Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

Az Afrika-kupa csapatai - D-csoport

2017. január 08. - Legris

Az idei Afrika-kupa utolsó csoportjának tagjaihoz érkezett csapatbemutató sorozatunk, ahol két, akár a végső győzelemre is esélyes válogatottról is szó esik, melyek ráadásul a torna örökranglistáján is az első két helyen állnak. A legutóbbi torna ezüstérmese, Ghána és az örökranglistát hét korábbi győzelmével vezető, az utóbbi három torna elbukott selejtezői után azonban most hét év után a kontinensbajnokságra visszatérő Egyiptom mellett az elmúlt három tornán két bronzérmet gyűjtő Mali és az ANK-ra 39 év kihagyás után kvalifikáló Uganda található a kvartettben. A négy válogatott közül ráadásul három, Ghána, Egyiptom és Uganda közben a VB-selejtezők csoportkörében is összekerült, így ismerősként, és előzményektől sem mentesen találkozhatnak újra.

(a játékosok csapatképen való azonosításához a következő rövidítéseket használjuk: e=első sor, á=álló sor, b=balról, j=jobbról, 1=első, 2=második, 3=harmadik, k=középen)

 

 

 

Becenév: fekete csillagok (black stars)
Legjobb ANK-eredmények: 4-szer bajnok (1963, 1965, 1978, 1982), 5-ször döntős (1968, 1970, 1992, 2010, 2015), 1-szer bronzérmes (2008), 3-szor negyedik (1996, 2012, 2013), 3-szor negyeddöntős (1994, 2000, 2002)

Szövetségi kapitány: Avram Grant (izraeli)

Második Afrika-kupájára készül immár az izraeli mester, aki leginkább a Chelsea-nél töltött időszaka, a Premier League-ben és a BL-ben 2008-ban szerzett ezüstérmek miatt ismert a világban. Pedig szülővárosában már 18 éves kora óta edzősködött utánpótláscsapatoknál, majd 32 esztendősen vette át a Hapoel Petah Tikva felnőttcsapatát, mellyel izraeli kupát és bajnoki ezüstérmet nyert. A Maccabi Tel Aviv kispadján már a bajnoki cím is összejött 1992-ben és ’95-ben, majd a Maccabi Haifa vezetőedzőjeként 2001-ben és 2002-ben is, miután minden idők legfiatalabb izraeli szövetségi kapitányaként 47 évesen elvállalta a válogatott irányítását is. Az EB- és VB-selejtezőkön ugyan biztatóan szerepelt a csapata, végül egyik kvalifikációt sem sikerült kivívni, így barátja, Roman Abramovich hívására jöhetett létre kissé váratlanul a már említett Chelsea-kaland. Angliában még a Portsmouth-nál és a West Hamnél töltött rövidebb és nem túl sikeres időszakokat, majd még rövidebb és sikertelenebb periódust a Partizan Beogradnál. Két év pihenő után 2014 novemberében vállalta el a ghánai válogatott irányítását, és voltaképpen az első Afrika-kupáján szerzett ezüstérem cseppet sem nevezhető kudarcnak, bár az országban már nagyon régóta várnak a futballszurkolók egy igazán nagy sikerre.

Út a tornára

Már az afrikai labdarúgás kezdetei óta jelentős szerepet játszik Ghána a kontinentális tornákon, a nagy válogatott siker azonban nagyon elkerüli a fekete csillagokat. Az utóbbi időkben az ország klubfutballjai is jelentős visszaesésen ment keresztül, de az egyre növekvő számú légiósoknak köszönhetően a válogatott mégis minden tornának esélyesként vág neki. Voltaképpen esélyeshez méltó magabiztossággal jutott ki most is a ghánai válogatott az Afrika-kupára, hiszen az első három fordulóban megverték otthon Mauritiust (7-1) és Mozambikot (3-1), valamint idegenben Ruandát (1-0) is, és már csak akkor veszítettek pontot a mozambiki fellépésük során (0-0), majd Ruanda ellen hazai pályán (1-1), amikor már nem volt nagy veszélyben a csoportelsőség. Aggodalomra esetleg inkább az adhat okot, hogy a VB-selejtezők első körében közben a Comore-szigetek ellen sem sikerült idegenben győzni, és csak a hazai visszavágón tudták a fekete csillagok bebiztosítani a továbbjutást, majd a csoportkörben egy Uganda elleni hazai döntetlennel és egy egyiptomi vereséggel kezdtek, így nagyon nehéz helyzetbe kerültek, így elsősorban arra koncentrálnak, hogy 35 év után újra ANK-aranyérmet szerezzenek.

A csapat

A selejtezők alatt felváltva őrizte a fekete csillagok hálóját a spanyol másodosztályban idén kispadra szoruló Razak Brimah (áj1) és a norvégiai születésű, egy MLS-kaland után szülőhazájába bajnoki címmel visszatérő Kwarasey. A védelem tengelyében az MLS-be épp most igazoló Jonathan Mensah (áb2) és a jelenleg Törökországban profiskodó Boye mellett a Leicesterben inkább a középpályán bevetett Amartey (áb3) is megfordult. A balhátvéd a Chelsea-ből a Schalkénak kölcsönadott Baba Rahman (áb1), a jobbhátvéd pedig Mensah leendő klubtársa, Afful (ej2). A középpályán az állandó sérülésekkel bajlódó Kwadwo Asamoah (Juventus) hiányában a Panathinaikosnál új otthonra lelő Wakaso (áj2), az Atléticónál egyelőre csak epizódszerepet kapó Thomas Partey és az egyaránt a Serie A-ban játszó Badu (ej1) és Acquah szokott helyet kapni. A támadósorban nagyon széles Grant repertoárja, de az idősebbik Ayew testvér, André és egy újabb Chelsea-kölcsön, a most épp a Newcastle-ben játszó Atsu (ek) helye biztosnak tűnik, ugyanakkor a veterán Asamoah Gyané már nem annyira, különösen visszatérő sérülései miatt.

Kapusok: Razak Brimah (Cordoba), Adam Kwarasey (Rosenborg), Rochard Ofori (Wa All Stars)
Védők: Harrison Afful (Columbus Crew), Andy Yiadom (Barnsley), Baba Rahman (Schalke), Frank Acheampong (Anderlecht), John Boye (Sivasspor), Jonathan Mensah (Columbus Crew), Daniel Amartey (Leicester), Edwin Gyimah (Orlando Pirates)
Középpályások: Emmanuel Agyemang-Badu (Udinese), Afriyie Acquah (Torino), Thomas Partey (Atletico Madrid), Mubarak Wakaso (Panathinaikos), Christian Atsu (Newcastle), Ebeneze Ofori (AIK Stockholm), Samuel Tetteh (Leifering), Joseph Attamah (Basaksehir)
Támadók: Asamoah Gyan (Al Ahly Dubai), Jordan Ayew (Aston Villa), Abdul-Majeed Waris (Lorient), André Ayew (West Ham), Ebenezer Assifuah (Sion), Bernard Tekpetey (Schalke), Raphael Dwamena (Austria Lustenau)

A csapat sztárja: André Ayew

Talán sokak emlékezetében megmaradt az a jelenet, amikor az előző Afrika-kupa döntője után az akkor 25 esztendősen már a csapatkapitányi karszalagot viselő André Ayew zokogva veszi tudomásul, hogy a kupát megint az ellenfél játékosai vehetik át. Azóta elhagyta anyaegyesületét, az Olympique Marseille-t melynek már édesapja, a háromszor Afrika legjobbjának választott Abedi Pelé is tagja volt. Korábban csak két évet töltött kölcsönben más csapatoknál (Lorient, Arles), összesen 207-szer öltötte magára az OM mezét, melyben 60 góllal és 25 gólpasszal segítette a csapatot. Noha Franciaországban született, nála egy pillanatig sem volt kérdéses, melyik válogatottban szerepeljen, 19 évesen be is mutatkozott a címeres mezben és a 2008-as Afrika-kupán már pályára lépett a végül bronzérmet szerző csapatban. 2010-ben már Ghána alapembere volt a döntőig tartó menetelés során, mint ahogy a dél-afrikai világbajnokságon is, ahol viszont a drámai körülmények között elbukott negyeddöntőn sárga lapos eltiltása miatt nem játszhatott. A 2012-es ANK megint egy csalódást jelentő negyedik helyet hozott, majd a következő évi tornán a szövetséggel kialakult vitája miatt nem vett részt. Az említett, talán legfájóbb 2015-ös torna után a Premier League-be szerződött, a Swansea-nál töltött idő pedig olyan jól sikerült, hogy a West Ham 20 millió fontot fizetett érte, és ha új klubjánál még nem is sikerült igazán  bizonyítani, ismét a fekete csillagok legfontosabb játékosaként érkezik Gabonba.

 

 

 

Becenév: sasok (aigles)
Legjobb ANK-eredmények: 1-szer döntős (1972), 2-szer bronzérmes (2012, 2013), 3-szor negyedik (1994, 2002, 2004) 

Szövetségi kapitány: Alain Giresse (francia)

Az 1984-es Európa Bajnok francia válogatott középpályása már nem először irányítja Mali válogatottját, hiszen 2012-ben már vele szereztek negyven év után újra ANK-érmet a sasok. Játékospályafutása befejezése után egyébként először sportigazgatóként dolgozott korábbi klubjánál, a Bordeaux-nál, majd a Toulouse-nál lett először vezetőedző a másodosztályban, ahol sikerült feljuttatnia a csapatot az élvonalba. 2001-ben érkezett először Afrikába, amikor a marokkói FAR Rabat irányítását vállalta el. A fővárosiakkal a bajnokságban nem sikerült az áttörés, de közben egy kupát nyert 2003-ban, majd rövid ideig a grúz válogatottat is irányította. Egy évvel később azonban már visszatért Afrikába és gaboni szövetségi kapitány lett, a párducokat pedig a világranglista 125. helyéről a 40-re repítette, miközben tíz év után juttatta el újra Afrika-kupára 2010-ben, a csoportkörön azonban már nem sikerül továbbjutni. Ez után következett a már említett első Mali-küldetés, ám a sikeres kontinensbajnokság után nem maradt a sasoknál. Szenegál kispadját vette át, de a legutóbbi ANK „halálcsoportjából” nem sikerült továbbjuttatnia a csapatot, és válogatási elvei miatt elég sok kritikát kapott, így végül elbocsátották. Sokáig nem maradt munka nélkül, hiszen alig két hónappal később már vissza is tért Maliba és újra a sasokat vezetheti a 2017-es ANK-n.

Út a tornára

Mali is az afrikai futball egyik elátkozott nemzetének tekinthető, hiszen a hetvenes évektől kezdve összesen hétszer jutottak be a legjobb négy közé, megnyerniük azonban még sohasem sikerült a tornát. Most is kissé nehezen indultak az Afrika-kupa selejtezői a számukra, hiszen a Dél-Szudán elleni hazai győzelem (2-0) után Beninben döntetlenre végzett a csapat (1-1). Ezután viszont egyre jobban belelendültek a sasok és Egyenlítői-Guineát mind otthon, mind idegenben egy-egy hajrába szerzett góllal győzték le 1-0-ra, majd Dél-Szudánban (3-0) és a záró fordulóban a még egyetlen versenyben maradt kihívó, az önmagához képest addig jól teljesítő Benin ellen (5-2) már könnyedebben tudtak diadalmaskodni, így végül öt pontos előnnyel nyerték meg a csoportot. A VB-selejtezők ugyanakkor közben nem alakultak ilyen jól, már az első körben nehezen tudtak fordítani Botswana ellen a hazai visszavágón, aztán a csoportkörben Elefántcsontparton viszonylag sima vereséget szenvedtek (1-3), majd hazai pályán nem tudták legyőzni Gabont (0-0). A kontinensbajnokságon inkább utóbbiak szintjéhez közelebbi ellenfelekkel kerülnek majd szembe és a papírforma alapján nem is a sasokat várhatjuk leginkább a továbbjutó helyekre.

A csapat

A veterán portás, Soumaila Diakité most is tagja a keretnek, de igazából már csak harmadik számú kapus a francia másodosztályban védő Oumar Sissoko (áb2) és a legutóbbi U20-as VB-n bronzérmet szerző sasfiókák csapatkapitáya, Djigui Diarra mögött. A védelem tengelyében a harmadik évét az Udinesénél töltő Molla Wague (áb1) és az afrikai élmezőnybe tartozó kongói Mazembében légióskodó Salif Coulibaly (áj2) játszott a selejtezők során, a jobbhátvéd a tavaly kieső Reims egyik legjobbja, Hamari Traoré (ek), a balhátvéd pedig a Lille-ben egyelőre csak kispadozó 21 éves Youssouf Koné (eb2), aki szintén tagja volt az U20 VB-bronzérmes csapatnak, de a Görögországban élő Ousmane Coulilbaly is fel szokott bukkanni a széleken. A középpályás szűrés a 26 esztendős csapatkapitány Yacouba Sylla (áj1) dolga, de mellette a Bastia és a Monaco fiataljai, Lassana Coulibaly (eb1) és egy újabb U20 VB-bronzérmes, Adama Traoré, valamint a belga másodosztályból beválogatott Mamoutou Ndiaye is megforult a kezdőcsapatban. A támadásokat általában két szélső játékára alapozza Giresse, akik a klubjaiknál inkább csak cserejátékosnak számító Moussa Doumbia (ej2) és fiatalabbik Yatabare testvér, Sambou Yatabare (áj3). A csatárok közül sokan hiányoznak, mint az utóbbi időben keveset játszó, de a napokban a Metzhez szerződő Cheick Diabaté, a sérült Aboulaye Diaby (FC Brugge), vagy a korábban még a csapatkapitányi címet is viselő Modibo Maïga (Al Ittihad), így a portugáliai szezonját remekül kezdő, ám egy kiállítás után visszaeső Marega (áb3), és Mustapha Yatabaré (ej1), illetve a sérüléséből lassan visszatérő Diafra Sako játékára van leginkább esély.

Kapusok: Soumaila Diakité (Stade Malien), Djigui Diarra (Stade Malien), Oumar Sissoko (Orléans)
Védők: Ousmane Coulibaly (Panathinaikos), Hamari Traoré (Reims), Molla Wagué (Udinese), Salif Coulibaly (TP Mazembe), Mohamed Oumar Konaté (Renaissance Berkane), Mahamadou N’Diaye (Troyes), Youssouf Koné (Lille), Charles Traoré (Troyes)
Középpályások: Yves Bissouma (Lille), Mamoutou Ndiaye (Antwerp), Lassana Coulibaly (Bastia), Yacouba Sylla (Montpellier), Samba Sow (Kayserispor), Adama Traoré (Monaco), Sambou Yatabaré (Werder Bremen)
Támadók: Moussa Doumbia (Rosztov), Moussa Marega (Vitoria Guimaraes), Kalifa Coulibaly (Gent), Moustapha Yatabaré (Karabükspor), Bakary Sako (Crystal Palace)

A csapat sztárja: Moussa Marega

Mint említettük, a sasok két legfontosabb gólfelelőse, Diaby és Diabaté nem lehetnek ott a tornán, így a gólokat talán leginkább Moussa Maregától várhatjuk az Afrika-kupán. A 25 esztendős csatár Franciaországban született és ott kezdte profi pályafutását a másodosztályú Amiens színeiben, majd egy gyors, de viharos tunéziai kitérő után 2015-ben került Portugáliába, akkor még a Maritimóhoz. A madeira-szigeti egyesületben két félszezon alatt 15 gólt szerzett és 8 gólpasszt adott, és végül az a Porto igazolta le, amelyiknek a vesztét korábban az ő gólja jelentette a portugál kupa elődöntőjében. Márciusban Giresse válogatottjában is bemutatkozhatott Marega, de a klubváltás nem sikerült túl jól, egyetlen egy gólt szerzett a tavasszal, így nyáron már kölcsönben a Vitória Guimaraeshez került. Ebben a szezonban az első nyolc bajnokiján tíz gólt szerzett két gólpassz mellett, miközben első válogatott találatát is a hálóba lőtte a Benin elleni ANK-kvalifikációt érő mérkőzésen. November elején viszont kiállították a Nacional Madeira elleni meccsen, majd két meccses eltiltásának letöltése óta sem találta meg góllövőcipőjét, így is vezeti azonban a portugál bajnokság góllövőlistáját és a hírek szerint a Liverpool és a Tottenham is fontolgatja a szerződtetését.

 

 

 

 

Becenév: fáraók (pharaohs)
Legjobb ANK-eredmények: 7-szer bajnok (1957, 1959, 1986, 1998, 2006, 2008, 2010), 1-szer döntős (1962), 3-szor bronzérmes (1963, 1970, 1974), 3-szor negyedik (1976, 1980, 1984), 4-szer negyeddöntős (1994, 1996, 2000, 2002) 

Szövetségi kapitány: Héctor Cúper (argentin)

Az argentin mestert nem is olyan régen a világ legjobb edzői között tartották számon, ám miután összesen hét címet bukott el és szerzett ezüstérmet különböző csapataival végül kissé igazságtalan módon elfeledkeztünk már róla. Először a Huracánnal szerzett bajnoki ezüstöt Argentínában, majd Európában a Mallorca edzőjeként előbb a spanyol kupadöntőig, majd a KEK-döntőig vezette a tanítványait, de végül ezeket a finálékat is elbukták. A Valenciával kétszer egymás után BL-döntőt játszott, majd az Interhez szerződve egy harmadikat is, természetesen mindet elveszítve. Bár ezekkel a csapatokkal nyilvánvalóan az ezüstérmek is szép teljesítménynek számítanak, az áttörés hiányában ezután visszaesett az ázsiója. A Mallorcát egyszer még benntartotta az élvonalban, ezután onnan is, mint ahogy rövid időn belül a Betistől és a Parmától is távoznia kellett. Görögországban még az Aris Thessalinikivel is elért egy görög kupadöntőt, de talán mondanunk sem kell, hogy ezt is elveszítették a tanítványai és hiába vezette az EL-be a csapatot, ahol az Atlético Madridot kétszer le is győzte, végül ott is visszaesett csapata teljesítménye. A Santanderrel rövid időre még visszatért a spanyol élvonalba, megfordult Törökországban és az Emírségekben, majd egy év pihenés után 2015 márciusában vállalta el az egyiptomi szövetségi kapitányi felkérést. Itt eddig sok panasz nem lehet a teljesítményére, hiszen három kihagyott Afrika-kupa után vezette vissza a fáraókat a kontinenstornára és a VB-selejtezőkön is jól halad a csapat. Egyelőre.

Út a tornára

Az egyiptomi válogatott ANK-kvalifikációja annál is inkább értékes siker, mert az egyik legnagyobb favoritot, Nigériát ütötték ki a selejtezőkön. Az első két meccsüket könnyedén hozták a fáraók Tanzánia ellen hazai pályán (3-0), majd Csád ellen idegenben (5-1). A VB-selejtezők első körében is épp Csáddal kerültek szembe és kellemetlen meglepetésként 1-0-s vereséget szenvedtek idegeben (ez Cúper eddigi egyetlen veresége tétmeccsen), a visszavágót viszont egy 4-0-s sikerrel hozták, Csád pedig nem sokkal később anyagi okokra hivatkozva visszalépett az ANK-selejtezőktől is, ami azt jelentette, hogy a legjobb csoportmásodik helyre nem marad esélye a csapatoknak, csak a megmaradt trió első helyezettje juthat el Gabonba. Ilyen előzmények után különösen nagy jelentőséggel bírt, hogy a Nigéria elleni idegenbeli mérkőzésen Mohamed Salah a 90. percben egyenlíteni tudott (1-1), a visszavágót pedig Ramadan Sobhi góljával megnyerték a fáraók. Az ezzel el is készült torta tetején csak a hab volt már Tanzánia idegenbeli legyőzése az utolsó fordulóban, ami viszont nagyobb jelentőséggel bír, az a VB-selejtezők csoportkörében a Kongói Köztársaság ellen idegenben (2-1) és Ghána ellen hazai pályán (2-0) aratott két győzelem, hiszen így a 7 korábbi címével rekorder Egyiptom talán a legjobb formában lévő csapatként érkezik a kontinenstornára.

A csapat

Mint szinte mindig, a keret most is legnagyobb részben Egyiptom két legnagyobb klubjának, az egyaránt kairói Al Ahly-nak és a Zamaleknek a játékosaira épül, így a kapusok között is ott a két egyesület első számú hálóőre, Ekramy és El-Shenawy (ek) a fáraók kapuját azonban az utóbbi selejtezőkön a már 43 esztendős legenda, a négyszeres ANK-győztes Essam El Hadary őrizte, aki pályára lépése esetén az Afrika-kupák történetének legidősebb játékosa lehet. A védelemből sérülés miatt hiányozni fog Ramy Rabia (áj3, Al Ahly), így Hegazy (áb3) középhátvéd társa Ali Gabr lehet, a balhátvéd a szaúdi légiós Abdel-Shafy, a jobb oldalon pedig a Svájcban szereplő Omar Gaber (ej2) vagy a veterán Ahmed Fathi kaphat bizalmat. A középpályán az Arsenalban még azért kiegészítő embernek számító Elneny (eb2) mellett Tarek Hamed (áj1) játszik legtöbbször. Az akciók kialakításáért a csapatkapitány Abdallah Said (ej1) és a két szélen bevetett Mohamed Salah (eb1), valamint a Trezeguet (áb2) néven játszó ifjú Mahmoud Hassan a felelősek, de az egyiptomi futball legújabb üdvöskéje, a 19 esztendősen a Stoke-ba igazoló Ramadan Sobhi bevetése is elképzelhető. Az előretolt éknek használt Bassem Morsit az utolsó keretszűkítésnél ezúttal kirostálta Cúper, így Mohsen vagy a 18 éves kora óta, öt éve Portugáliában légióskodó Koka (áj2) játéka kerülhet előtérbe.

Kapusok: Ahmed El-Shennawy (Zamalek), Essal El-Hadary (Wadi Degla), Sherif Ekramy (Al Ahly)
Védők: Ahmed Fathi (Al Ahly), Ahmed Elmohamady (Hull), Mohamed Abdel-Shafy (Al Ahly Riyad), Karim Hafez (Lens), Ahmed Hegazy (Al Ahly), Saad Samir (Al Ahly), Ahmed Dweidar (Zamalek), Ali Gabr (Zamalek), Omar Gaber (Basel)
Középpályások: Mohamed Elneny (Arsenal), Tarek Hamed (Zamalek), Ibrahim Salah (Zamalek), Abdallah El-Said (Al Ahly), Amr Warda (Panetolikos), Ramadan Sobhi (Stoke), Mahmoud Hassan Trezeguet (Mouscron)
Támadók: Ahmed Hassan Koka (Braga), Marwa Mohsen (Al Ahly), Mahmoud Abdel-Moneim Kahraba (Al Ittihad), Mohamed Salah (Roma)

A csapat sztárja: Mohamed Salah

Afrika egyik legmagasabban jegyzett játékosa egy kisebb kairói klubban, az El Mokawloonban (avagy Arab Constructors) kezdte karrierjét és a gólgyártást, így már 18 esztendősen bemutatkozott a válogatottban is. Amikor azonban 2012-ben a 74 halálos áldozatot hozó port szaidi tragédia és a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt a labdarúgóliga beszüntetését határozták el a vezetők, húsz esztendősen Baselbe tette át a székhelyét. Első szezonjában a svájci bajoki cím mellett betalált az EL-ben a Totteham és a Chelsea ellen is, majd a következő ősszel az ő góljaival győzte le csapata kétszer is a Chelsea-t, miután a  londoniak januárban megvásárolták 16,5 millió euróért. Angliában azonban nem sok lehetőséget kapott, így előbb a Fiorentinának, majd némi jogi hercehurca után a Romának adták kölcsön, utóbbiak aztán összesen 20 millió euróért végleg megszerezték a játékjogát. Idén ősszel összese 9 gólt és 6 gólpasszt jegyzett a rómaiaknál, de talán számára fontosabb, hogy három elbukott ANK-selejtező és egy sikertelen VB-selejtezősorozat után végre eljuthat az egyiptomi válogatottal is egy jelentős tornára.

 

 

 

Becenév: darvak (cranes)
Legjobb ANK-eredmények: 1-szer döntős (1978), 1-szer negyedik (1962) 

Szövetségi kapitány: Milutin Sredojević (szerb)

Játékospályafutását az akkor még létező Jugoszláviában töltötte „Michu” Sredojević és edzősködni is ott kezdett, a szabdakai csapatot és az U20-as válogatottat is irányította rövid ideig, de sikereket igazából Kelet-Afrikában ért el. Először már 2001-ben Ugandába került, amikor az ország legpatinásabb csapatának, a Villa SC-nek a vezetőedzője lett és zsinórban három bajnoki címet szerzett, majd két év alatt két etióp bajnokságot is a Kedus Giorgis (St. George) csapatával. Tett egy rövid, sikertelen kísérletet a dél-afrikai és a tanzániai bajnokságban is, majd a Kedus Giorgishoz visszatérve még három etióp bajnoki címet begyűjtött. A szudáni bajnokságban az Al Hilallal „csak” egy ezüstéremig jutott, szövetségi kapitány pedig először Ruandában lett 2011-ben. A kelet-afrikai régió tornáján, a CECAFA-kupán rögtön a döntőig vezette a darazsakat, ahol csak büntetőkkel kaptak ki Ugandától, de a következő év már nem sikerült ilyen jól, így elbocsátották. 2013-ban vissza is tért korábbi sikerei színhelyére, Ugandába, ahol az elmúlt öt évben egy fiatal generációból fokozatosan épített egyre jobb csapatot, 2015-ben megnyerte a CECAFA-kupát a darvakkal, később bejutottak a VB-selejtezők csoportkörébe és 39 év után részt vehetnek az idei Afrika-kupán is.

Út a tornára

Noha Kelet-Afrika a kontinens labdarúgásának egyik bölcsője, az utóbbi időben a régió csapatai nem tartoznak Afrika legjobbjai közé. Most is csak Uganda képviseli ezt a területet, mely a selejtezők első fordulójában Botswanát (2-0), a másodikban pedig idegenben a Comore-szigeteket (1-0) győzte le. A darvak ezután a VB-selejtezők első körében idegenben (1-0) és otthon (3-0) is megverték Togót, ezzel pedig nagy meglepetésre bejutottak a csoportkörbe. A 2016-os év elején azonban az ANK-selejtezőkön nem bírtak Burkina Fasóval sem idegenben (0-1), sem otthon (0-0), így nagyon fontos volt, hogy Botswanában győzni tudtak (2-1), hiszen ezzel került elérhető közelségbe a legjobb csoportmásodikként kivívható kvalifikáció. A Comore-szigetek elleni nehézkes hazai győzelemmel (1-0) ezt végül sikerült is megszerezni, ráadásul mindeközben a VB-selejtezőkön Ghánában is döntetlent harcoltak ki, a Kongói Köztársaságot pedig 1-0-ra legyőzték. A tíz meccsen mindössze két kapott gól és a számtalan meglepetés talán azt is sejteni engedné, hogy Ugandától várhatjuk a torna meglepetését, a meglehetősen nehéznek ígérkező csoportban viszont a továbbjutás valóságos csodaszámba menne.

A csapat

A kaput a tavaly afrikai BL-t nyerő, és 2016 legjobb Afrikában szereplő játékosának megválasztott Onyango (áj3) őrzi, aki az ország történetében először kapta meg ezt a címet. A két középhátvéd a tehetősebb kelet-afrikai szomszédoknál légióskodik, Isinde (ej2) Etiópiában, Jjuko pedig Tanziában, de még a Libanonból beválogatott eredetileg középpályás Wasswa (áj2) is megfordult a kezdőben a selejtezők során. Az ifjú szélsőhátvédek a hazai ligából érkeznek, a bal oldalra Ochaya (áb1), a jobbra pedig Wadada, ám utóbbi helyén többször a szintén Libanonban profiskodó Iguma (áb2) is szerepet kapott. A középpályán Wasswa mellett az izlandi kiesőtől beválogatott Mawejje (ej1) és a dél-afrikai újoncnál kiegészítő embernek számító Aucho (áb3) szoktak szerepelni. Utóbbi csapattársa, a rutinos csapatkapitány Geofrey Massa (áj1) a középcsatár posztján játszik, de a támadásokat elsősorban a közönségkedvencnek számító, alig 19 esztendős Miya (eb2) és a Vietnámban élő Oloya, esetleg a Portugáliában kispadozó Luwagga Kizito (eb1) szervezik. Talán az eddigiekből, a játékosok nem túl magasan jegyzett klubjaiból is látszik, mekkora siker a darvak számára az Afrika-kupa részvétel, miután minden pontszerzés vagy lőtt gól újabb ünneplésre adhatna okot a szurkolóknak.

Kapusok: Denis Onyango (Mamelodi Sundowns), Salim Jamal (Al Merrikh), Robert Odongkara (Kedus Giorgis)
Védők: Tomothy Dennis Awany (Kampala City), Joseph Ochaya (Kampala City), Shafiq Batambuze (Tusker), Denis Inguma (Al Ahed), Isaac Isinde (klub nélkül), Murushid Juuko (Simba), Nicholas Wadada (Vipers SC)
Középpályások: Khalid Aucho (Baroka), Mike Azira (Colorado Rapids), Geoffrey Kizito (Than Quang Ninh), William Luwagga Kizito (Rio Ave), Tony Mawejje (Thróttur), Hassan Wasswa (Nijmeh), Moses Oloya (Hanoi T&T), Godfrey Walusimbi (Gor Mahia)
Támadók: Geoffrey Massa (Baroka), Farouk Miya (Standard Liège), Yunus Sentamu (Ilves), Geoffrey Sserunkuma (Kampala City), Muhammed Shaban (Onduparaka)

A csapat sztárja: Denis Onyango

Uganda nagyon régóta nem tartozik Afrika labdarúgásának élvonalába, most azonban olyan kontinentális sztárt tudhat a soraiban, amilyet korábban soha. A 29 esztendős Onyango ugyanis nem csak az első ugandai, aki elnyerte a legjobb Afrikában szereplő labdarúgó címet, de az első kapus is, aki ezt a titulust megkapta nemrég. Az ugandai fővárosban, Kampalában született portás már 17 évesen bajnoki címet szerzett a Villa SC-vel és a válogatottban is bemutatkozott, majd Sredojevic a Kedus Giorgishoz csábította Etiópiába. Onnan azonban ő a dél-afrikai SuperSport United csapatához vette az irányt, és a korábban bajnoki címet nem szerző pretóriaiakkal is zsinórban három bajnoki győzelemnek volt tevékeny részese. Egy szezont eltöltött az MP Black Aces-nél is, mielőtt 2011-ben jelenlegi klubjához, a szintén pretóriai Mamelodi Sundowns-hoz szerződött. Itt egy darabig csak a második számú hálóőr volt a dél-afrikai Sandilands, majd a zambiai Mweene mögött, a 2015/16-os szezonban azonban már rendre ő őrizte a hálót, a bajnokság legjobb játékosának is megválasztották és nem csak a bajnoki címet, de a 2016-os afrikai BL-t is megnyerték a klub történetében először.

 

Az Afrika-kupa történetével foglalkozó sorozatunk korábbi részei:

 

A csapatbemutató sorozatunk posztjai:

comments powered by Disqus