző állatneveken fut, sasokból például lesznek szuperek (1988 óta Nigéria, addig zöld sasok voltak), kárthágóiak (Tunézia) és szimplák is (Mali), de oroszlánokból sem lesz hiány a szelídíthetetlen (1972 óta Kamerun) és az atlaszi (Marokkó) fajtából, Szenegál pedig a hagyományos vendégszeretetéhez, a Terangához (wolof nyelven) köti a válogatott oroszlánjait. Elefántcsontpart csapata elefántok néven szerepel, de a guineai válogatott becenevében (syli nationale - nemzeti elefánt) is ez az állat szerepel szuszu nyelven, és az ország pénznemét is így hívták 1971 és ’85 között. Lesznek ugyanakkor a mezőnyben sivatagi rókák (Algéria), leopárdok (Kongói DK) és kevésbé ragadózó állatok is, mint az ugandai darvak, a benin mókusok, a burundi fecskék és sokkal ritkább, csak az adott országra, régióra jellemző fajok is, mint a bissaui hiénakutyák (djurtus - afrika vadkutya), a madagaszkári bareák (egy a szigeten élő zebu fajta) vagy az angolai fekete antilopok (palancas negras – óriás fekete lóantilop). Az afrikai bestiárium mellett a csillagok is használatosak a nemzeti csapatok megnevezésére, a ghánaiak a zászlójukon szereplő fekete csillagot tették többesszámba válogatottjuk számára, a tanzániaiak egyszerűen csak nemzeti csillagjaiknak szurkolnak (a taifa szuahéliül jelent nemzetet, de néha Kilimanjaro stars néven is emlegetik őket), a kenyaiak pedig az összefogást jelképező harambee kifejezéssel (nagyjából annyit tesz, hogy „adjuk együtt össze”) illetik csillagjaikat. A hazai Egyiptom válogatottját hogy is hívhatnák másképp, mint fáraóknak, a zimbabweiek egyszerűen harcosok, a namíbiaiak pedig még a bátorságukat is hangsúlyozzák harcosságuk mellett. A dél-afrikaiak becelneve zulu nyelven már voltaképpen biztatás is (bafana bafana - fiúk fiúk), míg az Afrika-kupán most debütáló Mauritánia beceneve némiképp kilóg a sorból, hiszen az ország területéről származó uralkodóház, a XI-XII. században egész jelentős birodalmat kiépítő dinasztia után hívják a válogatottat almoravidáknak.

Ami a csapatok erejét illeti, Szenegál keretét taksálja a legtöbbre a transfermarkt nevű oldal, ugyanis a 23 játékos összértékét 386,4 millió euróra becsülik, hiszen a torna második és harmadik legértékesebb játékosa, azaz Sadio Mané (120) és Kalidou Koulibaly (75) is Teranga oroszlánjait erősíti. A csapatok közül a második Marokkó kerete 284,8 millióval, a harmadik pedig Nigéria és Algéria már jócskán lemaradva 196,6-tal, egy orrhosszal Egyiptom (196,2) előtt, hiszen a fáraók keretéből ismét nagyon kilóg Afrika legmagasabban jegyzett labdarúgója, Mohamed Szalah (150). A csoportok közül így a C jelű a legerősebb, hiszen az itt lévő csapatok kereteinek összértéke 622,3 millió euró, a legalacsonyabb pedig az E-csoport tagjainak ázsiója (215,4), mely a mezőny két legfiatalabb keretét is felsorakoztatja Mali (24,7 év) és Mauritánia (25,3) révén. A legidősebb keretekkel Madagaszkár (29,3) és Dél-Afrika (28,4) rendelkeznek, de Egyiptom (28,3) és Marokkó (28,2) is elsősorban a rutinra épít.

A szövetségi kapitányok kapcsán azt mondhatjuk el, hogy a 24 részrvevő csapatnak csaknem a fele afrikai edzővel vág neki a viadalnak, 11 afrikai szövetségi kapitány pedig még sohasem vett részt a tornán. Ez persze nagyban a mezőny bővítésének köszönhető, de arra is régen, 2006-ban volt utoljára példa, hogy a csapatok 46%-a bízzon a kontinens szakembereiben, miközben legutóbb még csak 4, előtte pedig alig 3 afrikai szövetségi kapitány volt a 16-os mezőnyben. Idén viszont dél-amerikai edző nem lesz a tornán, ellenben először fordul elő, hogy a CONCACAF zónából érkező szakember, nevezetesen a hazai Egyiptomot irányító Javier Aguirre irányítson egy válogatottat az ANK-n. 

Európai szövetségi kapitánnyal 12 válogatott rendelkezik, közülük 7-en is franciák. A kilencszeres ANK-résztvevő Claude Le Roy ezúttal elbukta a kvalifikációt Togóval, de korábbi másodedzője, a kétszeres győztes Hervé Renard (Marokkó) és Michel Dussuyer (Benin) már a hatodik Afrika-kupáikon vesznek részt, a korábbi bronzérmes Alain Giresse (Tunézia) pedig az ötödiken. A német Gernot Rohrnak (Nigéria) ez lesz a harmadik afrikai kontinensviadala, az egykori belga ezüstérmes Paul Putnak (Guinea) pedig a második. A valaha szintén Le Roy másodedzőjeként dolgozó Sébestien Migné (Kenya) és a többi francia edző mellett van a mezőnyben angol (Stuart Baxter - Dél-Afrika), holland (Clarence Seedorf - Kamerun) és szerb (Srdan Vasiljevic - Angola) szakember is. 

Az afrikai edzők közül Florent Ibenge (Kongói DK) harmadszor vezeti a leopárdokat a tornán, annak ellenére, hogy alig nyolc évvel ezelőttig még kertészként dolgozott Franciaországban és csak helyi amatőrcsapatokat irányított, mígnem 51 évesen felcsapott profi edzőnek, a válogatottal pedig egy ANK-bronzérmet is nyert már. Aliou Cissé (Szenegál), Kwesi Appiah (Ghána) és ami még nagyobb szenzáció, Baciro Candé (Bissau-Guinea) már másodszor irányíthatja hazája válogatottját az ANK-n, miután utóbbi két éve történelmi sikert ért el a kvalifikációval és ez idén is összejött neki. Hazai edzővel debütál idén Burundi is, mégpedig Olivier Niyungekóval, aki évekig tesitanárként dolgozott korábban Svédországban, ám miután nem hosszabbították meg munkavállalási engedélyét, hazatoloncolták, amit ma már aligha bán. További érdekesség, hogy a '94-es finálé hőse, a nigériai Emmanuel Amunike nem hazája, hanem Tanzánia szövetségi kapitánya és ő vezeti vissza a csapatot 39 év szünet után az Afrikai Nemzetek Kupájára.

 

 

 

A csoportok érdekességei

 

Az A jelű kvartettben szerepel a házigazda Egyiptom, mely az egyik legnagyobb favoritnak is számít, hiszen legutóbb is a döntőig meneteltek, most a fanatikus közönségük is a mögöttük áll majd, ráadásul a fáraók a soraikban tudhatják a legutóbbi két év legjobb afrikai játékosának választott, immár BL-győztes Mohamed Szalahot is. A csoportjuk mondjuk egyáltalán nem könnyű, hiszen a négy éve bronzérmes, legutóbb is a negyeddöntőig jutó Kongói Demokratikus Köztársaság mellett a kontinens talán legjobb védelmével és Denis Onyango személyében ikonikus kapussal rendelkező Uganda és a negyedik kalapba sorolt válogatottak közül egyértelműen a legerősebb, a selejtezők során épp Kongót is leelőző Zimbabwe lesznek az ellenfelek.

A B-csoportban a torna történetében a legtöbb érmet szerző Nigéria a favorit még akkor is, ha a szuper sasok jelenleg nem tudnak a legendás elődökhöz mérhető sztárt felvonultatni, de a tehetséges generációt dédelgető Guinea is komoly kihívójuk lehet. A Syli nationalnak ugyan nem sikerültek jól a felkészülési meccsei, így feltehetően nagybann függ majd eredményességük attól is, hogy felépül-e időben a szintén BL-győztes Naby Keita a sérüléséből. A kvartett érdekessége, hogy két ANK-újonc is ide kapott besorolást, a javarészt franciaországi játékosokra építő Madagaszkár és a kontinens egyik legkisebb országának számító, az egykori angol korosztályos válogatott Saido Berahinóval felálló Burundi is, márpedig a 24 csapatos rendszerben akár egy győzelemmel is tovább lehet jutni csoportharmadikként, így a két debütáns közül még a nyolcaddöntőről is könnyen álmodozhat majd az, aki az egymás elleni meccsen diadalmaskodni tud.

Ahogy már említettük, a C-csoport a keretértékek alapján a legerősebb, hiszen a sztárok sorát felvonultató , az Afrika-kupa győzelemre azonban máig hiába váró Szenegál mellé került a már kétszeres angol bajnok Rijad Mahrez által fémjelzett Algéria, mely az utolsó napokban még a korábbi francia utánpótlásválogatott Andy Delort-ral is megerősítette a keretét. A csoport legforróbb meccsét azonban nem ők fogják vívni egymással, hanem a két kelet-afrikai gárda, hiszen a tornára 15 év után visszatérő Kenya és a 39 év után újra ANK-résztvevő Tanzánia rivalizálásának igen komoly, 55 éves múltja van. Ezen időszak alatt már 48-szor csaptak össze egymással a harambee és a taifa csillagok, az összesített mérleg pedig a kenyaiak felé billen (20-14-14), akik a BL-döntős Tottenham (csere-)játékosát, Victor Wanyamát is a soraiban tudhatják, viszont a tanzániaiak pedig az ország történeténk legnagyobb alakjával, a belga bajnoki és gólkirályi címet szerző Mbwana Samattával rohamozhatnak majd.

A D-csoportban már megint egymásba botlik Marokkó és Elefántcsontpart, azaz Hervé Renard jelenlegi és korábbi csapata, akárcsak az elmúlt két Afrika-kupán és az elmúlt két VB-selejtező sorozatban. Kettejük párharcában azonban az utóbbi időben fordult a kocka, hiszen míg korábban inkább az elefántok jöttek ki győztesen a versengésből, addig aranygenrációjuk (Drogba, Yaya Touré, Gervinho, stb.) nehézkes leváltása óta mostanában már az Atlasz oroszlánjai. Utóbbiak különösen a BL-elődöntős Ajax marokkói párosában, Hakim Zijesben és Nusszair Mazrauiban bízhatnak, de a keretben nem kevesebb, mint 18 Európában született játékossal utaznak a tornára, akik a felkészülés során láthatóan nagyon szenvedtek a hőségtől. Ez a csoport is rejt azonban egy még pikánsabb párharcot, hiszen a régi sikereihez visszatérni vágyó Dél-Afrika mellett még Namíbia is itt kapott helyet, márpedig az ország az 1990-es függetlenné válásáig éppen a dél-afrikai megszállás ellen folytatott évtizedekig harcot. Bár az Apartheid időszakában az természtesen egy nagyon más Dél-Afrika volt még, a két válogatott összecsapása különösen élesnek ígérkezik, hiszen akár a továbbjutás is lehet a tétje.

Az E-csoportban a különösebben nagy sztár hiányában is csendes favoritnak számító Tunézia felkészülési mérkőzései között a VB-döntős horvátok vendégeként is győzni tudott, ráadásul a kárthágói sasok egyedülálló módon zsinórban 14-szer is kvalifikálták magukat a tornára, melyből 10-szer tovább is jutottak a csoportjukból. Ellenfeleik közül a legveszélyesebbenk az a Mali ígérkezik, mely az utóbbi években a korosztályos tornákon figyelemreméltó eredményeket ért el, így aligha véletlen, hogy a torna legfiatalabb keretével nevezett az Afrika-kupára. Angola nemrég egy veretes névvel, a korábbi portugál utánpótlásválogatott Wilson Eduardóval (az Európa-bajnok Joao Mario bátyja) erősítette meg a csapatát, így talán esélyesebbnek tűnik az ANK-debütáns Mauritániánál, a torna leghipszterebb csapata, a szinte csak európai alsóbb osztályokból összeverbuvált almoravidák azonban a selejtezők során már megkeserítették egyszer a fekete antilopok életét.

Nem vagyunk benne biztosak, hogy a címvédő Kamerun az F-jelű kvartett legnagyobb esélyese, bár a felkészülési mérkőzéseken nevükhöz méltóan szerepeltek a szelídíthetetlen oroszlánok, az utolsó napokban a szövetséggel való összeveszésükben is. Ráadásul ebben a csoportban van a szintén komoly hagyományokkal rendelkező Ghána, mely a legutóbbi hat Afrika-kupán egyaránt a négy között végzett, nyernie azonban még sohasem sikerült, most pedig még legjobbjai játékosai sem épp jó formában érkeznek a tornára. A csoport másik két tagja igazi sötét lónak számít, hiszen Benin rendelkezik egy-két nevesebb játékossal, játékosai nagy része azonban egy átlagos futballszurkolónak ismeretlen, akárcsak Bissau-Guinea, melynek hiénakutyái azonban két éve már megmutatták, hogy senkinek sem szabad nagy mellénnyel pályára lépni ellenük.

comments powered by Disqus