Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

Afrikai VB-pillanatok - a szelídíthetetlen oroszlánok betörése

2018. június 04. - Legris

Az idei világbajnokságra hangolódás jegyében korábban már jelentkeztünk egy afrikai VB-kvízzel, áttekintettük röviden az afrikai csapatok VB-történelmét, a korábbi tornák legemlékezetesebb afrikai vonatkozású mérkőzéseit felelevenítő sorozatunkban pedig megemlékeztünk a VB-k történetének első afrikai győzelméről, az első elejtett nagyvadról és az első továbbjutásról is. Ezúttal az egyik leglátványosabb afrikai VB-menetelés utolsó állomása kerül terítékre, nevezetesen az 1990-es negyeddöntő, mely a minden idők legalacsonyabb gólátlagát hozó világbajnokságon a nagyközönség szívét meghódító kameruni válogatott drámai bukásával ért véget.

 

 

Anglia - Kamerun, 1990

 

Az afrikai labdarúgás legnagyobb szenzációját a javarészt hazai játékosokból és francia alsóbb osztályú klubokból egy korábban teljesen ismeretlen orosz-türkmén edző, Valerij Nyepomnyascsij által összeverbuvált kameruni válogatott menetelése jelentette az 1990-es olaszországi világbajnokságon. A '82-es VB-t veretlenül megvívó, majd a nyolcvanas években két Afrika-kupát és egy ezüstöt is nyerő, ám a szélesebb közönség számára szinte teljesen ismeretlen szelídíthetetlen oroszlánok már a torna nyitómeccsén sokkolták a világot, amikor a címvédő Argentínát győzték le a francia másodosztályú Lavalból beválogatott François Omam-Biyik felhőfejesével 1-0-ra, mégpedig úgy, hogy a győztes találatot már emberhátrányban szerezték, a találkozót pedig kilenc emberrel fejezték be.

Kamerun történetének első VB-győzelme után csak fokozódott a fieszta, amikor a második meccsen Románia ellen az 58. percben beállt csereként a korábban a ’82-es VB-t is megjárt, 1976-ban (!) már Afrika legjobb labdarúgójának választott, de ekkorra már 38 esztendősen (!!) egy réunioni amatőr klubból (!!!) reaktivált Roger Milla, hogy aztán kétszer is mattolja a román védelmet és a szögletzászlónál ellejtett táncával minden idők legismertebb gólörömét produkálja, így pedig a román szépítőtalálat ellenére már két meccs után bebiztosítsa csapatának a továbbjutást. Ezután ugyan a kameruniak alaposan kikaptak a szövetségi kapitányukat adó Szovjetuniótól (0-4), ám így is megnyerték a csoportot és Kolumbiával kerültek szembe a nyolcaddöntőben, ahol a sors megismételte önmagát. Az addigra már valóságos közönségkedvenccé váló Milla ismét csereként lépett pályára és ezúttal a gól nélküli rendes játékidő után a hosszabbításban duplázott egy mester egyéni megmozdulás, majd a kolumbiai védelem és Higuíta kapus hatalmas hibája után.

Ez a teljesítmény már így is új rekordnak számított az afrikai csapatok VB-szereplésében, és ekkorra már egész Afrika a szelídíthetetlen oroszlánoknak szurkolt, egyre inkább hitt benne, hogy a csoda akár tovább is folytatódhat. A legjobb nyolc között viszont az az Anglia várt Milláékra, mely a csoportkörben egy nyögvenyelős kezdés után például Egyiptomot búcsúztatta, miközben a Terry Butcher vagy Stuart Pearce nevével fémjelzett védelem mögött addigi négy összecsapásán egyetlen gólt kapott csak Peter Shilton kapus, ideértve a belgák elleni hosszabbításos nyolcaddöntőt is (1-0). A támadósorban ott volt ismét a legutóbbi VB gólkirálya, Gary Lineker, a középpályán David Platt és Paul Gascoigne mellett a csapatkapitányi karszalagot Bryan Robson viselte.

A kameruniak a nápolyi San Paolo stadion közönségének jelentős részét már meghódították a nyolcaddöntőben, így az 55 ezer néző között számos helyi szurkolójuk is megfért, viszont eltiltás miatt négy fiatal, ámde annál fontosabb játékosára sem számíthatott Nyepomnyascsij. A védelemben a söprögető Victor N’Dip és Jules Onana, a középpályán pedig Émile M’Bouh korábban a csapat mind a 390 játékpercét a pályán töltötte a VB-n, és a háromszor is kezdő André Kana-Biyik is csak az argentinok elleni piros lap miatt hagyott ki egy találkozót, most azonban nem állhattak a csapat rendelkezésére. A negyeddöntő első helyzeteit ugyan Omam-Biyik és M’Fédé hagyták ki, a 25. percben azonban már az angoloknál volt az előny, amikor a hiányzók egyik helyettesítője, Libiih maradt le a bal szélen mindig veszélyesen felfutó Stuart Pearce-ről, utóbbi beadását pedig David Platt N’kono kapujába fejelte. A szünet után ismét pályára lépett csereként Roger Milla és úgy tűnt, ezúttal is a kameruniak talizmánja lehet a veterán csatár. Negyedóra kellett neki, hogy egy Omam-Biyikkel való összjáték után büntetőt harcoljon ki, melyet Emmanuel Kunde értékesített, majd alig négy perccel később remek kényszerítővel tálalt a szintén csereként, éppen csak beállt Eugene Ekéké elé, aki egy pazar pöccintéssel megszerezte a vezetést a szelídíthetetlen oroszlánoknak. Közben Makanaky egy lövése a keresztlécen csattant és ekkor nagyon úgy nézett ki, hogy az angolok sem bírnak a megtáltosodott Kamerunnal. Ám nyolc perccel a mérkőzés vége előtt Omam-Biyik kihagyta a meccslabdát az egyik oldalon, a túloldalon pedig amikor egy elépattant labdával Gary Lineker próbált kapura fordulni, a szintén a hiányzók pótlásául pályára lépő, a nyitómeccsen brutális belépőjéről és kiállításáról hírhedté váló (és nemrég elhunyt) Benjamin Massing későn nyúlt utána, a támadónak pedig több sem kellett, azonnal dobta is magát, hogy aztán a mexikói játékvezető által megítélt büntetőből magabiztosan kiegyenlítsen. Az angolok jobbára meddő mezőnyfölénye a hosszabbításban is engedett teret a kameruni kontráknak, de Omam-Biyik, Makanaky és Milla is elhibázott egy-egy lehetőséget, míg Lineker a 105. percben Gascoigne remek kiugratásával ezúttal a kapujából kirobbanó N’Kono mellett harcolt ki tizenegyest, amit kíméletlenül a hálóba is vágott. Erre már nem tudtak válaszolni a hátralévő időben az így megszelídülő oroszlánok, a 3-2-es győzelemmel így Anglia lépett tovább a legjobb négy közé, ahol végül bronzérmet szerzett.

Világbajnoki elődöntőbe azóta se tudott bejutni egyetlen afrikai válogatott sem, a kameruni csapat pedig azóta még a csoportjából sem lépett egyszer sem tovább, sőt, gyakorlatilag egy ’98-as kivételtől eltekintve rendre csalódást okozott a VB-ken, idén pedig ’82 óta harmadszor ki se jutott az oroszlánfejes gárda a tornára. A legendává avanzsáló Roger Milla az olaszországi kaland után nem akasztotta szögre a stoplisát, hazatért anyaegyesületéhez, a Tonnerre Yaoundéhoz, majd ’94-ben is ott volt a VB-n, ahol egy szépítő találatot szerzett is a kellemetlen Oroszország elleni mérkőzésen, ezzel pedig minden idők legidősebb VB-gólszerzőjének rekordját 42 év 39 napra javította. Thomas N’Kono VB-n mutatott teljesítménye például szolgált Gianluigi Buffonnak is, aki őt szokta megnevezni példaképének, de az Espanyolnál is komoly renoméja van, hiszen 300-nál is több meccsen védte a barcelonai csapat hálóját, jelenleg pedig kapusedzőként dolgozik a klubnak. Ami a csendes mester, Nyepomnyascsij edzői pályájának folytatását illeti, ő továbbra is kerülte az igazán nagy reflektorfényt, Törökországban, Oroszországban és Ázsiában fordult meg számos klubnál, nyert Üzbegisztánban egy bajnoki címet, Koreában egy ligakupát, Kínában egy ezüstérmet, Japánban pedig egy bronzérmet. Jelenleg 73 évesen a Nike K11 nevű programjában az orosz külvárosi grundokon, a korobkákban kutat tehetségek után.

 

A mérkőzés összefoglalója:

comments powered by Disqus