Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

ANK-döntő betamtamozó

2019. július 18. - Legris

Igazi álompárosításban rendezik meg a 32. Afrikai Nemzetek Kupájának döntőjét péntek este 21 órától a Cairo International Stadiumban, hiszen nem épp megszokott módon az a két gárda jutott be a fináléba, mely a torna során a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtotta. Szenegál és Algéria már a csoportkörben összeakadtak egymással, ahol akkor még meglepetésnek számított, hogy a sivatagi rókák diadalmaskodtak 1-0-ra. Ezt a meccset jelen sorok írójának a helyszínen volt szerencséje megtekinteni javarészt szenegáli szurkolókkal, akik akkor nagyon borúlátóak voltak csapatuk jövőjét illetően. Azóta viszont néhány személybeli módosítás után belelendültek Teranga oroszlánjai is, hiszen a későbbiekben már gólt sem kaptak és minden meccsükön kikínlódták a sikert, miközben Algéria nagy menetelésével korábbi legyőzőjük is alaposan felértékelődött.

A két csapat formája így talán ellentétesen módosult, hiszen a főként lélekben megerősödő Szenegál az egyenes kieséses szakaszban sorra hozta az 1-0-s meccseit, míg a talán kicsit fáradni látszó Algéria egyre nehezebben boldogult. Csakhogy az Afrika-kupa fináléja előtt rendhagyó módon most öt nap pihenő áll a csapatok rendelkezésére, ráadásul a sivatagi rókák taktikájának voltaképpen fekszik a szenegáli harcmodor. Mindkét csapatból hiányozni fogy egy-egy nagyon fontos játékos, de talán Teranga oroszlánjainak még jelentősebb érvágás az eltiltott Kalidou Koulibaly elvesztése, mint Algériának a rendkívül dinamikus jobbhátvédé, Juszef Atalé. Mindezeket figyelembe véve összességében fifty-fifty-nek láthatjuk az esélyeket, amit a fogadóirodák ajánlatai is hűen tükröznek, hiszen az oddschecker 19 céget vizsgáló átlagai alapján a szenegáli győzelemre 2,75-szörös, az algériaiaira 2,83-szoros pénzzel lehet számolni, a döntetlenre pedig átlagban 2,89-es szorzót ajánlanak.

Bár mindkét válogatott hagyományosan a kontinens labdarúgásának élvonalába tartozik, Algériában 29 éve várnak már egy második ANK-sikerre, miközben Szenegálnak pedig még sohasem sikerült elhódítania a trófeát, így a találkozót akkora várakozás előzi meg mindkét országban, hogy végül az egyik oldalon bizonyosan sírás lesz a döntő vége. Sőt, könnyen feltételezhetjük, hogy vagy a fájdalom, vagy a hosszú, hosszú várakozás után elért siker feletti öröm és meghatottság mindkét oldalon könnyeket csal majd elő.

  

 

 I. A meccs lehetséges kulcsterületei

 

A két csapat csoportkörben lejátszott 1-0-s algériai győzelme volt Szenegál egyetlen pontvesztése, egyetlen kapott gólja és egyetlen lőtt gól nélküli találkozója ezen az Afrika-kupán. A kijózanító pofont követően a francia bajnokság legjobb kapusai közé sorolható Edouard Mendy kidőlt egy ujjsérülés miatt, és Alfred N'Diaye is összeszedett egy térdsérülést, de az ő elvesztését feledtette Gueye visszatérése a kezdőbe. Az algériai vereség során betliző Krépin Diatta helyét már a rutinosabb Henri Saivet vette át a középpályás szervezésben, a Belajli által szétszedett ifjú Wagué helyére pedig a tapasztaltabb Gassama került a védelembe azóta. Ennyi változás mellett a döntő legfontosabb hiányzója viszont kétségtelenül a második sárga lapja miatt most eltiltott Kalidou Koulibaly lesz, akinek az elvesztése nem csak Afrika legjobb védőjeként komoly érvágás Aliou Cissé szövetségi kapitány számára, de az akciók indításában is hatalmas szerepe volt eddig a torna legtöbb pontos hosszú passzával (49). Helyére az éppen felépülőben lévő Salif Sané kerülhet, akinek a fejpárbajok jelentik az erősségét, csakhogy az algériai támadások egyáltalán nem a magas labdákra építenek, így fontos kérdés lesz, hogy a megmaradó robosztusabb szenegáli védőket mennyire hozza majd zavarba a mozgékony algériai ék, Bagdad Bunedzsah. Ráadásul a szenegáli csapatnak leginkább a szélsőhátvédek jelentik a gyengéit, főként a bal oldalon, ahova rendszeresen a jobbhátvéd Sabaly húzódik át, így a kreatív szélsők, Mahrez és Belajli veszélyes összjátékot alakíthatnak ki a középcsatárral.

Algériai oldalon viszont a Ligue 1 egyik legnagyobb idei felfezettje, Juszef Atal fog hiányozni most a jobb szélről, aki a csoportkörben nem csak hatástalanítani tudta nagyrészt Manét, hanem lendületes felfutásaival is észrevétette magát. Kíváncsian várhatjuk, hogy a helyére kerülő, ám jóval szerényebb szintet képviselő Zeffane mennyire tudja majd féken tartani a szenegáliak legnagyobb sztárját, Sadio Manét. Az egyébként igen megbízható algériai középhátvédek a magas labdák hatástalanításában haloványabbak, így komoly párharcot vívhatnak majd a szenegáli centerrel, legyen az az egyaránt termetes Mbaye Niang vagy az általában inkább csereként beszálló egykori újpesti, Mbaye Diagne, így Teranga oroszlánjaitól ezúttal is bőven számíthatunk felívelt vagy szélről beadott magas labdákra.

A szenegáli jobbszélen megfordult már korábban Keita Baldé és a visszazárásban hatékonyabb Krépin Diatta is, a hírek szerint azonban talán már Ismaila Sarr is egészséges, aki valóságos Rennes-belháborút alakíthat ki klubtársa, Rami Benszebajni ellen (egyébként még Niang és Zeffane is a Rennes kötelékében töltötték az előző szezont). A labdatartás helyett egyaránt a gyors támadásépítésre apelláló csapatok találkozóján szélső virgonckodásokban nem lesz hiány egyik oldalon sem, hiszen az Afrika-kupa két legtöbbet cselező csapata mérkőzik meg egymással a döntőben.

 

 

I.1. Teranga harapós oroszlánjai

 

A torna legtöbb sikeres csele pedig a legnagyobb sztár, Sadio Mané (27, Liverpool) nevéhez fűződött eddig, akire a klubjában megszokottnál jóval nagyobb szervező szerep hárul a válogatottban, ez viszont nem feltétlen fekszik neki, ami a visszafogottabb cselezési hatékonysága (19/29, 66%) mellett a hat meccsen kiosztott alig 4 kulcspasszán is érezhető talán. Mané többször beszélt már arról, mennyire fontos számára, hogy megnyerje hazájának végre az első ANK-trófeáját, és jól emlékezhetünk a két évvel ezelőtti kiesés utáni kétségbeesett gyötrődésére is. A túlzott akarás az idei tornán is sokszor görcsössé teszi játékát a kapu előtt is, 3 gólját 11 próbálkozásból érte el és 5 ún. big chance-t is elhibázott már, no meg 2 büntetőt is, amit követően ki is jelentette, hogy nem kíván több tizenegyest rúgni ezen az Afrika-kupán. A center Mbaye Niang (24, Rennes) sem lehet túl büszke 0 góljára és eddigi mindössze 2 kulcspasszára. Bár klubjában kifejezetten értékes szezonja volt balszélsőként, Aliou Cissé őt elsősorban az ellenfelek védőinek lekötésére használja, aminek derekas birkózással igyekszik is megfelelni. Klubtársa, Ismaila Sarr (21, Rennes) talán már egészségesen kerülhet a szenegáli támadósor jobb szélére, ő pedig kevésbé a kapu előtti területeket, mint a szélt szokta inkább támadni. Cselezési hatékonyságban és a 90 percenkénti kulcspasszok számában is ő a legjobb a csapatban, ami gólja és kiharcolt tizenegyese mellett jól mutatja veszélyességét.

Azt már említettük, hogy a mind támadásban, mind védekezésben (12 sikeres szerelés és 13 megelőző labdaszerzés) fontos láncszemnek tekinthető Atal sérülése érzékeny veszteség az algériai csapat számára, így Mehdi Zeffane (27, Rennes) vállát komoly teher nyomja majd Sadio Manéval szemben. Ennek következtében eltehetően felfutásaival is óvatosabb lesz majd és Mahrezt is kevésbé tudja majd támogatni. A bal oldalon Rami Benszebajni (24, Rennes) 11 paszt hajt végre meccsenként az ellenfél térfelén, de azért ő sem ott a leghasznosabb, viszont szerelési hatékonysága dícséretes és 10 felszabadítás erejéig középre is besegített már. Ezzel együtt 15 szabálytalansága mutatja, hogy védőként sem éppen fenomén teljesítménnyel van dolgunk. A Nianggal feltehetően hatalmas birkózásba kerülő belső védő duó közül Aisza Mandi (27, Betis) a visszavontabb biztonsági ember, aki végszükség esetén hatékonyan tud közbeavatkozni, hiszen 4/4-es szerelési mutatója mellett 7 megelőzést is produkált már, és 3 lövést blokkolt, míg az agresszívebb fellépés a torna egyik meglepetésemberének, Dzsamel Benlamrinak (29, Al Sabab) a feladata, aki ezt egészen pazar, 13/15-ös szerelési mutatóval és 18 felszabadítással teljesíti. A fejpárbajokban azonban középhátvédektől kifejezetten gyenge statisztikákkal rendelkeznek mindketten, ez a gyengeség pedig komoly gondot jelenthet Nianggal vagy Diagnéval szemben.

 

 

I.2. Veszett sivatagi rókák

 

Az algériaiak játéka még inkább a labdaszerzések utáni gyors akciókra épít, és bár Bagdad Bunedzsah (27, Al-Szadd) pár centivel még magasabb is Niangnál, a fejpárbajokban kevésbé hatékony. Ő inkább mozgékonyságával és a szélsőkkel való kombinációkkal veszélyeztet. 5 lövést előkészítő kulcspassza nem is rossz teljesítmény, viszont a katari klubjában és a selejtezőkön a gólokat ipari mennyiségben termelő csatár ezen a tornán mindent elizgul a kapu előtt, 18 próbálkozása a második legtöbb a tornán, de ebből most csak 4 találta el a célt, 7 big chance-t is elbaltázott és eddig csak büntetőből tudott betalálni egyszer, miközben egy másikat meg kihagyott, miután gyakorlatilag idegroncsként fejezte be a kispadon az Elefántcsontpart elleni negyeddöntő drámáját. Rijad Mahrez (28, Manchester City) azonban sokkal érettebb telejsítményt produkál ezen az Afrika-kupán, mint korábban. Sallangmentes játékával többször is igazi vezérnek tűnt a sok, nemzetközi szinten rutintalan algériai játékos számára, amit mindössze 2 célt tévesztő lövése, 79%-os cselezési vagy 89%-os szerelési hatékonysága is jól jelez, és akkor a gyorsan ikonikussá váló, az elődöntő utolsó pillanatában szerzett szabadrúgásgólját még nem is említettük. A kokainfogyasztás miatti eltiltása után magát újjáépítő, a tornát remekül kezdő balszélső, Juszef Belajli (27, Espérance Tunis) 9 kulcspassza közül csak 2 volt pontrúgás, a 7 játék közbeni lövőhelyzet előkészítésénél többet pedig csak Alex Iwobi hozott össze ezen a kontinensbajnokságon. Az ő játékán voltak viszont talán a leginkább érezhetőek a kimerültség jelei, hiszen korábbi pazar cselezési hatékonysága az utóbbi meccseken visszaesett, ami persze annak is köszönhető, hogy az ellenfelek is egyre jobban figyelnek rá.

És bizonyosan nagyon figyelni fognak a szenegáli védők is, hiszen a két csapat csoportmeccsén is ő szerezte a győztes találatot. Most viszont nem Waguéval kerül majd a legtöbbször szembe, hanem Lamine Gassamával (29, Göztepe), aki csapatba kerülése óta kifejezetten megbízhatóan teljesít és ifjú kollégájával ellentétben keménykedésért sem megy a szomszédba, így Belajlinak feltehetően nehezebb dolga lesz most vele. A másik oldalon Mahrez megfékezésében talán Youssouf Sabaly-nak (26, Bordeaux) is valamivel könnyebb dolga lehet most, mert hátulról immár nem Atal fogja támogatni az algériai jobb szélt. Az igazán nagy kérdés azonban az lesz, hogyan áll meg a védelem Koulibaly bivalyerős lábai nélkül. Bár az eredetileg középpályás, de a válogatottban már régóta védőt játszó Cheikhou Kouyaté (29, Crystal Palace) és a rapszodikus szezont maga mögött tudó Salif Sané (28, Schalke) fejpárbajokban biztosan felveszik majd a versenyt Bunedzsával (sőt), a sokat mozgó támadó bizony kikényszeríthet helyezkedési hibákat és a döntő hátvédduójának a szerelési hatékonysága sem vetekszik a Napoli sziklájáéval (10/12 szerelés +5 megelőzés). Azt pedig megjósolni se nagyon tudjuk, hogy Koulibaly helyett ki fogja a fináléban az Aliou Cissé taktikájában kiemelt jelentőségű hosszú passzokkal játékba hozni a támadókat, hiszen Kouyaté 18/53-as ezirányú mutatója kifejezetten pocsék, de Sané eddigi 1/3-as statisztikája se sok jót ígér. 

 

 

I.3. A középpálya örlőmalma

 

Így aztán könnyen lehet, hogy nagyobb súly hárul majd a szenegáli középpályásokra az akciók szervezésében, pedig főként a torna elején ez nagyon nem tartozott az erősségeik közé. Azóta a török bajnokságban a váratlan kiesés keserű kenyerét megismerő Henri Saivet (28, Bursaspor) beállása változtatott némileg a helyzeten, bár nála figyelembe kell venni, hogy 9 kulcspasszából 6 pontrúgás volt, közben viszont a szűrésben ő is figyelemre méltó szerelési hatékonysággal teljesített. A török bajnok Badou N'Diaye (28, Galatasaray) némileg hátravontabban szerepel, így sokszor összecsaphat klubtársával, Fegulival, míg az angol Premier League szerelési rangsorának rendre az élvonalában végző Idrissa Gueye (29, Everton) szerepe igen érdekes a szenegáli középpályán. Ő ugyanis a klubjában megszokottnál többet mozoghat el eredeti posztjáról és csatlakozhat a támadásokhoz is, de a kifejezetten hatékony, 21/30-as hosszú labdái hátulról is veszélyes kapcsolatot teremthetnek a támadókkal, vagyis akár Koulibaly ezen feladatkörét is átveheti valamelyest. Mindemellett a középpályások jó szerelési hatékonysága, ámde nagyon kevés megelőző szerelése jól mutatja, hogy Aliou Cissé kifejezetten kockázatkerülő letámadást kér a játékosaitól, az óvatosság pedig csak fokozott lehet a régóta várt fináléban.

Hiszen a villámgyorsan kontrázó Algéria ellen könnyen végzetes lehet bármelyik üresen hagyott pozíció vagy labdavesztés. Ebben a tornán rendkívül jól teljesítő és keménysége mellett egész kreatív középpályának is elévülhetetlen érdemei vannak. A visszavont veterán, Adlen Gédiura (33, Nottingham) például kőkeményen akasztja meg az ellenfelek lendületét (többek között már 15 faulttal), de a csapat legtöbb pontos átadásával és 23 pontos hosszú passzával hozzájárul a gyors akciókhoz is (50 kísérletből). Kissé előrébb ráadásul az idei Afrika-kupa egyik legnagyobb felfedezettje, a közben az AC Milanba tartó Iszmael Benaszer (21, Empoli) és a válogatottban már rutinos rókának számító Szofian Feguli (29, Galatasaray) játszanak, akik ha kell, a kapu elé is jó ütemben érkeznek, már 34 illetve 47 sikeres támadóharmadbeli passzt szorgoskodtak össze. Benaszer ábránkon is látható labdaszerzési hatékonysága mellé mindenképpen érdemes megjegyezni 10/13-as cselezési statisztikáját is, így mindezeket figyelembe véve nyugodtan kijelenthetjük, hogy a középpályán is renkdívül érdekes összecsapásokra van kilátás a döntőben, még akkor is, ha ezek nem épp a játék leglátványosabb elemét képezik majd.

 

 

I.4. Afrikai kapusok 

 

Érdemes még szót ejteni a kapusokról is, hiszen az afrikai hálóőrökkel kapcsolatos sztereotípiákkal ellentétben a döntőbe jutó két gárda egyáltalán nem áll rosszul ezen a poszton. Pedig az első számú szenegáli portás, Edouard Mendy kidőlt a harmadik csoportmeccs előtti bemelegítés közben összeszedett ujjsérülése miatt, a beugró Alfred Gomis (25, SPAL) azonban eddig remekül helytáll. Volt ugyan egy hajmeresztő hibája Benin ellen, megúszta azonban a torna potyáját. Mindemellett az a szituáció is részben annak köszönhető, hogy szükség esetén viszonylag nyugodtan próbálkozik részt venni a passzjátékban (8,8 rövid passz meccsenként) és nem feltétlen küldi el a labdát a lehető legmesszebbre. A legfontosabb azonban az, hogy az idei Afrika kupán ő az egyetlen kapus, aki még egyetlen pályára lépésekor sem kapott gólt, és bár ez korábban inkább csak távoli lövések hatástalanítását jelentette, a Tunéziával szembeni elődöntőben több bravúrt is bemutatott. Sokáig a jóval rutinosabb és egyébként hagyományosabb kapusiskolát képviselő Raisz M'Bolhi (33, Al-Ettifak) hálója is bevehetetlen volt, de Kodjia aztán betalált neki és Nigéria ellen egy büntetővel szemben is kapitulált, viszont a kapuját találó lövésekkel szembeni 13/15-ös védési hatékonysága így is megsüvegelendő. Megbízhatósága miatt aztán a Metz-cel a francia másodosztályt nagyon magabiztosan megnyerő, nemrégen honosított Alexandre Ukidzsa bevetésére nem is volt még szükség.

 

 

II. Gyerekkori játszótársakból riválisok 

 

A két szövetségi kapitány személyénél is érdemes megállnunk egy pillanatra. Mindössze egy nap különbséggel látták meg a napvilágot 1976 márciusában a Föld két távoli szegletében, de életútjuk már kilenc éves korukban találkozott a Párizs külvárosának tekinthető Champigny-sur-Marne-ban. Aliou Cissé családja ekkor költözött ugyanis ide, ahol Dzsamel Belmadi született és cseperedett fel. Ahogy mindkettőjük elmondta már különböző interjúkban, ismerték is egymást, de játékospályafutásuk aztán külön utakra vitte őket, előbbit Lille-be, utóbbit pedig rögtön a Paris Saint-Germain-hez. Válogatottjaik színeiben egyszer összefutottak már, amikor a később a VB-negyeddöntőig menetelő Szenegál 3-0-ra győzni tudott. Afrika-kupán Cissé egyébként nem csak tagja, de csapatkapitánya is volt a 2002-es ezüstérmes gárdának, Belmadi ott még a csoportkörben ragadt a sivatagi rókák tagjaként, de legjobb eredményeként 2004-ben a negyeddöntőig jutott. Edzőként viszont neki impozánsabb a renoméja, hiszen Katarban szép sikereket ért már el, mielőtt tavaly szeptemberben az épp súlyos edzői válságban lévő Algéria szövetségi kapitánya lett (két és fél éven belül ő lett a hetedik szövetségi kapitány), és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy megoldja a szövetség problémáit. Aliou Cissé viszont voltakélppen teljes edzői pályafutását hazája szövetségénél töltötte, és a legutóbbi ANK-negyeddöntő után már egy igen pechesen sikerült VB-re is kivezette Teranga oroszlánjait, ahol viszont a rendkívül tehetséges gárda visszafogott játéka miatt már sok kritikát kapott. A kritikus hangokat egyelőre elcsendesítette, de nyilván nem mindegy, bevonul-e egy ANK-győzelemmel is a történelemkönyvekbe.

Idei sikerük azt is jelenti 21 év után először lesz két hazai edző által irányított válogatott az Afrika-kupa döntőjében. Utoljára 1998-ban fordult ilyen elő, amikor a játékosként is ANK-győztes Mahmud el Gohari Egyiptom szövetségi kapitányaként győzte le dél-afrikai kollégáját, Jomo Sonót. Előtte 1978-ban a Fred Osam-Duodu irányította Ghána és a Peter Okee vezette Uganda fináléja látott még két afrikai edzőt, így az 1970 óta lejátszott 25 tornán most mindössze harmadszor történik ez meg. Arról már a torna előtti betamtamozónkban is írtunk, hogy megnövekedett az afrikai edzők aránya az Afrikai Nemzetek Kupáján, hiszen az adott kondíciók között a szövetségek számára Európából csak másod- vagy inkább harmadvonalas edzők érhetőek el. Az pedig alighanem a döntőbe jutás ünnepléséről készült képeken is egyértelműen látszik, hogy mennyivel többet jelent egy hazai edző számára az Afrika-kupa szereplés, mint egy a torna súlyát kevésbé átérző külföldinek, és igaz ez még akkor is, ha az adott szakember amúgy Európában született vagy nevelkedett.

 

 

III. A tikkasztó múlt

 

Az idei Afrika-kupán eddig parádés formát mutató Algéria válogatottja a nyolcvanas években élte a fénykorát, az ország egyetlen ANK-győzelme azonban nagyon nehezen akart megszületni. A ’82-es VB világbajnok-verése, majd a német-osztrák „gijóni szégyene” után világszerte ismertté váló nagy generáció ’80-ban ezüstérmet, ’84-ben és ’88-ban bronzot szerzett, mígnem az 1990-es hazai rendezésű tornán összejött végre a sikerCsakhogy addigra a legendás játékmester, az Európát a búsás szerződésajánlatok ellenére is elkerülő Lahdar Bellumi már visszavonult a válogatottságtól, akárcsak például Dzsamel Zidane, aki Zinedine-nek csak névrokona. Az 1986-os BEK-döntőben a Bayern ellen legendás gólt sarkazó Rabah Madzser viszont 32 esztendősen ott volt még a támadósorban és két gólt is szerzett a csoportkörben Nigéria ellen, majd a döntőben újra a szuper sasok legyőzését követően vehette át a trófeát 105 ezer néző előtt az algíri Július 5. Stadionban. Azóta viszont az elődöntőbe is csak egyetlen egyszer jutottak a sivatagi rókák, M'Bolhi, Mandi, Zeffane, Mahrez, Feguli, Szlimani vagy Brahimi egyaránt átélték már a 2015-ös negyeddöntős, majd a 2017-es csoportkörös kiesés csalódását, sőt, két éve Gédiura, Bunedzsah, Benszebejni és a még tinédzser Bennaszer is ott voltak a keretben, amikor nálunk a torna legnagyobb flopja lett Algéria.

Szenegál négyszer jutott eddig a legjobb négy közé az Afrika-kupán, de a csapatot üldöző balszerencse miatt a trófeát még egyszer sem nyerte el és érmet is csak egyetlen egyet szerzett. Az ország első ANK-részvételekor 1965-ben pénzfeldobás döntött arról, hogy nem a Matar Niang és Louis Camara dupláival Etiópiát kiütő szenegáliak jutnak a döntőbe az A-csoportban azonos pontszámmal és gólkülönbséggel (ám kevesebb lőtt góllal, ami akkor még nem számított) végző Tunéziával szemben. 1990-ben épp a már említett Algéria verte ki nagy hazai menetelése közben a "fehér mágus", Claude Le Roy által irányított Teranga oroszlánjait, melynek soraiban ott volt Souleyman Sané, a jelenlegi német válogatott Leroy Sané édesapja, a csapat sztárja pedig a Nice légiósa, Jules Bocandé volt. Utóbbi 2002-ben már a VB-meneteléssel legendává váló Bruno Metsu másodedzője volt, amikor az év elején még egy sztárokkal teletűzdelt kerettel eljutottak az Afrika-kupa döntőjéig is, ott viszont egy gól nélküli meccs után büntetőkkel alulmaradtak a fénykorát élő Kamerunnal szemben. Ez viszont máig az egyetlen ANK-érme Szenegálnak, hiszen 2006-ban Henri Camaráék még az elődöntőben elbuktak a triplázását megkezdő Egyiptom ellen, a jelenlegi, igen magasra taksált generáció pedig két éve már a negyeddöntőben kikapott a későbbi győztes Kameruntól megint csak büntetőkkel (déjà vu).

A két csapat eddigi találkozásai nem sok örömöt hoztak a szenegáliaknak, hisz nem csak az idei torna csoportkörében kaptak ki 1-0-ra, hanem a 2015-ös ANK-csoportkörös 0-2 is a kiesésüket jelentette egy jó rajt után, akárcsak a 2008-as VB-selejtező, ahol végül szintén Algéria jutott el a dél-afrikai tornára. Az 1990-es algíri Afrika-kupa elődöntőt már említettük, de egyébként a '84-es és a '94-ess ANK-selejtezőkön is a sivatagi rókák verték ki Szenegált. Az egyetlen párharc, melyre Teranga oroszlánjai szívesen emlékezhetnek az a 2002-es VB selejtezője volt, ahol viszont sikerült felülkerekedni a mumusukon, a dakari összecsapáson pedig a két jelenlegi szövetségi kapitány is ott volt.

 

 

comments powered by Disqus