Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

Ali Baba a kapu előtt

avagy Szalah útja a Liverpool támadósorának centrumáig

2019. január 11. - Legris

 

"A profi futball világába bekerülni egy olyan egyiptomi számára, mint én,
azt jelenti, hogy semmi sem lehetetlen"

 

Mohamed Szalah pályafutása hemzseg a világsajtó által szimbolikusan interpretált, önmagukon bőven túl mutató elemektől, ezek sorába pedig szépen beleillett az a pillanat, amikor kedd este az Év Afrikai Labdarúgója díj erősen az Aranylabdára hajazó új trófeáját a kontinens egyetlen „igazi” aranylabdása, George Weah átnyújtotta neki a dakari Abdou Diouf konferenciaközpontban. Weah ezzel jelképesen átadta a stafétát egy olyan játékosnak, akinek afrikaiként is esélye lehet, ha nem is megnyerni, de legalább az első három közé bekerülni a világ legjobb labdarúgóinak a díjazásán is. Ahogy pedig a jelenlegi libériai elnöknek a megkoronázása szimbolikus jelentőséggel bírt annak idején Afrika megváltozott szerepében, úgy szimbolikus jelentőséggel bír a gólrekordokat döntögető muszlim csatár sztárrá válása is Nyugat-Európa még mindig féltve dédelgetett sportjában egy igencsak kényes történelmi pillanatban. Az arab futball persze komoly hagyományokra tekinthet vissza és korábban is megvoltak a maga legendái, Európa elismerését azonban csak kósza pillanatokra tudták kivívni az Észak-Afrikából vagy a Közel-Keletről érkező játékosok (Badu, Madzser, Najbet, Hadzsi, Mido), bár nagy részük távol is tartotta magát az öreg kontinenstől (Bellumi, Al-Ovajran, Abutrika, El-Hadari, stb.). Az mindenesetre nehezen lett volna korábban elképzelhető, hogy egy világszerte népszerű klub kedvelői rajongjanak egy arab ország futballistájáért, a szurkolók pedig „if he scores another few / then I’ll be muslim too” rigmust énekeljenek egy épp az EU közösségét is elhagyni készülő országban, miközben Szalah nem csak vallásosságával és visszafogott viselkedésével, de még a WAG-ek közé cseppet sem illő, kissé túlsúlyos, kizárólag csadorban vagy hidzsábban mutatkozó feleségével is alaposan kilóg a sportág világsztárjai közül.

A Szalah-jelenség azonban nem csak Európa meghódításával válik fontossá, hanem  az Európában élő arabok és az egész arab világ számára is új perspektívát nyit a nemzetközi kapcsolatokban. Miközben a régió a legnépszerűbb sportban egy régóta áhított pozícióba kerülhet (először rendezheti meg a világbajnokságot 2022-ben és a tavalyi VB-n először képviseltethette magát négy válogatottal is), a Szalah jótékonykodásairól szóló anekdoták valóságos mesebeli hőst faragnak belőle, aki a remény és a hit megtestesítője lehet sok, európai mércével szinte felfoghatatlan körülmények között élő fiatal számára Marokkótól Ománig. Az egyszerű sorból indult, gyökereihez végig hű maradó és szerény szuperhős mítosza így egyszerre hódítja meg a Nyugat és a Kelet szívét, Szalah életútja és pályafutása pedig jól példázza Egyiptom és az arab világ jelenkori megpróbáltatásait. Ezt a karriert igyekszünk bemutatni jelen posztban, de hogy ne csak a könnyű narratívák érvényesülhessenek, elsősorban azért sikerének a szakmaibb oldalára és játékának alakulására koncentrálva.

 

A 26 évesen bezsebelt második afrikai cím, a legutóbbi aranylabda-szavazáson elért hatodik hely és a már említett gólrekordok mellett az is egyedülálló jelenség egy arab országból érkező labdarúgó esetében, hogy Mohamed Szalah jelenleg a negyedik legmagasabban jegyzett labdarúgó a világon a transfermarkt értékbecslése szerint. Miközben azonban az előtte lévők (Mbappé, Neymar, Messi) karrierjét már tinédzser koruktól kezdve gondoskodó figyelemmel kísérte egy-egy komoly hagyományokkal (és hatalommal) bíró futballkultúra, és a legmagasabbakra taksáltak élmezőnyének többi tagja is kifejezetten előnyös hátteret biztosító futballnemzetből érkezik, addig Szalahnak jóval több megpróbáltatáson kellett átesnie ahhoz, hogy elérjen erre a szintre. Berobbanásának váratlanságára jól jellemző, hogy a legtöbbre taksált játékosok közül ő érte el a legkésőbb az 50 millió eurós határt, majd értéke onnan emelkedett meredeken a jelenlegi 150 milliós szintre. Ehhez neki számos klubváltáson kellett átesnie, a Liverpool ugyanis már a hatodik csapata a negyedik országban, melyben megfordult, és minden klubváltás újabb veszélyeket rejtett magában, újabb alkalmazkodást igényelt a gyakran egészen eltérő kulturális közegbe való beilleszkedés nehézségeivel (főként persze Európába érkezésekor), amivel a főbb riválisainak csak sokkal enyhébb formában kellett szembenéznie, ha egyáltalán. Kane-nek és Mbappénak például egyelőre országot sem kellett váltania ahhoz, hogy a legprofesszionálisabb körülmények között, kényelmes anyagi helyzetben koncentrálhassanak a fejlődésükre, de a többiek is legfeljebb két-három klubot jártak meg, míg a mai topszintre eljutottak. Még De Bruyne pályafutása tartogatta a legtöbb kanyart, de ő is „csak” három, viszonylag hasonló kultúrájú ligát járt végig a Manchester City előtt.

Mindeközben egy afrikai labdarúgó-tehetségnek általában már pusztán az anyagi megélhetés érdekében is a komoly kulturális sokkot jelentő kontinensváltásra kell adnia a fejét a lehető leghamarabb. Ráadásul első lépésként a legmagasabb szintet jelentő topligákba a lehető legritkábban van lehetősége bekerülni, hanem több buktatót rejtegető lépcsőfokon keresztül van esélye eljutni oda, útja közben pedig nem feltétlen dédelgetik a hagyományosabb helyekről érkezett labdarúgókhoz hasonló, megkülönböztetett figyelemmel sem a szurkolók, sem az edzők, sem az újságírók. Hogy csak a mi távoli, magyar nézőpontunkat vegyük példának, a világ egyik legpatinásabb szaklapjának (egészen elfajzott) magyar portálján alig három éve esett meg, hogy egy publikált (!) jegyzetben Szalah „ostobának” és szinte értéktelennek tituláltassék, amire egy olasz, német vagy angol játékos esetében alighanem csak sokkal extrémebb helyzetben kerülhetett volna sor. Nem véletlen, hogy Marco Streller, egykori csapattársa, a Basel jelenlegi sportigazgatója is Szalah alkalmazkodási képességeit és annak fontosságát emelte ki vele kapcsolatban, amire nagyon is szüksége volt pályafutása korábbi szakaszaiban. Egy olyan pályafutás során, melynek kezdetét ráadásul nem csak a helye, de az ideje is rendkívüli módon befolyásolta, hiszen Mohamed Szalah felemelkedésével párhuzamosan az egyiptomi labdarúgás is az Arab Tavasz által kavart viharok utáni igen mély kátyújából evickél ki éppen.

 

Amikor 2006-ban, 14 évesen Mohamed Szalah Gáli szülővárosa, Baszijun egyik ificsapatából a kairói Al-Mukavilunhoz (más néven Arab Contractors) került, mondhatni még békés körülmények között tette meg hetente ötször a négy órás utat oda-vissza a főváros és az Alexandria felé vezető országút mellett fekvő poros kisváros között, hogy részt vehessen első profi klubja edzésein. A felnőtt csapatban alig három évvel később be is mutatkozhatott az egyiptomi élvonalban, majd egy évvel később már 4 gólt is szerzett a bajnokságban, miközben a Hoszni Mubarak harminc éves uralmát megbuktató Nílusi Forradalom árnyékában csapata a tabella utolsó helyén végzett. Nyáron azonban egyik ifjú klubtársával, a jelenleg az Arsenal kötelékébe tartozó Mohamed En-Nenivel együtt részt vehetett az U20-as világbajnokságon Kolumbiában, olyan jelenlegi válogatottak társaságában, mint Ahmed Hegazi, Omar Gabir, Ahmed Hasszán Koka vagy es-Senávi kapus. A nyolcaddöntőben Szalah argentinoknak lőtt gólja ugyan nem volt elég végül a továbbjutáshoz, de a szerepelés ismertté tette a hazájában, ősszel a felnőtt-válogatottban is bemutatkozhatott (En-Nenivel együtt), így a neve bekerült az európai játékosmegfigyelők noteszeibe is. Ennek aztán különleges jelentősége lett a Muhammad Morszi és a Muszlim Testvériség alig két éves regnálása alatt cseppet sem békés Egyiptomban, hiszen amikor 2012 februárjában a 74 halálos áldozatot követelő borzalmas port-szaidi katasztrófa évekre befagyasztotta az egyiptomi bajnokságot, Szalahnak lehetősége volt Európába szerződni, ugyanis a Basel júliusban 2,5 millió eurót fizetett a játékjogáért (fél évvel később En-Neni is követte a csapathoz). Azon a nyáron a londoni olimpián még mindhárom csoportmeccsen betalált a brazilok, a fehéroroszok és az új-zélandiak ellen (természetesen en-Neni is ott volt a csapatban), majd megkezdte svájci légióskodását. Murat Yakin csapatában még inkább jobb oldali középpályást játszott, de onnan is tevékeny részese volt két bajnoki címnek és egy EL-elődöntős szereplésnek egyaránt. Mi akár arra is emlékezhetünk, hogy az Európa Liga csoportkörében a Videoton ellen csereként beállva készítette elő a győztes találatot, de ennél nagyobb jelentőséggel bírt, hogy a negyeddöntőben a Tottenhamnek, az elődöntőben pedig a Chelsea-nek is betalált, majd 2013 őszén a BL-csoportkörben ismét oda-vissza mattolta egyszer-egyszer a londoni kékeket.

Így januárban a Chelsea 16,5 millió eurót sem sajnált érte, ezzel pedig pályafutása elvált En-Neniétől és el is érkezett az első komoly buktatóig. Mourinho csapatába ugyanis nem nagyon tudta beverekedni magát, pedig a 2014 tavaszán neki jutó 500 bajnoki perc alatt 2-2 gólt és gólpasszt összeszorgoskodott és a szezon sebességrekordját is ő sprintelte a Premier League-ben. Ősszel azonban a ligában remeklő csapatban még kevesebb lehetőséget kapott, így januárban teljesen új helyszínen, Firenzében építette újra magát egy kölcsönszerződéssel. A Vincenzo Montella által végül a Serie A negyedik helyéig juttatott Fiorentinában már igazi jobb oldali tükörszélsőt játszhatott, ennek megfelelően pedig a sikeres cselek és kulcspasszok számát illetően egyaránt pályafutása legaktívabb időszakát produkálta. A firenzeiek igényt is tartottak volna további szolgálataira is, ő azonban kisebb hercehurca után áttette a székhelyét az olasz fővárosba, hogy egyik gyerekkori kedvencével, Francesco Tottival játszhasson együtt és Luciano Spalletti Romájában fejlődhessen tovább. Végre teljes szezonokat játszhatott végig alapemberként, így pedig a Serie A-ban két év alatt összesen 29 gól és 21 gólpasszt jegyzett a farkasok mezében. A Juventus által uralt bajnokságban azonban nagy áttörésről nem nagyon lehetett szó, a firenzei negyedik hely után fokozatosan fejlődve előbb egy bronz-, majd egy ezüstérem jutott neki az olasz ligában. A bevételek megugrásának elmaradásával viszont a klub a pénzügyi fair play szabályainak megsértése miatt kényszerhelyzetbe került, így aztán a konszolidáció céljával a sportigazgatói székbe ültetett Monchi első jelentős húzásaként akkor klubrekordot jelentő 42 millió euróért adta el Szalah játékjogát a Liverpoolnak.

Az épp Coutinho elvágyódása miatt kialakult liverpooli nyűglődésben Szalahnak sikerült azonnal beilleszkednie Klopp játékstílusába, mely merőben eltért az egyiptomi által a korábbiakban tapasztaltaktól. Feladatkörének a megváltozása persze korábban megkezdődött, egyre kevésbé volt a szélekre szorítva és fokozatosan került közelebb az ellenfelek kapujához az utóbbi években. Így aztán például a labdaszerzéseinek vagy a passzainak a száma lecsökkent, de lövéseinek a pozíciója egyre veszélyesebb lett, ahogy azt az átlagos xG értékek növekedése is mutatja. Egyre ritkábban, csak kivételes esetekben vállalkozik kevesebb sikerrel kecsegtető távoli lövésekre, ehelyett átadásai egyre nagyobb része irányul előre, a négy évvel ezelőtti 38% helyett immár 52%-ban, miközben társai kiugratását is 1,96-szor kísérli már meg meccsenként. Ezekből ha összesített kulcspasszai száma nem is növekedett, azok értéke annál inkább, meccsenkénti xA mutatója (0,40) sohase volt még olyan magas, mint idén. Csak amikor stabil alapemberré vált európai élcsapatokban és fokozatosan letudta a beilleszkedés bizonytalanságait, akkor vált játéka egyre magabiztosabbá, amit jól jelez a lövések hatékonyságának fejlődése (immár 49%-ban találja el kaput) és az is, hogy cselei is évről évre egyre sikeresebbek, míg első római évében csak minden második próbálkozásával jutott túl az ellenfelén, idénre egy-egyezéseinek már a kétharmada hasznosnak bizonyul.

 

Az idei statisztikák értelmezéséhez figyelembe kell vennünk azt is, hogy Szalah pozíciója jelentősen és (jelenleg legalábbis úgy látszik) tartósan megváltozott a szezon során. A nyögvenyelősebb idénykezdet után ugyanis szeptember közepén egyszer már egy 4-2-3-1-es felállás legelső támadójaként futott ki a gyepre egy Southampton elleni bajnokin, majd néhány óvatosabban, Klopp másik kedvelt felállásával, 4-3-3-mal megvívott rangadó (Chelsea, Manchester City, Arsenal) után november közepén a Fulham ellen ismét a támadóbb felállás csúcs-pozíciójában találta magát, hogy aztán ott is ragadjon és el is kezdje a tavaly megszokott mértékben termelni a gólokat. Olyannyira, hogy a 16. fordulótól már a 4-3-3-as felállásban is ővé lett a támadósor centruma Firmino helyett például az Everton, a Manchester United vagy az Arsenal ellen megnyert összecsapásokon is, bár legutóbb a Manchester City ellen végül elbukott meccsen ismét a jobb szélen kezdett a korábbi szisztéma szerint. Nem teljesen újdonság egyébként a középső feladatkör Szalah számára, hiszen a Totti-féle hamis kilences poszt atyja, Spalletti már a Romában is bevetette néha ebben a pozícióban, és Kloppnál is volt már rá példa tavaly is (a West Ham ellen például duplázott is így 2017 novemberében), folyamatosan azonban most először került a korábban elsősorban robbanékonysága miatt dicsért támadó a támadósor középső zónájába.

Hogy képességeinek korábban taglalt fejlődése mennyire teszik Szalahot alkalmassá erre a szerepre, azt talán jól mutatja, ha összevetjük az idei bajnokikon a Liverpool középső támadó pozíciójában megfordult játékosok statisztikáit ezeken a mérkőzéseken. Azt ugyan tudnunk kell, hogy Szalah, Firmino és a kezdőként mindössze két meccset kapó Sturridge közül a brazil középre tolása esetén voltak átlagban a legerősebbek az ellenfelek (jelenlegi átlagpontszámuk 37,8, szemben a Szalah-centeres meccsek ellenfeleinek 25,7 átlagpontjával), ezzel együtt is rendkívül látványos azonban, hogy Szalah mennyivel jobb mutatókat hoz azokon a mérkőzéseken, amikor ő kerül a kezdőcsapat csúcsára. Ebben a szűkített mintában a kilencven percenkénti eredményessége (1,02) magasabb, mint bárkinek a ligában, és ez nem csak helyezkedésével és helyzetei minőségével indokolható, hiszen az xG mutatók által elvárható góltermését is egészen nagy mértékben, 140%-kal teljesítette felül. Mindezt ráadásul úgy, hogy közben olyan minőségű helyzeteket sem teremtett passzaival egyetlen csapattársa sem, mint amilyeneket az egyiptomi, sőt, a 0,56-os elvárható asszisztjából 0,51 realizálódott is. A három centerben bevetett játékos közül ő adta ebben a pozícióban a legkevesebb passzt (29,3 meccsenként) és labdaszerzései száma (0,72) is alacsonyabb itt, mint Firminóé (1,51), az viszont jól látható az eddigiekből is, hogy már más erényeket csillogtat meg, mint amelyekkel korábban jellemezték őt. Robbanékonysága kétségtelenül fontos fegyvere maradt, de például a Liverpoolban is csak a hatodik leggyorsabb játékosnak számít, ehelyett viszont cselezőképessége és döntéseinek minősége teszik csapata legveszélyesebb tagjává akár egyéni befejezés, akár önzetlen átadás formájában.

 

Szalah jövőbeli teljesítménye persze még bizonytalan, hiszen mindezek fényében az ellenfelek egyre jobban készülnek és figyelnek rá, a válogatott megpróbáltatásai pedig azt is megmutatták, hogy pályafutása során továbbra is olyan nehézségekkel kerül majd szembe, melyekkel legnagyobb riválisai nem feltétlenül. Hiába került azonban kínos helyzetbe az Egyiptomi Labdarúgó Szövetség miatt, amikor egyik szponzorának konkurensével jelentették meg engedélye nélkül a fotóját vagy amikor a kétes megítélésű csecsen elnökkel szerveztek meg a számára nemzetközi felháborodást kavaró találkozót, a nemzeti csapat és azon keresztül a gyökereihez való kapcsolata továbbra is fontos maradt a nép új sztárjának számára. És persze ő is rendkívüli státuszba került a szurkolók szemében, amikor a politikai viszontagságok közben elbukott három Afrika-kupa selejtező után ezüstéremre vezette 2017-ben a fáraókat, és még inkább amikor az ő büntetőjével biztosította be a csapat, hogy 28 év után újra világbajnokságon szerepelhessen. Az anekdoták népmesei figurájának megalkotása vagy arcképének egyiptomi autókon, házfalakon való megjelenése mellett talán az mutatja legjobban a Szalah-kultusz mélységét, hogy a tavaly márciusi elnökválasztáson mintegy egymillió szavazólapot adtak le az ő nevével ellátva a végül 97%-os győzelmet arató esz-Szíszi rezsime elleni tiltakozásul, így pedig úgy végzett virtuálisan az ellenjelöltet megelőzve a szavazás második helyén, hogy nem is nevezett rá. Maga az oroszországi VB már roppant haloványul sikerült az egyiptomi válogatott és Szalah számára is, ami csak részben magyarázható a BL-döntőn Sergio Ramos waza-arija során összeszedett sérülésével, de a 2019-es esztendő rendkívül érdekesnek ígérkezik a számára. Idén ugyanis sem Európa-, sem világbajnokságot nem rendeznek, nyáron viszont épp Egyiptom lehet a házigazdája az Afrika-kupának, vagyis ha minden optimálisan alakul a Premier League-ben, a BL-ben és a válogatottal is, akkor akár az sem lehetetlen, hogy Weah után újra afrikai labdarúgó kerüljön az Aranylabda három végső jelöltje közé.

comments powered by Disqus