Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

Afrikai BL - 4. forduló

2017. június 24. - Legris

A héten lejátszották az afrikai BL negyedik fordulóját, melyben egy biztos kieső csapat sorsa már megpecsételődött, mégpedig a 2013-ban elődöntős kameruni Coton Sporté. Ugyanakkor biztos továbbjutó még nincs a csoportokban, sőt, több kvartettben csak tovább éleződött a negyeddöntős helyekért folytatott csata.

(összefoglalók az eredményekre kattintva elérhetőek)

 

 

 

Az A-csoportban két szudáni mérkőzést rendeztek. Előbb szombaton az Al-Merrikh fogadta otthonában, a vörös kastélyban a mozambiki meglepetéscsapatot, a Ferroviário Beirát és sikerült is a hazaiaknak visszavágni a legutóbb elszenvedett vereségért. Bár a mérkőzés elején a vendégek szerezték meg a vezetést Maninho remek távoli lövésével, de a sorozatban második találatát jegyző Elsamani Saadeldin az első félóra lejártával kiegyenlített egy laposan a hosszúba csavart szabadrúgással. A második játékrészben aztán a csereként beállt Ahmed Abdallának sikerült a hálóba kotornia a labdát és megfordítania a mérkőzést. A 2-1-es siker Diegor Garzitto tanítványainak első győzelmét jelentette az idei sorozatban, így újra bizakodhatva várhatják a két záró fordulót.

Vasárnap már az Al-Merrikh nagy városi vetélytársa, az Al-Hilal fogadta Omdurmanban a tunéziai Étoile du Sahelt, és a sokáig csendesen csordogáló mérkőzésen végül drámai hajrában alakult ki az 1-1-es végeredmény. A 86. percben ugyanis a csillagosok szöglete utáni kavarodásban Rami Bedoui megszerezte a vezetést a vendégeknek, de végül erre a hosszabbításban válaszolni tudott a hold csapat. A meccs legjobbjának is megválasztott elefántcsontparti középhátvéd, Soualiho Ouattara tört előre és cselezte le magát a bal oldalon, beadását pedig a csapatkapitány Mohamed Bashir helyezte közelről a kapuba. A hazaiak egyébként épp tunéziai vezetőedzője, Nabil Kouki azért csak részben lehet elégedett, hiszen csapata ugyan továbbra is veretlen, de egyben nyeretlen is a csoportban, így pedig nagyon forrónak ígérkezik a pénteki omdurmani derby, mely előtt egyébként még a bajnokságban is megmérkőzik a két csapat.

 

 

A B-csoportban, ismét 4-2-re sikerült legyőznie a líbiai Al Ahli Tripolinak a zimbabwei CAPS Unitedet, ezzel pedig jelenleg továbbjutó helyen áll és továbbra is életben tartja reményeit, hogy beleszóljon a kvartett két favoritjának versengésébe. A meccs alakulása azonban nagyon eltért a két gárda legutóbbi, hararei összecsapásáétól, amikor már négy gólos is volt a líbiaiak előnye. Most a polgárháború miatt Tuniszban rendezett visszavágón Aleyat beadását ugyan Saleh Al Taher korán a hálóba fejelte, de nem sokkal később Ronald Pfumbidzai szöglete további érintés nélkül kötött ki Nashnoush kapujának hosszú felső sarkában, majd Ronald Chitiyo révén a szünetre fordítottak is a vendégek. A második félidő elején jött azonban a hazai henger, előbb Ablou beadását megint csak Al Taher fejelhette a hálóba, majd szintén Ablou ezúttal lapos beadását Mohamed Ghauodi másodjára a kapuba lőtte. A második félidő közepe előtt még egy újabb Ablou beadás után az ifjú Mouaid Allafi cselezett ki egy védőt és és lőtte be csapata negyedik gólját kialakítva ezzel a végeredmény 

A két végső győzelemre is esélyes csapat magreb derby-jén a két éve döntős UMS Alger le tudta győzni a tavaly finalista kairói Zamaleket. Az első félidő legvégén Benmoussa szabadrúgását a hosszú oldalon Abdellaoui fejelte vissza középre, ott pedig Reda Bellahcene csúsztatott a kapuba. A 61. percben egy kakaskodás végén a dél-afrikai játékvezető kiállította a vendégektől Tarek Hamedet, a hazaiaktól pedig Amir Sayoudot is, a végén pedig a kitámadó vendégek ellen egy kontra végén Abdelkader Meziane tekert a hosszú sarokba és beállította a 2-0-s végeredményt.

 


A C-csoportban a kongói szövetségi kapitány, Florent Ibengue klubcsapata, az AS Vita Club megszerezte első pontjait az idei BL-ben és ezzel ha halványan is, de életben tartotta továbbjutási reményeit. A meglepetésre eddig még gólt sem kapó debütáns, az etióp Saint George SC ellen a ruandai Tady Etekiama fél óra alatt duplázott, ugyanis előbb Bompunga kiugratásából, majd egy könnyű síppal befújt tizenegyesből talált a hálóba. A második félidőben egy szépségdíjas góllal, Girma indítása után egy pazar emeléssel faragott a korábban Belgiumot is megjárt Saladin Said a vendégek hátrányából, de végül 2-1-re diadalmaskodtak a fekete delfinek, nagy szívességet téve ezzel a címvédőnek.

A csoport másik meccsén ugyanis egy pontot gyűjtött csak a dél-afrikai Mamelodi Sundowns a kvartettet vezető Espérance Tunisszal. A legnagyobb lehetőség a vendégek előtt adódott, de Percy Tau ziccerét fogta a válogatott Moez Ben Cherifia kapus, mivel pedig a tavaly az év legjobb Afrikában szereplő labdarúgójának is megválasztott Denis Onyango sem kapott gólt, 0-0-val ért véget a mérkőzés. Pitso Mosimane nemrég a dél-afrikai bajnoki címet is elbukó tanítványainak nagyon kell majd koncentrálniuk a két utolsó mérkőzésükön, ha idén is be akarnak kerülni a BL legjobb nyolc csapata közé.

 

 

 

A ZESCO United tavaly elődöntős menetelése után nagyon úgy tűnik, hogy idén is lesz zambiai meglepetéscsapat a BL-ben, hiszen a Zanaco FC gőzerővel robog a továbbjutás felé. A bankárok ezúttal a némileg meglepetésre még pont nélkül álló kameruni Coton Sport-hoz látogattak, és sokáig úgy tűnt, egy ponttal távoznak majd Garouából. Az ezúttal is meglehetősen impotens támadójátékot produkáló hazaiakat azonban a hajrában lekontrázták a vendégek, és Mulenga passza után a két csapat legutóbbi meccsén is betaláló Saith Sakala a hálóba vágta a győztes gólt. A kameruniak 1-0-s veresége azt is jelenti, hogy már biztosan nem jutnak tovább a kvartettből, míg a zambiaiaknak egyetlen pont elég lenne a két nagyobb nevű rivális ellen a negyeddöntőhöz.

A csoport másik meccsén a marokkói Wydad AC gondoskodott róla Casablancában a forduló második magreb derby-jén, hogy ne legyen minden kérdés lejátszva már az utolsó két forduló előtt. A nyolc BL-győzelmével rekorder kairói Al Ahly ellen a második félidő elején a kongói Fabrice Ondama emelte át Ekramy kapust a máskor ritkán hibázó Hegazy mellett kibújva, majd a félidő közepén a csereként beállt Walid El Karti játszott össze Onajemmel, majd utóbbi beadását a kapuba fejelte és kialakította a 2-0-s végeredményt. Az egyiptomiak jövő héten Lusakában szerepelnek majd a Zanaco otthonában és valószínűleg nem nagyon hibázhatnak, ha nem akarják az utolsó fordulóra a sorsukat a riválisok kezébe adni.

 

 

 

Nem csak az afrikai BL-ben, de a második számú kupasorozatban is nagyon kiélezett küzdelmet folytatnak a kontinens klubjai, hiszen például az A-csoportban jelen pillanatban mind a négy csapat 6-6 ponttal áll. A tunéziai Club Africain az utolsó percekben tudott 2-1-re fordítani a marokkói FUS Rabat ellen, és ugyancsak 2-1-re nyert ezúttal a nigériai Rivers United is az ugandai Kampala CCA ellenében. Nem sokkal kevésbé szoros egyébként a C jelű kvartett is, melyben nagy meglepetésre a szudáni Al Hilal Obayed állt az élre az egyiptomi Smouha ugyancsak a hajrában kivívott 2-1-es legyőzésével, míg az angolai Recreativo Libolo a tavaly még a BL-ben elődöntős zambiai ZESCO United 3-0-s kiütésével hozta magát újra versenybe.

A sorozat dél-afrikai alakulatai egyaránt döntetlent játszottak hazai pályán, míg azonban a tunéziai CS Sfaxien elleni 1-1 a Platinum Stars számára alighanem a kiesést is jelenti, a SuperSport United voltaképpen értékes pontot szerzett a Szövetségi Kupát tavaly megnyerő kongói TP Mazembe elleni 0-0-lal. Utóbbi két csapat versengésébe azért még a guineai Horoya AC is beleszólhat, mely a hajrában szerzett góllal 1-0-ra le tudta győzni az így még mindig pont nélkül álló gaboni CF Mounanát, a C-csoportban pedig az algériai MC Alger ugrott az élre Nekkache dupljára révén kivívott 2-1-es sikerével a szváziföldi meglepetéscsapat, Mbabane Swallows ellen.

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása