A legutóbbi 7 Afrika-kupát 7 különböző ország nyerte és jó esély van ezúttal egy nyolcadik, Marokkó diadalára. A legnagyobb favoritok azonban nem szoktak diadalmaskodni ezen a tornán és valójában most is 11 különböző válogatott fut neki reális győzelmi esélyekkel, miközben további értékes keretek készülnek figyelemfelkeltő teljesítményre. 
Az Afrikai Nemzetek Kupája (ANK) 24 résztvevő válogatottjába ezúttal 408 légiós érkezik európai klubokból (a teljes mezőny 65%-a), amire korábban sohasem volt példa. Ennek megfelelően a keretek becsült értéke is először lépi át 2,7 milliárd eurós határt. Ez annak is köszönhető, hogy ezúttal a selejtezőt szinte minden esélyes csapat sikeresen abszolválta, az egyetlen komolyabb hiányzó talán csak a legutóbb a nyolcaddöntőig jutó Gabon.
Különösebben nagy sztárok sem mondták le a részvételt klubelfoglaltságaik miatt, csak néhány olyan légiós kérte, hogy tekintsenek el a meghívásától, akiknek a válogatottjukban egyáltalán nincs stabil helyük a kezdőben. Fájó sérültek azért akadnak természetesen több csapat háza táján is, de nem olyan mértékben, hogy borítsák az erőviszonyokat.
Most is 10-15 csapat vág neki az ANK-nak komoly ambíciókkal, az ilyen tornákon pedig nagy jelentősége van annak is, ki milyen formát kap el és hogyan tud alkalmazkodni az adott viszonyokhoz. Érdemes hát szétnézni, melyik csapat milyen előjelekkel várja a január 13-i rajtot.
Egyre erősödő favorit
A legutóbbi világbajnokságon produkált, afrikai csapattól még sosem látott vb-elődöntős menetelés után a nagyközönség számára kiemelkedő esélyessé lépett előre a marokkói válogatott az Afrika-kupán.
Ezt a tornát azonban már jó ideje nem a legnagyobb favoritok szokták megnyerni, másrészt a marokkóiak fölénye a legnagyobb riválisokkal szemben nem annyira egyértelmű.
Nem véletlenül szokta a szövetségi kapitány, Walid Regragui is hangsúlyozni az interjúiban, hogy számos esélyes van még rajtuk kívül is, és egy ANK-selejtezőn például vereséget szenvedtek Dél-Afrikától is.
Pedig a vb óta gyakorlatilag még erősebb is lett a keret, hiszen csatlakozott az atlasz-oroszlánokhoz Amine Adli (Leverkusen), sérüléséből pedig felépült Amine Harit (Marseile) és a támadósorban bevethető már Tarik Tissoudali (Gent) és Ayoub El Kaabi (Olympiakos) is. Utóbbiak azért feltehetően csak Youssef En-Nesyri (Sevilla) cseréi maradnak, akit Hakim Ziyech (Galatasaray) vagy akár Ez Abde (Real Betis) támogathat még az említetteken túl, de bizonyosan pályára lép majd a Fradi ellen is megcsodált 19 éves Bilal El Khannous (Genk) is, főként azért, mert most gyakran négy támadó is pályán lehet majd.
A középpályán a vb-n nagyot dobbantó Sofyan Amrabat (Manchester United) és Azzedine Ounahi (Marseille) azóta a klubjaiknál elmaradtak a várakozástól, a válogatottban viszont továbbra is meghatározóak, de érdemes lehet figyelni az ifjú Amir Richardsonra (Reims) is, ha szerepet kap.
A védelemben Nayef Aguerd (West Ham) végre teljesen egészséges és a már veterán Romain Saiss (al-Shabab) is, de akadnak megbízható cseréik is, míg a széleken Achraf Hakimi (PSG) és felépülése után feltehetően a bal oldalra átkerülő Noussair Mazraoui (Bayern München) is nagy erősségei a válogatottnak, nem is beszélve Yassine Bounou (al-Hilal) kapusról.
Minden előjel az ANK-siker felé mutat tehát, melyet Marokkó már 1976 óta vár hiába és azóta döntőben is csak egyszer jártak az atlasz-oroszlánok, mégpedig 2004-ben, amikor Regragui még jobbhátvédként volt tagja a csapatnak.
Bombaerős rendező
A hazai pályán szereplő Elefántcsontpart is rendkívül erős csapatot képes felvonultatni, még úgy is, hogy Wilfried Zaha (Galatasaray) kimaradt a keretből. Miután ugyanis a novemberi vb-selejtezőkre szóló behívóját visszautasította, hogy a klubjára koncentrálhasson, az agg francia mester, Jean-Louis Gasset az Afrika-kupára már nem is invitálta meg.
Ennek persze az is az oka, hogy igen nagy a bőség a szélső cselmesterek feladatára, Jérémie Boga (OGC Nice) és Simon Adingra (Brighton) mellett a Lille korábbi duója, Nicolas Pépé (Besiktas) és Jonathan Bamba (Celta Vigo) is újra összeállhat. Centerben Sébastien Haller (Dortmund) és Jean-Philippe Krasso (Crvena Zvezda) mellett olyan ifjoncok is bevetésre készek, mint például az „új Drogbának” kikiáltott Karim Konaté (RB Salzburg).
És akkor Afrika egyik legerősebb középpályássoráról még nem is beszéltünk, hiszen Ibrahim Sangaré (Nottingham), Seko Fofana (al-Nassr) és Franck Kessié (al-Ahli) a kontinens bármelyik válogatottjában kezdő lehetne, de ugyanez elmondható a védelemre is, ahol az ifjú Ousmane Diomandé (Sporting CP) és Wilfried Singo (AS Monaco) talán be se férnek a kezdőbe Odilon Kossounou (Leverkusen), Evan N’Dicka (AS Roma) és a csapatkapitány Serge Aurier (Nottingham) mellett.
Az elképesztő névsorban azonban talán a legjelentősebb újítás, hogy végre megtalálni látszanak az elefántok a megbízható kapusukat is Yahia Fofana (Angers) személyében, aki 23 évesen ősszel a francia másodosztály legjobb hálóőrének bizonyult.
A nyomás viszont biztosan hatalmas lesz a csapaton, a szövetségi kapitánynak 70 évesen sincs korábbról semmiféle afrikai tapasztalata, hazai csapat pedig az utóbbi nyolc alkalommal nem tudott diadalmaskodni az Afrika-kupán, így bizony Elefántcsontpart sem mehet biztosra a kemény kihívók között.
A címvédő és a gerenációváltás nehézségei
Nem csak a rendezők és a favoritok, de a címvédők sem szokták megnyerni az Afrika-kupát mostanság, hiszen a legutóbbi 6 győztes közül 2 már el se jutott a következő tornára, 3 a csoportkörben esett ki és egyedül a 2019-es Kamerun tudott továbblépni az első körön, de aztán ők is gyorsan elvéreztek a nyolcaddöntőben.
A legutóbbi történelmi aranyérem után a szenegáli válogatottat 2015 óta irányító Aliou Cissé kulcsemberei túllendültek pályafutásuk csúcsán. Voltaképpen már karrierje vége felé közelít Édouard Mendy kapus (al-Ahli), a védelemben Kalidou Koulibaly (al-Hilal), Youssouf Sabaly (Real Betis), a középpályán Idrissa Gueye (Everton), Nampalys Mendy (RC Lens) vagy akár a frissen nősült karmester, Sadio Mané (al-Nassr) is.
Mellettük azért már megjelennek valamivel fiatalabb játékosok is a csapatban, a védelem tengelyében például Moussa Niakhaté (Nottingham Forrest), a széleken pedig Ismail Jakobs és az ide visszavont Krépin Diatta (egyaránt AS Monaco). A középpályán 21 évesen már igazi erőssége Téranga oroszlánjainak Pape Matar Sarr (Tottenham), de nem sokkal idősebb Pape Gueye (Marseille) sem, és kopogtat már a nagyválogatott kapuján az ifjú Lamine Camara (Metz) is. A támadósorban Iliman Ndiaye és Ismaila Sarr (egyaránt Marseille) már többször megmutatták, hogy képesek lendületet vinni az akciókba, centerként pedig bevethető Habib Diallo (al-Shabab) vagy a fiatalok közül Nicolas Jackson (Chelsea) és Abdallah Sima (Rangers) is.
Hogy mennyire nem egyszerű a generációváltás, azt az utóbbi időkben becsúszó egy-két vereség és még több kellemetlen döntetlen is mutatja, ráadásul elég nehéz csoportba is került Szenegál.
Ezt azért feltehetően még abszolválni tudják majd, ha csak közbe nem szól már ekkor a címvédő átka.
Akik még a trófeáért jönnek
Az Afrika-kupák történetének legeredményesebb országa Egyiptom, de már régóta nem tudták gyarapítani trófeagyűjteményüket a fáraók. Mohamed Salah (Liverpool) hiába hódította meg az európai szurkolók szívét, eddig már két ANK-döntőt elbukott és ami talán még fájóbb, a hazai rendezésű tornán már a nyolcaddöntőben elvérzett a társaival.
Most újra a végső siker reményében érkeznek a tornára az egyiptomiak, amit a portugál szövetségi kapitány, Rui Vitoria eredményei jól alátámasztanak. Eddig ugyanis mind a hat tétmeccsét megnyerte az egyiptomi kispadon, ráadásul Salah mellett már egy újabb elismert légióssal bővült a támadósora Omar Marmoush (Frankfurt) személyében a megszokott Mahmoud Trezeguet (Trabzonspor) és Mostafa Mohamed (Nantes) mellett.
Ugyanakkor a harmadik klub vb-bronzérmükkel jelezték az al-Ahly játékosai is, hogy felérnek akár az európai légiósokkal.
Közülük a legutóbbi ANK-n berobbanó, még mindig csak 24 éves középhátvéd, Mohamed Abdelmonem mellett a veterán kapus Mohamed el-Shenawy is a kontinens legjobbjai közé tartoznak posztjukon, így ismét bizakodóak az egyiptomi szurkolók.
És akkor mit mondjunk Nigériáról, melynek keretét a legértékesebbre becsüli a tranfermarkt, támadóitól pedig retteg egész Európa. Taiwo Awoniyi (Nottingham) és Victor Boniface (Leverkusen) ugyan sérültek, de a nemrég az Év Afrikai Labdarúgójának is megválasztott Victor Osimhen (Napoli) mellett Ademola Lookman (Atalanta), Moses Simon (Nantes) vagy Samuel Chukwueze (AC Milan) is a szövetségi kapitány rendelkezésére áll.
Csakhogy az a szövetségi kapitány, José Peseiro nem igazán tudta eddig kiaknázni a félelmetes támadóarzenál potenciálját.
A novemberi vb-selejtezőkön például csak 1-1-re futotta Lesotho és Zimbabwe ellen is, a selejtezők során pedig Bissau-Guineától ki is kaptak, miközben a felkészülési mérkőzéseken minden épkézláb ellenfél legyőzte a szuper sasokat, pár napja például Guinea is 2-0-ra.
Az is igaz persze, hogy a középpályán és a védelemben nem olyan erős a nigériai keret, főként Wilfried Ndidi (Leicester) sérülése óta, de azért ott is akadnak bőven afrikai szinten kifejezetten masszív játékosok. Talán ha a védők közül nem a többször betliző Semi Ajayi (WBA) és Calvin Bassey (Fulham) duóját preferálná a szövetségi kapitány, a kapuban pedig nem a sokat bizonytalankodó Francis Uzohót (Omonia Nicosia), akkor jobb esélyekkel futnának neki a tornának, de utóbbi poszt legújabb várományosa, Adebayo Adeyele (Hapoel Jerusalem) végül be sem került José Peseiro keretébe, akit a helyi szövetség bevallottan csak azért nem tett lapátra a vb-selejtezős botlások után, mert túl drága lenne a végkielégítése.
A legutóbbi tornának címvédőként, rekordhosszú veretlenségi sorozattal és hatalmas favoritként nekivágó Algériával nagyot fordult a világ azóta, hiszen végül már a csoportkörben kiestek, majd elbukták a vb-kvalifikációt is. Így aztán alaposan megkopott Djamel Belmadi szövetségi kapitány renoméja is, amit sokszor frusztrált viselkedése is mutat. Said Benrahmával (West Ham) például annyira összerúgta a port, hogy még az új sztárként várt Amine Gouiri (Rennes) utolsó napokban kiderült sérülése után sem volt hajlandó nevezni a keretbe.
Ezzel együtt is érdekes arculatváltáson esnek át a sivatagi rókák, így a régi nevek, mint a csapatkapitány Riyad Mahrez (al-Ahli), a válogatottban középhátvédként használt Rami Bensebaini (Dortmund), a veterán gólrekorder Islam Slimani (Coritiba) vagy az épp felépülő Ismael Bennacer (AC Milan) mellett megjelennek ígéretes fiatalabb kulcsemberek is. Ilyen a balszélen Rayan Ait-Nouri (Wolverhampton), a középpályán a nagy mezőnymunkát végző Ramiz Zerrouki (Feyenoord) és a kreatív Houssem Aouar (AS Roma), a támadósorban pedig a 21 éves Fares Chaibi (Frankfurt) és az apró termetű Mohamed Amoura (Union SG), akik új reményt jelentenek az igencsak vérmes szurkolóknak.
A feltörekvők
Az utóbbi öt Afrika-kupán háromszor is eljutott legalább az elődöntőig Burkina Faso és most is reménykedhetnek a csődörök a nagy áttörésben. Edmond Tapsoba (Leverkusen) 24 évesen már igazi vezére a védelemnek, Adamo Nagalo (Nordsjaelland) személyében már utódja is akad, de ifjú kora ellenére Issa Kaboré (Luton) is már nagy rutinnal robog a jobb szélen. A támadósorban a régi motoros Betrand Traoré (Aston Villa) mellett a 21 éves Dango Ouattara (Bournemouth) is nagy reménysége már a szurkolóknak, így nem véletlen, hogy a teljes mezőny második legfiatalabb kerete a burkinai.
A többi pozícióra azért akadnak valamivel rutinosabb és gyengébb klubból érkező játékosok is, például Hervé Koffi (Charleroi) révén azért egy egész jó afrikai kapus is, így megint kiszámíthatatlan gárdának ígérkezik Burkina Faso. Hubert Velud szövetségi kapitány irányításával nem is voltak eddig képesek igazán konzisztens teljesítményre, de ha az ANK-n elkapják a fonalat, megint messzire juthatnak.
Talán még veszélyesebb lehet az ijfonti csapat szerepéből épp kilépni igyekvő Mali, még akkor is, ha sérülés miatt Massadio Haidara (Lens), Adama Traoré (FTC), El Bilal Touré (Atalanta) és Ibrhima Koné (Almería) is kidőltek a sorból. Ennek ellenére az egykor játékosként is válogatott Éric Chelle igen masszív csapatot állított össze, a rutinos csapatkapitány, Hamari Traoré (Real Sociedad) és Sikou Niakaté (Braga) a védelem oszlopai, a középpályán pedig egészen gazdag a kínálat.
Például Yves Bissouma (Tottenham), Amadou Haidara (RB Leipzig), Mohamed Camara (AS Monaco) vagy Lassana Coulibaly (Salernitana) mezőnymunkájuk mellett hozzá tudják tenni a magukét a támadásokhoz is. Az akciókban a 20 esztendős Kamory Doumbia (Brest) és az egy évvel idősebb Nene Dorgeless (RB Salzburg) jelentik az ifjonti lendületet, de pillanatnyilag egészséges a magát újjáépíteni készülő Sekou Koita (RB Salzburg) is, akinek egykor nagyon szépen induló karrierjét sok sérülés hátráltatta.
Akiket nem lehet leírni
A világranglistán a harmadik legerősebb afrikai válogatottnak számít Tunézia, miközben a becsült keretértéke „csupán” 63 millió euró. Ez persze csupán annyit jelent, hogy az európai elitklubokban szereplő jelentősebb nemzetközi sztárral nem rendelkeznek a kárthágói sasok, ugyanakkor az egyik legstabilabb csapat az övék. Például már a rekordot jelentő 16. kontinensviadalukon vesznek részt sorozatban, mialatt 13-szor tovább is jutottak a csoportból, így pedig a veterán játékmester, Youssef Msakni (al-Arabi) már a szintén rekordot jelentő 8. Afrika-kupájára készül.
Az elsősorban a védelemre összpontosító Jalel Kadri szövetségi kapitány középpályája is különösen masszív Ellyes Skhiri (Frankfurt) és Aissa Laidouni (Union Berlin) révén még akkor is, ha az általában csak kispadozó Hannibal Mejbri (Manchester United) ezúttal le is mondta a szereplést a tornán. A válogatottól a vb-n a franciák elleni győztes gólja után visszavonult Wahbi Khazri (Montpellier) sem lesz már ott a csapatban, de talán még nagyobb kreativitást várhatunk a BL-ben is megcsodált cselgéptől, Elias Achouritól (Köbenhavn) és olykor Hamza Rafiától (Lecce) is, így ha valaki be is tudja lőni a helyzeteket, akkor jól szerepelhetnek a tunéziaiak.
A legutóbb bronzérmes Kamerun háza táján sosincs nagy nyugalom, és különösen igaz ez azóta, mióta Samuel Eto’o lett a helyi szövetség elnöke. A játékosok kissé furcsa módon jöttek-mentek most is a keretben, kimaradt például az utazók közül Choupo Moting (Bayern München), míg a vb-botrány után visszatér a kapuba a kontinens legmagasabban jegyzett portása, André Onana (Manchester United), amint a klubjával való egyeztetések alapján elengedik Angliából.
A szövetségi kapitány, Rigobert Song állását az sem ingatta meg, hogy Namíbiától két meccsen egyetlen pontot tudtak szerezni a szelídíthetetlen oroszlánok a selejtezőkben. A keret persze továbbra is erős, még ha Bryan Mbeumo (Brentford) sérülése érzékeny veszteség is, azért ott lesz a támadósorban a legutóbbi gólkirály, Vincent Aboubakar (Besiktas) és az új tehetség, Faris Moumbana (Bodö Glimt) is, talán Afrika legjobb középpályása pillanatnyilag André-Frank Zambo Anguissa (Napoli) és kontinentális szinten a védelem is jó erőkből áll, így megint bármi kitelhet a kameruniaktól – mint ahogy akár egy csoportkörös kiesés is a nehéz kvartettből.
Ez a szégyen legutóbb megesett Ghánával, és a csapat formáját elnézve most sem lehetnek bizakodóak a szomszédból szép számmal érkező szurkolók. Chris Hughton kinevezése óta nem brillíroznak ugyanis a fekete csillagok, most ráadásul számos fontos játékosuk sérült is (Partey, Lamptey, Sulemana). A 34 éves André Ayew (Le Havre) is a rekordot jelentő 8. Afrika-kupájára készül, és a még aktív játékosok közül ő is lőtte a legtöbb ANK-gólt (10-et), miközben már 5-ször eljutott a legjobb négy közé is, de érem “csak” két ezüst és egy bronz jutott neki.
A keret valójában most is erős, hiszen a csapatkapitány öccse, Jordan Ayew (Crystal Palace) vagy Inaki Williams (Athletic) mellett az új támadósztár, Mohamed Kudus (West Ham) is bevetésre kész. A középpálya kicsit lyukas talán, de a védelemben ott lehet a komoly európai tapasztalatokkal felvértezett Mohamed Salisu (Monaco), Daniel Amartey (Besiktas) és Alexander Djiku (Fenerbahce) is, miközben Lawrence Ati-Zigi (St. Gallen) is a kontinens egyik legjobb kapusa. Ghána az egyik legeredményesebb ország a torna történetében, de utoljára 1980-ban nyerte el a trófeát, így bőven lenne mit bepótolniuk.
A reménykedők
Az eddig említetteken kívül több ország is van még, mely ha nem is a trófea elhódításában, de egy jó eredményben azért joggal reménykedhet.
Itt van például az erős légiós-gárdát felvonultató Guinea, mely a Bundesliga új gólvágója, Serhou Guirassy (Stuttgart) mellett a felépülő csapatkapitányt, Naby Keitát (Werder Bremen) is felvonultatja a középpályán, a védelemben pedig többek között Mouctar Diakhaby-t (Valencia). Valahogy mégis nagyon hullámzó a csapat teljesítménye Kaba Diawara irányításával, aki ráadásul összeveszett Morlaye Syllával (Arouca) és Mady Camarával (Olympiakos), így ők nem szerepelnek a keretben, a Syli nationale csoportja pedig nagyon nehéz.
Más a hangulat a Kongói Demokratikus Köztársaság háza táján, ahol pont Sébastien Desabre kinevezése óta vált sokkal ígéretesebbé a szintén sok európai légióst felvonultató keret játéka. A támadósorban most már Silas Katompa (Stuttgart) is bevethető, Yoane Wissa (Brentford) vagy a portugál góllövőlistát vezető Simon Banza (Braga) mellett, de hátrébbról is érkezhet kreativitás Théo Bongonda (Szpartak Moszkva) vagy Meschack Elia (Young Boys) révén. Közben ugyanúgy megvannak a kemény ütközőemberek a középpályán, mint a megbízható szikla a védelemben Chancel Mbemba (Marseille) révén. A leopárdok utoljára 2015-ben értek a dobogóra, de a mostani generáció voltaképpen erősebben tűnik, csak hát a dobogó eléréséhez az ellenfeleknek is lesz egy-két szavuk.
Például rögtön a csoportkörben Zambiának, mely 3 kihagyott alkalom után tér vissza a kontinenstornára. Az egykor az U20-as vb-n remekül szereplő generációból Enock Mwepunak sajnos korán vissza kellett vonulnia a Brightonban észlelt szívproblémái miatt, de egykori játszótársai közül Patson Daka (Leicester) végre a várt szinten hozza a gólokat a válogatottban, és ott van Fashion Sakala (al-Fayha), Emmanuel Banda (Rijeka) és Edward Chilufya (Hacken) is abból a garnitúrából. A támadásokba ráadásul most a még fiatalabb Lameck Banda (Lecce) is tud már lendületet vinni, a védelem tengelyében pedig még mindig ott van a 2012-es ANK-győztes gárdában a remek védőmunkája mellett a sorsdöntő büntetőt is értékesítő Stoppila Sunzu (Jinan Xinghzhou). A rézlövedékeket az izraeli Avram Grant irányítja, aki Ghánával egyszer már eljutott az Afrika-kupa döntőjéig, így hát ismeri a torna minden furcsa kihívását is.
A dél-afrikai válogatott szövetségi kapitánya, a belga Hugo Broos már nyert is Afrika-kupát Kamerunnal 2017-ben, most azonban egészen más típusú csapatot irányít. A sérült Lebo Mothiba (Strasbourg) és a depresszióval küzdő Lyle Foster (Burnley) kidőlése után összesen 3 légiós maradt a keretben, így főként a BL-elődöntős Mamelodi Sundowns összeszokott játékosai alkotják a kezdőt, illetve az onnan már továbbálló Percy Tautól (al-Ahly) várnak sokat a Bafana bafana szurkolói. Annak ellenére, hogy Európában szinte teljesen ismeretlen játékosok alkotják a csapatot, leírni nem lehet őket, hiszen például a selejtezők során képesek voltak Marokkót is legyőzni, legutóbbi ANK-fellépésükkor pedig a szuperfavorit és hazai pályán szereplő Egyiptomot is kiejtették.
Futnak még
A többi, kevésbé ismert csapatot sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni, hiszen ketten közülük legutóbbi is a negyeddöntőig jutottak. A szinte ismeretlen játékosokból verbuvált Egyenlítői-Guinea Saúl Coco (Las Palmas) vezetésével az egész torna legkeményebb védekezését vonultatta fel, az akkor debütáns Gambia pedig főként az olasz ligát megjárt légiósaival okozott nagyon kellemes meglepetést. Vannak hasonló emlékei a portugál kapcsolatai révén több európai légióst felvonultató Angolának és a Zöld-foki Köztársaságnak is, utóbbiak keretében pedig még a Székesfehérvárról már szülővárosába hazatérő Stopira (Boavista de Beira Mar) is megtalálható.
Öt csapat ugyanakkor még csak az első ANK-győzelem megszerzésének reményében lép pályára. Ilyen a sorozatban negyedszer kvalifikáló Bissau-Guinea és az egymás után harmadszor próbálkozó Mauritánia, melyet a Comore-szigetekkel legutóbb nagy bravúrt produkáló Amir Abdou irányít. A klubcsapataival hatalmasat fejlődött már Kelet-Afrika egyetlen képviselője, a 2027-ben társrendezésre készülő Tanzánia, de az Afrika-kupán még nekik sem jutott sok babér. Mozambik ugyanakkor hat kihagyott torna után tér vissza a kontinensviadalra felvonultatva Reinildo Mandavát (Atlético Madrid) és a 40 évesen is virgonc csapatkapitányt, Dominguest is, míg a selejtezőkben Kamerunt is legyőző Namíbia számára pedig különösen a Dél-Afrika elleni párharc lesz nagyon fontos a csoportkörben a hosszú függetlenségi háború emléke miatt.
