Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

Afrikai VB-pillanatok - az Atlasz oroszlánjai és az első továbbjutás

2018. június 03. - Legris

Az idei világbajnokságra hangolódás jegyében korábban már jelentkeztünk egy afrikai VB-kvízzel, áttekintettük röviden az afrikai csapatok VB-történelmét, a korábbi tornák legemlékezetesebb afrikai vonatkozású mérkőzéseit felelevenítő sorozatunkban pedig megemlékeztünk a VB-k történetének első afrikai győzelméről és az első elejtett nagyvadról is. Ezúttal az első olyan afrikai csapatról emlékezünk meg, amelyik továbbjutott a csoportjából, mégpedig a marokkói válogatott nagy győzelméről a '86-os mexikói világbajnokságon.

 

 

Marokkó-Portugália, 1986

 

1986-ban Marokkó már másodszor vehetett részt világbajnokságon, hiszen Afrika első VB-pontszerzése is az Atlasz oroszlánjaihoz kötődik még 1970-ből egy Bulgária ellen elért 1-1-es döntetlen révén. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján azonban nem sok babér termett a marokkói futballnak, mígnem '85-ben a FAR Rabat gárdája meg nem nyerte az Afrikai Bajnokcsapatok Kupáját annak a José "Mehdi" Fariának az irányításával, aki a szövetségi kapitányi teendőket is ellátta. A brazil edző a válogatottal is kivívta a VB-kvalifikációt, mégpedig nyolc meccsen egyetlen egy gólt kapva, majd '86 elején az Afrika-kupán is a negyedik helyen végzett a csapat. A kevés kapott gól egyáltalán nem véletlen, a csapatkapitány ugyanis a Wydad Casablanca legendássá váló kapusa, Badou Zaki volt, az említett FAR Rabatot pedig öt játékos képviselte a VB-keretben, köztük az 1985-ös év legjobb afrikai labdarúgójának választott Mohamed Timoumi.

A VB-n viszont igencsak nehéznek ígérkező csoportba került a csapat, hiszen először a ’82-ben bronzérmet nyerő lengyelekkel kerültek szembe, akiknek a BEK-győztes Boniek volt a csapatkapitánya, ám egy Zaki-bravúrnak, egyszer pedig a kapufának köszönhetően Marokkó egy gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a tornán. Ezután következett a későbbi gólkirállyal, Gary Linekerrel felálló Anglia, melyből viszont az első félidő hajrájában előbb a csapatkapitány, Bryan Robson dőlt ki egy sérülés miatt, majd pár perccel később Ray Wilkins vesztette el a fejét és piros lapot kapott. A marokkóiak így lehozták ismét a mérkőzést egy gól nélküli döntetlennel, ám azt már tudták, hogy az utolsó csoportkörben Portugália ellen győzelemre lenne szükségük a biztos továbbjutáshoz. Ez persze távolról sem látszott könnyű feladatnak, hiszen a luzitánok’84-ben az elődöntőig jutottak az EB-n, a ’86-os felkészülésüket viszont számos hátráltató körülmény zavarta a kerethirdetés heves kritikájától kezdve Veloso hibás dopping-tesztjén és eltiltásán vagy a rosszul választott és őrzött szálláson (Saltillóban) át a rossz talajú edzőpályákig és helyi amatőrök csapatok ellen játszott edzőmérkőzésekig, mely végül a játékosok renitens viselkedéséhez, majd néhány napos sztrájkjához vezetett. Ilyen előzmények után kifejezetten kellemes meglepetés volt, hogy a kvalifikációt is az utolsó pillanatban bebiztosító Carlos Manuel góljával legyőzték Angliát, ám ezután a csapatkapitány, Manuel Bento kapus egy edzésen súlyosan megsérült, így a második mérkőzésen már nem tudott a kapuba állni, nélküle pedig kikapott a csapat a lengyelektől.

Egy döntetlen tehát kellett volna legalább a portugáloknak is a Guadalajarában rendezett összecsapáson, a helyszínnek pedig azért volt különös jelentősége, mert ez volt az első magaslati pályán (1570 m-en) rendezett meccs mindkét csapat számára, mely szintén felboríthatta kissé az erőviszonyokat. Az Atlasz oroszlánjai talán meg is lepték a kissé elbizakodott ellenfelüket és a kezdeti kontráik is több veszélyt hordoztak magukban, a 19. percben pedig egy a védők által könnyelműen eladott labdából az akkor alig 23 esztendős balszélső Abderrazak Khairi egy nagy bombával kilőtte a jobb alsó sarkot. A szintén a FAR Rabatból beválogatott Khairi fiatal kora ellenére addigra már két megnyert marokkói kupadöntőben is lőtt gólt és az Afrikai Bajnokcsapatok Kupájának megnyeréséből is kivette a részét, az első válogatott gólja után pedig nem kellett sokat várni a másodikig. Alig hét perccel később ugyanis Labid Khalifa keresztlabdáját kapásból zúdította a hálóba és írta be magát ezzel örökre a marokkói futball históriájának aranylapjaira. A túloldalon Zaki nagy robinzonáddal kipiszkálta a jobb alsó sarokból António Sousa sistergős löketét, a második játékrészben pedig az eredmény higgadt őrzése mellett Timoumi forintos labdát tálalt a ritka franciaországi légiósok közé tartozó Abdelkrim Merry, művésznevén „Krimau” elé, aki három gólosra növelte csapata előnyét. A hajrában a csereként beálló Diamantino még ugyan szépített egy túlságosan merész Zaki kivetődés után, de a 3-1-es végeredmény a portugálok kiesését és első afrikai csapatként Marokkó nyolcaddöntőbe jutását jelentette, mégpedig a csoport megnyerésével, hiszen az angolok Lineker triplájával megverték a lengyeleket.


A sors azonban nem kedvezett különösebben a marokkóiaknak, hiszen a csoportkörben ismét csak bukdácsoló, ám végül a döntőig menetelő NSzK volt a következő ellenfél (még csak nem is magaslaton), és bár Zaki bravúrjaival sokáig tartották magukat az Atlasz oroszlánjai, a 88. percben Lothar Matthäus távoli szabadrúgása utat talált magának a bal alsó sarokba, ami a marokkói kaland végét jelentette. Badou Zakit így is Afrika legjobb labdarúgójának választották abban az évben és kipróbálhatta magát a spanyol bajnokságban is, hat szép évet töltött Mallorcán, majd pályafutása befejeztével edzősködésre adta a fejét. Csapataival nyert marokkói és algériai kupát, többször a válogatott kispadján is megfordult, 2004-ben például az Afrika-kupa döntőjéig vezette Marokkót. Játékosként Timoumi is megfordult rövid időre Európában mielőtt visszavonult volna, Khairi ígéretesen induló játékospályafutása viszont visszafogottabban folytatódott és edzőként sem sikerült eddig sok sikert elérnie, tavasszal épp szeretett klubját, a FAR Rabatot irányíthatta, ám a gyengébb szereplés miatt április közepén elbocsátották.

 

A mérkőzés összefoglalója:

comments powered by Disqus