Az afrikai labdarúgás szinte kizárólag csak a páratlan években megrendezett Afrikai Nemzetek Kupája idején számíthat valamelyes nemzetközi érdeklődésre, létezik azonban egy szűkebb, inkább csak afrikai közönségnek szánt kontinensviadal, az Afrikai Nemzetek Bajnoksága, melyről egy átlagos focikedvelő vajmi keveset tud, a földrészen azonban viszonylag nagy jelentőséggel bír. Az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) ugyanis az ezredforduló után úgy döntött, hogy az egyre inkább az európai légiósokra épülő nagyválogatottak kupája mellett létrehoz egy tornát kizárólag a saját hazájukban szereplő focistákból álló, úgynevezett „A-válogatottak” számára, melynek idén már az 5. kiírását rendezik meg január 13-tól.

Az akkor még a kameruni Issa Hayatou által vezetett kontinentális szövetség eredeti célkitűzése az volt, hogy lehetőséget biztosítson egy rangosabb tornán való szereplésre azon játékosoknak is, akik a modern futballal járó légiós-keringésbe (még) nem kívántak vagy nem tudtak sikerrel becsatlakozni, hazájuk labdarúgásában azonban fontos szerepet töltenek be. A legtehetősebb klubokkal rendelkező észak-afrikai országok viszont már korábban is többször kihagyták a selejtezőket is, és a tavaly márciusban éppen nagyban ezen országok lobbijának támogatásával Hayatou-t a CAF elnöki székében leváltó Ahmad Ahmad sem feltétlen híve a hasonló kezdeményezéseknek, hiszen az „év afrikai labdarúgója” címmel eddig párhuzamosan a legjobb Afrikában szereplő játékosnak kiosztott díjat már meg is szüntette a madagaszkári „nagyfőnök”.

Pedig mindeközben számos afrikai országban az ANB szinte a nagyválogatottak versengésével egyenértékű presztízzsel bír, a szövetségi kapitányok pedig gyakran ugródeszkának tekintik a tornát az első számú keretbe kerüléshez is, hiszen a kevésbé ismert játékosoknak, fiatal tehetségeknek remek lehetőséget nyújt, hogy felhívják magukra a figyelmet. A két évvel ezelőtti kongói ANB-győztesek közül Jonathan Bolingi (Mouscron) vagy Merveille Bokadi (Standard Liege) ma már a belga élvonalban légióskodik, a döntős Mali ifjonca, Sekou Koita az RB Salzburg híres akadémiájára került, a torna legszebb gólját szerző elefántcsontparti Serge N’Guessant az akkor még a francia első osztályban szereplő Nancy igazolta le, a szintén a bronzérmes elefántcsontparti csapatban szereplő középhátvéd, Cheick Comara pedig a Wydad Casablancához szerződve nyerhetett nemrég afrikai BL-t.

Az idei tornán is találkozhatunk több ígéretes tehetséggel, akár az afrikai BL-ből már megismert játékossal is, akik hamarosan akár egy polccal feljebb kerülhetnek jelenlegi klubjuknál, így talán nem érdektelen megismerkedni egy kicsit a torna csapataival és lebonyolításával.

A szabályokból adódóan az ANB-ken némileg eltérnek az erőviszonyok a „normális” válogatott versengésektől, hiszen azok az országok rendelkeznek erősebb A-kerettel, melyek hazai ligái is erősek vagy a magas szintű utánpótlás miatt, vagy azért, mert kevésbé jellemző a légiósok kiáramlása a bajnokságból. Így a sorozat eddigi egyetlen kétszeres győztese nem más, mint a TP Mazembe és az AS Vita Club révén két erős klubra támaszkodó Kongói Demokratikus Köztársaság (mely idén nagy meglepetésre elbukta a selejtezőket a "kisebbik" Kongóval szemben), de a kontinens legmagasabban jegyzett ligáját adó Tunézia is győzni tudott 2011-ben. Utóbbi viszont idén el sem indult a selejtezőkön, szemben a másik legerősebb bajnokságot adó országgal, Egyiptommal, mely viszont most először nevezett be a tornára, de elbukta a kvalifikációt Marokkóval szemben. Ehhez azt is hozzá kell tennünk, hogy az ANB selejtezőit regionális alapon rendezik, így a két északi zónának járó helyet Marokkó és a fontos légiósok híján szinte egy az egyben a nagyválogatottjával kiálló Líbia vitte el. Nyugat-Afrikából a hasonló helyzetben lévő Mauritánia verte ki meglepetésre a legutóbbi döntős, leginkább ifijátékosaira támaszkodó Malit, a kétszeres döntős Ghána pedig egy másik meglepetéscsapat, Burkina Faso ellen vérzett el. A déli zónában a két regionális vetélytárs csatájában Zambia elbúcsúztatta Dél-Afrikát, keleten pedig Uganda negyedszerre is abszolválta a kvalifikációt, miközben Kenya csúnyán hoppon maradt.

Eredetileg ugyanis a tornán debütáló Kenya lett volna a 2018-as ANB házigazdája, októberben azonban (alig három hónappal a rajt előtt) a már új elnöke által vezetett CAF elvette az országtól a rendezés jogát az előkészületek elmaradására és a belpolitikai válságra hivatkozva. Az eset azért is figyelemreméltó, mert a nem is olyan elrugaszkodott összeesküvés-elméletek szerint Ahmad Ahmad hasonlóra készül a 2019-es Afrika-Kupa korábban kijelölt rendezőjével, Kamerunnal is, és inkább azt a Marokkót szánná házigazdának, melyet pedig még a korábbi elnök, Issa Hayatou fosztott meg a 2014-es rendezéstől a tornának a nyugat-afrikai Ebola-járvány miatt javasolt elhalasztása miatt. A rossz nyelvek szerint már az infrastrukturális nehézségekkel küszködő Kamerun kigolyózását szolgálta az ANK mezőnyének váratlan és azonnali 24 csapatosra növelése, illetve Marokkó szinte teljesen esélytelen nevezése a 2026-os VB rendezésére is, no meg persze az ország beugrása az idei ANB házigazdájaként. Persze viszonylag jó gazdasági helyzetben lévő észak-afrikai országként Marokkó rendelkezik is a torna lebonyolításához szükséges négy stadionnal és a kontinentális átlagkörülményekhez képest nagyszerű infrastruktúrával, a hazai csapat pedig a nemrég felújított, 67 ezres casablancai arénában játszhatja majd a mérkőzéseit.

Az eddig taglaltakból adódóan az esélylatolgatás is igencsak nehéz feladat, hiszen az Afrikai Nemzetek Bajnoksága az egyik legkiszámíthatatlanabb torna talán a világon, főleg idén, amikor a korábbi három győztesből kettő (Kongói DK, Tunézia) nem lesz ott a tornán, de a legutóbbi döntős Mali, a korábbi kétszeres ezüstérmes Ghána vagy az eddig mindig kvalifikáló Zimbabwe is elvérzett a selejtezőkben. Ennek ellenére megpróbáljuk most végigvenni, hogy kik az esélyesek az egyes csoportokban, illetve valamelyest be is mutatni a kvartettek tagjait.

A-csoport

A házigazda Marokkó csapata mindenképpen a torna legnagyobb esélyesének számít, hiszen a közönség támogatása mellett még hat, a Wydad Casablancával frissen BL-győztes játékos is szerepel a keretben, köztük a három legnépszerűbb támadó, Ismail El Haddad, Walid El Karti és Achraf Bencharki is. A másik casablancai klub, a Raja hat játékosa is szó szerint hazai pályán, az V. Mohamed stadionban szerepelhet majd, ahol egyébként Jamal Sellami tanítványai előkészületi mérkőzésen már magabiztosan, 3-1-re le is győzték Kamerunt. Az Atlasz oroszlánjainak legnagyobb ellenfelei az A-csoportban a két BL-csapatára, az Al Hilalra (8 játékos a keretben) és az Al Merrikh-re (6 játékos) építő Szudán és a selejtezők gólkirályával, a 19 esztendősen három meccsen nyolc gólt szerző Sekou Amadou Camarával (a képen) felálló Guinea lehetnek. A kvartett negyedik tagja, az egykori francia válogatott, Corentin Martins által irányított Mauritánia négy éve története első kontinentális tornájaként vett részt az ANB-n, akkor három vereséggel zárt, így számukra most voltaképpen a pontszerzés is sikernek minősülne.

B-csoport

A B-csoportban a legutóbb bronzérmes Elefántcsontpart egyik sztárja Fonsinho (a képen), azaz Alphonse Kouassi lehet, aki nem más, mint a nagyválogatott csapatkapitányának, Gervinhónak az öccse. Húsz esztendős létére már megjárta a Lille akadémiáját, tavaly nyáron azonban hazatért az ASEC Abidjanba, így tagja lehet most a ligaválogatott keretének is, de talán érdemes azt is kiemelni, hogy a kispadon Ibrahima Kamara segítőjeként ott lesz Kolo Touré is. A csoport másik erős tagja Zambia lehet, hiszen a korábban egy bronzérmet szerző, legutóbb negyeddöntős rézlövedékek komoly skalp megszerzésével, Dél-Afrika legyőzésével jutottak ki a tornára, igaz, Wedson Nyirenda szövetségi kapitány már nem számíthat a selejtezők kulcsemberére, Justin Shongára, aki épp a dél-afrikai Orlando Pirates-be szerződött azóta. A francia Sébastien Desabre ezzel a tornával mutatkozik be Uganda válogatottjának szövetségi kapitányaként, mivel azonban a darvak eddigi mindhárom ANB-fellépésükön elhullottak a csoportkörben, most sem számítanak a favoritok közé, bár több, a nagyválogatottban is megforduló játékosuk révén okozhatnak meglepetést, amit viszont a tornán debütáló Namíbiától még akkor is nehéz elképzelni, ha a selejtezőkön a korábban az ANB-ken rendre jól teljesítő Zimbabwét verték ki.

C-csoport

Papíron talán a C-csoportban tűnik a legtisztábbnak a továbbjutók kiléte. 2014-ben kisebb szenzációt okozott, hogy az Európában is jól ismert Javier Clemente ANB-győzelemre vezette Líbiát, ami az ország első kontinentális trófeáját jelentette, most pedig a mediterrán sólymok már valósággal favoritként várják az újabb megmérettetést, amit a selejtezőben a szintén jelentős játékerőt képviselő Algéria legyőzésével is bizonyítottak, annak ellenére, hogy „hazai” mérkőzésüket az országban uralkodó áldatlan állapotok miatt Tunéziában játszották. Ehhez persze már az afrikai BL-ben remeklő Al Ahli Tripoli játékosai hozzászokhattak, a klubot pedig tíz játékos képviseli is az ANB-keretben, igaz, a legnagyobb sztár, a pár napja Szaúd-Arábiába igazoló Muaid Ellafi már nem lehet közöttük. Nigéria klubjai ugyan az utóbbi időben nem szerepelnek túl jól a kontinentális kupasorozatokban, a tehetségek szinte kiapadhatatlan forrása miatt az ANB-knek is rendre esélyesként vágnak neki a szuper sasok, bár korábban csak egy bronzéremre futotta az erejükből. Most is meglepetés lenne a trófea elhódítása, de a nagyválogatottban is megforduló kapus Ikechukwu Ezenwa és hazai liga ifjú gólkirálya, Anthony Okpotu (a képen) továbbvezetheti a csoportból a csapatot. A kvartett másik két tagja ugyanis a selejtezőkből Gabon visszalépése miatt meccs nélkül most először kvalifikáló Egyenlítői-Guinea és a csak Kenya leváltása után kiírt pótselejtezőn kijutó Ruanda, akiktől nagy meglepetés lenne, ha harcban lennének a negyeddöntőért.

D-csoport

A legkiegyensúlyozottabbnak tűnő négyes a D-csoportban jött össze, ahol talán Kamerun ígérkezik a legérdekesebb csapatnak, mely eddigi két ANB-jén egyaránt a negyeddöntőig jutott. A kispadon ezúttal a három VB-t is megjárt, nem is olyan régen agyvérzésből felgyógyuló Rigobert Song (a képen) ül majd, a keretben pedig egykori játékostársának, Samuel Eto’o-nak a kisöccse, David Eto’o is megtalálható, míg a középpálya legfontosabb tagja az a Frantz Pangop lehet, aki a torna után az MLS-ben szereplő Minnesota United keretéhez csatlakozik majd. A korábban egy ezüstérmet is szerző Angola legutóbb elvérzett a csoportkörben, most a szerb Srdjan Vasiljevic irányításával bízik a jobb szereplésben, de a címvédő „nagyobbik” Kongót a Dimitry Bissiki által irányított stabil védekezésének köszönhetően kiverő Kongói Köztársaság is veszélyes ellenfél lehet, miközben Burkina Faso hatalmas fegyvertényt vitt véghez már azzal, hogy a selejtezőkben az ifjú Mohamed Sydney Sylla vezérletével kiverte Ghánát.

A csoportkör programja

A csoportok első két helyezettje jut majd a negyeddöntőkbe, a döntőre pedig február 4-én, Casablancában kerül majd sor. Magyarországon fogható tv-csatorna természetesen nem közvetíti a torna mérkőzéseit, de online streameken követhető lesz a viadal, amihez érdemes tudni, hogy az időeltolódás a közép-európai időzónához képest -1 óra.