A 2018-as világbajnokság afrikai csapatait bemutató sorozatunk második részében Marokkóval ismerkedhetünk meg, mely húsz év után tér vissza a labdarúgó-VB-re. A jelenlegi csapat kimagasló sztárt ugyan nem tartalmaz, a kontinensen legendának számító Hervé Renard az utóbbi időben elég biztatóan működő gépezetet kovácsolt össze a játékosaiból, amit a kvalifikáció mellett a felkészülési mérkőzések eredményei is mutatnak. Az év elején ugyanis Szerbiát (2-1) és Üzbegisztánt (2-0) is megverték az Atlasz oroszlánjai, az utóbbi hetekben pedig az Ukrajnában elért döntetlen (0-0) után Szlovákiát (2-1) és Észtországot is legyőzték. A VB-n azonban sokkal keményebb feladattal kerülnek majd szembe, hiszen rendkívül nehéz csoportba került a csapat. A játékosok elkötelezettségét (illetve az új idők szelét) mutatja, hogy a 23-as keretben mindössze 6 olyan játékos található, aki Marokkóban született, míg a Franciaországban (8-an), Hollandiában (5-en), Spanyolországban (2-en) vagy akár Kanadában, Belgiumban nevelkedett játékosok közül jó néhányan biztosan választhattak volna másik, akár rangosabb futball-hazát is maguknak, mégis Marokkó mellett tették le a voksukat.

Út a VB-re

Marokkó az egyik legrutinosabb afrikai VB-résztvevő, hiszen az Atlasz oroszlánjai idén már ötödször szerepelnek világbajnokságon. A kontinens első VB-pontját is a marokkói válogatott szerezte még 1970-ben, és az első továbbjutást is ők érték el ’86-ban. A legutóbbi fellépésre azonban húsz évvel ezelőtt került sor, az akkor a csoportkörben igen szerencsétlen körülmények között elbukó csapat sztárja, Moustapha Hadji most is ott lesz a tornán az edzői stáb tagjaként. A tavalyi Afrika-kupán elbuktak ugyan Renard-ék a negyeddöntőben Egyiptommal szemben, de az oroszországi kvalifikáció kivívása aztán kisebb fajta bravúrnak minősíthető, hiszen a zsinórban három VB-re eljutó Elefántcsontpart, az Aubameyanggal felálló Gabon és a kontinensen nem lebecsülendő Mali voltak a csoportellenfelek. Ezt a kihívást az Atlasz oroszlánjai végül egyetlen kapott gól nélkül abszolválták, a nagy sikert az utolsó körben Elefántcsontparton is 2-0-ra diadalmaskodva.

Szövetségi kapitány

Hervé Renard európai klubjainál nem sok sikert ért el, Afrikában azonban igazi legendának számít, hiszen ő az egyetlen szövetségi kapitány, aki két különböző válogatottal is meg tudta nyerni az Afrika-kupát. Kezdetben viszont még hazájában amatőr szinten edzősködött, majd a nagy világjáró Claude Le Roy segítője volt egy kínai és egy angol klubnál is, mígnem mentora ghánai munkája alatt vele együtt került Afrikába és a 2008-as hazai rendezésű Afrika-kupán szerzett bronzéremnél is segítette a munkáját. Ezután jött első önálló afrikai megbízatása, már ekkor is Zambia vezetőjeként, és a rézlövedékekkel 2010-ben elért ANK-negyeddöntő is egész jó teljesítménynek tűnt. Később még tett egy kitérőt Angolában, majd az USM Alger-nál is, mielőtt visszatért Zambiába és a torna történetének egyik legnagyobb meglepetéseként meg is nyerte velük a kupát. A győzelem adta hírnevet kihasználva a francia élvonalban próbálkozott a Sochaux-nál, ám nem túl sok sikerrel, így visszatért Afrikába, és két éve a már Drogba nélkül felálló Elefántcsontparttal nyert ANK-aranyat. Ezután ismét a jobban fizető Ligue 1-be távozott, ám a Lille-nél sem tudta megvetni a lábát és jött újra egy afrikai válogatott kispadja, ezúttal Marokkóé.

A csapat

Hervé Renard az Afrika-kupán még rendre három középhátvéddel állította fel csapatát, az őszi VB-selejtezőkön azonban már a négy védős rendszert alkalmazta és az előkészületi meccseken is csak rövidebb időszakokra tért vissza a három védőre. Most már a kerethirdetésnél is a szemléletváltás mellett tette le a voksát, hiszen eleve csak négy kimondott középhátvédet jelölt a 23-as listára, az utolsó pillanatban azonban még közülük is lecserélte egyiküket egy támadóra. Így aztán elsősorban olyan játékosokat tartott meg a szövetségi kapitány, akik megbízható védekezésük mellett képesek pontos hosszú labdákkal gyorsan játékba hozni a támadókat. A középpályán rendszerint két szűrő kap helyet, akik viszont nem csak védekező képességeik miatt töltenek be fontos szerepkört, hanem a technikai adottságaikkal a labdakihozatalokban és a támadások szervezésében is komoly feladatokat vállalnak. Mindeközben a támadóbb pozíciókban lévő játékosok elég magasan képezik a visszatámadás első vonalát, majd a már visszazáró védekezésben főként az egyik szélső és a középső játékos vesz részt és alakítja ki a hagyományosabb 4-4-2-es labda nélküli felállást.

Akárcsak a többi afrikai válogatottnál, a marokkóinál is kényes kérdéssé vált a kapus kiléte, bár talán kicsit kellemesebb szájízzel, mint a többi kontinentális gárda esetében. Korábban ugyanis egyértelműen Munir volt az elsőszámú jelölt a posztra, a melillai születésű hálóőr azonban erre a szezonra teljesen elvesztette már helyét spanyol másodosztályú klubjában, a Numanciában, miközben a kanadai születésű aztán a Wydaddal afrikai BL-döntőben is védő Yassine Bounou alias Bono az év egyik kellemes meglepetése lett a Gironában. A katalán kiscsapat történelmi feljutásában is oroszlánszerepet vállalt tavaly, az élvonalra azonban a rutinos Iraizozt szerződtette a klub kezdő portásnak, ám Bono gyorsan visszaszerezte helyét a csapatban és nagyon megbizható teljesítményt nyújtott. A válogatott felkészülési mérkőzései során is kapott lehetőséget, így nem lenne meglepetés, ha a VB-n is ő bizonyíthatna. Mellettük a harmadik számú jelölt, a kapusfamíliából származó Ahmed Tagnaouti feltehetően csak a torna légkörét szívhatja magába, bár az IR Tanger meglepetésszerű bajnoki címéből ifjú korát meghazudtoló remek teljesítménnyel vette ki a részét.

A védelem tengelyében kialakult páros egyik tagja a Juventusszal néhány megingása ellenére bajnoki címet nyerő, a válogatottban visszatérése óta nagyon biztos pillérnek számító csapatkapitány Mehdi Benatia, a másik pedig a Wolverhamptonban az angol másodosztályt középpályásként megnyerő, Renard által azonban kezdettől középhátvédként alkalmazott Romain Saïss. Ők ketten olyannyira összeszokott párost alkotnak, hogy nem csak a VB-selejtezők, de a tavalyi Afrika-kupa minden egyes meccsét egymás mellett vívták meg és alkalmanként hozzájuk csatlakozott Manuel da Costa, aki viszont őszi sérülése után a Basaksehirben csak a hajrára nyerte vissza helyét a kezdőben. Badr Benoun (Raja Casablanca) ugyanakkor az utolsó pillanatban kikerült az Oroszországba utazó keretből, mondván, hogy a középpályás ifjonc, Youssef Aït Bennasser bevethető akár középhátvédként is szükség esetén és a szövetségi kapitány inkább egy további támadó opció mellett tette le a voksát. Kifejezett szélsőhátvédből se sokat „pakolt” Renard az oroszországi útra, hiszen Fouad Chafik (Dijon) nem élte túl a keretszűkítést annak fényében, hogy végszükség esetén akár Nordin Amrabat is hátra rendelhető, és a jobb oldalon rendszerint amúgy is a klubjaiban sokkal támadóbb feladatköröket betöltő Nabil Dirar szerepel, bár a sokat tapasztalt játékos jelenleg egy sérüléséből lábadozik még. A Real Madridban epizódszerepet kapó tehetség, Achraf Hakimi eredetileg ezen a poszton játszana, ha Dirar bevethető, akkor azonban az ifjonc átkerül a bal szélre, ahol a nála alig idősebb, félig elefántcsontparti Hamza Mendyl kifejezetten nehéz szezonon van túl a Lille-lel és nem volt túl sokat játékban.

A középpályán általában két rutinos játékos szerepel szűrő pozícióban, akik az előre játékban is komoly szerepet vállalnak. A tavaly a Feyenoord rég várt bajnoki címe során a holland bajnokság legjobbjának is megválasztott Karim El Ahmadi feltűnése ezen a poszton nem nagy meglepetés, ugyanakkor a korábban inkább irányítóként ismert Moubarak Boussoufa visszavonása amolyan deep-lying playmakerré már Renard találmánya és a húzás telitalálatnak bizonyult. A már említett Aït Benasser mellett a sokoldalú és szívós Fayçal Fajr is nagyon hasznos tagja lehet a középpályának, míg az ifjabbik testvér, Sofyan Amrabat egyelőre feltehetően csak ritkábban jut szóhoz a csapatban, igazából az is némi meglepetést jelent, hogy az Utrechtben remeklő Yassin Ayoub nem fért be miatta a keretbe, ahogy a támadók közé klubtársa, Zakaria Labyad sem. A két szűrőnél kissé előrébb játszik egy harmadik középpályás, mégpedig a Montpellier hat évvel ezelőtti bajnoki címének egyik sikerkovácsa Younès Belhanda, akit az elmúlt években elkerültek az ilyen látványos eredmények, de a Galatasary-jal idén megnyerte a török bajnokságot. Egyelőre csak az ő helyette a Bundesligában az év újoncának választott, egykor a francia U19-es válogatottal EB-győztes és a torna álomcsapatába is bekerülő Amine Harit, aki idén az ezüstérmet szerző Schalkében remek szezont produkált.

Támadásban a szélsők viszonylag gyakran cserélgetik a pozíciójukat, amihez persze olyan játékosokra van szükség, akik bármelyik oldalon megállják a helyüket. A két alapember feladatköre ugyanakkor merőben eltérő, a sokat tapasztalt Nordin Amrabat gyakrabban húzódik vissza a védekezésbe a labdával szembeni 4-4-2-es formáció kialakításához, míg a csapat legnagyobb reménységének számító Hakim Ziyech szabadabb támadó szerepkörben mozoghat. A nehéz természettel megáldott játékos korábban összerúgta már a port Renard-ral, aki így tavaly el se vitte az Afrika-kupára, utána viszont látványosan kibékültek a felek és Ziyech azonnal sztárja is lett a csapatnak. Az Ajax-szal tavaly az EL-döntőbe jutott, idén a nemzetközi siker elmaradt, a bajokságban újra ezüstérmet szereztek, de a liga legjobbjának ezúttal őt választották (és a Mesebeli Afrika álomcsapatába is bekerült). 25 évesen nyáron váltani szeretne már és kipróbálni magát magasabb szinten is, így a VB-n is megpróbálja majd növelni ázsióját, azon se lepődnénk meg, ha ez esetenként önzőbb megoldásokra is sarkalná, de az kétségtelen, hogy mind cselezésben, mind távoli lövésekben hatékony tud lenni. A hajrában került a keretbe a Standard Liege rájátszásbeli megtáltosodásában kulcsszerepet játszó Mehdi Carcela-González és a Malagá kiesése ellenére Renard egyik kedvenc cserejátékosának számító Youssef En-Nesiry, így a halovány szezont záró Sofiane Boufal (Southampton) vagy Yacine Bamou (Nantes) nem került a VB-re utazók közé. Mint ahogy a centerek közül is kimaradt a Katarban gólkirályi címet szerző Youssef El-Arabi illetve a Ligue 2 második legeredményesebb játékosa, a Nimes feljutásához nagyban hozzájáruló Rachid Alioui, aki sokáig befutónak látszott, ám május végén egy edzésen súlyos sérülést szenvedett és műteni kellett a térdét. A kezdő középcsatár így legnagyobb valószínűséggel az a Khalid Boutaïb, aki tavaly volt a Ligue 2 második legeredményesebb játékosa, idén viszont már a török bajnokságban hozott komoly hasznot rutinja az újonc klubjának, míg egyéb opcióként a St. Pauli későn érő centere Aziz Bouhaddouz és az idei ANB gólkirálya Ayoub El Kaabi állnak majd Renard rendelkezésére.

Esélyek

Marokkó jelenleg talán a legjobb formában lévő afrikai csapatnak tűnik, de nagyon erős csoportba került. Első mérkőzésüknek rögtön hatalmas jelentősége lehet a már hét éve Carlos Queiroz által irányított, a holland gólkirály Alireza Jahanbakhsht (AZ Alkmaar) vagy a kvalifikációhoz 11 góllal hozzájáruló Sardar Azmount (Rubin Kazany) is a soraiban tudó és a selejtezőkben nagyon magabiztos Irán ellen, mely nem csak egy VB-n ritkán látható szunnita-síita derby lesz, de arról is dönthet, melyik csapat küzdhet később a továbbjutás halvány reményével az európai ellenfelekkel szemben. Az Atlasz oroszlánjai ugyanis ezután az Európa-bajnok Portugáliával kerülnek szembe, melyben Cristiano Ronaldo egy világbajnokságon is szeretne végre maradandót alkotni, majd zárásként következik a szinte minden esélylatolgatás által a favoritok közé sorolt Spanyolország, mely ezúttal korábban két ifi EB-t nyerő szövetségi kapitánnyal, Julen Lopeteguivel és bombaerős kerettel vág neki a VB-nek.

A hispán keret transfermarkt által becsült összértéke (1040m€) magasan ki is emelkedik a csoportból, de a portugálokétól (464,6m€) is nagyon messze elmarad a marokkói (122,8m€) és az iráni (42,6m€) is, de emellett a bukmékerek sem sok esélyt látnak a marokkói továbbjutásra és a második legsimább csoportnak jósolják ezt. Míg ugyanis az oddschecker.com 27 iroda ajánlatából készített átlagai alapján a spanyol (1,1) és a portugál (1,33) nyolcaddöntőbe kerülésen a fogadók alig kaszálhatnak valamit, addig az Atlasz oroszlánjainak a bravúrjára már 5-ös szorzót ajánlanak, Irán meglepetésére pedig 7-est, miközben egyébként a FIFA világranglistáján elfoglalt helyezések alapján egyébként a 36. perzsák is megelőzik a 42. Marokkót. Talán ezek is jól mutatják, hogy a biztató csapatépítés ellenére mekkora bravúr lenne Hervé Renard legénységétől, ha komolyan bele tudnának szólni a csoport első két helyének kialakulásába, és ezzel együtt a mi merőben szubjektív és szakmaiatlan meglátásunk is korlátozottabbnak látja a csapat esélyeit.

Továbbjutási esély: 35%