Döntőjéhez érkezik ma este a 31. Afrika-kupa, ahol két olyan válogatott csap össze, melyek korábban nagyon fontos szerepet töltöttek be a torna történetében, az utóbbi években viszont elkerülték őket a sikerek. Egyiptom a torna három alapítójának egyike, az első két trófea elhódítása után összesen már hét címével rekorder is a kontinensen, az elmúlt három ANK-selejtezőt azonban az ország viharos éveiben egyaránt elbukták a fáraók, idén viszont az egyik favorit, Nigéria kiverésével eljutottak a tornára. Kamerun négy diadallal büszkélkedhet, ezzel az örökranglista harmadik helyén áll, legutóbb azonban 15 évvel ezelőtt nyerte meg a kupát, az azóta rendezett hét kontinensviadalon csak egyszer szerzett érmet, kétszer még a selejtezőkben elvérzett. Az új generációk a válogatottak renoméját voltaképpen már a döntőbe jutással helyreállították, ma este még az is eldől, hogy a szelídíthetetlen oroszlánok az éremtáblázaton feljebb lépnek-e és az első számú üldözővé avanzsálnak, avagy Egyiptom tovább növeli-e az előnyét az élen. Ha a két csapat eddig mutatott játékát érheti is kritika, eddig mindketten veretlenek maradtak a tornán és komoly skalpokat begyűjtve (Gabon, Szenegál és Ghána illetve Mali, Marokkó és Burkina Faso) jutottak el a fináléig.
Összeszámolni is nehéz, hányszor tört már borsot egymás orra alá a ma esti ANK-döntő két csapata váltakozó sikerrel, hiszen csak az Afrika-kupán tizedszer csapnak össze. Először 1984-ben egy csoportmeccsen tudott győzni Egyiptom, a torna végén mégis Kamerun szerezte meg története első aranyérmét, majd két év múlva címvédőként a döntőben éppen a fáraóktól szenvedtek vereséget tizenegyesekkel. A következő tornán már jött is az újabb fordulat, a szelídíthetetlen oroszlánok először tudták tétmérkőzésen legyőzni Egyiptomot a csoportkörben, akik végül címvédőként nem is jutottak tovább a kvartettjükből, miközben Kamerun begyűjtötte a második trófeáját.
Némi szünet után a rivális legyőzését megismételték ugyan a kameruniak a ’96-os torna csoportkörében is, mégsem sikerült bejutniuk a második körbe. Nem úgy a legközelebbi találkozás alkalmával, amikor a 2002-es torna negyeddöntőjében verték ki Egyiptomot és végül be is zsebelték a negyedik, mindmáig utolsó elsőségüket is. Két évvel később a csoportkör utolsó fordulójában egy gól nélküli döntetlen is voltaképpen kameruni sikernek tekinthető, hiszen az akkor az ő továbbjutásukat és a fáraók kiesését jelentette, azóta viszont alaposan megfordult a kocka.
A két csapat legutóbbi három ANK-csörtéjét ugyanis rendre megnyerte Egyiptom. 2008-ban már címvédőként a csoportkörben 4-2-re, majd a döntőben 1-0 győzték le Kamerunt, aztán 2010-ben a negyeddöntőben a hosszabbításban sikerült felülkerekedniük 3-1-re, hogy végül egyedülálló módon zsinórban harmadik Afrika-kupájukat is megnyerjék. Ez utóbbi mérkőzéseken már Essam El-Hadary őrizte a fáraók kapuját, a csapatban pedig ott volt Ahmed Fathi is a jelenlegi keretből, miközben Kamerun már egy teljesen kicserélődött csapattal jutott el az idei fináléig.
Az idei Afrika-kupán eddig mindkét csapat elsősorban a biztonságos játékra rendezkedett be, különösen Egyiptom volt rendkívül passzív minden mérkőzésén, amihez persze az is hozzájárult, hogy még egyszer sem került hátrányba a tornán, így aztán náluk kevesebb kapura lövést (7,8) csak Uganda kísérelt meg a mérkőzésein. A próbálkozásoknak azonban 10%-a góllal végződött, elsősorban a két remek lövéssel is találatokat szerző Mohamed Salah (Roma) révén, akinek a semlegesítése lesz a kameruni védelem legfontosabb feladata, így a csapat egyik legjobbja, a balhátvéd Ambroise Oyogo (Montréal) feltehetően most is a szokottnál kevesebbet csatlakozhat majd a támadásokhoz, akárcsak az elődöntőben. Az egyiptomi akciók másik szervezője a középen osztogató Abdallah El Said (Al Ahly), akihez felgyógyulása esetén alkalmanként Mohamed Elneny (Arsenal) is csatlakozik, és a támadások során a második hullámban, az ellenfelek szűrői mellett, mögött szoktak helyezkedni, így most fontos kérdés lesz, hogy Arnaud Djoum (Hearts) és Sébastien Siani (Oostende) mennyire tudják majd szemmel tartani őket. Faragásban valószínűleg nem lesz hiány, hiszen a kameruni csapat a mezőny második legtöbb szabálytalanságát követi el (23,4 meccsenként) általában a középpályán a kaputól távolabbi területeken, hiszen az azokból felívelt szabadrúgásoknál elég magabiztosan számíthat két középhátvédjére, Adolphe Teikeu-re (Sochaux) és Michael Ngadeu-Ngadjuira (Slavia Praha). Az egyiptom támadósorban az ifjú Mahmoud Hassan Trezeguet a bal oldalon általában visszavontak szerepkörben játszik, és a center pozícióban lehetőséget kapó játékos is inkább a gyors átforgatás előkészítésének szándékával húzódik ki ebbe az irányba. Hogy ki lesz ez a center, az pillanatnyilag elég nagy talány, hiszen a kezdetben használt Mohsen (Al Ahly) keresztszalag szakadást szenvedett, a Marokkó elleni negyeddöntőt eldöntő Kahraba (Al Ittihad) sárga lapok miatt nem játszhat, az erőteljesebb testalkatú Koka (Braga) szintén sérüléssel bajlódik, így Cúper egyik felfedezettje, Amr Warda (PAOK) kezdhet akár.
A túloldalon sem labdatartásra rendezkedett be eddig Kamerun, hanem inkább gyors és dierekt támadásokra, ám amikor Bissau-Guinea ellen hátrányba kerülve váltaniuk kellett a szelídíthetetlen oroszlánoknak, akkor azt is meg tudták oldani a feltolt szűrők (Siani és akkor Ngadeu-Ngadjui) két átlövésével. A gyors támadásoknál ugyanakkor a torna egyik felfedezettje, Christian Bassogog (Aalborg) jelentett különösen nagy veszélyt, nem biztos azonban, hogy rendkívüli sebességét egy óvatosan hátra húzódó egyiptomi védelemmel szemben is kamatoztatni tudja, bár ha ismét a veterán Ahmed Fathi (Al Ahly) kerül a bal oldalra, neki komoly gondot okozhat a tempó lekövetése. A kameruni támadások alfája és omegája a tornán a legtöbb kulcspasszt kiosztó Benjamin Moukandjo (Lorient), aki a sztárok hiányában a csapat igazi vezéregyénisége lett (ki gondolta volna ezt a 2014-es VB után). Korábban középen, kissé hátrébbról indulva is megállta a helyét, az elődöntőben azonban a neki még szokatlanabb bal szélre került ki, ahol eddig sem Njie (Marseille), sem Toko Ekambi (Angers) játéka nem vált be, de ő Zouával (Kaiserslautern) támogatva többször is nyomás alá tudta helyezni a ghánai védelmet. Az egyiptomi védőfal erőssége azonban eddig is az volt, hogy ha a szélen meg is bontották az ellenfelek, a hátvédsor tengelye masszív maradt Ahmed Hegazy (Al Ahly) és Ali Gabr (Zamalek) párosával, akik a mélyen visszavont Tarek Hameddel (Zamalek), vagy legutóbb Ibrahim Salahhal (Zamalek) kiegészülve legtöbbször csak kevésbé veszélyes távoli lövéseket engedélyeztek a támadóknak, a közelebbi összjátékok során viszont rendre lezárták az utolsó passzsávokat, így sokkal kevésbé az ütközésekre épül a védekezésük, amit a torna legkevesebb szabálytalansága (meccsenként 15,0) is jól mutat.
Külön érdekessége lesz a ma esti döntőnek a két kapus egymástól távoli párviadala. Az egyiptomiak hálóőre, Essam El-Hadary nemrég töltötte be a 44. életévét, már az 1998-as ANK-győztes keretnek is tagja volt, majd a 2006 után zsinórban megszerzett három tornagyőzelem során már ő is védte a kaput. Az idei kontinensviadalt már egy kisebb kairói klub, a Wadi Degla játékosaként és az első számú jelölt, El-Shenawy tartalékjaként kezdte, ám utóbbi sérülése miatt már az első mérkőzésen be kellett cseréni a veterán portást, aki aztán szinte hibátlan teljesítménnyel állja azóta is a sarat. Összesen 17 kapujára tartó lövésből El-Hadary 16-ot hatástalanított, az elődöntőben pedig a Burkina Faso elleni tizenegyespárbajban két lövést is hárított, így főszerepet játszott a fáraók döntőbe jutásában.
Alig 21 éves kollégája, Fabrice Ondoa ifjú kora ellenére, már a két évvel ezelőtti Afrika-kupán is az első számú kapusnak számított, pedig spanyol másodosztályú klubjaiban, a Tarragonában, majd idén kölcsönben a Sevilla B-ben egyáltalán nem kapott még bizalmat. A válogatottban viszont rendre jó teljesítményt nyújt, így például a kispadért unokatestvére, André Onana sem kockáztatta az Ajax Amsterdamnál kivívott státuszát az egy hónapos távolléttel és lemondta az ANK-részvételt. Ondoa közben már a csoportkörből való továbbjutáshoz is a Gabon elleni meccs utolsó percében egy hatalmas bravúrral tette hozzá a magáét, majd a negyeddöntőben a Szenegál elleni büntetőpárbaj során kivédte Sadio Mané büntetőjét, így az utolsó három meccsen gólt sem kapott, összesen pedig 19 kapura lövésből 17-et hárított a kontinensbajnokságon.
