Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

A hónap afrikai álomcsapata - Október

2016. október 31. - Legris


Októberben sem maradhat el összeállításunk a hónap legjobb afrikai légiósairól, hiszen javában zajlik már a szezon Európa legjelentősebb bajnokságaiban, miközben az északi ligákban, valamint a többi kontinensen már a szezonhajrához értek a csapatok. Álomcsapatunkba ezúttal is több meglepő játékos is helyet kapott és azzal is ismét szembesülnünk kell, hogy a kapusposzt még mindig a gyengéje az afrikai labdarúgásnak, legalábbis októberben erre a pozícióra volt a legnehezebb kimagasló teljesítményt találnunk.


 

 

Mivel a néhány különböző európai élvonalban szereplő afrikai hálóőr nem különösebben jó hónapot tudhat maga mögött, így a portások közül ezúttal a jelenleg a francia másodosztályban szereplő Mamadou Samassa felé érdemes fordítanunk a figyelmünket. A franciaországi születésű mali kapus a Guingamp nevelése, a Ligue 2-ben rendszeresen védte is a bretonok hálóját, és Mali válogatottjában is bemutatkozott, ám a csapat feljutása után kispadra szorult, így nyáron a kieső Troyes-hoz igazolt. A szezont ugyan nem kezdték jól új csapatával, de októberben három bajnokin hét pontot szereztek és Samassa mindössze egyetlen gólt kapott. Érdekesség, hogy akkor az ellenfél, az Orléans hálóját a mali válogatott legutóbbi meccsein bevetett portás, Oumar Sissoko védte, akivel azonban Alain Giresse szövetségi kapitány nincs megelégedve, így két év kihagyás után Samassa neve is újra felmerült a sasoknál, ő azonban egyelőre időt kért még a klubjába való beilleszkedéshez, de a januári Afrika-kupán már akár a nemzeti csapat rendelkezésére állhat.

 

 

Nehéz megmondani, hogy a Chelsea nagyot javuló szereplése vagy Victor Moses jobb futóként mutatott remek formája nagyobb meglepetés az elmúlt hónapban. A szülei tragikus halála után 11 éves kora óta Angliában élő játékos már 2012 óta tartozik a Chelsea kötelékébe, eddig azonban nem sikerült megvetnie a lábát a kezdőcsapatban, mint ahogy az elmúlt szezonokban kölcsönbe adása során további állomáshelyein sem. Nyáron ismét visszakerült hát a királykékekhez, akik szeptember végén még csak a nyolcadik helyen álltak, ám miután Antonio Conte vezetőedző átállt a három védős felállásra, októberben mind a négy bajnokijukat megnyerték. Ebben a rendszerben Conte a nigériai válogatottra osztotta a jobb szél bejátszásának feladatát, aki pazarul élt is a lehetőséggel. Egy gólja és egy gólpassza mellett összesen 18 labdát szerzett és 13-szor szabadított fel a kapu előteréből, de 12 sikeres csellel és 5 kulcspasszal az akciók támogatásából is kivette a részét.

 

 

A kongói középhátvéd is gyermekkorában került Németországba és ott kezdte meg pályafutását, majd alsóbb osztályú egyesületek után a Werder Bremenben lett a Bundesligában is alapember. Januárban azonban több afrikai légióstársával egyetemben belevágott ő is a kínai kalandba és a CSL középmezőnyéhez tartozó Liaoninghez szerződött, ahol aztán idén a csapat vele is biztonságos távolban tudott maradni a kiesőzónától. A bajnokság utolsó hónapjában 14 labdaszerzés és 23 felszabadítás fűződött a nevéhez, a két utolsó fordulóban pedig egyaránt gólt is szerzett, így összesen 6 találattal zárta egész pályafutása legtermékenyebb szezonját.

 

 

A Jürgen Klopp által irányított Liverpool is remek hónapot tudhat maga mögött, és a nyáron a Schalkétól szerződése lejártával ingyen érkező kameruni középhátvéd a bajnokságban mind a három győzelmet és a döntetlent is végigjátszotta. Ezeken 8 fejpárbajt nyert meg, 13 labdát szerzett és 20-szor takarított a kapu elől, majd a legutóbbi fordulóban a Crystal Palace ellen már első Premier League gólját is megszerezte, a Liverpool pedig az éllovas Manchester City-vel azonos pontszámmal áll jelenleg a dobogó harmadik fokán.

 

 

A veterán szenegáli balhátvéd sérülés miatt kihagyta a szezon elejét, majd visszatérése után a bergámóiak mind az öt októberi meccsén a kezdőbe került, csapata pedig a Napoli, a Fiorentina, az Inter, a Pescara és a Genoa ellen is veretlen maradt, 13 pontot szerzett és egyetlen egy gólt kapott. Gian Piero Gasperini vezetőedző három középhátvédes szisztémájában a védelem bal oldalát Dramé 23 labdaszerzéssel és 15 felszabadítással zárta le, a támadások során pedig 6 kulcspassz kiosztásával jelentkezett. Az Atalanta közben szép csendben felkúszott a Serie A tabellájának hatodik helyére, a sors fintora azonban, hogy a hónap utolsó bajnokiján Dramét egy újabb sérülés miatt idejekorán le kellett cserélni.

 

 

Alighanem a kenyai labdarúgás nemzetközileg legismertebb alakja lett a korábban Svédországot, Belgiumot és Skóciát is megjárt Victor Wanyama, amikor nyáron a Southamptonból a Premier League jelenlegi nagyjai közé tartozó Tottenhambe igazolt. A még mindig csak 25 éves játékos rögtön alapember is lett az észak-londoniaknál, akiknek a színeiben a BL-ben is pályára léphetett októberben, de ott volt a Manchester City-t legyőző kezdőben is. A hónap során összesen 470 percet robotolt végig, melyek során 22 labdát szerzett (14 szerelés és 8 megelőzés), 13 felszabadítással segített be a védelemnek, megnyert 16 fejpárbajt, kiosztott 7 kulcspasszt, 27 hosszú labdájából pedig 21 pontosnak bizonyult, ami a kifejezetten jónak mondható 78%-os pontosságot jelent.

 

 

A Bundesliga-újonc RB Leipzig eddigi teljesítményét a jelentős gazdasági háttér ellenére is kellemes meglepetésnek élhetik meg szurkolóik, hiszen a Red Bull által támogatott csapat a tabella második helyén tanyázik. A salzburgi testvéregyesülettől igazolt (átirányított) guineai Naby Keita az osztrák Bundesliga után 21 éves létére már a németben is letette a névjegyét. Októberben három mérkőzésen lépett pályára, a Werder Bremen ellen duplázott, de passzaival előkészített 7 lövőhelyzetet társainak is, 14 sikeres cselt mutatott be, miközben 14 szerelés mellett 11-szer az ellenfelek passzait is elcsípte. Nem csoda, hogy nevét már a világ legnagyobb egyesületeivel kapcsolatban is emlegetik.

 

 

A Hollandiában született marokkói válogatott, Hakim Ziyech lett az első játékos, aki a szezon során másodszorra is bekerült havi álomcsapatunkba, ám augusztusban még a Twente játékosaként búcsúzott korábbi klubjától értékes teljesítménnyel. Amszterdamba kerülve az Ajax tagjaként már nagyobb célokért küzdhet a bajnokságban és az EL-ben egyaránt. Októberben három gól és egy gólpassz dicsérte a játékát, és például a Feyenoord elleni rangadón (1-1) is a meccs legjobbja volt a whoscored értékelése szerint. Öt mérkőzésen nem kevesebb, mint 14 kulcspasszal hozta helyzetbe a társait, miközben 19 labdaszerzéssel a védekezésből is kivette a részét.

 

 

25 éves létére már elég viharos pályafutást futott be eddig Moussa Marega. Franciaországban született mali szülők gyermekeként, majd francia alsóbb osztályokban töltött időszak után a tunéziai Espérance Tunis gárdájához került, ahol viszont egyetlen meccsen sem lépett pályára és végül egy FIFA határozattal a tunisziaknak fizetniük kellett a szerződése felbontásáért. Ekkor azonban egy szerencsésebb fordulattal Portugáliában lyukadt ki, ahol a Marítimo játékosaként például a kupa elődöntőjében győztes találatot szerzett a Porto ellen, akik talán éppen emiatt később közel 4 millió eurót fizettek a játékjogáért. Csakhogy tavaly a Portóban sem kapott sok szerepet, így idén kölcsönbe a guimarãesi Vitóriához került. Itt egyelőre egészen elképesztő teljesítményt nyújt, eddig nyolc bajnokin 10 gólt termelt, októberben például duplázott a Sporting ellen legutóbb pedig mesterhármast ért el a Rio Ave pályáján és magabiztosan vezeti a portugál góllövőlistát is.

 

 

A Nantes-tal még bajnoki címet is szerző Japhet N'Doram óta nem volt olyan magasan jegyzett labdarúgója Csádnak, mint Casimir Ninga, hazája Afrikában is az egyik legszegényebb országnak számít. A gaboni Mangasportból gólkirályként került alig 75 ezer euróért a francia élvonalbeli Montpellier-hez, ahol tavaly 7 gólig és 4 gólpasszig jutott, de a keret algériai sztárjával, Boudebouzzal való kisebb összetűzése után parkolópályára került. Idén is nehezen vívta ki a helyét az amúgy rosszul rajtoló gárda kezdőjében, október azonban az ő hónapja volt. Előbb a Dijon ellen egy mesterhármassal vezette győzelemre a narancs-kékeket, majd a Caen ellen két gólt és egy gólpasszt jegyzett. Hiába lendült azonban remek formába, a hónap végén keresztszalagszakadást szenvedett egy edzésen, így nagyjából fél éves kihagyás vár rá.

 

 

Maregához hasonlóan a tavaly még 13 bajnoki gólt szerző kameruni válogatott Vincent Aboubakar is létszámfelettivé vált a nyáron a Portónál, így végül kölcsönben a török bajnok Beşiktaşnál kötött ki. Új állomáshelyén nehezen lendült játékba, de a hónap közepén a nápolyi BL-meccsen először játszott végig egy mérkőzést a fekete sasok mezében és két góllal hozzá is járult csapata meglepetésgyőzelméhez, majd a bajnokságban is magasabb fokozatra kapcsolt, mindössze másodszor kerülve a kezdőbe az Antalyaspor ellen egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a sikerhez.




Végül pedig következzék a hónap legszebb afrikai góljaiból készített klipünk:

comments powered by Disqus