Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

A Wydad Casablanca 25 év után újra az afrikai klubfutball trónján

2017. november 05. - Legris

Szombaton véget ért a 2017-es afrikai Bajnokok Ligája, mely a BL-lebonyolítású sorozat 21 éves történetében az első volt 8-ról 16 csapatosra bővített csoportkörrel és az utolsó, melyet a naptári év szerint rendeztek. A fináléban 18 év után diadalmaskodott újra marokkói csapat, míg zsinórban másodszor bukott el a döntőben kairói klub, ezúttal a nyolc címével rekordernek számító Al Ahly. Talán már a döntő két résztvevője is jól mutatja, hogy ebben a szezonban talán még a korábbiaknál is élesebben rajzolódott ki az a tendencia, miszerint a válogatott szinten a kontinens legerősebbjei közé tartozó nyugat-afrikai országok klubszinten sokkal inkább háttérbe szorulnak jóval szerényebb anyagi helyzetük miatt, hiszen gyakran csak félprofi egyesületeik nem tudják megtartani a tehetségeiket, akik sokszor már tinédzser korukban Európában vagy a világ más táján próbálnak szerencsét, hogy játékukból megélhetést is biztosíthassanak maguknak és családjuknak. Így aztán a valamivel tehetősebb dél- és főként az észak-afrikai klubok szerepeltek jól az idei BL-ben is, a negyeddöntőben például a kontinens északi régióját hat, a délit két csapat képviselte. A továbbiakban röviden végigtekintjük az idei sorozat legfőbb eseményeit.

A csapatkapitány Brahim Nakach emeli magasba a trófeát

 

A csoportkör mezőnyének kibővítése ellenére a selejtezők során már több meglepetés született, például a két éve győztes kongói TP Mazembe is idejekorán elvérzett a zimbabwei CAPS Uniteddel szemben, miközben a nyugat-afrikai klubok is sorra elhullottak. A nigériai Rivers United például hiába nyerte meg hazai pályán 3-0-ra az első meccset a szudáni Al-Merrikh gárdájával szemben, a „Mars-csapat” a visszavágón 4-0-ra diadalmaskodott, így 2015 után ismét mindkét szudáni nagyágyú bejutott a csoportkörbe. Szudán mellett az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) ranglistáján az első két helyen álló Tunézia és Egyiptom tudta mindkét indulóját a főtáblára juttatni, miközben etiópiai klub (Saint George) először került a sorozat történetében a főtáblára, mozambiki egyesület (Ferroviário Beira) pedig 15 év után képviselhette újra az országot a kontinens legjobbjai között.

Az A-csoportból aztán a mozambiki Ferroviário Beira váratlanul tovább is jutott, ám ehhez egy nagy adag szerencse is jól jött. Az utolsó fordulóban ugyanis voltaképpen csak az lett volna kérdés, hogy a tunéziai Étoile du Sahel mögött melyik szudáni egylet kerül a negyeddöntőbe, ám egy nappal a meccsek előtt a FIFA felfüggesztette Szudán tagságát a helyi szövetség elnökének személye körül kialakuló vélt vagy valós politikai beavatkozás miatt. Nem sokkal később ugyan sikerült rendezni a világszövetséggel a viszonyokat, ám addigra már mind az Al Hilal, mind az Al Merrikh a kizárás sorsára jutott elmaradt mérkőzéseik miatt.

A B-csoportban a két éve döntős USM Alger a papírformának megfelelően a kvartett élén végzett a középhátvéd létére három gólt is szerző Farouk Chafai vezérletével, ám a tavalyi döntős kairói Zamaleknek alaposan beletört a bicskája a két meglepetéscsapatba. Különösen a líbiai Al Ahli Tripoli okozott kellemes meglepetést annak ellenére, hogy a Líbiában dúló polgárháború miatt minden „hazai” mérkőzését Tunéziában játszotta le a csapat. Közben a mindössze 21 esztendős irányítóra, Muaid Ellafira nagyon rájárt a rúd, hiszen februárban néhány napot ismeretlen fegyveresek fogságában töltött, akik csak váltságdíjért cserébe engedték szabadon, egy hónappal később édesapját is elvesztette a háborúban, a pályán azonban remek teljesítményt nyújtott, a selejtezőkben elért négy góljához még kettőt tett hozzá a csoportküzdelmek során és nagyban hozzájárult csapata negyeddöntőbe jutásához.

Az idei afrikai BL álomtizenegye

A C jelű kvartett csalódását a három éve döntőig jutó kongói AS Vita Club okozta, mely végül még az újonc etiópiaiak mögött is elmaradt. Igazából a Saint George három kör után még kapott gól nélkül vezette is a csoportot, de aztán holland vezetőedzője távozása után nagyon visszaesett a gárda. Így a tunéziai bajnok Espérance Tunis a sorozat gólkirályi címét is begyüjtő Yassine Khenissi négy góljával érvényesítette a papírformát és végül egy nagy hajrával a címvédő dél-afrikai Mamelodi Sundowns is be tudott futni a második helyre.

A D-csoportban a két későbbi döntőst alaposan megizzasztotta a zambiai bajnok Zanaco FC, mely csak az utolsó fordulóban Casablancában elszenvedett 1-0-s vereség miatt maradt le a negyeddöntőről, miközben a kameruni Coton Sport a csoportkör egyetlen pont nélküli csapataként végzett az utólag igencsak erősnek tűnő kvartettben.


Az egyenes kieséses szakaszban aztán ha szoros csatában is, de a két meglepetéscsapat tündérmeséje már véget ért, az Al Ahli Tripoli az Étoile du Sahellel szemben maradt alul, a Ferroviário Beira pedig csak kevesebb idegenben lőtt gólja miatt bizonyult gyengébbnek az USM Alger-nél.  A két finalista is alaposan megszenvedett a döntőig vezető úton, az Al Ahly hazai pályán például hátrányból mentette 2-2-re az Espérance elleni meccsét a negyeddöntők legnagyobb rangadóján, majd Tuniszban is hátrányba került, végül azonban épp tunéziai hátvédjének, Ali Maaloulnak és a nigériai Junior Ajayinak a góljaival kiharcolta a továbbjutást. A sascímeres gárdára az elődöntőben a másik tunéziai csapat, az Étoile du Sahel várt, mely hazai meccsét megnyerte ugyan 2-1-re, az egyiptomi visszavágón az Al Ahly valósággal átgázolt a csillagosokon, Maaloul újabb gólt szerzett honfitársai ellen, a marokkói Walid Azarou pedig egy mesterhármassal járult hozzá a 6-2-es diadalhoz.

Mindeközben a Wydad a negyeddöntőben a címvédő Mamelodi Sundowns ellen vérzett el kis híján, hiszen az idegenbeli 0-1 után hazai pályán is ugyanilyen arányú végeredmény született, a büntetőpárbaj során pedig a dél-afrikaiak két tizenegyest is fölé lőttek, egyet pedig Laaroubi kapus hárított. Az elődöntő valamivel könyebbre sikerült, hiszen az Algírból hozott 0-0 után Casablancában a két ifjonc, El Karti egy és Bencharki két góljával 3-1-re sikerült legyőzni az USM Algert, vagyis a fináléba a két hazai vezetőedző által irányított csapat, Hossem El Badry Al Ahly-ja és Hussein Amouta Wydadja jutott be.


Balra: az Al Ahly utolsó hazai edzése, jobbra: tömeg a casablancai jegypénztárak előtt

Tekintve, hogy Marokkó 18 éve várt BL-győzelemre, Egyiptom pedig a 30 év után újra kivívott VB-kvalifikáció után még a szokottnál is nagyobb futballázban él, hatalmas érdeklődés előzte meg a döntőt. Az még aligha meglepő, hogy a mérkőzéseket telt ház előtt rendezték meg a 80 ezres Borg El Arab Stadiumban és a 67 ezres Stade Mohamed V-ben egyaránt, de például a visszavágó előtti utolsó hazai Al Ahly edzésre is több tízezer szurkoló látogatott ki, míg Casablancában a jegypénztárak megnyitásának napján azonnal elfogyott gyakorlatilag az összes belépő.

Az első összecsapáson Momen Zakaria már a harmadik percben megszerezte a vezetést az egyiptomiaknak egy remek lövéssel, ám az első negyedóra elteltével a sorozatban már az ötödik gólpasszát kiosztó Mohamed Ounajem beadásából kiegyenlített Achraf Bencharki, mivel pedig a hátralévő időben sikeresen tartották távol a kapujuktól a marokkóiak a hazai támadókat (az ezutáni 17 hazai lövésből egy sem találta el a kaput), a Wydad egy kedvezőnek tekinthető 1-1-es döntetlenről, egy idegenben szerzett góllal várhatta a casablancai visszavágót.

Walid El Karti öröme a döntőben szerzett győztes gólja után

A mindent eldöntő találkozóra azonban már csak mankóval érkezhetett Ounajem, míg az Al Ahly-ba visszatért az egyiptomi válogatott februári Afrika Kupa ezüstérmében is kulcsszerepet játszó Abdallah El Said. Ennek megfelelően a meccs nagy része a vendégek mezőnyfölényével telt, azonban ez is meddőnek bizonyult, sőt a hazai kontrák veszélyesebbek voltak. Az első félidőben El Haddad még csak egy kapufáig jutott, de a 67. percben Bencharki beadását a védők között berobbanó Walid El Karti a hálóba fejelte valóságos hangrobbanást kiváltva a stadionban. A hajrában az Al Ahly még mindent egy lapra feltéve próbált rohamozni, de továbbra sem sikerült bevenniük Laaroubi kapuját.

Balról: Noussir, El Haddad és Laaroubi a kupával, miközben Bencharki már készíti a szelfit

Győzelmével a Wydad másodszor nyerte el Afrika legrangosabb klubtrófeáját (első alkalommal még az Afrikai Bajnokcsapatok Kupáját 1992-ben), Marokkó pedig 18 év után nyert újra BL-t, így az ország futballszurkolói is optimistán várhatják a VB-selejtezők utolsó fordulóját is, ahol a marokkói válogatott 20 év szünet után szeretné kiharcolni a kvalifikációt a jövő évi oroszországi tornára. Mindez azt is jelenti, hogy szöges ellentétben az európai BL-lel, Afrikában az elmúlt öt évben öt különböző ország csapatai nyerték meg a sorozatot. A Wydadra is vár még egy nagy kaland idén, hiszen a győzelemért járó 2,5 millió dolláros díjazás mellett (ez az összeg egyébként alig negyvenede az európai BL-győztes UEFA-díjazásának) a marokkóiak a kontinens képviseletének jogát is elnyerték az Egyesült Emírségekben decemberben rendezendő klub VB-n.

 

comments powered by Disqus