Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

ANB beharangozó - a selejtezők

2016. január 08. - Legris

Január 16-án veszi kezdetét a 2016-os Afrikai Nemzetek Bajnoksága, mely a két évente megrendezett torna 4. kiírása lesz. Az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) 2007-ben döntötte el, hogy a '90-es évek óta egyre inkább az európai légiósokra épülő nagyválogatottak számára megrendezett Afrikai Nemzetek Kupája (vagy elterjedt nevén Afrika-kupa) mellett létrehoz egy tornát kizárólag a kontinensen, saját hazájukban focizó játékosokból álló úgynevezett A-válogatottak részére. Az ANB-nek rövidíthető eseményre a szintén kétévente rendzett hivatalos kontinenstorna, az ANK szüneteiben kerül sor, így minden évre jut egy afrikai válogatott torna a CAF égisze alatt, mégpedig az időjárási viszonyoknak megfelelően rendre év elején.

Az ANB tehát nem kíván konkurálni a kontinens legrangosabb tornájával és nem is tekinthető hivatalos versengésnek, célkitűzése inkább az, hogy javítsa a nemzeti bajnokságok ázsióját, lehetőséget biztosítson egy rangos tornán való szereplésre azon játékosoknak is, akik a modern futballal járó légiós vérkeringésébe nem kívántak vagy nem tudtak sikerrel becsatlakozni, hazájuk futballjában azonban fontos szerepet töltenek be. Mindebből adódóan az ANB létjogosultsága sokszor megkérdőjeleződik, különösen az amúgy a legtehetősebb ligákkal rendelkező észak-afrikai országokban, miközben számos afrikai országban pedig szinte a nagyválogatottak versengésével egyenértékű presztízzsel bír, a szövetségi kapitányok pedig ugródeszkának tekintik a tornát az első számú keretbe kerüléshez.

Mivel az európai futballkedvelők számára nem igazán ismert a torna különleges rendszere, az idei kiírás előtt három részes sorozatban igyekszünk megismerkedni

     I. az ANB történetével,

     II. a selejtezők menetével,

     III. az előttünk álló torna csoportjaival.

 

 

 

II. A 2016-os torna selejtezői

 

Az Afrikai Nemzetek Bajnokságának selejtezőit nem a hagyományos módon, kontinentális keretek között vívják, hanem a különböző területi részszövetségek égisze alatt. A hat zóna erőviszonyai és eredményei alapján különböző mennyiségű kvótákkal rendelkezik, a tagországok számától valójában függetlenül. A 2016-os torna selejtezőire az 54 tagországból egyébként 12 nem nevezett, mely voltaképpen megfelel a korábbi sorozatok tendenciáinak. Az okok meglehetősen különbözőek, ugyanis több, szerényebb lehetőségekkel rendelkező szövetség a szinte biztos kiesés miatt így igyekszik megspórolni az utazási és rendezési költségeket, a Zöld-foki Köztársaság a hazai bajnokságot a légiósokra épülő nagyválogatott eredményeihez képest nem érzi erősnek egy ligaválogatott felállításához, míg Egyiptom a hivatalos FIFA- és CAF-események, valamint az Arab Nemzetek Kupájának hagyományos sorozata mellett nem kívánja más sorozatok miatt megszakítani a bajnokságát.

 

Északi zóna

(5 tagország, 2 kijutó: Marokkó, Tunézia)

Marokkó a címvédő Líbiát is búcsúztatta

Az északi zóna selejtezőiben Egyiptom már szinte hagyományosan nem vett részt, Algériát pedig a két évvel ezelőtti visszalépés miatt kizárta a CAF, így a megmaradó három csapat körmérkőzéses rendszerben döntötte el a két kvóta sorsát mégpedig egy kört Casablancában, egyet pedig Tuniszban letudva. A hazai biztonsági viszonyok miatt így csak idegenben szereplő címvédő Líbia végül nem tudott túllépni helyzeti hátrányán és a leggyengébbnek bizonyult, így a selejtezősorozat közben több kulcsjátékos külföldre igazolása ellenére is végig veretlen Marokkó és a továbbjutásért azért nagyon megszenvedő 2011-es győztes Tunézia vehet részt a tizenhatos tornán.



 

Nyugati A zóna

(9 tagország, 2 kijutó: Guinea, Mali)

Guinea állta a sarat Szenegálban is és debütálhat az ANB-n

A WAFU (West African Football Union) kissé északibb országait tömörítő A jelű nyugati zónából a Zöld-foki Köztársaság nem szokott nevezni az ANB-re, így a fennmaradó 8 csapat amolyan kupaszerű rendszerben küzdött meg a két kvótáért. Különösebb meglepetések nem születtek, Mali az azóta már Tunéziába igazoló (és így a tornát már kihagyó) Abdoulaye Sissoko vezérletével verte Bissau-Guineát, majd Mauritániát is, a másik ágon viszont az első körben Gambiát kiverő Szenegál és a Libériát legyűrő Guinea hatalmas csatát vívott októberben. Az Ebola-veszély miatt Guinea Bamakóban volt kénytelen lejátszani hazai meccsét, ahol látszólag kényelmes előnyre tett szert (2-0), majd a dakari visszavágón is korán előnybe került Bébé Bangoura révén. Teranga oroszlánjai azonban gyorsan egyenlítettek, majd végig nagy fölényben játszva Ibrahima Keita az utolsó hét percben elért duplájával az összesített állást is kiegyenlítették, újabb találatot azonban már nem sikerült elérniük (3-1), így az idegenben szerzett góllal Guinea jutott tovább és készülhet első ANB-jére.

 

 

Nyugati B zóna

(7 tagország, 3 kijutó: Elefántcsontpart, Niger, Nigéria)

Az új elefántcsontparti kapitány, Michel Dussuyer a hazai játékosokkal

már elért egy szép sikert Ghána kiverésével

A WAFU B zónájába tartozó hét ország közül Benin anyagi okokra hivatkozva mondta le ezúttal is a nevezést, így mivel ez a régió három kvótával rendelkezik, egy selejtezőkört rendeztek csak a hat indulónak. Nigéria a papírformának megfelelően kiverte Burkina FasótNiger pedig a némileg szerencsés sorsolásának köszönhetően Togo ellen vívta ki a kvalifikációt az Indiából hazatérő, egyébként ghánai születésű Koffi Kowa góljaival. Mindeközben a favoritnak számító Ghánára nagyon kemény összecsapás várt Elefántcsontpart ellen, ahol végül az ANB-selejtezők történetében először elbuktak a fekete csillagok. A hazai találkozójukon még fordítani tudtak ugyan egy utolsó percben esett találattal (2-1), az abidjani visszavágón Koffi Bouah góljára nem érkezett válasz (1-0), így idegenben szerzett góljuknak köszönhetően az elefántok utazhatnak Ruandába.

 

 

Középső zóna
(8 tagország, 3 kijutó: Gabon, Kamerun, Kongói DK)

Kamerun egyetlen idegenbeli góllal vívta ki a kvalifikációt

Az UNIFFAC (Union des Fédérations de Football d'Afrique Centrale) nyolc tagországa közül Egyenlítői-Guinea valamint Sao Tomé és Principe maradt távol a küzdelmektől, majd a selejtezők kisorsolása után Közép-Afrika is visszalépett, így játék nélkül léphetett tovább Kongói Demokratikus Köztársaság, mely egyike az eddigi minden ANB-re kijutott két országnak. A másik két párban a hazai pálya előnye értelmét vesztette, ugyanis Kamerun a gól nélküli hazai döntetlen után idegenben vívta ki a továbbjutást a Kongói Köztársaság ellen (1-0), míg Gabon Csád elleni idegenbeli meccsén aratott győzelem (2-0) után a hazai visszavágót nagyon ellazsálta (1-0), de végül készülhet zsinórban harmadik tornájára.

 

 

Közép-keleti zóna
(11 tagország, 2 kijutó: Etiópia, Uganda, rendező: Ruanda)

Farouk Miya Tanzániának sem kegyelmezett

A kelet-afrikai országok labdarúgó szövetségeit magába tömörítő CECAFA (Council for East and Central Africa Football Associations) tagországai közül Dél-Szudán, Eritrea, Szomália és Zanzibár is kihagyta a selejtezőket, így az első körben a legutóbbi meglepetéscsapat, Burundi könnyedén léphetett tovább Dzsibutin, a másik két párban viszont regionális derbiket rendeztek. Etiópia a hazai győzelmének köszönhetően kiverte Kenyát, mely eddig egyszer sem tudta átverekedni magát a kontinentális selejtezőkön, a 2018-as tornának azonban házigazdája lesz. Majd a walya antilopok kivívták a kvalifikációt is, miután drámai csatában kiverték Burundit is. Pedig az első találkozót 2-0-ra nyerte hazai pályán az ismét reménykedő meglepetéscsapat, ám Addis Abebában főként Gatoch Panom góljainak köszönhetően 3-0-ra győzött Etiópia. A másik ágon a szerb Michu Sredojevic irányításával egyre  jobb Uganda egyszerűen megállíthatatlannak bizonyult. Előbb Tanzániát egy idegenbeli 3-0-nak köszönhetően ütötték ki, majd a végső fordulóban az első körből kiemelt Szudánt oda-vissza verték egyaránt 2-0-ra, természetesen új tini hősük, Farouk Miya vezérletével, így a darvak zsinórban harmadik ANB-jükre készülhetnek.

 



Déli zóna
(14 tagország, 3 kijutó: Angola, Zambia, Zimbabwe)

A 19 éves Gelson lett Angola hőse

Talán már nem is meglepetés, hogy a legnépesebb zónából, a COSAFA (Council of Southern Africa Football Associations) tagországai közül is volt kettő, mely nem nevezett a selejtezőkre: Madagaszkár és Malawi. A megmaradó csapatok két körben küzdöttek meg a három kvótáért, melyben a legkellemesebb meglepetést Angola okozta. A fekete antilopok előbb Szváziföldet győzték le, majd a régió legtehetősebb ligájával rendelkező, korábban Mauritiust kiütő Dél-Afrikán is sikerült túllépniük az Primeiro de Agosto ifjú csatárduójának, Gelsonnak és Ary Papelnek a góljaival. Zambia az első körben ugyan váratlanul nagyon megszenvedett Namíbiával szemben és csak büntetőkkel jutott tovább, ezután a Seychelle-szigetek ellen gálázó Mozmabikot egy hazai 3-0-lal már magabiztosabban ütötték ki a rézlövedékek. A két évvel ezelőtti torna meglepetés-elődöntőse, Zimbabwe nem panaszkodhatott a sorsolására, hiszen számára a Comore-szigetek és a Botswana ellen korábban derbit nyerő Lesotho legyőzése elég volt az újabb kvalifikációhoz, így a harcosok a másik gárda, mely elmondhatja magáról, hogy minden ANB-re kijutott.

 

comments powered by Disqus