Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

A hónap afrikai álomcsapata - 2019 február

2019. március 01. - Legris

Februárban már teljes fokozattal működtek a legjelentősebb élbajnokságok és beindultak az európai kupasorozatok is, így a szokásos téli szünetünket követően újra jelentkezik álomcsapat rovatunk, mely a hónap során a legjobb teljesítményt nyújtó afrikai légiósokból szedi össze az egyes posztokon a legjobbakat. A tehetséges ifjoncok mellett ezúttal kiválasztottjaink közé olyan rutinosabb játékosok is bekerültek, akik relatíve szerény pályafutásuk talán legjobb időszakát élik mostanság, de nagy visszatérők is helyet kaptak álomtizenegyünkben és egy már szinte kirobbanthatatlannak tűnő szikla is.

 

Munir (Marokkó, Málaga)

A marokkói válogatott hálóját a VB-n is őrző Munir tavaly a szezon végére elvesztette helyét a Numancia kapujában, így az élvonalból kipottyanó Málagához tette át a székhelyét. Az andalúzokkal némileg nehezebb szezonkezdet után most a negyedik helyen állnak a feljutásért folytatott éles harcban, februárban pedig veretlenül vívtak meg négy bajnokit, melyen egyetlen gólt kapott a 29 éves portás. Ehhez Munirnak nem kevesebb, mint 12 védésre volt szüksége, közülük 7-re a tizenhatoson belül leadott lövésekkel szemben, a 92%-os védési hatékonysága mellé pedig 3 magas labdát is hatástalanított. Ezzel hosszú idő után újra bekerült álomcsapatunkba a spanyol másodosztályból is.

 

Abdoulaye Bamba (Elefántcsontpart, Angers)

Az egykori Juventus-nevelés talán 28 évesen érte el eddigi pályafutása csúcsát, hiszen idén számít először alapembernek egy francia élvonalbeli klubban. Az Angers biztonságos távolságban található a kieső helyektől, februárban pedig négy meccsén három győzelmet is aratott a gárda. Bamba különösen korábbi klubja, a Dijon legyőzése során volt aktív, de összesen 16 labdaszerzés (8-8 szerelés és megelőzés), valamint 10 felszabadítás fűződött a nevéhez a négy bajnokin, miközben csapata támadásait 2 gólpasszal is megtámogatta.

 

Kalidou Koulibaly (Szenegál, Napoli)

Egy téli megingást maga mögött hagyva az általunk korábban Afrika legjobb védőjeként is magasztalt Kalidou Koulibaly februárban újra nagyon megbízhatóan teljesített, így megintcsak kihagyhatatlannak bizonyult összeállításunkból. A hónap során végigjátszotta a Napoli mind a négy bajnokiját és két EL-mérkőzését is, melyek közül csapata két döntetlen mellett négy győzelmet aratott és a hat meccsen csak egyetlen egy gólt kapott. A szenegáli válogatott összesen 17 labdát szerzett, 20-szor szabadított fel a kapu előteréből és 7 lövést blokkolt le, miközben 23 pontos hosszú indítást is kiosztott. Ha így folytatja a szezon hátralévő részében, nyáron alighanem ismét sorba állnak majd a kérők a Napoli elnökénél a borsos ára ellenére is.

 

Joel Matip (Kamerun, Liverpool)

Lovren sérülésével újra a Liverpool kezdőjében találta magát Joel Matip, és a 27 éves németországi születésű középhátvéd derekasan helyt is állt a csapat mind az öt februári mérkőzésén, melyeken a vörösök csak egyetlen gólt kaptak. A kameruni válogatottságot már évek óta lemondó Matip 13 fejpárbajt nyert meg közben, 19 labdát szerzett és 32-szer szabadított fel a kapu előteréből, miközben összesen csak 7 szabálytalanságot követett el. Ezzel a teljesítménnyel hosszú idő után ismét ő lett az a Liverpool afrikai kontingenséből, akinek most helyet szorítunk álomcsapatunkban.

 

Ola Aina (Nigéria, Torino)

A 22 esztendős nigériai válogatott játékos a Chelsea kölcsönjátékosaként Torinóban vált először alapemberré egy élvonalbeli gárdánál és a kezdeti nehézségek után kifejezetten jól szerepelnek vele a bikák, jelenleg az EL-indulást jelentő hatodik helyen állnak. Februárban kapott gól nélkül hozták le mind a négy bajnokijukat, pedig a Napoli és az Atalanta is az ellenfeleik között voltak. Aina 16 labdaszerzéssel és 11 felszabadítással vette ki a részét a védekezésből, de az Udinese ellen még első itáliai találataként a győztes gólt is ő szerezte, amikor rendhagyó módon nem bal,hanem jobboldali szárnyvédőt játszott a csapatban.

 

Alaixys Romao (Togo, Reims)

A veterán togói válogatott új állomáshelyén, a Reims-nél is a középpálya motorja, az újonc gárda pedig nagy meglepetésre a Ligue 1 hatodik helyén tanyázik pillanatnyilag. Négy februári bajnokijukon 10 pontot szereztek, legyőzték a közvetlen vetélytársak közül a Marseille-t, a Rennes-t és a Montpellier-t is. Romao 24 labdát szerzett ezeken a találkozókon, 10 felszabadítással is besegített a védelemnek, hosszú indításainak pedig több mint a fele pontosnak bizonyult (10/19) és összesen 147 sikeres átadással szervezte csapata játékát, miközben alig 2-szer tudták elvenni tőle az ellenfelek a labdát.

 

Franck Kessié (Elefántcsontpart, Milan)

Magabiztosan kezdte 2019-et az AC Milan, februárban egy értékes római döntetlen mellé három győzelmet, köztük egy bergámói skalpot gyűjtöttek be a bajnokságban, majd az olasz kupa elődöntőjének első meccsén is biztató döntetlent értek el a Lazio vendégeként. Utóbbi meccsen Kessié ugyan kisebb sérülést szenvedett, odáig azonban folyamatosan a tőle elvárt teljesítményt nyújtotta. A négy meccsen összesen 12 labdát szerzett a középpályán, 182 pontos átadás fűződött a nevéhez és 10 sikeres csel mellett csak 3-szor tudták elvenni tőle a labdát az ellenfelek. 22 esztendősen már a válogatottban is alapembernek számít, ha semmi nem töri meg fejlődését, szép karrier állhat előtte. 

 

Younes Belhanda (Marokkó, Galatasaray)

Az Európa Ligában ugyan elvérzett a Galatasaray a Benfica ellenében, de a Süper Ligben a februári négy meccsükön 10 pont megszerzésével tartják még életben címvédési reményeiket. A 29 éves marokkói válogatott középpályás ezen a négy meccsen 3 gólt és 2 gólpasszt jegyzett, de a hat februári találkozóján nem kevesebb, mint 18 kulcspasszt osztott ki 13 sikeres csel mellett. Belhanda támadó feladatai mellett a mezőnymunkából is kivette valamelyest a részét, hiszen 14-szer szerezte meg a labdát és összesen 377 sikeres átadással szervezte csapata játékát. Kissé kalandos körülmények között, de végül a török kupa elődöntőjébe is bejutott közben a cimbombom, a másodosztályú ellenféllel szemben azonban Belhanda jórészt pihenőt kapott, a négy között azonban már nagyobb mértékben támaszkodhat rá Fatih Terim.

 

Hakim Ziyech (Marokkó, Ajax)

Harmadik éve meghatározó játékosa az Ajaxnak a holland invitálás ellenére is a marokkói felnőttválogatottat választó támadó. A BL-ben ugyan a Realtól vereséget szenvedtek, de a bajnokságban ott lihegnek az éllovas PSV nyakán a februárban gyűjtött kilenc ponttal, a holland kupa döntőjébe pedig a Feyenoord idegenbeli kiütésével masíroztak be. Ezekhez Ziyech 4 góllal és 4 gólpasszal járult hozzá a hónapban, de a négy bajnokin összesen 16 kulcspasszt osztott ki és 17 sikeres cselt mutatott be. A szezonban lejátszott 34 meccsén pedig 17 gól és 15 gólpassz fűződik már a nevéhez, így nyáron újra az átigazolási pletykák egy slágertémája lehet a 25 éves játékmester esetleges távozása Amszterdamból.

 

Ahmed Hassan Koka (Egyiptom, Olympiakos)

Miután a Bragánál tartósan a kispadra szorult az egyiptomi center, erre a szezonra az éppen megroggyanó görög élcsapathoz kölcsönözték ki a portugálok a játékjogát. A 25 éves csatár ősszel ugyan nem ontotta a gólokat és az Olympiakos bajnoki álmai is távolinak tűnnek, a február igencsak termékeny hónap lett Kokának. Összesen hat meccsen került a kezdőbe (három bajnoki, egy görög kupa és két EL-mérkőzés), ebből ötször betalált az ellenfelek hálójába, ráadásul az OFI ellen pályafutása második mesterhármasát érte el (az elsőt még öt éve a Rio Ave színeiben jegyezte). A becenevét gyerekkori Coca Cola imádatáról kapó játékos a válogatott keretbe is visszakerült, így a VB kihagyása után akár a nyári, hazai rendezésű Afrika-kupáról is álmodozhat.

 

Yohan Boli (Elefántcsontpart, Sint-Truiden)

Álomcsapatunkban ugyan újonc a 25 esztendős támadó, de régi futballistacsaládból származik, hiszen édesapja, Roger Boli is francia gólkirály volt '94-ben, nagybátyja pedig nem más, mint az OM-mel BL-győztes francia válogatott Basile Boli. A második generációt képviselő Yohan idén már negyedik szezonját tölti a belga kiscsapatnál, és ez már most pályafutása legtermékenyebb szezonja. Februárban négy meccsen 6 góllal, köztük karrierje első mesterhármasával járult hozzá, hogy csapata 10 pont bezsebelésével nyomuljon a rájátszást érő helyekért, aminek az elmúlt kilenc évben nem jutottak a közelébe sem. Yohan Boli összesen 12 gólnál és 5 gólpassznál tart a szezonban, és ha így folytatja, könnyen visszakerülhet a csatár-válsággal küszködő elefántcsontparti válogatottba is, melyben eddig csak 8 perc jutott neki két mérkőzésen még 2017 tavaszán.

 

 

A szezon korábbi álomcsapatai:

 

 

 

 

 

 

comments powered by Disqus