Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

Afrikai VB-pillanatok - a fekete csillagok drámája

2018. június 07. - Legris

Az idei világbajnokságra hangolódás jegyében korábban már jelentkeztünk egy afrikai VB-kvízzel, áttekintettük röviden az afrikai csapatok VB-történelmét, a korábbi tornák legemlékezetesebb afrikai vonatkozású mérkőzéseit felelevenítő sorozatunkban pedig megemlékeztünk a VB-k történetének első afrikai győzelméről, az első elejtett nagyvadról, az első továbbjutásról, az első negyeddöntős szereplésről, a nigériai szuper sasok bukásáról és a már az új évezredben a negyeddöntőig menetelő Szenegálról is. Sorozatunk befejező részében az afrikai labdarúgás harmadik negyeddöntős alakulatáról, a dél-afrikai VB-n a vuvuzelák zümmögése közepette a legjobb nyolc közé kerülő ghánai válogatottról lesz szó, akiknél közelebb senki se került az elődöntőhöz a kontinensről.

 

 

Uruguay-Ghána, 2010

 

Ghána ugyan a hatvanas évek óta a kontinens labdarúgásának élvonalába tartozott, világbajnokságra azonban egészen 2006-ig nem tudtak kijutni a fekete csillagok, még akkor sem, amikor 1963 és '70 között négyszer egymás után ANK-döntőbe jutottak, vagy amikor a kilencvenes évek elején három éven keresztül a kontinens legjobbjának választották a Marseille-jel BEK-győztes Abedi Pelét. Ha a legendának nem is, fiainak végül összejött a VB-szereplés, a 2010-es, Dél-Afrikában rendezett tornán ott volt Abdul Rahim és André Ayew is (négy évvel később újra André és Jordan). A szerb Milovan Rajevac keretében az egy évvel korábban éppen a magyarok kiverésével is U20-as VB-t nyerő gárdát öt játékos is képviselte, akik közül Daniel Agyei kapus ugyan nem kapott lehetőséget, de André Ayew négy, Jonathan Mensah három, Samuel Inkoom és az ifi VB gólkirálya, Dominic Aidiyiah pedig két-két meccsen is pályára lépett.

A "hazai" rendezésű VB-n nem igazán villogtak az afrikai csapatok, Ghánát kivéve mindegyikük elvérzett már a csoportkörben és a fekete csillagok sem álltak hadilábon a szerencsével a nyolcaddöntő kivívásában. Először Szerbiát győzték le 1-0-ra Asamoah Gyan hajrában értékesített büntetőjével, majd szintén az ő tizenegyesével egyenlítettek Ausztrália ellen. A zárókörben Rajevac tanítványai Németországtól kikaptak 1-0-ra, de nagy szerencséjükre közben a németektől korábban nagy zakót kapó Ausztrália egy góllal legyőzte Szerbiát, ezzel az eredménnyel pedig mindkettejük búcsúzni kényszerült a VB-ről. A nyolcaddöntőben az Egyesült Államokat hosszabbításban Asamoah Gyan újabb találatával sikerült legyőzni 2-1-re, ezzel pedig már beállította a csapat az afrikai rekordot és reménykedhetett a történelmi elődöntőbe jutásban.

Esélyesnek azért nem nevezhettük a ghánai csapatot, hiszen a már akkor is Óscar Tabárez által dirigált Uruguay a Copa América címvédőjeként korábban a rendező Dél-Afrikát is kiütve nyerte meg a csoportját Diego Forlán vezérletével, majd a nyolcaddöntőben két Luis Suárez góllal lépett túl Dél-Koreán is.

A johannesburgi FNB Stadiumban 84 ezer néző gyűlt össze a mérkőzésre a hűvös éjszaka (13 C) ellenére, Rajevac azonban két fontos játékossá váló ifjoncára, André Ayew-ra és Jonathan Mensahra nem számíthatott eltiltás miatt, a védelembe bekerült Vorsah pedig nem nagyon bírt Luis Suárezzel. A meccs elején Kingson kapusnak két lövését és egy fejesét is hárítania kellett, míg a túloldalon Asamoah Gyan lövése és Kevin-Prince Boateng ollózása kerülte el a kaput. Az első félidő hosszabbításában aztán Sulley Muntari jó 30 méterről váratlanul lövésre szánta el magát, a labda pedig a kapu bal alsó sarkában kötött ki a későn mozduló Muslera mellett. A szünet után tíz perccel viszont Diego Forlán tekert egy szabadrúgást a kapuba Kingson fölött, így kialakult az 1-1-es állás, ami végül nem is változott a hátralévő időben. A rendes játékidőben még Suárez egy lövését kivédte Kingson, több nagy helyzet azonban nem alakult ki egészen a hosszabbítás legvégéig.

A 120. percben érkezett azonban az igazi dráma, amikor hatalmas tűzijáték alakult ki az uruguayiak kapuja előtt. Paintsil beívelt szabadrúgását Boateng csúsztatta meg, majd amikor Muslera elvétette a labdát, John Mensah fejese után Stephen Appiah két méterről a gólvonalon álló Luis Suárezt találta telibe, a kipattanót viszont a csereként beállt Dominic Aidiyiah nagy erővel fejelte kapura, ám Suárez kapusokat megszégyenítő reflexmozdulattal kiütötte a labdát a gólvonalról, amiért a portugál játékvezetőtől egy piros lap lett a jutalma. A megítélt büntetőt az az Asamoah Gyan végezte el, aki addigi pályafutása alatt nyolc tizenegyesből csak egyet hibázott el, ezúttal azonban megremegett a lába a történelmi siker kapujában és a keresztlécet találta telibe. A szétlövésben ugyan már javított, de a harmadik párban a veterán John Mensah a negyedikben pedig az ifjonc Dominic Aidiyiah próbálkozását is fogta Muslera, Abreu pedig stílusosan továbbpanenkázta Uruguayt az elődöntőbe.

Ezután a mérkőzés után 2014-ben Ghána ugyan még kijutott a világbajnokságra, ott azonban már kiesett a csoportjában, miközben Milovan Rajevac Szaúd-Arábiában, Katarban és Algériában is gyorsan megbukott, jelenleg a thaiföldi válogatottat irányítja. Ott légióskodik jelenleg 28 évesen Dominic Aidiyiah is, akinek a pályája talán teljesen másképp alakul, ha azt a fejesét nem üti ki Suárez a gólvonalról és hőssé válik Afrikában, így azonban az U20-as VB egykori gólkirálya Szerbián, a török másodosztályon, Ukrajnán, Kazahsztánon át a thaiföldi bajnokságba került, de a hírek szerint jelenlegi klubja, a Ratchasima is épp felbontani igyekszik szerződését.

 

 

A mérkőzés összefoglalója:

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása