A most elrajtolt vb-selejtezőkön már 9 afrikai ország eljut a 2026-os tornára, ez pedig a kontinens több válogatottja számára is új reményt jelent a debütálásra. Csakhogy a csoportbeosztás alapján ehhez egy kontinentális nagyágyút is maga mögé kellene utasítaniuk a kihívóknak, akik maguk is számos ismert játékost vonultatnak fel.
Az Európa mellett a legtöbb tagországot számláló afrikai konföderáció a legutóbbi világbajnokságon a harmadik legerősebb kontinensnek bizonyult, miközben az afrikai mezőny kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy az elmúlt 5 kiírás során 12 különböző ország jutott el a tornára és közülük 6 válogatott tovább is lépett a csoportjából. Ez lényeges eltérés a javarészt ugyanazokat a berögzült élcsapatokat felvonultató Ázsiához vagy Észak-Amerikához képest, ahonnan ezidő alatt csak 3-3 válogatott jutott nyolcaddöntőbe mindösszesen 7 induló közül. Így aztán nyilván az utóbbi kontinensekről van a legnagyobb esély vadonatúj országok megjelenésére a 2026-os világbajnokságon, főként hogy az észak-amerikai régió három tagja rendezőként alanyi jogon vehet majd részt a tornán, a mögöttük felszabaduló helyekre pedig többen is pályázhatnak, ahogy korábbi cikkünkben ezt már vesézgettük.
Afrikában közben a 9 selejtezőcsoport mindegyikében van olyan favorit, aki vett már részt korábbi vb-n, így nem feltétlen avat majd újoncot a kontinens, ugyanakkor akad néhány ambiciózus kihívó is és az eddigi fordulók is jól mutatják a mezőny kiegyensúlyozottságát.
A B-csoportban például a Togóban botló Szenegál dolgát megnehezítheti a Sébastien Desabre szövetségi kapitányi kinevezése óta magára találó Kongói Demokratikus Köztársaság, ők azonban 1974-ben Zaire néven már szerepelhettek világbajnokságon. Akárcsak a kontinens eddigi egyetlen vb-rendezője, Dél-Afrika, mely a legkaotikusabb csoportban egyelőre fórba került a favorit Nigéria előtt, a D-ben pedig a 2006-os tornán megfordult Angola is megkeserítheti még Kamerunnak a sorsát a közép-afrikai rangadókon. A többi csoportból azonban egészen új vb-aspiránsok igyekeznek felvenni a kesztyűt az esélyesekkel, hogy a futball legnagyobb színpadján is megmutathassák magukat a nagyvilágnak.
Mali – góllövőre várva
Különösen érdemes lehet kiemelni az új afrikai vb-aspiránsok közül Malit. A sasok ugyanis olyannyira megerősödtek az elmúlt időben, hogy a sorsolásnál az első kalapba kerültek, pechjükre azonban a második kalapból a legnehezebb ellenfelet húzták melléjük a már komoly vb-rutint gyűjtő Ghána személyében. A katari vb után Otto Addo elhagyta a ghánaiak kispadját és Chris Hughton lett a szövetségi kapitány, akit számos kritika ért már az országban. A kétségtelen nagy potenciált jelentő keret ugyanis halovány eredményeket, és annál is vérszegényebb játékot produkál. A vb-selejtezők első két fordulójában hazai pályán Madagaszkárt csak az utolsó pillanatban szerzett góllal tudták hazai pályán legyűrni (Inaki Williams első válogatott találatával), majd a lassan mumusukká váló Comore-szigeteken vereséget is szenvedtek.
A ghánai fekete csillagok gyengélkedését akár kihasználhatják a mali sasok, akiknek brutálisan erős középpályás soruk és afrikai szinten neves védelmük van, egy igazán veszélyes gólvágó viszont jó ideje hiányzik a csapatukból.
A 22 millió lakosú, javarészt sivatagos ország csak 1960-ban vált függetlenné, de sorsa azóta is meglehetősen hányattatott, ahogy arról a Cannes-ban is kitüntetett Abderrahmane Sissako különösen plasztikus filmjei is árulkodnak. A labdarúgásban azonban Mali már a kezdetektől a kontinens nagyágyúi közé tartozott, a nemrég elhunyt Salif Keita kapta például az első afrikai aranylabdát 1970-ben, két évvel később pedig az Afrika-kupán csak nagy meglepetésre kapott ki társaival a döntőben, de később 1994-ben és 2004-ben is elődöntősök voltak a sasok a kétszeres UEFA-kupa győztes csatár, Frédéric Kanouté, vagy a Lyonnal 5-szörös francia és a Real Madriddal 2-szeres spanyol bajnok Mahamadou Diarra vezérletével, majd 2012-ben és 2013-ban két bronzérmet is szereztek. Utóbbi sikerek főhőse már Salif Keita unokaöccse, a Barcelonával kétszeres BL-győztes Seydou Keita volt, aki árulkodó módon annak ellenére is a nemzeti csapat gólrekordere 25 találatával, hogy javarészt védekező középpályásként szerepelt.
Hogy a globális nagyközönség eddig mégsem ismerhette meg a mali labdarúgást, az annak is köszönhető, hogy az ország anyagi és politikai okokból egészen a 2002-es tornáig nem vett részt a vb selejtezőin. Igaz, azóta sem sok esélye volt a sasoknak a kvalifikációra egészen a legutóbbi alkalomig. Akkor ugyanis a selejtezőcsoport megnyerése után a végső rájátszásba is bejutottak, ott viszont hiába dominálták végig a Tunézia elleni mindkét mérkőzésüket, egyszer sem tudtak a hálóba találni és 1-0-s összesítéssel elvéreztek. Megint okolhatjuk tehát egy igazán veszélyes befejezőember hiányát a kudarcért, és bár akad néhány ifjú reménység, egyelőre ennek a hiátusnak a megszűntetése a legnagyobb kihívás a csapat számára, ami jól látható volt most a Közép-Afrikai Köztársaság ellen csalódást jelentő 1-1 során is.
Az utóbbi idők csatártehetségei közül Sekou Koita (RB Salzburg) állandóan sérülésekkel bajlódik és mostanában hasonló cipőbe került El Bilal Touré (Atalanta) és a korábbi norvég gólkirály, Ibrahima Koné (Almería) is, miközben Nene Dorgeless (RB Salzburg) vagy Kamory Doumbia (Brest) kétségtelen tehetségük ellenére túl fiatalnak tűnnek még a vezérszerephez. A vb-selejtezők két éve alatt persze ez még változhat, hiszen a védelem afrikai szinten erősnek számít Sekou Niakhatével (SC Braga) és Kiki Kouyatéval (Montpellier) a tengelyében, a jobbszélen pedig a csapatkapitány Hamari Traoréval (Real Sociedad).
A korábbi csikócsapatból a tavaly májusban kinevezett Eric Chelle szövetségi kapitány amúgy is rutinosabb válogatott mellett tette le a voksát, a támadások statikusságához pedig az is hozzájárulhat, hogy a brutális középpálya nagy mezőnymunkát végző, de az akcióknál kevésbé kreatív tagokat vonultat fel.
Olyan játékosok vethetőek be ugyanis, mint Amadou Haidara (RB Leipzig), Mohamed Camara (AS Monaco), Lassana Coulibaly (Salernitana), Cheick Doucouré (Crystal Palace) vagy Diadié Samassekou (Hoffenheim), akik mellett a Premier League-ben már komoly elismertséget kivívó Yves Bissouma (Tottenham) gyakran egészen feltolva, valóságos irányítóként szerepel a válogatottban, hogy kreativitást vigyen az akciókba. Itt azonban kissé idegenül mozog és nem nagyon jelent veszélyt a kapura, míg az általunk jól ismert Adama Traoré (FTC) vagy Fousseni Diabaté (Lausanne) pedig hiába képes olykor megbontani a védelmeket, általában túlságosan a széleken kapnak helyet.
Ennek lesz aztán sokszor meddő dominancia a vége, amit a gyengébb csapatok ellen nehezen tud győzelmekre váltani Mali, ugyanakkor bárkinek méltó ellenfele lehet a kontinensen. A tehetségek kiapadhatatlan forrását pedig jól mutatja, hogy a 2015-ben és 2017-ben elért elődöntő után jelenleg is már a nyolc közé meneteltek a mali ifjoncok az U17-es vb-n (ahol minden játékos MRI alapú életkorvizsgálaton esik át, még mielőtt valaki rosszra gondolna).
A 20 éves Kamory Doumbia lehet Mali egyik reménysége (fotó: facebook FMF)
Burkina Faso - zabolátlan csődörök
A Malival szomszédos és nagyon hasonló adottságokkal rendelkező Burkina Fasóban csak később vert gyökeret a labdarúgás, így a csődörök csak az ezredforduló táján tagozódtak be az afrikai futball vérkeringésébe. A legutóbbi öt Afrika-kupán már háromszor is bejutottak az elődöntőbe, és a 2014-es vb-kvalifikációhoz is nagyon közel jártak, hiszen a csoportjuk megnyerése után a mindent eldöntő rájátszás visszavágójának a 91. percében egy kapufa miatt véreztek csak el Algériával szemben.
Voltaképpen a jelenleg zajló generációváltás is biztatóan alakul, egyre több tehetség pallérozódik európai klubokban, akik érdekes és kiszámíthatatlan elegyet alkotnak a rutinosabb játékosokkal.
A csapat legnagyobb ásza a Bundesligában már általunk is elemzett teljesítményt produkáló Edmond Tapsoba (Bayer Leverkusen), aki a védelem tengelyében a még fiatalabb Adamo Nagalo (Nordsjaelland) és a jobbhátvéd Issa Kaboré (Luton) társaságában hozza az ifjonti lendületet, míg a veteránok közül a ciprusi bajnok Steeve Yago (Aris Limassol) és a marokkói légiós Issoufou Dayo (RS Berkane) tud fontos rutint adni a hátvédsornak. A belga középcsapatában alapembernek számító Hervé Koffi (Charleroi) révén egy megbízható kapus is hozzájárul a stabil védelemhez, akire 27 éves lévén még jópár évig számíthatnak Burkina Fasóban.
A támadósor bal szélén szereplő Dango Ouattara (Bournemouth) a Premier League-ben is egyre jobb nevet vív ki magának 21 esztendős létére, de mellette legalább ilyen fontos alakja a válogatottnak a már 28 éves és Európában inkább már leszállóágban lévő Betrand Traoré (Aston Villa) is. A többi támadó formája viszont meglehetősen ingadozó, így az elmúlt másfél évben rendkívül változó volt, kinek szavazott bizalmat az országban sokat kritizált francia szövetségi kapitány, Hubert Velud. Mostanában leginkább a kelet-európai légiósok közül Mohamed Konaté (Akhmat Groznij) és Cédric Badolo (Sheriff Tiraspol) kap lehetőséget, amíg Lassina Traoré (Sahtar Donyeck) rengeteget bajlódik sérülésekkel.
A középpályán az új generációból csak a görög élvonalban profiskodó Ismahila Ouédraogo (Panserraikos) neve bukkan fel olyan rutinos, ám nem épp magas szinten jegyzett játékosok mellett, mint a francia másodosztályban szereplő Gustavo Sangaré (Quevilly-Rouen) és az az egyiptomi légiós Ibrahim Blati Touré (Pyramids FC). Utóbbi helyzete azért is érdekes, mert a vb-selejtezős csoportban épp Egyiptom a legnagyobb ellenfél, mely Rui Vitoria irányításával eddig mind a hat tétmeccsét megnyerte. Ráadásul a nemrég szigorított biztonsági előírásoknak megfelelő stadionnal sem rendelkezik Burkina Faso, így minden “hazai” meccsét máshol kell lejátszania, a szurkolók támogatásának hiánya pedig érezhető volt a Bissau-Guinea elleni 1-1 során is.
Betrand Traoré (középen) még mindig nagyon fontos alakja a burkinai válogatottnak (fotó: goal.com)
Egyenlítői-Guinea – kőkemény célfutball a semmiből
Az alig 1,7 millió lakost számláló közép-afrikai ország a kőolajkészletei miatt viszonylag tehetősnek számít a kontinensen, a labdarúgásban azonban nem játszott jelentős szerepet egészen a hazai pályán rendezett 2012-es és 2015-ös Afrika-kupákig. Ezeket azonban még a honosított játékosaik körüli botrányok jellemezték, majd azok eltűnésével egy rövid szünet után egészen új arculat kezdett kirajzolódni a helyi válogatottnál, és a legutóbbi kontinenstornán már ezzel jutott nagy meglepetésre egészen a negyeddöntőig Egyenlítői-Guinea.
Az egykor játékosként is válogatott Juan Micha javarészt európai alsóbb osztályú játékosokból kovácsolt ütőképes gárdát, mely a jövő januári Afrika-kupára is kvalifikálta magát, immár 9 meccse veretlen és ezalatt alig 5 gólt kapott.
A védelem relatíve veretes tagokból áll, hiszen a vezére az általunk már bemutatott Saúl Coco (Las Palmas) spanyol élvonalbeli játékos lett, a jobbhátvéd Carlos Akapo (San José Earthquakes) pedig épp onnan igazolt az MLS-be, míg a hátvédsor két romániai légióssal szokott kiegészülni, a középhátvéd Esteban Orozco (FC Arges) és a balhátvéd Basilio Ndong (U. Craiova) révén. A kapus az Egyenlítői-Guineában lassan legendássá váló Jesús Owono, aki klubjában, az Alavésben csak a kispadot koptatja, az elsőbb sorokban viszont továbbra is alig jegyzett labdarúgók játszanak.
Szűrőként például a spanyol harmadosztályban futballozó Pablo Ganet és az onnan a tunéziai bajnokságba igazoló válogatottsági rekorder, Federico Bikoro kerülnek általában bevetésre. A támadók között a lengyel másodosztályban légióskodó Iban Salvador és a görög másodosztályból érkező Josete Miranda mellett a 34 esztendős csapatkapitány, Emilio Nsua játszik csatárt, aki spanyol harmadosztályú klubjában manapság nem egyszer inkább jobbhátvédként szerepel. Csak egyetlen nevesebb kivétel van, aki az ellenfél kapuja előtt is megfordul, mégpedig José Machín, aki jelenleg a Monza cserejátékosaként a Serie A-ban pallérozódik, akárcsak Pedro Obiang (Sassuolo), ha nagy ritkán nem valami sérüléssel bajlódik.
Ez az első ránézésre még afrikai viszonylatban is szerény képességűnek tűnő csapat azonban nagyon egységes mezőnymunkára képes. A legutolsó vereségüket tavaly júniusban épp Tunéziában szenvedték el, mely most is a legkomolyabb akadályt jelenti egy esetleges vb-részvételük felé, hiszen a „kárthágói sasok” is hibátlanok egyelőre, miután Malawiban egy hajrában kiharcolt büntetővel nagy nehezen győzni tudtak.
Emilio Nsue két győztes gólt szerzett az első két fordulóban (fotó: facebook Nzalang Fans Club)
Gabon, Zambia, Guinea – halványan pislákoló remények
Egyenlítői-Guinea szomszédja Gabon komolyabb futballmúlttal és egy világszerte ismert, habár mára már leáldozóban lévő csillaggal is rendelkezik. Pierre-Emerick Aubameyangnak azonban nem csak a klubkarrierje látszik lassan kihunyni, hanem válogatott pályafutása is. A legutóbbi Afrika-kupa előtt botrányos körülmények között távozott a csapattól, nélküle pedig bravúros továbbjutást produkáltak a honfitársai, majd a következő kontinenstorna selejtezőiben is remekül helyt álltak és vezették a csoportjukat két fordulóval a sorozat vége előtt. Ekkor hívták vissza Aubameyangot a csapatba, csakhogy vele pontot sem tudtak már szerezni és elbukták a kvalifikációt.
Nyilván csúfos leegyszerűsítés a kudarcokat kizárólag Aubameyang nyakába varrni, de a sztár nélkül valahogy sokkal jobban működik a gaboni csapategység a vb-selejtezőkön is.
A frissen kinevezett szövetségi kapitány, az egykori válogatott hátvéd, Thierry Mouyouma tanítványai Kenya ellen hátrányból tudtak fordítani, majd Burundiból is elhozták a három pontot, így az eddig százszázalékos csapatok szűk köréhez tartoznak. A prímet a gárdában most már olyan játékosok viszik, mint az MLS-gólkirály Denis Bouanga (Los Angeles FC), Jim Avellinah (Clermont) vagy a veterán Guélor Kanga (Crvena Zvezda). Az amúgy igencsak rutinos és összeszokott védelem jobb szélén is üde, új színfolt az ifjú Anthony Oyono (Frosinone) megjelenése, akinek a cseréje épp ikertestvére. Pechjükre egy másik hat ponttal rajtoló gárda, Elefántcsontpart is az ő csoportjukban található, mely brutális keretet képes felvonultatni, így a jó előjelek ellenére is szinte lehetetlennek tűnik a gaboni vb-kvalifikáció.
Avellinah és Bouanga elfelejtetik Aubameyangot (fotó: X @stadium_ga)
Hasonlóan átkozhatja a sorsot Zambia is, mely 3 kihagyott torna után januárban visszatérhet végre az Afrika-kupára Avram Grant irányításával, a vb-selejtezős csoportban viszont a magát a kontinens legnagyobb óriásává kinővő Marokkó lesz az ellenfelük, így nehéz elképzelni a bravúrjukat, különösen azután, hogy Niger ellen szerencsétlen vereséget szenvedtek – videóbíró hiányában egy hatalmas lesgóllal. Pedig a támadósorban Patson Daka (Leicester), Lameck Banda (Lecce) és Fashion Sakala (al-Fajha) riogathatják még jó ideig az ellenfeleket, de a középpályás Kings Kangwa (Crvena Zvezda) is a legjobb korban van. Hát még ha a Brightonból szívzavarai miatt a futballt nagyon fiatalon befejezni kényszerülő Enock Mwepu is köztük lehetne... Talán akkor a védelmük sem lenne ennyire sebezhető.
Nyugat-Afrikából is lenne még egy kandidáns Afika vb-újoncának szerepére, de Guinea keretéből nem igazán tudja kihozni a benne rejlő potenciált Kaba Diawara szövetségi kapitány, aki ráadásul csúnyán összerúgta a port Mady Camarával, így a Romát is megjárt játékos nem szerepel a nemzeti csapatban. Így is ott van azért a középpályán Amadou Diawara (Anderlecht) és Abdoulay Touré (Le Havre), a támadósorban az új Bundesliga-gólgyáros, Serhou Guirassy (Stuttgart) mellett Morgan Guilavogui (Lens) vagy Mohamed Bayo (Le Havre), a védelemben pedig Mohamed Camara (Young Boys), Saidou Sow (Strasbourg) vagy a mostani vb-selejtezőket sérülés miatt kihagyó csapatkapitány, Issiaga Sylla (Toulouse). Az Európában is jól ismert játékosok azonban Uganda nyögvenyelős legyűrése után kínos vereséget szenvedtek Botswanában, így pedig nehéz lesz Algéria nyomába eredniük.
A csoportok állása két forduló után (carrefoot.com)
A vb-selejtezők java persze még vissza van és jó hosszú ideig el is húzódik a sorozat, ezalatt pedig számos változás történhet még a válogatottak háza táján. A januári Afrika-kupa rögtön felkavarhatja például a viszonyokat, majd a vb-selejtezők következő két fordulójára 2024 júniusában kerül sor, hogy végül 2025-ben pörögjenek fel igazán az eredmények.
Afrikában végül a kilenc csoport vb-re jutó első helyezettjein kívül a négy legjobb csoportmásodik is megküzd majd még egy kvótáért az interkontinentális pótselejtezőkre, ami szintén lehetőséget teremthet egy újoncnak is akár a vb-kvalifikációra, ha valamelyik favorit megcsúszik a hosszú küzdelmek során.
