Egy futballkultúra, ahol bármi megtörténhet... épp, mint a mesében

Mesebeli Afrika

A hónap afrikai álomcsapata - Február

2017. március 02. - Legris

Az Afrika-kupa miatt egy időre szünetelt sorozatunk, melyben a hónap álomcsapatát állítjuk össze a különböző jelentősebb bajnokságokban légióskodó afrikai labdarúgókból. A kontinensbajnokság befejeztével viszont a válogatott játékosok visszatértek klubjaikhoz, így újra érdemes végigtekinteni, hogy az egyes posztokon kik nyújtották a leginkább említésre méltó teljesítményt a kontinens labdarúgói közül. Februrár legjobb tizenegyébe már néhány hagyományosnak mondható szereplő mellett nagy visszatérők és váratlan nevek is felbukkannak, akik különösen a támadószekcióban alkotnak igencsak alternatív csatársort.

 

 

Az Afrika-kupán ugyan unokatestvére, Fabrice Ondoa mögött nem vállalta Onana a cserekapus szerepét, de februárban ismét az Ajax Amszterdam ifjú kapusa nyújtotta a legjobb teljesítményt a nem túl nagy számú afrikai légiós hálóőr közül, így ő lett az első kapus, aki másodszor is bekerült álomcsapatunkba (szeptember után). Az elmúlt hónap során játszott hat mérkőzésen ugyanis egyetlen egy gólt kapott, miközben 18 kapujára tartó lövést hatástalanított. Az amszterdamiak így továbbjutottak az EL nyolcaddöntőjébe és a bajnokságban is tovább üldözik a második helyen az éllovas Feyenoordot.

 

 

A 113-szoros mali válogatott Bassalé Touré alig 20 esztendős öccse a szezon eleje után 2017-ben ismét gyakrabban kerül be a Monaco kezdőcsapatába. Így ha csapata manchesteri BL-meccsét ki is hagyta az afrikai légiós, négy bajnokin pályára lépett, melyeken védőmunkája mellett két gólpasszt is kiosztott, a hercegségbeliek pedig tíz pontot gyűjtöttek. Szésőhátvéd létére összesen 14 fejpárbajt nyert meg, de szerzett 12 labdát (6 szerelés és 6 megelőzés), valamint 10-szer felszabadított a kapu előteréből is. A hírek szerint még nem döntötte el, hogy a mali vagy a francia válogatottban szerepelne szívesen a jövőben, de ha szülőhazáját választja, biztosan nagy hasznára lehetne a sasoknak.

 

 

A Chelsea által folyamatosan kölcsönadogatott nigériai középhátvéd a török Süper Lig újoncánál, az Alanyaspornál tölti az idei szezont, ahol az egyik legbiztosabb tagja a bennmaradásért eddig sikeresen küzdő klubnak. Omeruo februárban is végigjátszotta csapata mindhárom meccsét, és igencsak jól végezte a dolgát, hiszen közben egyetlen gólt kapott csak a gárda. A nigériai bekk egyszer még a hálóba is betalált, mely szezonbeli első találatát jelentette. Februári statisztikáiban ugyanakkor 9 megnyert fejpárbaj, 9 labdaszerzés, 18 felszabadítás és még 4 lövés blokkolása is szerepel.

 

 

Az utolsó keretszűkítésnél került ki az Afrika-kupára utazó marokkói válogatottból Zouhair Feddal, de ez nem törte meg a formáját. A Levantét tavaly nem sikerült a spanyol élvonalban tartania, az idén újonc Alavesnél azonban kiveszi a részét a kellemes meglepetést jelentő teljesítményből. Februárban öt mérkőzést, három megnyert bajnokit és a kupában a Celta Vigo kiverését jelentő párharc két felvonását játszotta végig, és különösen a Deportivo La Coruna idegenbeli 1-0-s legyőzésekor hívta fel magára a figyelmet nem kevesebb, mint 17 felszabadítással a kilencven perc alatt, melyek közül az egyikre a gólvonalon kerített sort.

 

 

Tavaly egyszer már felhívtuk a figyelmet a svájci bajnokság harmadik helyén álló Sion gambiai balhátvédjére, és végül most februárban is rá esett a választásunk ezen a poszton. A tavaszi nyitómérkőzés ugyan neki sem sikerült túl jól a berni vetélytárs Young Boys ellen, ezután azonban a Vaduz legyőzéséhez már két gólpasszal is hozzájárult, majd a Grasshoppers és a Lausanne elleni idegenben egyaránt 1-0-ra megnyert bajnokikat is végigjátszotta, utóbbi mérkőzésen ráadásul 34 percet emberhátrányban játszva őrizték meg társaival kapujukat sértetlenségét.

 

 

Ha nem is olyan fényes az Angers idei szezonja a francia Ligue 1-ben, mint a tavalyi, azért feltehetően idén sem lesznek kiesési gondjai a Loire menti kiscsapatnak. Ehhez persze a gyengébb ősz után kellett a februárban összegyűjtögetett tíz pont is. A Toulouse elleni zakó során még csak a kispadról szállt be az Afrika-kupáról visszatérő csapatkapitány, utána azonban már számíthatott kőkemény játékára a csapata, és összesen nem kevesebb, mint 42 fejpárbaját meg is nyerte a négy meccsén, de 12 labdát is szerzett és 6 kulcspasszt is kiosztott. Az Angers végül a francia kupa legjobb nyolc csapata közé is bejutott, így Ndoye is másodszor került be szeptember után álomcsapatunkba.

 

 

Nagy fegyvertényt hajtott végre az Anderlecht és a csalódást hozó Afrika-kupáról visszatérő algériai középpályása az Európa Ligában azzal, hogy kiverte a Zenyit Szentpétervárt. A bajnokságban közben a nyáron Brüsszelbe szerződő Sofiane Hanni már nem csak a mezőnymunkából, hanem a gólszerzésből is kivette a részét a februári mérkőzéseken. A korábbi éllovas Zulte-Waregem elleni győzelem során egy gólt és egy gólpasszt jegyzett, majd az Oostende ellen is betalált és a Genk elleni rangadón is ő készítette elő az egyik találatot, így egyre jobb esélyük van a liláknak, hogy ígéretes pozícióból kezdjék majd meg a legjobb hat rájátszását, melynek már biztosan tagjai lesznek majd.

 

 

A szenegáli válogatott fájdalmas ANK-kiesése után az angol Evertonban igyekezett javítani Idrissa Gueye és a kisebbik liverpooli egyesület elég jól is teljesített vele az elmúlt fordulókban. A Middlesbrough elleni gól nélküli döntetlen során is bemutatott 4 labdaszerzést, de igazán kimagaslót a Sunderland legyőzése alkalmával mutatott, hiszen 104 labdaérintése és 9 labdaszerzése mellett még a vezetőgólt is ő szerezte és a meccs legjobbjának bizonyult. Találata ugyan számára csak az első volt ebben a szezonban, összesen 101 sikeres szerelése azonban jelenleg a legmagasabb idevágó érték az öt élbajnokságban.

 

 

Az apró termetű elefántcsontparti támadó is az azok közé a szép számú játékosok közé tartozik, akik az elmúlt évek sikerei után a téli átigazolási időszakban igazoltak el az afrikai BL-győztes kongói TP Mazembéből. Assalé egyelőre kölcsöbe került új állomáshelyére, Bernbe, ahol a svájci Young Boysnál nem sok idő kellett neki a játékba lendüléshez. A St. Gallen ellen az utolsó húsz percre állt csak be és rögtön egy fontos egyenlítőgóllal debütált a sárga-feketék soraiban, majd a Grasshopper elleni derby-t már végigjátszotta és egy duplával igazolta, hogy Európában is lehet számítani termékenységére.

 

 

Aligha vitatható, hogy a Comore-szigeteket álomcsapatunkban elsőként képviselő El Fardou hazája labdarúgásának valaha volt legnevesebb labdarúgója, aki ugyan a szigetcsoport egyetlen nem önálló, Franciaországhoz tartozó tagján, Mayotte-on látta meg a napvilágot, a nemzeti tizenegyben alapembernek számít. Az ígéretes le havre-i kezdetek után francia klubjainál különösebben mély nyomokat nem hagyott maga után, Görögországban viszont idén szenzációsan teljesít a Panioniosszal és hatalmas meglepetésre a második helyen állnak jelenleg a tabellán. Februárban ugyanis kapott gól nélkül nyerték meg mind a négy bajnokijukat, El Fardou pedig betalált a Xanthi, a Veria és az Iraklis hálójába is, és bár az Olympiakos elleni idegenbeli meccset sárga lapjai miatt ki kellett hagynia, a piros-kékek nyerni tudtak nélküle is, ami egyébként a pireusziak első hazai veresége volt bajnokin 2014 decembere óta.

 

 

A Montpellier támadósorát korábban a csádi Ninga képviselte álomcsapatunkban, az ő sérülése óta azonban egy másik afrikai légiós, a benini Steve Mounié sem kevésbé hatékonyan termeli a gólokat. A kék-narancs klubnak ugyan távolról sem ez története legjobb szezonja, februárban csak a dobogóért küzdő Monacótól és Nice-től szenvedtek vereséget, a további három bajnokijukat pedig megnyerték, miközben Mounié öt gólt szerzett, így összesen már 11-nél tart.

 

 

A szezon korábbi álomcsapatai:

comments powered by Disqus
süti beállítások módosítása