A január 14-én kezdődő 31. Afrikai Nemzetek Kupájára hangolódás jegyében eddig már áttekintettük a torna történetét és számba vettük azon játékosokat, akik sikeres karrierjük ellenére az Afrika-kupákon nem tudtak győzedelmeskedni. A korábbi tornákon számos ország szakvezetői irányították már a különböző válogatottakat, köztük pedig hat magyar is töltött már be szövetségi kapitányi feladatkört ezeken a kontinensbajnokságokon, mégpedig egészen sikeres mérleggel, hiszen két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a csapataikkal. Jelen posztban ennek a hat magyar edzőnek az afrikai tevékenységét tekintjük át röviden.
Az első magyar szövetségi kapitány már a legelső Afrika-kupán felbukkant 1957-ben. A magyar válogatott kapusaként az 1934-es és ’38-as VB-t is megjárt Háda József irányította ugyanis a rendező ország, Szudán csapatát. Korábban tizenhat éven keresztül edzősködött különböző magyar kluboknál is, különösebb sikerek nélkül, majd 46 évesen került Afrikába. Szudánnal az ekkor még csak három csapat részvételével rendezett kontinensbajnokság elődöntőjében 2-1-es vereséget szenvedett a későbbi győztes Egyiptomtól, így a harmadik helyen végzett.
Két évvel később Egyiptomban még mindig Háda ült a szudáni kispadon, és ezúttal találkozhatott egy korábbi játékostársával az Afrika-kupán, mégpedig az 1938-as VB-ezüstérmes magyar válogatott balszélsőjével, Titkos Pállal. Utóbbi játékospályafutása után volt az MTK edzője, akikkel a 46-47-es szezonban ötödik helyen végzett a bajnokságban, majd 1950 és ’55 között az MLSZ főtitkáraként is dolgozott. 1957-ben került Egyiptomba, mely aztán 1958 és '61 között Szíriával közös államot alkotott Egyesült Arab Köztársaság név alatt. Ez az ország volt tehát az 1959-es, második Afrika-kupa rendezője. A kor közép-európai futballhegemóniáját jól jelzi, hogy a két magyar szövetségi kapitány mellett a harmadik résztvevőt, Etiópiát a csehszlovák Jiri Starosta irányította, az ő csapatát azonban a két magyar edző csapata egyaránt legyőzte, így a körmérközéses rendszer utolsó fordulójában Egyiptom és Szudán döntőnek beillő csatát vívott Kairóban mintegy 30 ezer néző előtt. A hazaiaknak a döntetlen is elég lett volna a végső sikerhez, de Essam Baheeg góljával korán vezetést is szereztek és bár Siddiq Manzul a második félidő elején kiegyenlített, Baheeg az utolsó percben Sami Mohammed Ali kapus hathatós segítségével duplázott és bebiztosította hazája második trófeáját is.
Az első siker után Titkos Pál irányította az egyiptomi válogatottat egy évvel később a római olimpián is, ott azonban Jugoszláviától (1-6) és Bulgáriától (0-2) is vereséget szenvedett a csapat, mígnem az utolsó csoportmeccsén Törökország ellen döntetlent harcolt ki (3-3), a kieséssel pedig Titkos egyiptomi küldetése is véget ért. Hazatért Magyarországra és a Salgótarjánnal dolgozott az élvonalban.
1968-ban is két magyar szövetségi kapitány dolgozott az Afrika-kupán, hiszen a hazai etióp válogatottat az Orosházi Kinizsi korábbi játékosa, Szűcs Ferenc irányította, míg Kongó-Kinshasa (a mai Kongói Demokratikus Köztársaság) kispadján Csanádi Ferenc ült. A nagyobb karriert befutó Csanádi Árpád öccse játékosként csak az FTC második csapatáig jutott, majd edzőként már a hatvanas évek elején Afrikába került, ahol először Guineában dolgozott, majd '66-ban érkezett Kongóba. A magyar szakemberrel mindössze másodszor juttattak el a leopárdok az akkor nyolc csapat részvételével rendezett Afrika-kupára, ahol aztán a torna történetének egyik legnagyobb meglepetését produkálták. A csoportkörben a címvédő Ghánától ugyan még vereséget szenvedtek, de legyőzték a szomszédos Kongó-Brazzaville-t és Szenegált is, így először jutottak be a legjobb négy közé. Az elődöntőben aztán a Szűcs Ferenccel odáig száz százalékos teljesítményt nyújtó Etiópiával kerültek szembe és szoros mérkőzésen diadalmaskodni tudtak. Alig negyedóra elteltével két gól volt már a kongóiak előnye, ám a hazaiak a második félidő közepére kiegyenlítettek, mígnem a hosszabbításban Léon Mungamuni második gólja már a meglepetéscsapat továbbjutását jelentette. Csanádiék a fináléban Ghánának is vissza tudtak vágni, a kilencvenes években szövetségi kapitányi teendőket is ellátó Pierre Kalala Mukendi góljával 1-0-ra győztek és megszerezték az aranyérmet.
A győztes csapatot nagy pompával fogadta a hírhedt Mobutu elnök Kinshasában, Csanádi Ferenc pedig hazatért és bátyja nyomdokaiba lépett. Az FTC edzőjeként a hetvenes években egy kupagyőzelem mellett három bajnoki ezüstérmet is szerzett és az UEFA-kupa elődöntőig is eljuttatta a zöld-fehéreket.
Az 1974-es Afrika-kupán Guineát Budai László, játékosnevén Budai I László irányította, aki az Aranycsapat jobbszélsőjének csak névrokona volt. A guineai válogatottal voltaképpen már a kvalifikáció is nagy szónak számított, hiszen korábban csak egyszer jutott el a Syli national a kontinensbajnokságra és a selejtezőben most is a megelőző torna ezüstérmesét, Malit kellett legyőzni egy nagy bravúrral. Budai és tanítványai az Egyiptomban rendezett tornán sem vallottak szégyent, a csoportkörben a későbbi győztes, ekkor már Zaïre néven szereplő nagyobbik kongóiaktól 2-1-re kaptak ki, utána viszont ugyanilyen arányban legyőzték Mauritiust. A címvédő és addig száz százalékos Kongói Köztársaság (a kisebbik Kongó) ellen a 60. percben a vezetést is megszerezte Guinea, ám a vörös ördögök később egyenlíteni tudtak, az 1-1-es döntetlen pedig az ő továbbjutásukat jelentette. Budait a torna után a román Petre Moldoveanu váltotta a kispadon, aki két évvel később történelmi ezüstérmet szerzett Guineának, de a magyar szakember is az országban maradt és 1988-ban a guineai fővárosban, Conakry-ban hunyt el 66 évesen.
Máig az utolsó magyar szövetségi kapitány az Afrika-kupák történetében az Újpesti Dózsa korábbi másodedzője, több edzői szakkönyv szerzője, Göltl Béla volt, aki 1982-ben a rendező ország, Líbia válogatottját irányította. A mediterrán lovagok korábban egyszer sem jutottak el a tornára, bár az is igaz, hogy a Kadhafi-érában általában nem is nevezett a líbiai válogatott a kontinentális megmérettetésekre. A hazai rendezés azonban a labdarúgás felé irányította a lakosság figyelmét, Tripoliban rendre telt ház, 45 ezer néző előtt játszották a hazaiak a meccseiket. A csoportkörben a Ghána elleni 2-2 és a szomszédos Tunézia történelmi legyőzése (2-0) után Kamerun ellen egy gól nélküli döntetlen elég volt a továbbjutáshoz. Az elődöntőben Zambia ellen a mindössze 20 esztendős Ali Al-Beshari duplájával sikerült fordítani Göltléknek, majd a döntőben újra Al-Beshari tudott egyenlíteni Ghána ellen. A büntetőrúgásokban végül alulmaradtak a líbiaiak, de azóta is a legnagyobb sikerüket érték el ezen a tornán. Göltl miután hazatért, részt vett a Labdarúgóedzés elmélete és módszertana című könyv elkészítésében is, mely sokáig a TF tananyagát képezte.
Az Afrika-kupák történetével foglalkozó sorozatunk posztjai:
