Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

Afrikai csapatok az U20-as VB-n

2015. május 28. - Legris

Május 30-án szombaton épp a huszadik U20-as labdarúgó világbajnokság veszi kezdetét Új-Zélandon, melyen a magyar válogatott is részt vesz, ráadásul épp Afrika korosztályos bajnokával, Nigériával egy csoportban. A sasfiókák több fontos hiányzó ellenére is imponáló magabiztossággal nyerték meg a márciusi kontinensbajnokságot, így Afrikából a legjobb teljesítményét ezúttal (is) tőlük várhatjuk. A selejtezőtornán rendezőként a döntőig jutó Szenegál története során először szerepelhet U20-as világeseményen, a bronzérmes Ghána és Mali azonban már viszonylag rendszeres visszatérő. A következőekben megismerkedhetünk a négy nyugat-afrikai induló körülményeivel és a jelenlegi generációjukkal kicsit alaposabban.

 

 

Bár az U20-as afrikai válogatottak világviszonylatban jóval sikeresebbek a felnőtteknél, ez a korosztály már jócskán elmarad a 17 évesek VB-dominanciája mögött. Kamaszkorának utolsó éveire ugyanis a legtehetségesebb afrikai játékosok már európai klubokba szerződnek, ezáltal pedig életükben egy olyan kulturális töréssel kell szembesülniük, melyre aligha készíthették fel őket hazájukban korábbi akadémiai éveik (a buktatók bemutatására vállalkozott például a Soka Afrika című dokumentumfilm). Ha pedig a profi környezetben meg is veti a lábát egy-egy tehetség, gyakran a visszaút válik nehézkessé, és az afrikai viszonylatban lassan sztárrá cseperedő játékos a korosztályos- vagy felnőtt válogatottba visszatérve képtelen a számára hétköznapivá váló szervezettségtől alaposan eltérő körülményekkel azonosulni. Bőven láthatjuk ennek nyomait különböző afrikai sztárjátékosok folyamatos harcában hazájuk labdarúgó szövetségével, melyhez a prémiumok elmaradása gyakran szolgál ürügyül.

Ezzel együtt az Ayew testvérek, Agyemang-Badu vagy Jonathan Mensah nevével fémjelzett Ghána két elbukott döntő után (1993, 2001) aranyérmet szerzett 2009-ben Egyiptomban (a magyar válogatottat az elődöntőben kiejtve), legutóbb pedig bronzérmesként végzett (2013).Nigéria dicsőséglistáján két ezüst- (1989, 2005) és egy bronzérem (1985) szerepel, de odaért már a dobogóra egy-egy alkalommal Egyiptom (2001) és Mali (1999) is. A jelenlegi indulók közül magasan Nigéria a legesélyesebb valami hasonló bravúr megismétlésére, kezdjük hát velük a csapatok bemutatását.

 

 

A legutóbbi U17-es VB és az idei U20-as Afrika-kupa megnyerése után a szakértők a favoritok között emlegetik Nigériát, ezen trófeákat azonban már többször is begyűjtötték asasfiókák,  miközben a húsz évesek világbajnokságába rendre beletört a bicskájuk. A csoportkörből mindenesetre eddig 11 próbálkozásból 9-szer tovább léptek, a mostani csoportellenfelekel szemben pedig ez szinte kötelezőnek tűnik, hiszen az ötszörös bajnok Brazília mellett verhető ellenfelek kerültek a kvartettbe. Észak-Korea az Ázsia-kupán volt ezüstérmes, a Magyarország pedig a kvalifikációt a hazai rendezésű EB-n is igencsak nyögvenyelősen harcolta ki, bár azóta alaposan megváltozott a magyar csapat.

Manu Garba kapitány jelenlegi keretébe ráadásul több olyan játékos is visszatérhetett, akik kulcsszerepet játszottak már a két éve U17-es aranyérmes csapatában, klubjaik azonban az Afrika-kupára nem engedték el őket. Ilyen a Granada felnőttcsapatába tavasszal beépülő Isaac Success, a Genk védője,Wilfried Onyinye Ndidi és a Manchester City első keretébe még be nem jutó, mégis a legnagyobb sztárnak számító Kelechi Iheanacho, aki még mindig csak 18 éves.

Hiányukban a kontinenstornán a szintén 1997-es születésű Taiwo Awoniyi (álló sor jobbról a harmadik) vitte a prímet, aki egyébként szintén játszott az U17-es VB minden meccsén, az utolsó két felkészülési mérkőzésen hat gólt szerzett, így jelenleg Európa legnagyobb klubjai állnak sorban érte. Az Afrika-kupa gólkirálya márciusban azonban nem ő, hanem a jobbhátvéd csapatkapitány Musa Mohammed (álló sor bal szélén) lett, de Joshua Enaholót(álló sor jobb szélén) választották a torna legjobb kapusává, és Akinjide Idowu Elijah (első sor jobbról a második) is bekerült a torna álomcsapatába. A hazai elvárások most is hatalmasok. Kérdés, mennyire lesz képes ezúttal megfelelni ezeknek a torna legfiatalabb átlagéletkorú kerete.

A csapat csoportmérkőzései:

Június 1, hétfő, 3.00 - Nigéria – Brazília
Június 4, csütörtök, 6.00 - Nigéria – Észak-Korea
Június 7, vasárnap, 7.00 - Magyarország – Nigéria

 

 

Szenegál rendezhette márciusban az U20-as Afrika-kupát és a csapat élt is a lehetőséggel: Joseph Koto tanítványai a csoportjukban drámai küzdelemben kiejtették az esélyesebb Elefántcsontpartot és Kongót, majd az elődöntőben Malit, így ha a döntőt már el is bukták, az ország történetében először kvalifikálták magukat világbajnokságra.

Az oroszlánkölykök korábban a korosztályos kontinenstornáig is mindössze kétszer jutottak el a ’90-es évek közepén, így most kellemes meglepetést keltett a Mbour Petite Côte akadémiájáról érkező, egyaránt három gólig jutó Sidy Sarr (álló sor jobbról a második) és Ibrahima Wadji (első sor balról a harmadik) támadójátéka. A védelem viszont sokszor bizonytalankodott, annak ellenére, hogy olyan franciaországi légiósok alkotják, mint a hálóőr Seydou Sy (Monaco, álló sor jobb szélén),Mouhameth Sané (Dijon, álló sor bal szélén) vagy Pape Abou Cissé (Ajaccio, első sor bal szélén).

A szenegáli fiatalok nem tartoznak csoportjuk továbbjutásra esélyes csapatai közé, hiszen olyan ellenfelekkel kell megküzdeniük, mint az U19-es EB-ezüstérmet is kudarcként megélő Portugália, a dél-amerikai tornán Brazíliát is megelőzve a második helyen végző Kolumbia és a 2022-es VB-re készülés jegyében tehetséges generációt nevelő Katar, mely számos Európában pallérozódó játékosa vezetésével megnyerte a korosztályos Ázsia-kupát.

A csapat csoportmérkőzései:

Május 31, vasárnap, 6.00 - Portugália – Szenegál
Június 3, szerda, 9.00 - Szenegál – Kolumbia
Június 6, szombat, 3.00 - Szenegál – Katar

 

 

Ebben a korosztályban a ghánai a legsikeresebb afrikai válogatott a világbajnokságokon, ám a mostani generáció két vereséget is szenvedett az idei Afrika-kupán és „csak” a harmadik helyen végzett. Annak ellenére nyújtott csalódást a csapat, hogy a játékot minden mérkőzésen, még Nigéria ellen is dominálták, a torna legjobbjának pedig Yaw Yeboahot(első sor bal szélén) választották. A Manchester City játékosa mellett a jelenleg a Granada alkalmazásában álló Clifford Aboagye (első sor jobbról a harmadik) is bekerült az álomcsapatba, aki már a két évvel ezelőtti bronzérmes ghánai társaságnak is tagja volt.

A szövetségi kapitány is a „régi”, Sellas Tetteh vezette ugyanis már 2009-ben is a fekete szatelliteket a csúcsra, majd miután egy kitérő után visszatért az U20-as válogatotthoz legutóbb a bronzéremig 2013-ban, így a rosszabbul sikerült kontinenstorna sem ingatta meg alatta a kispadot.

ghánaiak dolga sem lesz egyszerű a csoportjukban, hiszen az egyik legnagyobb favorittal, az U20-as világbajnokságok legeredményesebb válogatottjával, Argentínával is szembe kell nézniük, mely idén is imponáló játékkal nyerte meg kontinensbajnokságát. Az osztrákok generációja a 2013-as U17-es világbajnokságra is eljutott, de ott még utolsó lett a csoportjában, tavaly azonban már az U19-es EB-n a legjobb négy között végzett. Panama pedig a Concacaf térség egyik legfeltörekvőbb országa, a kontinenstornán csak a döntőben maradtak alul fiataljai Mexikóval szemben.

A csapat csoportmérkőzései:

Május 30, szombat, 9.00 - Ghána – Ausztria
Június 2, kedd, 9.00 - Argentína – Ghána
Június 5, péntek, 6.00 - Panama – Ghána

 

 

Mali rendelkezik az egyik legtehetségesebb utánpótlással az utóbbi években, a nagy áttörés azonban egyelőre elmaradt. Az elmúlt három kontinensbajnokságon hiába jutottak rendre el az elődöntőig, érmet nem sikerült elhódítaniuk. Idén márciusban is megnyerték a csoportjukat a nagy favorit Ghána előtt, az elődöntőben viszont alulmaradtak a hazai Szenegállal szemben, majd a bronzmeccsen visszavágtak a ghánaiak. A világbajnokságra is hiába jutottak el eddig már hatszor a mali fiatalok, eddig egyetlen egyszer élték túl a csoportkört, igaz, akkor meg sem álltak a bronzéremig olyan később sztárrá váló játékosokkal, mint Mahamadou Diarra vagy Seydou Keita.

A jelenlegi csapat legfőbb erőssége a védekezés, az Afrika-kupán a kapus Sony Ibrahim Traoré (álló sor bal szélén) már több bravúrral letette a névjegyét, pedig csak az első számú kapus, a Stade Maliennel a kontinentális kupasorozatokban a felnőttek között is jól teljesítő Djigui Diarra sérülése miatt került a kezdőbe. A március torna legjobb tizenegyébe beválasztották még a jobbhátvédSouleymane Diarrát (Wydad Casablanca, első sor bal szélén) és a középpályán a támadások mellett nagy mezőnymunkát is végző Alassane Diallót (Westerlo, első sor jobb szélén) is, a legnagyobb tehetségnek számító játékos, Adama Traoré (Lille) pedig még csak most csatlakozik a kerethez.

A szövetségi kapitány Fagnery Diarra 1999-ben az U17-es mali válogatottal már járt Új-Zélandon, akkor csapatával kiesett a csoportkörben és bizony most sem lesz egyszerű dolga új tanítványaival. A csoportellenfelek közül Mexikó talán a legveszélyesebb, hiszen a jelen generáció két éve döntős volt az U17-es világbajnokságon. Uruguay rendezőként „csak” harmadik helyen végzett a dél-amerikai kontinenstornán, viszont az ország U20-asai zsinórban ötödször szerepelnek most a világbajnokságon, ahol a legutóbbi generáció ezüstérmet nyert. A tehetségek nevelésről elhíresült Szerbia az EB-n a legjobb négy közé jutásával most debütálhat a 20 évesek VB-jén.

A csapat csoportmérkőzései:


Június 3, szerda, 9.00 - 
Szerbia – Mali
Május 31, vasárnap, 3.00 - Mexikó – Mali
Június 6, szombat, 6.00 - Mali – Uruguay

 

comments powered by Disqus