Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

Arab foci-forradalom Egyiptomban

avagy vízválasztó szezon jöhet az egyiptomi ligában

2018. július 30. - Legris

Július 31-én megkezdődik az egyiptomi Premier League 2018/19-es szezonja, mely bizonyos szempontból nem csak a liga, hanem a kontinens klubfutballja szempontjából is forradalminak ígérkezik. Pedig egy átlagos európai focikedvelő számára első ránézésre talán nem is tűnik nagy horderejű hírnek, hogy a szaúdi sportminiszter, Turki Al-Sheikh felvásárolta az Al-Assyouti nevű klubot, majd új identitást kreálva neki Pyramids FC-re keresztelte és bár európai mércével bagatellnek minősíthető, Afrikában azonban még nem látott jelentős befektetéseket eszközölt az egyesületnél. Nem egyedülálló persze, hogy vagyonos tulajdonosok tartanak fenn klubokat Afrika-szerte, hiszen ha csak az utóbbi idők afrikai BL-győzteseire tekintünk is, a pretóriai Mamelodi Sundowns sikerei nagyban kötődnek a bányamogul Patrice Motsepe személyéhez, mint ahogy a kongói TP Mazembe is Moise Katumbiéhoz (jelenleg pedig épp a tulajdonosnak a politikai ellenzékben betöltött szerepe okoz nehézségeket a klub számára is). A kontinensen kívülről azonban, kifejezetten egy klub felfuttatásának szándékával nem nagyon érkeztek még befektetők Afrikába, bármilyen általános is már ez a jelenség a világ szinte minden más táján. Európai klubok és szakemberek természetesen már sokszor megvetették a lábukat a legfontosabb tehetség-forrásoknál, létrehozták akadémiáiakat vagy akár leányegyesületeiket (Berekum Chelsea Ghánában, Ajax Cape Town Dél-Afrikában, Benfica Luanda Angolában, stb.), ezek működése azonban némelyest inkább a gyarmati rendszer óta fenntartott kizsákmányoló mechanizmusokra emlékeztet, és valójában sokkal kevesebb hasznot hajt Afrikának, mint amennyit „támogatóinak”. Az európai mércével kifejezetten szerény infrastruktúra felépítése után ugyanis az akadémiák gyakorlatilag ingyen szolgáltatják félig csiszolt gyémántjaikat az európai kluboknak, akiket azok a világ más tájairól már csak kisebb vagyonokért szerezhetnének meg, miközben a helyi lehetőségek tartósabb és mélyebb fejlesztésében távolról sem érdekeltek. Az életszínvonal és kereseti lehetőségek éles kontrasztja, az afrikai viszonyok súlyos deficitje miatt pedig a játékosok is gyakorlatilag rá vannak kényszerítve, hogy a lehető leghamarabb európai kalandokra adják a fejüket, melyeknek kimenetele sokkal több buktatót rejt magában, mint amit a hazai körülmények között való fejlődés jelenthetne.

Ezúttal azonban nem ez történik, a meglévő kulturális és sportkapcsolatokból táplálkozva a tehetős szaúdi befektető azzal a céllal érkezik egy afrikai ligába, hogy annak nagy tömegeket megmozdító népszerűségét és az arab világban meglévő reklámértékét kihasználva egy hosszabb távon sikeres egyesület alapjait fektesse le. Az egyiptomi és általánosságban az afrikai labdarúgásban rejlő potenciál ugyan megkérdőjelezhetetlen, a gyakran komoly tömegeket megmozgató klubfutball vetülete jelenleg szinte teljesen kihasználatlan, így az új vállalkozás akár fel is kavarhatja ezt az állóvizet. Az persze igencsak bizonytalan, hogy meddig fog tartani a kezdeti lendület, hogy mennyire lehet sikeres elképzelés a berögzült egyiptomi hierarchiába való befurakodás belátható időn belül és hogy az esetleges kezdeti nehézségek nem rettentik-e el Turki Al-Sheikhet (vannak kétségeink), a most kezdődő szezon azonban mindenképpen érdekes és sorsdöntő lehet az egyiptomi és azon keresztül az afrikai klubfutball számára is. Ebben a posztban most a liga helyzetével és az új szezon fő kérdéseivel foglalkozunk kissé részletesebben.

 

 

Egyiptomi futballkálvária

 

Az utóbbi öt esztendőben nagyon mélyről kellett talpra állnia az egyiptomi ligának. 2012 februárjában a 74 ember életét követelő port szaidi tragédia vetett véget idejekorán a bajnokságnak, 2013 júliusában pedig az Arab Tavasz újabb tüntetéshullámai miatt rekesztették be a küzdelmeket biztonsági okokból. A politika és a labdarúgás (főként az ultramozgalmak) azóta is szorosan kapcsolódnak egymáshoz az országban, és jelenleg is gyakran zárt kapuk mögött vagy erősen korlátozott számú szurkolók beengedésével rendezik meg a bajnoki és nemzetközi kupamérkőzéseket egyaránt. A két befejezetlen szezon természetesen rányomta a bélyegét a klubok helyzetére is és a kontinentális sorozatokban is haloványabban teljesítettek az egyiptomi képviselők, az Al Ahly ugyan 2013-ban még megvédte afrikai BL-címét, ezután két éven keresztül elődöntőbe se került egyiptomi csapat, amire a lebonyolítási forma bevezetése óta korábban nem volt még példa. Ezzel együtt a CAF raglistáján újra magabiztosan őrzi Egyiptom a második helyet és az elmúlt két szezonban már bejutott a fináléba hol az egyik, hol a másik kairói nagycsapat, bár nyerni egyiknek sem sikerült.

Az sem szabad elfelejtenünk, hogy az afrikai és talán azon belül is különösen az egyiptomi labdarúgók helyzete cseppet sem rózsás. Egy 2015-ös kutatás szerint például a ligában az átlagkereset alig évi 20.500 egyiptomi font volt (nagyjából 320 ezer forint évente), a FIFPRO 2016-os kutatásából pedig kiderül például, hogy Egyiptomban a játékosok 67%-a volt már kénytelen késedelmes kifizetéssel szembesülni a klubja részéről (a kontinentális átlag 55%), ráadásul 10%-uk nem rendelkezik írásos szerződéssel sem (Afrikában az átlag 15%), miközben a profi labdarúgók kétharmada panaszkodott már az európainál is gyakran hevesebb szurkolói zaklatásokra is, ez utóbbi pedig nem csak Afrikában, de az egész világon a legmagasabb értéknek számít. Nemrég a burkinai válogatott sok európai ligát is megjárt, jelenleg az Al Masry-ban légióskodó veterán csatára, Aristide Bancé fakadt ki az egyiptomi ligában tapasztalható körülmények miatt, de tavaly a zambiai Emmanuel Mayuka a Zamaleknél, az elefántcsontparti Souleymane Coulibaly pedig az Al Ahly-nál eltöltött időszakát jellemezte úgy, hogy rabszolgaként kezelték őket az egyiptomi csapataiknál.

Mindent egybevéve ugyanakkor kontinentális viszonylatban az észak-afrikai ligák és köztük az egyiptomi is irigylésre méltó anyagi lehetőségekkel rendelkezik, a transzferpiacon a bajnokság klubjai számítottak már korábban is a legnagyobb költekezőknek Afrikában, még ha az évi 4,9 millió dolláros összesített átigazolás el is törpül az európai elitgárdák költségvetése mellett. Idéntől ráadásul már nem csak három, hanem négy légióst is alkalmazhatnak a klubok a kereteikben, bár közülük egyelőre továbbra is csak hárman lehetnek majd egyszerre a pályán. Egyiptom közel 100 milliós piaca komoly potenciált rejt magában, mely a digitális felületeken már most is látványosan jelentkezik. Az Al Ahly ugyanis jelenleg a világ labdarúgóklubjai közül a 18. legtöbb követővel rendelkezik a közösségi médiában, a Zamalek pedig a 31. helyen áll ezen a listán, miközben az európai élbajnokságok követőinek is igen jelentős hányadát teszik ki az egyiptomi futballszurkolók, akik így a legjelentősebb szponzoroknak is a célcsoportjaivá válnak. A Result Sport 2016 novemberi kimutatása szerint például a PL-klubok követőinek harmadik legnagyobb bázisa érkezett egyiptomi IP-címekről, a fociőrület pedig Mohamed Salah liverpooli berobbanása, no és a válogatott 28 év után kivívott VB-kvalifikációja óta egészen biztosan tovább fokozódott. Ráadásul az arab világban is komoly reklámerőt jelenthet a liga csapatainak támogatása, hiszen az OnTV révén a közel-keletre is eljuthatnak akár a közvetítések, miközben az Arab Klubbajnokság elnevezésű versengést tavaly élesztették újjá egy egyiptomi tornával, idéntől pedig még nagyobb szabású kupasorozatot alakítottak belőle 40 csapat, köztük négy egyiptomi favorit részvételével. Emellett idén feltámasztják a szaúdi-egyiptomi szuperkupa hagyományát is, melyen a két ország bajnokai és kupagyőztesei mérik össze az erejüket, de talán az is jól mutatja a felek egyre szorosabb kapcsolatát, hogy a szaúdi élvonalban 13 egyiptomi légiós szerepelt az előző szezon során, ami a második legnagyobb kontingens volt a brazilok után.

 

 

A liga új piramisa dollárbankókból

 

Ezen előzmények után már nem is lehet váratlan húzásnak tekinteni a szaúdi befektető érkezését az egyiptomi labdarúgásba, mely ráadásul személyét tekintve sem volt előzmények nélküli. A nők stadionokba engedésével vagy a válogatott játékosok Spanyolországba küldésével a szaúdi labdarúgást is alaposan megreformáló Turki Al-Sheikh ugyanis még 2017 decemberében az Al Ahly tiszteletbeli elnöke és anyagi támogatója lett, ám májusban összerúgta a port az elnökkel, Mahmoud El Khatibbal, így lemondott erről a tisztségéről és felvásárolta inkább az Al Assyouti nevű egyesületet. Ezt a kis klubot csak tíz éve hozták egyébként létre, de 2014-ben egyszer már tett egy nagyon rövid látogatást az élvonalban, mígnem tavaly újoncként kellemes meglepetést okozva a kilencedik helyen végzett és a kupadöntőbe is bejutott. Annak a csapatnak persze már nem sok köze van jelenlegi útódjához, a Pyramids FC-hez, hiszen a tulajdonos, a csapatcímer és a színek mellett a szakmai stáb és a játékoskeret is szinte teljesen kicserélődött a nyáron, ha nem is olyan színvonalon, mint a világ leggazdagabb egyesületei, de kontinentális szinten mindenképpen jelentős nevekkel.

A közel-keleti gyakorlatnak megfelelően alaposan felbrazilosították a csapatot, hiszen a vezetőedző a mindössze 43 éves, a Botafogónál is csak egy fél szezonnyi vezetőedzői tapasztalatot gyűjtő Alberto Valentim lett, és érkezett négy brazil játékos is, akik mindannyian meg is döntötték az afrikai klubok korábbi átigazolási rekordját. Két éve az akkor még csak 20 esztendős nigériai Junior Ajayi 2,5 millió euróért került a tunéziai CS Sfaxienből az Al Ahlyhoz, most a Pyramids 8,6 milliót fizetett a Palmeirasnak a nem túl veretes tavaszt (9 bajnokin 1 gól) maga mögött tudó Keno szolgálataiért. Ugyanakkor a másodosztályú Goiás ifjú támadója, Carlos Eduardo is 5,2 millió eurót kóstált, a Corinthians veterán csatára, Rodriguinho 5,1 milliót, de még az Atletico Paranaense kispadjáról érkező Ribamar is 4-et. Hazai játékosokból is érkezett persze bőven, hiszen El-Sheikhék szinte minden vetélytárstól elcsábították egy-egy fontos embert. A válogatott VB-n is látott középhátvédje, Ali Gabr például a Zamaleket hagyta ott az új klub kedvéért, akárcsak a szintén már a válogatottban is megfordult középpályás, Ahmed Tawfik. A Basellel korábban bajnokságot nyerő jobbhátvéd, Omar Gaber is ott volt a VB-n, most a Los Angeles FC-től tért haza, a védelem tengelyében pedig Gabr társa lehet a Petrojettől elhozott szintén válogatott Mohamed Abdelfattah. Az ifjú tehetségek közül az olimpiai válogatott Mohamed Hamdy az Al Masry-tól, a középpályás Mohamed Fathi pedig az Ismaily-tól teszi át a székhelyét az új egylethez, a 22 évesen már a felnőttválogatottban is megforduló Mohamed Magdy pedig az ENPPI-től. A klub elnöki székébe az Al Ahly-t tavaly még vezetőedzőként bajnoki címre és BL-döntőre vezető Hossem El-Badry ül le, sportigazgató az Al Ahly aszjúti születésű egykori legendája, Hady Khashaba lett, a csapat szóvívője pedig a válogatottsági rekorder Ahmed Hassan, de hivatalos tanácsadó státuszba került még a futballfilozófiájáról elhíresült argentin Ricardo La Volpe is.

A grandiózus előkészületekhez jön még egy saját televíziós csatorna beindítása Pyramids TV néven a stábban a játékospályafutása alatt a Tottenhamet és a Romát is megjárt Midóval, egy rendkívül aktív twitter oldal, saját himnusz elkészíttetése és komoly jótékonykodási program (2 millió egyiptomi font adomány az Ahmed Zaki kórháznak), melyek hatására az új csapatnak alig egy hónap alatt több, mint egymillió követője lett a facebookon (összehasonlításképpen a legnagyobb fb-táborral rendelkező magyar csapat, a Ferencváros 239 ezret tud felmutatni). A keret transfermarkt által becsült értéke is felveszi már a versenyt a két hagyományos kairói élcsapatéval, a további fejlődés érdekében pedig az egyesület el is hagyja Aszjút városát és szintén a fővárosba, a 30 June Stadiumban játssza majd a mérkőzéseit, így a 18 csapatos liga fele székel majd már Kairóban.

Így indul tehát az új projekt, mely a spanyol élvonal újonca, a Rayo elleni 1-1-es döntetlennel már be is mutatkozott egy felkészülési mérkőzéssel. A terv jelentősége azonban az lehet, hogy a hagyományos tehetségkitermelő szerep mellé a megtartó- és felvásárló funkciót is megteremtse az afrikai futballban, ez hosszú (nagyon hosszú) távon pedig a jelenlegi helyzetnél biztosan gyümölcsözőbb alap lehetne a kontinens klubfutballja számára. Egyelőre persze csupán egyetlen elszigetelt esetet látunk, melynek kimenetele és kifizetődő jellege is erősen kérdéses, a gazdasági folyamatok figyelembevételével pedig az afrikai futball még jó ideig nem lehet rentábilis, ha azonban az első vállalkozás el is bukik, nem lehetetlen hasonló próbálkozás az elkövetkező időszakokban is.

 

 

Az ellenlábasok

 

Érdemes a leendő ellenfelekről is szót ejteni, hiszen az egyiptomi bajnokság hierarchiája ugyan meglehetősen merev, több más egyesületnél is folynak jelenleg érdekes kezdeményezések.

Ezzel együtt a bajnoki pajzs legfőbb várományosa egyértelműen a címvédő Al Ahly, mely az előző szezonban már a 40. elsőségét szerezte meg a ligában (59 kiírásból), így már négy csillagot tüntethet fel a mezén, de egyébként 2005 óta is mindössze egyszer nem végzett az élen. 2016 decembere óta a klub elnöke Mahmoud El-Khatib (alias Bibo), aki játékosként 10 bajnokságot és 2 Afrikai Bajnokcsapatok Kupjáját nyert a csapattal a hetvenes-nyolcvanas években, kétszer gólkirály is volt, 1983-ban pedig az év afrikai labdarúgójának is megválasztották. Elnöki ténykedése során első intézkedései közé tartozott felvenni a kapcsolatot Turki El-Skeikh-kel, később azonban több nézeteltérés alakult ki a két karizmatikus vezető között. Az egyik ezek közül a vezetőedző, Hossam El Badry leváltása volt, végül a tavalyi afrikai BL-döntő elbukása, majd az idei csoportkörben való gyengébb rajt a szakember állásába került, aki aztán El-Sheikh Pyramids FC-jének elnöki székébe került. El-Khatib viszont régóta külföldi vezetőedzőt szeretett volna az Al Ahly élére, így végül szerződtette a francia Patrice Carteront, aki három éve a TP Mazembe élén már elhódította az afrikai BL-t, majd nagyon rövid ideig a Wadi Degla kispadján megfordult az egyiptomi ligában is. Az idei BL-ben már tétmeccsen is bemutatkozott az Al Ahly-nál és két fontos győzelmet be is gyűjtött az egyébként az előző szezon óta szinte teljesen változatlan csapatával.

A karmester Abdallah El Said némileg viharos körülmények között már tavasszal elhagyta a vörös kastélyt, a tavalyi trófeát a fenti képen tartó két veterán, Emad Moteab és Hossam Ghaly már szögre akasztották a stoplist, rajtuk kívül viszont sem jelentős távozó és igazából fontos érkező sem sok volt a nyáron. Carteron korábbi csapatától, a kongói Mazembétől érkezett viszont a mali válogatott középhátvéd Salif Coulibaly, aki rögtön győztes gólt fejelt a BL-ben, de a ligában is hasznosan helyettesítheti a súlyos sérüléssel bajlódó Ramy Rabiát a védelem tengelyében a VB-n is válogatott-kerettag Saad Samir mellett. A kapusok közül kettő is megjárta a VB-t és akárcsak ott, az Al Ahly-ban is Mohamed El Shenawy számít már az első számú jelöltnek Sherif Ekramy előtt, míg a jobbhátvéd általában a válogatott csapatkapitánya, a VB-n Dzjuba jókora taszítása után öngólt vétő Ahmed Fathi, miközben a balhátvéd Ali Maaloul a tunéziai válogatottban viselte a VB-n a megtisztelő karszalagot. A középpályán Hossam Ashour már a 14. szezonját kezdi meg a sascímeres mezben, a támadók között pedig a már korábban említett egykori afrikai átigazolási rekorder, a még mindig csak 22 éves nigériai Junior Ajayi mellett megtalálhatjuk a VB-n szintén kezdő Marwan Mohsent, a 2-szeres afrikai BL-győztes Walid Solimant vagy a tavalyi gólkirályt, a marokkói Walid Azarout is. Ezzekkel a játékosokkal tehát az egyiptomi liga új szezonjában is nagy favoritnak számít az Al Ahly, valószínűsíthető azonban, hogy a korábbi éveknél nagyobb küzdelemre kell számítania a szurkolóknak a pajzs megszerzéséért vívott harcban.

A már taglalt Pyramids-projekt mellett ugyanis továbbra is szeretne borsot törni a vörös ördögök orra alá az örök rivális, a 12-szeres bajnok Zamalek is. A két klub versengésének kulturális és történelmi jelentőségét már külön posztban veséztük ki blogunkon is, az utóbbi időben sajnos zárt kapuk mögött rendezett kairói derby pedig nem csak Afrika legnagyobb rangadóit, de a világ legfroróbb derby-jeit számba vevő minden listán is a legelőkelőbb helyekre rangsorolódik. A klubot négy éve gardírozza az igencsak megosztó személyiségnek számító Mortada Mansour, aki nem véletlenül érdemelte ki a nagy edzőfaló hírnevét sem. A 2015-ös hősies bajnoki cím óta három szezon alatt már 12 különböző szakember fordult meg a kispadon, miközben a bajnoki tabellán egyre hátrébb csúszott a csapat, a tavalyi kifejezetten kellemetlen negyedik helyet is csak némileg tudta feleljtetni a kupagyőzelem. Az új szezonnak viszont egy ígéretes vezetőedzővel, a svájci Christian Gross-szal futnak neki a fehér lovagok, aki hazájában a Grasshopperrel 2, a Basellel 4 bajnoki címet nyert, az utóbbi években pedig a Al Ahli Jeddahhal is elhódította egyszer-egyszer a szaúdi bajnokságot és a kupát egyaránt. Új csapatából Ali Gabr elvesztése komoly érvágás, bár ő már a tavaszt is távol töltötte egy egészen pocsékul sikerült angliai kölcsönszerződés keretében, rajta kívül pedig néhány korábban meghatározó, az utóbbi években azonban parkolópályára kerülő játékos is elhagyta nyáron a Zamaleket. Visszatért viszont szaúdi kölcsönjáték után a VB-t megjárt veterán támadó, Mahmoud Kahraba, és megszerezték a tavaly ezüstérmes Ismaily kulcsjátékosát, a szélső Ibrahim Hassant, valamint a tunéziai válogatottban Anglia ellen VB-gólt is szerző középpályást, Ferjani Sassit is. Tavaly is alapember volt már a fehér lovagok között utóbbi honfitársa, a jobbhátvéd Hamdi Nagguez, aki gólpasszt jegyzett a VB-n, míg az egyiptomi válogatottban a szűrő Tarek Hamed szerepelt rendre az oroszorszgái tornán, akit a Pyramids hiába csábítgatott, végül kitartott a Zamaleknél. A légiósok közül a kongói Kabongo Kasongo tavaly házi gólkirály lett, a nigériai középpályás, Maarouf Yussuf pedig már ötödik éve szolgálja a gárdát, nemrég még a honosítása is terítékre került, hozzájuk ráadásul most csatlakozott a marokkói Hamid Ahaddad is, aki a Difaa El Jadidi színeiben az idei BL-selejtezők gólkirálya lett.

 

 

A piramis alsóbb szintjein

 

A három kimagasló anyagi lehetőségekkel bíró klub versengésébe a mezőny további tagjai közül leginkább elméletileg az Ismaily SC szólhat bele. Az évtizedek óta az Osman-família tulajdonában lévő iszmailiai klub három bajnoki címével történelmileg is a harmadik számú egyiptomi klubnak tekinthető, az előző szezonban hosszú idő után újra bravúros ezüstérmet szereztek a dervisek, mégis három vezetőedző is megfordult a kispadon, az új szezonnak pedig egy negyedikkel vág neki a nehéz természetű elnök, Ibrahim Osman csapata. Az algériai Khereddine Madoui az ES Sétiffel nyert afrikai BL-trófeával alapozta meg a hírnevét 2014-ben, azóta viszont sem Katarban, sem Tunéziában nem bizonyult sikeresnek. A keret ráadásul elvesztette több nagyon fontos tagját, hiszen a házi gólkirály, a kolumbiai Diego Calderon és a válogatott kapus, Mohamed Awad Szaúd-Arábiába, a jobbszélső Ibrahim Hassan a Zamalekbe, az olimpiai válogatott Mohamed Fathi pedig a Pyramids-be igazolt. Érkezett viszont a VB-n is korrekordot döntő kapuslegenda, Essam El-Hadary, a támadósorba pedig az egyszeres tunéziai válogatott Lassad Jaziri és a nigériai óriás, Okiki Afolabi, aki 23 évesen már megjárta Argentínát, Malajziát és Etiópiát is. Az azért igencsak kérdéses, hogy ez a gyengébbnek tűnő keret mennyire tudja felvenni a versenyt a tehetős triumvirátussal és a többi feltörekvő gárdával.

A 2012-es vérengzés hatását több évre megszenvedő port-szaidi Al-Masry az utóbbi három szezonban a válogatott gólrekorderének, Hossam Hassannak az irányításával rendre az első négyben végzett, egyszer a dobogóra is felfért, ennél jobb helyezést pedig még soha nem ért el a pechesként ismert egylet, mely 10 kupadöntője közül is csak egyet nyert meg. Nyáron a zöld sasok is elvesztették a védelmükből a Pyramids-be távozó olimpiai válogatott Mohamed Hamdy-t, a csapat magját azonban sikerült együtt tartani. A házi gólkirály Ahmed Gomaa tavaly 12 találatig jutott, Ahmed Shokry 8 gólja mellé 9 gólpasszt is jegyzett és az ijfú Islam Issa is nagy tehetségnek számít, a védelemben pedig a csapatkapitány Islam Salah mellett most is ott lesz a veterán burkinai válogatott Mohamed Koffi, miközben a középpályán a ligát már jól ismerő nigériai (Emeka Eze) és ghánai (Torric Jebrin) légiósokkal erősítettek, így a szurkolók bizakodóan várhatják az új idényt is.

A két éve története legjobb eredményeként második helyen végző Mirs El-Makasa tavaly alaposan visszacsúszott, viszont az eddig kölcsönben szereplő 2017-es gólkirály, a tavaly is a góllövőlista második helyén végző ghánai John Antwi most már végleg a makasszai klub tulajdonába került, a kispadon pedig a több kisebb klubbal is jó eredményeket hozó, a líbiai Al-Ahly Tripolival tavaly a BL-ben is remeklő Talaat Youssef került még februárban (azóta 6-2-3-as mérleggel), így nem lehetetlen egy újabb bravúros szereplés sem a gárdától.

A második legnagyobb városnak számító, 4 millió lakosú Alexandria három élvonalbeli klubja közül hagyományosan a Smouha SC a legerősebb, a 2014-es bravúros ezüst után a legutóbbi három szezonban is az első ötbe kerültek, az más kérdés, hogy az előző szezonban ők is elfogyasztottak négy edzőt, most pedig a Pyramids elődjét, az Al Assyoutit az élvonalba, ott pedig a kilencedik helyre juttató Ali Maherrel vágnak neki a bajnokságnak. A városi vetélytársaktól, az Ittihadtól és a határőrség csapatától, a Harras El-Hodoudtól nagy dobbantást nem várhatunk, bár utóbbiak a 2011/12-es félbeszakadt bajnokságot a szezon harmadánál vezették, azóta viszont a tízbe is csak egyszer kerültek be

Érdemes még megemlíteni a Wadi Degla gárdáját, melynek tulajdonosa a belga másodosztályú Liersét és a görög másodosztályú Ergotelist is a magáénak tudó Maged Samy. A kairói kiscsapatnál is komoly befektetéseket eszközölt érkezésekor, megfordult a keretben El-Hadary és a francia világbajnok Florent Malouda is, a sikerek elmaradása után azonban összébb kellett az utóbbi években húzni a nadrágszíjat és most kezd csak újra alakulni egy veretesebb társaság a Franciaországot megjárt ifjú válogatott balhátvéddel, Karim Hafezzel és olyan, a testvércsapatoktól átirányított játékosokkal, mint a Belgiumból hazahozott egykori válogatott támadó, Mohamed Elgabas és az egykor U21-es görög válogatott Vasilios Bouzas, míg a kispadra is az Ergotelistől érkező edző, a labdabirtoklásra nagy hangsúlyt fektető Takis Gonias került.

A szuezi Petrojet az utóbbi időben inkább gyengélkedett, a fővárosi ENPPI, az Al-Mokawloon (Arab Contractors) vagy a hadsereg csapata, a Tala’ea El Gaish is megért szebb időket, de teljesítményük elég kiszámíthatatlan, így a mezőny többi tagjától nagyon nehéz elképzelni, hogy akár az első öt helyezett közé beverekedje magát.

A hétközi nyitófordulóban az elmúlt szezon első két helyezettje, az Al Ahly és az Ismaily rögtön összecsap egymással csütörtökön, a Pyramids pénteken az ENPPI vendégeként debütál, a Zamalek pedig a Petrojet szuezi otthonában lép pályára már a keddi nyitónapon, de a Misr El Makasa és a Smouha pénteki mérkőzése is érdekesnek ígérkezik.

comments powered by Disqus