Az európai futballkedvelők között talán nem különösebben közismert, hogy Afrikában a kontinentális labdarúgó szövetségen (CAF) kívül léteznek földrajzi alapon létrehozott futballszövetségek is. Ilyen az észak-afrikai országokat tömörítő UNAF, a nyugat-afrikai WAFU (avagy UFOA), a közép-afrikai UNIFFAC, a kelet-afrikai CECAFA és a dél-afrikai COSAFA. Ezek a szövetségek szervezik egyrészt a ligaválogatottak számára januárban már negyedszer megrendezésre kerülő Afrikai Nemzetek Bajnokságának selejtezőit, illetve tagországaik számára rendszeresen szerveznek a legjobb klubjaiknak kupasorozatokat, a válogatottak számára pedig különböző tornákat.
Mivel ezeken a nem hivatalos válogatott megmérettetéseken az európai légiósok nem vesznek részt, a legjelentősebb ilyen torna nem a jelenlegi legerősebb A-válogatottakat felsorakoztató nyugati régiójé, hanem alighanem a déli COSAFA-kupa, ugyanakkor a legtekintélyesebb múltra mégsem ez az esemény tekinthet vissza. A kontinens labdarúgásában mostanában talán a leggyengébbnek számító keleti zóna versenysorozata ugyanis Afrika legrégebbi futballtornája is egyben, elődjét először már 1926-ban is megrendezték, amikor a részt vevő “országok” még a brit gyarmatbirodalom részét képezték. A régió válogatottjai azóta is szinte minden évben összemérik erejüket, idén pedig immár a nyolcvanadik tornára került sor Etiópiában. Mivel a részt vevő csapatok a kontinentális tornákon, VB-selejtezőkön ritkán rúgnak labdába, így számukra a CECAFA-kupa jelenti az elérhető sikerek terepét, ezen országokban a szurkolóknak gyakran valóban az év eseménye egy-egy torna megrendezése, így talán nem haszontalan visszatekinteni az idei kiírásra.
A gyarmati szappangyártól a függetlenség jelképéig
A jelenleg 12 tagot számláló CECAFA (Council for East and Central Africa Football) nem hivatalos formájában már az első tornával együtt létre jött 1926-ban, amikor a brit fennhatóság alá tartozó Kenya és Uganda először szervezett magának labdarúgóversengést. Ez az első kiírás a kenyaiak 3-1-es sikerével zárult, a folytatásban azonban fordult a kocka a két szomszédos vetélytárs között. Az alapítókhoz a negyvenes években csatlakozott Tanganyika, mely 1947 után a futballban Tanzániára és Zanzibárra szakadt. Az első tornákat a Nairobiban székelő Gossage szappangyár támogatta, így a versenyt egészen 1966-igGossage-kupának hívták. A hatvanas évekre szép lassan függetlenné váló országok a torna elnevezésével is igyekeztek kifejezni önállóságukat, így néhány évig Challenge Cup-nakhívták a versenyt, majd 1973-tól számítjuk hivatalosan CECAFA-kupa eseménynek. Ekkor már hat csapat vett részt a tornán, majd több csatlakozó és meghívott csapat révén a létszám folyamatosan változott, míg 2008 óta 12 válogatott verseng a trófeáért.
A torna legsikeresebb csapata Uganda volt mindig is, hiszen a Gossage-érában 22 elsőséget gyűjtöttek be, míg Kenya ebben az időszakban 11-et, Tanganyika, majd Tanzánia pedig kettőt-kettőt. A rövid életű Challenge Cup-ot aztán háromszor nyerte Uganda, kétszer pedig Kenya. Itt viszont azt is meg kell jegyeznünk, hogy a jelenlegi tagok közül az ötvenes-hatvanas években a kontinens legjobbjai közé tartozó Szudán és Etiópia ekkor még nem vettek részt a regionális versengésben, viszont közben 2 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzot szereztek az Afrika-kupákon.
A CECAFA-kupa hivatalos elnevezésének bevezetése óta már nagyobb a szórás, a keleti szövetségből azóta a déliekhez “átpártoló” Malawi például háromszor is megnyerte a tornát. Ezzel együtt Uganda azóta is rekorder az ideivel együtt immár 14 győzelmével, míg a továbbra is legnyagyobb riválisnak számító Kenya 6-szor diadalmaskodott, legbüszkébb pedig az 1981 és 1983 közötti triplázására lehet. Etiópia is büszkélkedhet 4 trófeával,Tanzánia és Szudán 3-mal, de a vendégként szereplő Zambia is nyerni tudott 2-szer, Zimbabwe pedig 1-szer. Zanzibár 1995-ben írt történelmet, Ruanda pedig 1999-ben gyűjtötte be a sok elvesztett döntő miatt mindmáig egyetlen nemzetközi trófeáját.
Kiélezett csoportok, Dél-Szudán történelmet ír
A 2015-ös CECAFA-kupának kilenc év szünet után újra Etiópia adott otthont, az első körben három négyes csoportban vívtak a csapatok a nyolc továbbjutó helyért.
Etiópia hazai pályán nyolc év szünet után nagyon szeretett volna újra győzni, ám a csoportkör már aggasztó jeleket mutatott. A nyitómeccsen vereséget szenvedtek Ruandától (0-1), majd a kvartettből lefelé kilógó, egyébként csak U23-as kerettel érkező Szomáliát két szöglet utáni góllal legyőzték ugyan (2-0), a továbbjutás csak némi szerencsével, második legjobb csoportharmadikként lett meg, miután Tanzánia ellen csak az utolsó pillanatban egyenlítettek egy öngóllal (1-1). Ez utóbbi egyébként elég volt a Taifa Stars-nak a csoport megnyeréséhez, hiszen ők korábban John Bocco és Elias Maguli dupláival kiütötték Szomáliát (4-0), majd a későbbi döntős Ruandát is legyűrték (2-1). A vereség ellenére az ifjú északír szövetségi kapitány, Johnny McKinstry által irányított Ruanda is magabiztosan továbblépett, hiszen a hazaiak mellett Szomáliát is legyőzték (3-0), Jacques Tuyisenge pedig mindhárom találkozójukon betalált az ellenfelek hálójába.
A B-csoportban az első fordulóban rögtön összefutott a két alapító, és a korábban a nagy vetélytárs kispadján is megforduló skót Bobby Williamson tíz éves átkot megtörve vezette sikerre Kenyát Uganda ellen (2-0), mégpedig Jacob Keli és a csereként beállt Michael Olunga góljaival. A címvédő számára azonban a jó kezdet után egyáltalán nem a terveknek megfelelően alakultak a dolgok, és Burundi ellen már csak egy döntetlenre futotta egy újabb Olunga találattal (1-1), majd a csoportgyőzelem bebiztosítása helyett egy váratlan vereséget szenvedtek Zanzibártól (3-1). Mindeközben Uganda mindkét további meccsét hozta, különösen a Zanzibár ellen (4-0) duplázó, alig 18 esztendős Farouk Miya, a gólpasszt, gólt és kiharcolt tizenegyest jegyző Erisa Sekisambu és Caesar Okhuti vezérletével, de Burundi (1-0) ellen is akadt egy hős a darvak soraiban a csereként beszálló Frank Kalanda személyében. Milutin „Micho” Sredojevic fiai így a csoport élén végeztek, Burundi és Zanzibár pedig összességében derekasan helyt álltak a tornán, ám végül egyikük sem tudott továbblépni a negyeddöntőkbe.
A harmadik kvartettben szerepelt a legújabb tagország Dél-Szudán, mely korábbi két CECAFA-kupáján még pontot sem szerzett. Most egy dél-koreai szövetségi kapitány, Lee Sung-jea irányításával az első fordulóban meg lett az első győzelem is Dzsibuti ellen, mégpedig Bruno Martinez és Dominic Abuyo találatainak köszönhetően (2-0). Ráadásul a folytatás is szépen alakult a fényes csillagok számára. A jóval magasabban jegyzett Szudán ellen sikerült kiharcolni egy döntetlent (0-0), majd a tornát ezúttal kihagyó Eritrea helyére meghívott, és addig száz százalékos Malawit is le győzték James Moga és Martinez újabb góljával (2-0), így pedig nagy meglepetésre megnyerték a csoportot és bejutottak a nyolc közé. Mögöttük a másik két meccsét megnyerő Malawi végzett a dél-afrikai és mozambiki ligát is megjárt Chiukepu Msowoya és a szintén Dél-Afrikában légióskodó Gerald Phiri Jr. főszereplésével. A lángok egyébként a k orábban háromszoros győztes Szudánt úgy győzték le (2-1), hogy a sivatagi sólymok gólszerzője, Mudather „Careca” El-Tahir a hajrában kihagyott egy büntetőt. Igaz, az év legjobb afrikai játékosa címre is nevezett csatár Dzsibuti ellen aztán mesterhármast ért el, a jó gólkülönbség pedig végül elég volt Szudánnakahhoz, hogy a csapat legjobb csoportharmadikként biztosítsa helyét a negyeddöntőben.
A régió ura Uganda, a "döntők vesztese" Ruanda
Az egyenes kieséses szakaszban a torna nem hazudtolta meg afrikai mivoltát, és a nyolc összecsapásból hat is büntetőpárbajban dőlt el végül. A negyedöntőkben Uganda nyújtotta a legmagabiztosabb teljesítményt, Miya és Okhuti újabb találataival kiejtette Malawit (2-0). A másik alapító, Kenya nem bírt Ruandával (0-0), és a brit szövetségi kapitányok meccsén végül az északír volt szerencsésebb, Eric Ndashimiye kapus hathatós közreműködésével adarazsak nyerték a büntetőpárbajt és elbúcsúztatták a címvédőt. A másik két párban a csoportmérkőzések összecsapaásai ismétlődtek meg. A hazai gárda ellen Tanzánia ismét vezetést szerzett, ezúttal John Bocco révén, ám Etiópia megint egyenlíteni tudott, ezúttal Gathouch Panom büntetőjével (1-1), majd a szétlövésben sem hibázott egyetlen etióp játékos sem, az alig 21 esztendős Abel Mamo kapus viszont két tanzániai kísérletet is hárított. A két Szudán találkozója ezúttal sem hozott gólt, a büntetőpárbajban pedig végül a „nagyobbik báty” lépett tovább Salim Ekram védéseivel.
A legjobb négy között már Uganda is alaposan megizzadt, hiszen a házigazdák fiatal portásán, Abel Mamón a korábban brillírozó támadók sem tudtak kifogni, ugyanakkor az ő kapujuban a csoportkör után James Alitho helyére némileg váratlanul a kezdőbe kerülőIsmail Watenga egyetlen egy gólt sem kapott az egyenes kieséses szakaszban (0-0), és awalya antilopok elleni büntetőpárbajban is megfogta a korábban nagyon magabiztos Panom Gatnouch lövését. A másik ágon szintén gól nélküli kilencven perc után hiába szerzett a hosszabbításban előnyt a torna gólkirálya, „Careca” El Tahir Szudánnak, egy nagy védelmi hibát kihasználva a 110. percben egyenlített Jean Baptiste Mugiraneza, a szétlövés során pedig ismét Eric Ndashimiye kapus lett Ruanda sztárja.
A némileg csalódást jelentő kiesés után a harmadik helyet végül begyűjtötték az etiópiaiak. Bár Elias Mamo gólját Musa Yagoub még kiegyenlítette (1-1), a büntetőpárbajban Abel Mamo újabb bravúrjával hozták a bronzérmet. A fináléban Ruanda 2003, 2009 és 2011 után ismét elbukott Ugandával szemben (közben 2005-ben Etiópia és 2007-ben Szudán ellen is elvesztettek egy-egy CECAFA-kupa döntőt), egyébként legutóbb épp Milutin „Micho” Sredojevic irányításával. A szerb mester most a darvakkal felért a kelet-afrikai labdarúgás legmagasabb csúcsára Ceasar Okhuti újabb villanása eldöntötte a trófea sorsát, Ruanda nem tudott válaszolni, hiszen Watenga kapuja ismét bevehetetlennek bizonyult (1-0).
A győztes szövetség markát 30 ezer dollár ütötte. A darazsakat irányító Johnny McKinstreyugyanakkor megkapta a torna legjobb edzőjének járó különdíjat, és ha a VB-selejtezőkben váratlanul simán el is bukott Líbiával szemben, a CECAFA-kupa szereplésből építkezhet a továbbiakban, különösen a janurában otthon rendezendő ANB-re. A torna legjobbjának az etióp Abel Mamót választották, ám a legjobb kapusnak az ugandai Ismail Watengát. A gólkirály a szudáni „Careca” El Tahir lett négy találatával az egyaránt három gólos ruandai Jacques Tuyisenge, a tanzániai John Bocco és az ugandai tinisztár Farouk Miya valamint Caesar Okhuti előtt.
A kelet-afrikai térség futballszurkolóinak figyelme most leginkább a már említett, januárban Ruandában kezdődő Afrikai Nemzetek Bajnoksága felé fordul, ahol a hazaiak mellett Uganda és Etiópia vívta meg sikerrel a regionális kvalifikációt. Jövőre folytatódnak a 2017-es Afrika-kupa selejtezői is, ahol bár a zóna tagországainak nem lehetnek vermes reményeik, egyelőre voltaképpen Uganda, Dél-Szudán, Ruanda, Etiópia, Szudán és Burundi még nem áll rosszul, de Kenya is megcsípett már egy értékes pontot Kongóban, Tanzánia pedig Nigériában. A 2018-as VB afrikai selejtezőjének mindent eldöntő csoportkörben ugyanakkor már csak Uganda lesz érdekelt, de az ellenfeleket csak júniusban sorsolják majd ki. Sok esemény vár tehát jövőre is a CECAFA válogatottjaira, az év megkoronázása pedig majd a 81. zónaviadal, a 39. hivatalos CECAFA-kupa lesz november-decemberben.
